Netpolgár

Tegnapi netszörfözéseimből még mára is visszacseng az "ájfónnal lájkolni egy fészbuk posztot" cizellált nyelven megírt ősmagyar mondat. Ez számomra valami olyasmi, mint amit a múltkor olvastam, hogyaszongya, Ámerikában megszűnik a hagyományosnak mondható lemezkiadás, mert: "a zenék a felhőbe költöztek". Elképzeltem egy szép, nagy, szürke felhőt, ott ülnek benne a zenék, lógatják a lábukat és néznek lefelé röhögve a lemezkiadó igazgatójára aki éppen bedeszkázza a lemezgyár kapuját, az udvart már felverte a gaz. Olvashattam tegnap a "netpolgárok hangulatáról" is.
Az ilyen típusú mondatok, azon túl, hogy 12 évvel ezelőtt valóban eléggé elképzelhetetlenek lettek volna, elgondolkodtatnak a fejlődésről.
Anno politikai gazdaságtanból (sic!) tanultuk, hogy a termelőerők, technológia, erőforrás-felhasználás stb. folyamatosan fejlődnek, a társadalom fejlődése pedig úgymond "lépcsőzetes", sőt, visszaesésekkel tarkított.
Meg azt is tanultam biológiából, (bár itt vannak más vélemények is) hogy a ma embere pont ugyanolyan, mint felegyenesedett őse, és annakidején a tűz megszelídítése legalább annyi újító szellemet igényelt, mint manapság mondjuk a nanotechnológiai kutatások. (Köztünk szólva kicsit többet, mert még ismeretlen volt a "munkavédelem" fogalma és az égési seb fájdalmas dolog.) Tehát biológiai szinten a változás minimális, társadalmi szinten legalábbis megkérdőjelezhető (az részletkérdés, hogy bunkóval veri fejbe az emberállat felebarátját, vagy Kalasnyikovot használ ellene, esetleg atombombát - ez utóbbit nem, mert az őrá magára is veszélyes lehet). Ellenben technológiai téren elképesztő sebességgel haladunk.
Ha csak a saját 41 éves fennállásomat veszem, akkor is borzasztó a tempó.
Amikor születtem, csak fekete-fehér tévé volt. Abban is szünnap volt a hétfő. Aztán jött a színes tévé és a hétfői adásnap. A rádió hangminősége sokat javult.
Telefonból sokáig ikervonalunk volt, és én órákig csacsogtam Erika barátnőmmel, miközben a szomszéd a körmét rágta a telefon mellett. De ha ő ért oda előbb a készülékhez, rajtam volt a körömrágás sora. Majd jött a korszerűsítés, a fővonalak korszaka.
Ekkoriban jött a levehető ajtajú NDK turmixgépről szóló, az iskolánkban nagy sikert aratott kabaré, a "Halló, Belváros!".
...eltelt pár év a Gorenje hűtőszekrény és a hifi-torony korszak került napirendre. A Commodor 64-et lassan leváltották az első személyi számítógépek. Ez az időszak volt, amikor csapatostól jártunk a peresztrojka és a glásznoszty jegyében Ausztriába csencselni és először kerültek kifosztásra Magyarország devizatartalékai. (Avagy: első jele a dolgok rosszabbra fordulásának. Persze senki nem vette komolyan.)
Általános jólét volt abban az időben, hit, optimizmus. Kinyíltak a határok, lebomlottak a régi korlátok. A főiskolán - életemben először - találkoztam az informatika tantárggyal. Az akkor, ott tanultak nagy része ma általános iskolai tananyag...
A hurráoptimizmus segített a "legvidámabb barakk" lakóinak abban, hogy a rendszerváltás fájdalommentesen menjen végbe. Kaptunk rendesen a kábító hatású anyagokból. Mi meg nem voltunk hozzászokva ezekhez a drogokhoz. Tehát kiütöttek minket. Hosszú távra.
A kapott drogok között már akkor is előkelő helyen szerepelt a számítástechnika. Pedig hol volt még az internet, meg a fészbuk!
A következő fejlesztés, ami gyökeres felfordulást hozott a mindennapjainkba, a mobiltelefon volt.
Emlékszem a bunkofonra. Akkor már ifjasszony voltam. Nagy Fal, a bölcsek bölcse, egy szép napon - akkor épp ügyvezetősdit játszott a maga ostoba módján - hazaállított egy ilyen izével. Akkora volt, mint egy féltégla, nagyjából olyan nehéz is, rengetegbe került és igen korlátozottan volt használható. De volt, mint státusszimbólum, vagy mi a tök.
...miután - érthető okokból - csődbe ment, egy darabig nem volt téma a mobiltelefon...
Mire újra aktuálissá vált, már megfizethető lett a szolgáltatás. A következő telefon már teljesen kezelhető volt, mind méret, mind használhatóság tekintetében. Nem lehetett ugyan különösebben játszani rajta, fényképezni se, de telefonálásra tökéletes volt.
Közben jött a számítógéphasználat. Először csak szigorúan munkahelyen. Ültünk ott öten könyvelők, három fiatal meg két idősebb. A három fiatal játszott a számítógépen, a két idősebb traccsolt. Igaz, a fizetésem alulról leste a béka fenekét, de ez nem zavart, még Anyuékkal laktam. Bár sose volt egy büdös vasam se, de nem is éreztem semminek a hiányát.
Később jött a célszerű számítógép használat. Ez az az állapot, mikor megnézed a mailjeidet, elolvasod a híreket, elutalod amit el kell (akkor ez még ilyen egyszerű volt), majd dolgozol.
Ez sok évig jellemző volt rám, a könyvelőirodában kezdődött és folytatódott még néhány munkahelyen.
A vége felé már lett otthon is gép, de az ifjúság - természetesen - kisajátította magának. Így maradt a munkahelyi géphasználat.
Így aztán az Iwiw, mint első közösségi oldal, sem hozott eget-földet megmozgató változásokat az életembe. Talán azért, mert az időmbe se fért bele, amit mostanában csinálok. Nekem örökké melózni kellett a "kis" családra. Kit érdekelt akkor a net, mikor éhes gyerekszájakat kellett betömni.
Aztán rám szakadt a nihil. Jött a Randivonal, a Facebook, a blogok világa. Mérik a netpolgárok hangulatát, a világ túlsó felén olvassák amit itt vakerálok, és én is olvasom más magánemberek gondolatait. Merőben szubjektív világ ez, de lenyűgöző, valljuk be, még akkor is, ha pótcselekvések halmaza. (Mert fáj a Való Világ. ...itt nem fáj semmi. Itt érdekességek vannak, kinek-kinek, amit szeretne... Lassan leszokunk a reálszféráról, azt hiszem. Az csak kényszerű rossz. Ez az össznépi Csipkerózsika-álom! Ez már valami!)
A mai gyerekek teljesen ehhez vannak szokva.
Megfigyeltem Banduckán, ha szólok neki, elengedi a füle mellett.
De ha ráírok fészen, (már ezek a kifejezések is... röhej), szóval, ha ráírok, akkor pár perc múlva csinálja a leírtakat.
Ki érti ezt? Én nem.
Számukra a kommunikációt nem a beszélgetés jelenti, hanem az FB.
Interaktívvá vált a társadalom. Földrajzilag távol lévő emberek gondolatait olvashatom a nap bármelyik szakaszában, tovább gondolhatom, vitába szállhatok vele... kitágítja a kommunikáció határait az internet.

