Erre szívesen hivatkoznak intelligenciától dagadó honatyáink is, főleg manapság, mikor a parlamentben el is hangzik, hogy a nő dolga hogy szüljön vagy három-négy gyereket (mire? a nagy semmire? ...ha eddig nem voltak stresszesek, majd azok lesznek ha nem lesz mit enni adni a szaporulatnak... és már kész is az agresszió melegágya), és utána tegyen kísérletet az emancipálódásra (ez úgyse sikerül már ezek után neki, örök lépéshátrányban lesz. De legalább tűrnie meg kell tanulni. Akár a férfiúi erőszakot is.)
Köznapibb szinten azt szokták mondani cselekedeteik igazolására, hogy némely nő szinte "kiköveteli magának, hogy néha elverjék."
Ez alatt azt az áldozati magatartást értik, mikor is a bántalmazott, megfélemlített fél, maradék bátorságát összeszedve, nekimegy a bántalmazónak - szóban vagy szélsőséges esetben tettekkel is.
Persze a küzdelem kimenetele ebben az esetben egyetlen percig sem kétséges, és ezt a lelke mélyén a sértett is tudja - de maradék önbecsülése késztetésének engedve mégis gyakori, hogy erre az útra lép. Ez persze az agresszor számára teljes felmentést ad: minek pattogott, most megkapta, hátha tanul belőle.
Annyit elmondanék, hogy az áldozat hülyesége egy percig nem menti fel az agresszort a cselekedeteinek súlya alól. Már csak azért sem, mert egy ilyen jellegű emberi játszma mindig két szereplős. Bármikor, bármelyik fél kiléphet belőle.
Az előbbi szituáció egyébként a kevésbé okos :( játszmázó felekre jellemző, illetve azokra az áldozatokra, akikben viszonylag erős az önbecsülés és komoly problémáik vannak az "alárendelt" szerep elfogadásával.
Ezek a jelenetek általában addig ismétlődnek, míg az áldozat nem választ másik taktikát. Ugyanis - bámilyen nagyra vannak is honatyáink a személyi számuk kezdő számjegyével, az 1-essel - az igazság az, hogy az az ember, aki ugyanarra a cselekedetre mindig ugyanazt a - korábban sem eredményes - választ adja, az nemcsak, hogy nem fejlődőképes, hanem összességében primitív. Hogy úgy mondjam, tök alsó. Nem pedig a teremtés koronája... babérkoszorús vezérürü... (értsd: nagy marha.)
Az agresszióra adott válasz azonban, az áldozat jellemének fejlődésével, akár meg is változhat. Az agressziónak nem kell szükségszerűen fizikai cselekedetekben (verés, rugdosás, hajtépés) manifesztálódni. A primitív agresszort az intelligens áldozat gyakran egyszerűen az orránál fogva vezeti. Persze, az ilyen jellegű játszmában remekül kibontakozhatnak az áldozat színészi képességei - nagyobb teljesítmény az ilyen, mint egy két órás előadás főszereplőjéé a Madáchban, mert itt éjjel-nappal szerepet kell játszani. Az élet azért bölcs: idővel a szerepre szabja az embert... - és máris kész Csipkerózsika alternatív valósága. Csak tudni kell okosan játszani. (Csak az a kérdés, hogy minek.)
Ahogy az agresszió arca is sokféle lehet, úgy az áldozati magatartás is nagyfokú változatosságot mutathat.
Vannak esetek, mikor az agresszió nem fizikai, hanem inkább megfélemlítés, vagy zsarolás formájában jelentkezik. Ez - különösen - intelligensebb felek között fordulhat elő. A csúcsok csúcsa ebben a műfajban az a szituáció, ahol alapvetően minden részt vevő fél elítéli az erőszakot (még maga az erőszak elkövetője is, sokszor annyira, hogy maga sincs tisztában azzal, hogy ő voltaképp agresszor.)
Ezekben az élethelyzetekben az agresszor egyszer csak azzal szembesül, hogy környezete nem őszinte hozzá. Áldozat típusú barátnőmtől hallottam egy nagyon találó mondást: "Az igazságot csak annak lehet elmondani, aki képes azt elviselni." Az ilyen típusú látens agresszoroknál a környezet értékítélete az, hogy ezeknek az embereknek nem szabad elmondani a valóságot, mert ők nem tudják kezelni, túlreagálják a dolgokat. Mintegy "megkímélik" őket a valóságtól. Ebből persze megint csak nagyon szomorú dolgok sülhetnek ki: az áldozat - mivel félelem vezérli cselekedeteit - sokszor követ el olyan ostobaságokat, melyek már csak akkor derülnek ki, mikor akkora a baj, hogy már nem lehet segíteni rajta. (Erre két konkrét esetet is tudnék írni... de nem fogok.) Mindenesetre ez az áldozati magatartás sem éppen követendő... és itt az áldozat maga adja meg önmagának a (hamis) felmentést. "Nem bírta elviselni az igazságot, hát nem mondhattam el neki. Egyedül kellett ezt a terhet hordanom. ...nem bírták gyenge vállaim. Ez van...)
