Narancssárga

Ma kellemes, langyos idő, tépett, szürke felhők és növénykeltetőket idéző páratartalom fogadott, mikor - kicsivel 6 óra után - először léptem ki a házból. Önkéntelenül felsóhajtottam és megálltam egy pillanatra gyönyörködni a Természetben.
Már nyoma sincs az augusztusi száraz forróságnak, mikor minden, mi él, aléltan vágyakozott eső után. Most kellemes, friss az idő, itt-ott egy-egy szélroham gondoskodik arról, hogy a frissesség érzése ne múljon el.

Életünk lassan rutinszerűvé válik: az iskola elkezdődött, a gyerekek elfogadták a korai kelés minden évben megismétlődő rettenetét - jobban, mint az anyjuk, akinek természetes életritmusától merőben idegen a fél 6-os riadó. Sosem fogom megszokni... legfeljebb elszenvedem a kedvükért.

Nekem még mindig meg-megújuló harcokat kell vívnom lányom önfejűségével, makacsságával és impulzivitásával. Tulajdonképpen teljesen igazad volt abban, hogy "picurkám" önfejű, egoista, és a maga módján erőszakos is.
Komoly küzdelmeim vannak annak érdekében, hogy mire megnő, legalább szocializálni tudja ezeket a tulajdonságait, és képes legyen jóra fordítani őket.
Lépéshátrányból indulok: az elmúlt három év, az a kulturálatlan közeg, amiben élt, nagyban megnehezíti a dolgomat.
Ráadásul, sajnos, a helyzetértékelés során meg kellett állapítanom, hogy valószínűleg maradandó károsodásokat szenvedett a személyisége.
Hogy komoly baj van, azt akkor éreztem meg, amikor - úgy másfél éve, vagy több is - egyszer csak észrevettem, hogy hiányzik a narancssárga védőburok körülötte.
...
Most azt fogjátok mondani, hogy hülye vagyok. De akkor is le kell írnom, mert a lányommal kapcsolatos az egyik legérdekesebb metafizikai élményem.
...
Fiaim, mikor megszülettek, mindketten szép, szőke babák voltak. Szépek - és kékes árnyalatú a kisugárzásuk. Zsolti fiam inkább sötét, fekete-indigóba hajló, András viszont szelíd, világoskék erőteret hozott magával erre a Földre.
Ezt is inkább csak jelzésszerűen érzékeltem, és velük kapcsolatban nem is vettem észre az energiák afféle pulzálását, mint a lányomnál.
...
Andi születésekor a fiúkhoz képest csúnyácska volt, fekete tüsi hajjal érkezett. Földi útjára narancssárga és nagyon erős védőburkot kapott, mely már egészen hamar látható volt számomra. Kis korában nem tudtam úgy ránézni, hogy ne lássam a narancsszínű kisugárzást körülötte, ami körbevette. Szinte mint valami többlet bőrréteg, óvta, védte őt.
Egyedül akkor nem lehetett látni a narancssárgát, amikor komolyabb betegség érte utol.
...
Ezobarátnőm, mikor elmeséltem neki ezt a jelenséget, meglepetten pillantott rám az inga mögül.
- Azt tudod, hogy a narancssárga a szexualitás színe?
Tulajdonképp nem voltam meglepődve. Valahogyan éreztem, hogy a lányomat körülvevő védőburok az ösztönök szintjéről építkezik. Mint ahogy azt is éreztem, érzem a mai napig, hogy közülünk ő a legfiatalabb lélek.
A legfiatalabb, és ezt most nem jelen életünk földi mértékei szerint mondom, mert ugyan ott is ő számít a legfiatalabbnak, de közel sincs annyi eonnyi távolság jelen életünk évgyűrűi között, mint amennyi a lelkünk által megéltekben.
Az ő energiái fiatalok és ösztönösek.
Lázadt Zsolti fiam, és lázadt András is, mikor itt volt az ideje - ebben talán nem is különbözik tőlük annyira Andi. De abban, hogy a Világ Rendjének magasabb összefüggései számára még sokkal távolabbiak, az ösztönök késztetései pedig közelebbiek - abban mindenképpen.
Régen, érezve a benne rejtőző őserőt, mindig igyekeztem arra tanítani, hogy ezt a hatalmas energiát igyekezzen jóra használni, mert ez egy komoly fegyver a világon: ezzel ölni és gyógyítani is lehet.
Aztán elment az édesapjával.
Nem, ő nem a könnyebb utat választotta. Ezt egy percig se gondolja senki. Ő pontosan tudta, hogy neki nagyon nehéz dolga lesz - vigasztalni akarta az apját, azt hitte szegényem, hogy majd őrá támaszkodva lesz Nagy Falban elég erély az élethez. Azt is hitte, hogy jót tesz Andrással, ha hagyja, hogy velem maradhasson - ez egyébként igaz is lett, most már látszik.
De túlbecsülte a saját energiáit, és - úgy másfél éve - az átéltek hatására elhalványodott a narancsburok körülötte. Azóta sem volt módja visszaépíteni maga köré. Eljutott odáig, hogy ha nincs probléma, akkor keres - mert megszokta, hogy mindig történik valami rossz, valaki mindig balhézik. Olyankor áramlanak a negatív energiák - és igen, a saját ereje fogytával mások negatív érzéseiből igyekszik visszaépíteni önmagát. Ezt szokta meg, bár ez nagyon veszélyes tendencia - mármint őrá, saját magára nézve...
Hogy mennyi negatívumot gyűjtött ez idő alatt magába - ezt még sejteni sincs módom. De félek, hogy nagyon sokat.

Néha aggódva nézek rá: hiányolom a narancs örvényleseket, amik teljessé tették őt a maga impulzivitásában - de legalább saját energiái voltak, nem kellett mások negatív érzelmeiből energiákat rabolnia. Most? Kacag, ha azt mondom, hogy úgy viselkedik, mint egy vándorcigány. Iskolatársnőket akar verni és mocskos szájjal beszél - csak azért, hogy másokat megbotránkoztatva magához vonzza a negatív energiákat.

Innen indulunk. Nem túl jó rajthelyzet.

Antoine de Saint Exupéry: Fohász