Ugyanakkor vissza-visszagondolok a tanulmányaimra. Az ember, mint olyan, nem változik. A társadalom sem nagyon. Bár a hangulatot mérik...

...hová juthat így az emberiség?...

Kern András: Halló, Belváros!

TÉLI VILÁG

Megölte valaki magát,
Az hozta ezt a rút időt.
Fuj a szél, táncol a tányér
A borbélyműhelyek előtt.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.
A napszámos, napszámosné
Tuskót fürészel és hasít;
Daróc pólyában gyermekök
A szélvésszel versenyt visít.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.
Jár nagy léptekkel föl s alá
A katona az őrhelyen,
És számlálgatja lépteit;
Kínjában mást mit is tegyen?
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.
A hosszulábu drótostót
Kopott gubáját cepeli;
Az orra érett paprika,
S hidegtől folynak könnyei.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.
Barangol a vándorszinész
Egy falutól a másikig;
Meleg ruhája nincs ugyan,
De mindazáltal éhezik.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.
Hát a cigány?... vacog foga
A rongyos sátorok alatt;
Kopogtat a szél és bemegy,
Bár a cigány nem szól: szabad!
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.
Megölte valaki magát,
Az hozta ezt a rút időt.
Fuj a szél, táncol a tányér
A borbélyműhelyek előtt.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.
(Pest, 1845. február.)