Ez egy tökéletes hamis önigazolás, ezúttal az áldozati báránykától. Hasonlatos az agresszori "kiköveteli magának" címűhöz...
Furcsa paradoxon, de az ilyen típusú agresszorok - véleményem szerint - megnyugszanak, ha egy náluk erősebb személyiséghez sikerül kapcsolódniuk. Ha megtapasztalják azt az érzést, hogy van valaki, aki nem hazudik nekik és nem fél tőlük, akkor jó esetben visszahúzzák a szarvaikat, és élhető élet lehetősége nyílik meg előttük.
Mindenesetre nem mindenki képes ezt az igényüket felmérni és valóra váltani. ...és családon belül még ha akad is ilyen fél, nem biztos, hogy a többiek tolerálni tudják a látens agresszor jelenlétét. Illetve a látens agresszor tolerálni tudja a "gyengébb eresztés" jelenlétét.
Tolerancia nélkül pedig semmiféle egymás mellett élés nem megy.
Most pedig nézzük az ismétlődések szerepét.
Ha egy ember először találkozik életében az agresszióval, óhatatlanul hevesek lesznek a válaszreakciói. Ordít, toporzékol, visszaüt, védekezik - jellemzően azon a szinten, ahol az agresszor nekitámadt. (Vehemensebbek eggyel magasabb fokozaton.)
Aztán, az idő múlásával és az ismétlődésekkel, a tanulékony áldozat rájön, hogy ezzel a módszerrel nem jut előbbre, és legyőzi magában a heves indulatokat.
Az áldozat elkezd mérlegelni. Mérlegre teszi saját önbecsülését és a Világbéke iránti elemi vágyát... és eljön az a pillanat, hogy ez utóbbi győz. Minél összetörtebb a lelke, annál hamarabb.
Ilyenkor az áldozat lenyeli sérelmeit, nem védekezik, nem támad vissza, nem rendez jelenetet - és az agresszor azt hiszi, minden rendben van, így kell ezt csinálni. És jön az első után a második, harmadik, sokadik...
...
Még egy gondolat a családon belüli távol tartás intézményének parlament által elvetett javaslatához.
Én elhiszem, hogy van olyan, hogy idegen ember üldöz egy nőt: leskelődik utána, ijesztgeti, bántalmazza... ilyen is van, és a jelenlegi távol tartási szabályok ezt hivatottak megelőzni. (Nem túl nagy hatékonysággal, azt hiszem.) De a családon belüli erőszak sokkal gyakoribb ennél, ebben bizonyos vagyok.
...
Én adtam be ilyen irányú keresetet Nagy Fal ellen úgy jó három éve. Megvolt az okom rá.
...
Elutasították, arra való hivatkozással, hogy családon belül nem lehet távol tartást kérni, nincs ilyen passzus a Btk-ban. Az indok pedig valami olyasmi, hogy együtt élő felek nem tudnak egymástól kellően elszeparálódni... egy lakáson belül nem lehet azt az x méter távolságot biztosítani.
Ez igaz is, de sok esetben (mint nálunk is) addigra már nem valósul meg az együttélés, mikorra idáig jut az ember. Viszont a negatív indulatok abban a periódusban tetőznek.
Jó lenne, ha ezekre az esetekre mégis bevezetne a jogalkotó valami átmeneti paragrafust. Ezzel tudnák segíteni a sértett szabadulását egy bántalmazó kapcsolatból.
Egyébként a sértett - ritkán, de előfordul - lehet férfi is...
...
A lányom sok agresszió tanúja és elszenvedője volt. Fejlett áldozat-egóval rendelkezik, és nem vágyik másra, mint a Világbékére...
Nekem pedig az a legfontosabb feladatom, hogy a Világbékét biztosítsam és megértessem vele, hogy nem szükségszerű, hogy áldozat legyen. És az sem, hogy átessen a ló túlsó oldalára...
Meg kell tanulnia egyensúlyozni a szakadék fölött.
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.