Petőfi Sándor

Kistérségi meleg

Most elmondhatjuk, hogy tényleg a lét a tét. A Való Világban meglátogatott minket Szibéria hidege. Csak reménykedni tudok benne, hogy ez az idegeket és pénztárcát leharcoló idő nem marad sokáig.
Pedig már bizakodtam, hogy az idén talán megússzuk. Hogy kevesebb lesz a szenvedés. De kár erre spekulálni ezen az éghajlaton, nincs tél, amikor legalább két hét ne lenne ebből.
Ez a két hét annyit vesz ki belőlem, mint más évszakokban két hónap. Ezzel kapcsolatban viszont észrevettem a netes sajtóban egy hatalmas csúsztatást.
Az elmúlt években mindig lehetett hallani, hogy itt fagyott meg egy ember, ott hűlt ki egy másik.... Szomorú, de valós dolgok voltak ezek (ja a kapitalista világrend kellemes velejárójáról irkálgatok itten), de a sajtó legalább (nagyjából) őszinte volt.
Most?
-12 fokra ébredtünk, de már napok óta tart a - mifelénk rendkívülinek mondható - hideg. Mégis, egy árva nyekket sem olvastam a ma reggeli híradásokban megfagyott, kihűlt emberekről.
Pedig, figyelemmel a nagy fokú általános jólétre, valószínűleg többen vannak, mint az elmúlt években. Úgy lenne logikus. Sajnos.
Magam részéről megrendeltem a gázt, és szomorúan kellett tapasztalnom, hogy többet kell majd fizetnem érte, mint amennyit számoltam. 217.850 Ft lesz az 500 kiló. Brutál nagy szám.
Mi lenne velem, ha nem tudnám kifizetni, még belegondolni is rossz.
Persze így se lesz egyszerű ez a hónap. És mi van a vidéki szerencsétlenekkel? Se munka, se pénz. Nincs semmi, csak a fagy. Rettenetes.
A címbeli szóösszetétel a nagy fiam szüleménye. Sosem volt itt könnyű az élet. Szegény, emlékszem, olyan 12 éves forma lehetett. Nem volt gázfűtés, csak kályhák és hősugárzó. Fázósan bújt a takaró alá a kályha mellett, örült, hogy ott legalább lelt egy picike meleget, és azt sóhajtotta: "De jó ez a kistérségi meleg!"

...azóta kistérségi melegnek nevezem magamban azt az állapotot, mikor nincs keret arra, hogy az egész házban elfogadható időjárás uralkodjon, és így a jólét visszaszorul a befűthető kisszobába.

Mit csinálnak azok az emberek, akiknél még kistérségi melegre sem telik? ...ez Európa, XXI. század.
Bikini: Ha volna még időm

Davos és az egy kulcs

Ma reggel, hogy kinyitottam az Origót, kedvenc témámmal találtam szembe magam. Ebben a cikkben a tőkekoncentráció növekedéséről és annak ártalmas voltáról van szó. Végre van a világon pár felvilágosult gazdag ember, aki kezd rájönni, hogy saját maguk alatt vágják a fát. Két évtizede masszívan. (hogy miért pont két évtizede? - mert azóta nincs ellensúly. Megszűnt a szocilaista "tábor". Azelőtt el kellett hitetniük a széles tömegekkel, hogy a kapitalista berendezkedés a jobb, ezért kénytelenek voltak fékezni magukat. Pedig mindkét rendszer emberi agy szüleménye, tehát eleve tökéletlen. ...Azóta nincs ez a kényszer. Ilyen egyszerű. Sajnos. Mondhatni: bekaptuk a cumit.)
Mindenesetre 20 év favágás után immár ott tartunk, hogy lassan nem látszik zöld levél. De a földön minden, mindennel összefügg. És amint lent, úgy fent is.
Szar lesz nekik. Is. (Nekünk előbb és jobban. De a népből több van. Morbid, de igaz, nekik több a veszteni valójuk. Mi? ...legfeljebb a láncainkat.)
...egyébként is, ennyi az "egy kulcsos adóról". Mi rövidesen beadjuk. Az egy kulcsot. Szent Péternél.

http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20120129-davosi-vilaggazdasagi-forum-milliardosok-a-jovedelmi-egyenlotlensegek-ellen.html

Időntúl

Ma furcsa érzéssel ébredtem. Kinézve az ablakon, nem tudtam megállapítani, hány óra lehet, olyan egyforma szürkeség lepi a tájat. Mivel tegnap délután aludtam, éjszaka nagyon későn jött a szememre az álom. Ma reggel, rövid ideig lebegve ébrenlét és álom között, az a képzetem támadt, hogy túl vagyok az időn. Hogy nem számít már nekem, hogy reggel van vagy este, vasárnap vagy hétfő.
Azután, némi lebegés után, megnéztem az órát. Kilencet mutatott. A szokásos 8 órámat aludtam, ennyi szokott kelleni ahhoz, hogy ne legyek túl fáradt. Lemondó sóhajjal keltem, és most itt ülök az első bögre kávéval.
(Mindig két kávét iszom, ha tehetem. Az első felébreszt, a második beindít. Sok tejjel, melegen, édesen.)
Ablakpucolást álmodtam. Magas ablakok voltak, mintha az iskolában lettem volna.
Én is oda jártam, abba az iskolába, valaha nagyon régen. Most, álmomban, sötét éjszaka volt, csak a tanterem világítása égett. És én lelkesen pucoltam az ablakokat, amik csillogtak a villanyfénynél. Furcsa. Sötétben nem is lehet ablakot pucolni...
Félálomban eszembe jutottak még az olvasottak az Ödipusz-komplexusról. A főhős, dr. Younger megfordítja ezt. Szerinte nem a gyerek a féltékeny az azonos nemű szülőre, hanem a szülő a gyerekre.
...lehet, hogy kölcsönös a dolog. Mindenesetre egy édes szülő igyekszik elfojtani az ebbéli averzióit szülötte irányában, és ebben a vér szava nagy segítség lehet neki. Így vér szerinti szülő-gyerek kapcsolatban csak látensen maradnak meg ezek a dolgok, és nem csak a gyermekre, de a szülőre is ösztönzőleg hathatnak. (Pl. az én kapcsolatom a lányommal. Olyanok vagynk, mint a színkörön a narancssárga és a piros. Nagyon közel állnak egymáshoz, ezért kontrasztot alkotnak. De nem biztos, hogy ez baj, azt hiszem, vannak már olyan dolgaim, amit a lányomtól vettem át. Lendületes, fiatalos, de számomra is elfogadható dolgokat.)
Hogy a gyerekeim úgy döntöttek, ahogyan, ebben a másnemű szülő iránti erősebb ragaszkodás volt a perdöntő.
Viszont pont ezzel nehezítették meg önmaguk számára a beilleszkedést az új "családba".
Pontosan tudom, hogy Újanyu és a lányom nem jönnek ki jól egymással. Ebben vastagon benne van a kölcsönös féltékenység-érzet, melyet az ő esetükben nem szelídít a vér szava. És ugyanígy, az én mindenkori barátom és András között is mindig meg kell, hogy legyen a feszkó.
Vizsgáljuk meg, mi lenne fordított esetben?
Ha András ment volna az apjával, és a lányom velem, a konfliktusok egészen máshogy alakulnának. Ez esetben a gyerek és az új "családtag" között jóval kevesebb lenne a konfliktus. Mivel nem vérrokonok, Újanyu a fiamat férfiként kezelné (most is úgy kezeli), az én mindenkori barátom pedig a kislányomat nőként. És viszont, persze. (Emlékszem, Jóska mennyit pedálozott a lányomnak. De hiába. A lányom sose tudott neki megbocsátani. ...Vodkagyurka viszont már nem indult ilyen lépéshátránnyal, vele egész jól ellett volna. Igen, azt Gyurka rontotta el. Ez van.)
De azért ezt a felosztást sem úsznánk meg konfliktusok nélkül: András az apjával kelne birokra, a lányom pedig ellenem lázadna. Az új családtag pedig ebben a konfliktusban bárhová helyezkedne is, nem lenne jó. Nehéz ügy.
A kamaszkornak pont a függetlenedés, a továbblépés a lényege. Csak jó lenne ezt minél békésebben csinálni.
Tegnap kaptam egy tanácsot egy általam nagyon szeretett embertől. Azt mondta, hogy mindig intézzem úgy a dolgaimat, hogy sose kérjek segítséget senkitől se. Semmiben.
Igaza volt. Így fogok tenni. Ez a legjobb.
Ha valamit meg tudok tenni, azt úgyis megteszem, ha pedig nem tudom megtenni, akkor úgy marad. De kérni sose fogok többé.
Este már kicsit jobb volt, rengeteget haladtam a horgolással, nemsokára kész a szoknya. A mai napon remélem, lesz erőm folytatni mindazt a házi munkát, amihez tegnap nem volt hangulatom. El kell mennem gázpalackért is. Holnap rimánkodnom kell a főnökségnek, hogy utalják el a pénzemet, mert -12 fok van és nincs mivel fűteni. ...hogy hogy utálom én ezt, az nem kifejezés.
Ha sikerül, holnaputánra rendelek gázt. Aztán egy hónapig nézzük megint az eget. 210 e Ft. 6 ezerrel több, mint a múltkor. Nem mintha ez számítana ennél a volumennél, de a jövedelmem nem lett 6 ezerrel több. Sőt. 17 ezerrel lett kevesebb. Az összesen 23 ezer életszínvonal-romlás. És még nem is vettem figyelembe az egyéb kiadás tételeket. Jól vagyok.
Tegnap sütöttem kenyeret! Igaz, András nem bírta kivárni, ő evett egy kis rizst pörköltszafttal aztán ment bulizni, de kész lett, és egész jól néz ki. Még a formája is kenyérre hasonlít.
Még nem kezdtem meg. Nem különösebben vágytam kajára tegnap.
Rengeteg fagyasztott gyümölcsöm van, itt van még a fél tavalyi termés. Valamit tennem kellene vele. Lehet, hogy főzök ma egy gyümölcslevest.
Összekevertem a tegnapelőtti rizst a tegnap főzött pörkölttel. Kész a rizses hús.
Nagyon gazdaságos a konyhai üzemvitel, mióta ilyen kevesen vagyunk. Meglepően gazdaságos.
...azelőtt nem tudtam eleget főzni. Bezzeg most!!..
Jó egy kicsit pihenni. Most, hogy itt üldögélek, megint úgy érzem magam, mint Csipkerózsika. Mintha tényleg túl lennék az időn már. Itt üldögélek félálomban a világ végén. Még csipkebokor is van.
...tényleg kár nekem felébredni. Visszaaludni sokkal fájdalmasabb dolog.
Nox: Forogj, világ!
(Szeretem a Noxot. Minden dallama lelkibetegeknek szól. Nekem való.)

Adózás Utópiában

Régi ötletet szeretnék megosztani Veletek. Tudom, hogy nagyon távol állnak az itt leírandók mindentől, amit a ma embere (a gazdaságpolitikusokat is beleértve) az adózásról elképzel. Mégis, szerintem teljesen élhető alternatívája lenne a mai bonyolult rendszereknek. Ráadásul magas fokon megvalósíthatná nem csak az arányos és igazságos közteherviselést, hanem bizonyos társadalompolitikai célok megvalósítását is.
Egyébként nem az én alapötletem. Legfeljebb csak továbbgondoltam. A szerző? Nemere István. Mondom, hogy utópia.
Sajnos...

Tehát, kreatívak vagyunk a jövedelem típusú adók elsinkófálásában, erről már írtam. A vagyonadókkal meg az a baj (az arányosságtól eltekintve, ami végül is gazdaságpolitikai szándék függvénye), hogy már az elvük is rossz, hiszen azokat az embereket bünteti, akik nem elmulatták, felélték, Hawaii utazásra költötték a jövedelmüket, hanem megtakarítottak és vagyontárgyakat vettek megtakarításaikból (esetleg leendő megtakarításaikból, ez még rosszabb).
Maradnak a forgalmi típusú adók. Gyakorló könyvelőként tapasztalom, hogy az ÁFÁ-t a vállalkozások többsége tiszteletben tartja valamilyen szinten (nem mondom, hogy itt-ott még nem olvasni ÁFA csalásról, de az elmúlt években a költségvetési szigornak köszönhetően sokat javult ezen a téren az adómorál, és ez még fokozható lenne, ha az erőket ide koncentrálnák. ...nem adok tippeket a másik oldalnak... :))
Az én elképzelésem egy igazságos adórendszerről valahogy a következőképpen néz ki:
Megszüntetnék minden jövedelem illetve vagyon típusú adót. A dógozó a teljes bérköltség összege felett rendelkezhetne. Ebből fizetné maga és családja számára a választott társadalombiztosítási szolgáltatásokat (ha mondjuk a Gipsz Jakab Kórházban akarja magát kezeltetni minden nyavalyájával, akkor fizessen a Gipsz Jakab Kórháznak, boldog lesz ő is meg a kórház is, és nuku várólista. Ráadásul azok az intézmények maradnának életben, ahol valóban jó a szolgáltatás színvonala), és engedjük meg neki, hogy meghatározhassa a betegségek körét, amire kiterjed a biztosítása.
(Ha valamire nem lenne érvényes a biztosítása, akkor azt ki kellene fizetnie - de ez legyen egyénenként szabadon megválasztható).
Hasonlóképpen a nyugdíjbiztosításnál is választhassa meg a paramétereket, és így azt, hogy mennyit szán rá. És minden évben kapjon mindkét helyről elszámolást, ez a legkevesebb amire igényt tarthat a pénzéért.
...esetleg legyen kötelező minimum és kötelező szolgáltató választás a könnyelmű emberek miatt, de ennyi. A társadalombiztosítás legyen valódi biztosítás. Nem lebontani kellene az öngondoskodás rendszereit, hanem erősíteni. Meghonosítani ennek a kultúráját. ...és biztosítani hozzá a fedezetet.
Ami az adókat illeti, egyedül a forgalmi adónak lenne létjogosultsága Utópiában, annak viszont több kulcsa lenne, mint jelenleg.
Itt beléphetnének az állami, közegészségügyi stb. célok a rendszerbe. Lennének kedvezményes kulcsok az alacsony feldolgozottságú, alapvető élelmiszerekre, pékárukra, tejtermékekre, tőkehúsra, alapvető ruházatra, az energiafelhasználás minimum szintjére, a többi beleeshetne a normál kulcsba, illetve a luxus és egészségre általmas termékek, energiából az extra fogyasztás büntető kulccsal adóznának.
Ily módon valósulna meg az arányos közteherviselés, hisz aki a jövedelmét az alapszükségletekre költi, preferálva lenne azokkal szemben, akik megengedhetik maguknak a luxust. (Pl. a dzseki és az irhabunda közül ez utóbbi adótartalma %-osan lényegesen magasabb lenne).
Persze a termékek besorolása, a kereskedelem figyelemmel kísérése komoly apparátust igényelne, de ez megoldható lenne, hiszen a NAV rengeteg társosztályán szabadulna fel munkaerő :)
A szolgáltatások egy speciális csoportot képeznek, de hajlok rá, hogy adómentesek vagy 0 kulcsosak lennének, hiszen jellemzően szolgáltatás = élő munka. 0%-os, tehát visszaigénylő pozícióba azokat a szolgáltatásokat tenném, melyek állami célt valósítanak meg (oktatás, egészségügy), mindenki más adómentes lenne és pont.
Nem kellene SZJA és TAO bevallást farigcsálni, se söralátéten, se nagy lepedőkön, ki-ki a kasszához fáradva tenne eleget adófizetési kötelezettségének és jó napot...

Mondom, utópia...

Csak, hogy tudd.

Veled nem éreztem a távolságot. Veled jó volt. Szerettem volna, ha elfogadsz. Úgy, ahogy vagyok, a körülményeimmel, a családommal, mindennel... De ez nem jött össze, úgy tűnik.
Tegnap, mikor András eljött hozzám, és én próbáltam tárgyilagos hangon közölni vele, hogy nem érsz rá, csak állt, és nagy szemmel nézett.
- Azért ez furcsa, nem? - kérdezte.
Igen. Furcsa volt. Én noszogattam, ő beleegyezett, hozta a felszerelését - a végén még szinte örült is neki, hogy lesz, aki foglalkozik vele reál tárgyakból.
...És ezt kaptuk. Így...
- Azért kemény legyél azzal a gyerekkel - mondtad, és még mindig a fülemben cseng a gúnykacaj.
Nem, az én fiam nem angyal. De azért ennél kicsivel jobb bánásmódot érdemeltünk volna - mindketten. Igen, számítottam a segítségedre. Azt hittem, hogy van heti két üres órád, hogy korrepetáld kicsit. Tévedtem.

Aztán, mikor felhívtalak, hogy most köszi, de nem szeretnék menni, még Te voltál megsértődve. Pedig nem tudtam volna úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Akkor meg minek???

Túl fáradt és elkeseredett vagyok ehhez az egészhez. Most keserű a szám és sírhatnékom van... de majd elmúlik. Egyszer biztos.
Nem hiszem, hogy ez a módja, hogy fel sem hívsz. De Te tudod. Én nem foglak hívni, mert nem én bántottalak meg Téged. És ha nem érzed, mit tettél, akkor nincs is miről beszélgetni.

Tudod, szerintem ha Krisztáéknak annyit mondasz, hogy hat után jöjjenek, akkor most minden szép lenne és jó. De Te örültél, hogy van egy ürügy, amivel megszabadulhatsz a nem szeretem feladattól.
És  fogadjunk, hogy most is csak nekem fáj ez az egész.

Hát jó mulatást.

Hey, ez most más lesz...:((((

Düki: Tedd fel a kezed

Vodkagyurka

(Jött is egy dalia,
Vagyis olyasféle
Vodkásüveg lapult
Mind a két zsebébe'.
- Nem iszom alkoholt,
nem iszom, csak ritkán.
Hogyha majd nem kellek,
Nem jössz el, királylány!)


Tehát Vodkagyurka. Ő volt a legelső fickó, akibe belebotlottam társkereső kalandozásaim közepette. Nem volt se szép, se magas, se okos, se gazdag. (Igazán nem lehet engem azzal vádolni, hogy túl igényes vagyok...)
Egyetlen tulajdonságot fedeztem fel benne mindösszesen, ami imponált: a vitathatatlan vagányságot. (A nők szeretik a rossz fiúkat. Hát ő tényleg rossz fiú.)
Így aztán, rövid gondolkodási idő után. mely alatt a komoly szándék bizonygatása zajlott, belevágtunk egy kapcsolatfélébe.
Vodkagyurka idegileg és anyagilag is eléggé meg volt terhelve, mint azok az emberek, akik hibát követtek el és most bűnhődnek érte. (Egy sorstárs. Milyen érdekes. ...A sors néha tükröt tart az embernek.)
A történetben, melyet hosszú estéken végighallgattam, egy szakmabeli feleség, két, nagy fiam korabeli gyermek, rengeteg munka, fizetett örömlányok és tivornyák szerepeltek. És, a végkifejletek előtt, egy pincérnő. És eljött a SZERELEM, Vodkagyurka pedig egy árva bőrönddel és egy hifi berendezéssel kilépett a maga építette ház kapuján, egyenesen a Való Világba.
...kiszavazták....

A kiszavazás persze nem azonnal következett be. Eleinte minden szép volt és jó, összeköltöztek a pincérnővel (aki hozott egy kisfiút a kapcsolatba), idővel vettek lakást, százévi részletmentes kamatra, ahogy az mifelénk már csak dívik (végül is az albérlet költsége fedezi a részletet, tehát tökmindegy, mire fizetsz, sose értettem az albérletet preferáló nyugati gondolkodásmódot, ehhez túlságosan magyar vagyok). Közben az italozás életformává lett, Vodkagyurka szerint a pincérek gyöngye ivott, gyöngyszemünk szerint Vodkagyurka szoktatta rá - mindenesetre nyomatták rendesen az anyagot. A kisfiúnak se lehetett épp arany élete, főleg, mikor sűrűsödni kezdtek a balhék. Voltak problémáik a kölcsönös elfogadással is...
Közben szomorú esemény történt. Vodkagyurka édesanyja rákbeteg lett, és pár hónap szenvedés után meghalt.
Gyurka teljesen kiborult. Mivel akkorra már nem bírták kigazdálkodni a részleteket, beköltöztek az örökölt házba, és árulni kezdték a lakást...
Pincértündér rövidesen megunta a szittya vidéki létet, és balra eltávozott. A balhék ismeretében meg tudom érteni, hogy miért, még ha ő se volt angyalka...
Tehát hősünk ott maradt egyedül egy nagy házban, kergetheti benne magát és az emlékeit. Ezt megunván keveredett fel a társkereső oldalra. Így botlottunk egymásba.
Hogy mit várt ettől a kapcsolattól?
Mint minden szegény és elesett ember, azt hiszem, némi stabilitást. Pici jólétet, melyhez az ő melós fizetése nem volt elég. Ne gondoljatok itt se nagy dolgokra: tisztességes élelmezés, cigi, vodka, ilyesmik.
Hát velem bakot lőtt, ha anyagi előrelépésre számított, az biztos. Sajnos. Bár lennék olyan helyzetben, hogy segíteni tudjak a rászorulókon.

...De nem ez a leglényegesebb momentum az egészben. Legalábbis számomra nem.
Az első furcsaság az az idegenség-érzés volt, ami hatalmába kerített, mikor elmentem hozzá, és minden alkalommal, mikor nála jártam. Márpedig, ha találkozni akartam vele, mindig nekem kellett mennem, ő a fél év alatt csak párszor járt nálam, akkor is egyre kelletlenebbül.
Sokszor volt, hogy ültünk a nappalijában, néztük a tévét, és közben azon tűnődtem: mit keresek én itt? Hol vagyok? Hová lett az életem? Ez nem velem történik, ez csak álom. (Erről az érzésről írtam a Csipkerózsika - a lélek álma című szösszenetet.)
Persze ő szerette volna, ha hozzá költözök, de nem éreztem erre semmi késztetést.
...később már ki se jött elém az állomásra, mert nem bírta kivárni szesz nélkül az érkezésemet. Akkor már tudta, hogy a legjobb barátja is rákos, és legfeljebb néhány hónapja van hátra. És efeletti elkeseredésében még több vodkát fogyasztott. A vodka pedig a legalattomosabb ital, amihez eddig szerencsém volt: szinte azonnal felszívódik, és azonnal a vérkeringést, az ereket rongálja. Emeli a vérnyomást és kötekedővé teszi az embereket. (A Vilmos körtét tudom még ide sorolni mellékhatásait tekintve... de az egy másik történet. Mondhatni: megjártam a hadak útját...)

Tehát, Vodkagyurka szerette volna, ha hozzá költözök, de csak egyedül.
Pedig, a dolog egészen jól indult a gyerekekkel. Egyetlen este elég volt, hogy levegye őket a lábukról. Lelkesen, csillogó szemmel nézték, amikor játszott velük (sakkoztak, kártyáztak), és miután elment, azt mondták, hogy az apjuk sem játszott velük ilyen jót. (Tényleg nem, Nagy Fal még ehhez is lusta volt.) ...azt hiszem, az én gyerekeim nagyon elfogadóak tudnának lenni, ha éreznék, hogy valaki szereti őket...

Ott, akkor nagyon meghatott voltam. Főleg Jóska után volt éles ez a kontraszt, aki hosszasan kifejtette nekem, hogy ne is várjam el, hogy bármely férfiember elfogadja az idegen fészekaljat, hiszen ez az állatvilágban is így dívik, a hím oroszlán egyenesen megöli a nőstények más hímtől született kölykeit.
(Nagy Falra és a nagyfiamra gondolván, sajnos, a lelkem mélyén már akkor igazat kellett adnom ennek a gondolatmenetnek, de az ember amíg él, mindig remél. Csak azt tudnám, minek.)
Tehát, mikor megpróbáltuk szorosabbra venni a haverkodást, hősünk megállapította, hogy problémás gyermekeim vannak (tényleg azok, de miért is ne lennének problémásak ennyi családi dráma közepette szerencsétlenek?), problémára pedig egy idegileg túlterhelt férfiembernek, aki még mindig gyászolja Nagy Szerelme elvesztését, semmi szüksége. Esetleg, ha színtelen, szagtalan, hangtalan és láthatatlan gyerekeim lennének, akkor talán elviselné őket. Egyébként köszöni, nem.
És ezt így még csak meg sem mondta, hanem helyette az volt a módszere, hogy engem szapult és ostorozott, hogy legyek erélyesebb, neveljem meg őket, csináljam ezt, csináljam azt... sose értettem, miért akarja, hogy férfi módra kommunikáljak a gyerekeimmel, mikor én nőből vagyok. Olyan ez, mint a női szerelés. Vagy a fából vaskarika.

Ugye, az én gyerekeim egy olyan családban nőttek fel, ahol a férfi volt a tekintély. Ez nem biztos, hogy jó így, mert pont az képviselte a tekintélyt, aki arra méltatlan, de attól még így volt. Megszokták, tizen x év alatt, hogy ő parancsol, az én dolgom a gondoskodás. (Más kérdés, hogy ahhoz is lusta és buta volt, hogy a tanulást megkövetelje tőlük - én meg feladtam a próbálkozásokat, mert fizikailag nem bírtam. Sajnos. ...Zsoltitól megköveteltem. Érte csak én voltam felelős. És ebben a tudatban nőtt fel!..)
Mindenesetre Nagy Falnak elég volt felemelnie a hangját és vigyázzállás volt, sorakozó, fogadás balról.

Aztán itt maradtam egy édes, aranyos, szertelen link kamaszfiúval, aki sokszor olyan, mint egy kölyökkutyus, úgy körülhízeleg... de parancsolni, azt nem igazán tudok neki. Nem ehhez van szokva. Legfeljebb kérhetek, aztán vagy megteszi, vagy nem, amit kértem.
...egy valamire azért nagyon vigyázok, eddig is vigyáztam rosszul nevelt gyermekeimmel kapcsolatosan: arra, hogy lássák, hogy én mindig igazat mondok nekik. Akkor is, ha az kellemetlen. Hogy a szeretteink körében semmiképp nem kell hazudozni, kifogást keresni, mellébeszélni. És ha semmi mást nem is, de az őszinteséget elvárom tőlük is. És meg is kapom. Alapvetően még Andrástól is. Pedig az ő esetében az igazság sokszor tényleg fájdalmas dolog.
Bármilyenek is, ők az én gyerekeim...

...tehát Vodkagyurka a gyermeknevelés helyett az asszonynevelés útját választotta. Ezzel kapcsolatban annyi az eredendő probléma, hogy az asszony, köszöni, remek nevelést kapott. Erre az egyre sose lehetett panasza, még akkor sem, ha az édesanyja motivációi ezzel kapcsolatosan... sajátságosnak mondhatók. (Ez is egy másik bejegyzés témája lehetne.)
Negyvenes nők nevelése eleve halva született ötlet... egy ennyi idős ember már az egyenrangú partneri viszonyban tudja jól érezni magát. Negyvenes nőknek valódi társra lenne szükségük, akivel osztoznak jóban-rosszban. (Például a gyereknevelés gondjaiban. Avagy: "Ha kellett a kanca, kelljen a csikaja is" by hungarian pußta).
...Nem nevelőre vagy bíráló bizottságra. ...hát ez ott, akkor csak álom maradt.

Telt-múlt az idő, és meg kellett állapítanom, hogy ennek az embernek alapvetően ezzel a kapcsolattal csak önző céljai vannak, a legkisebb kényelmetlenséget sem hajlandó felvállalni érte. Tehát nem szeret engem - gondoltam, de a legfurcsább, hogy alapvetően nem haragudtam érte, mert én sem éreztem valódi lángolást. Úgy is mondhatnám, hogy ez a kapcsolat érdeklődés hiányában megszűnt, bár a végén azért egy érdekes beszélgetés zajlott le közöttünk. Kivételesen én adtam tanácsot.
- Legközelebb, ha társat keresel, óvakodj a 30 kilométeres nőktől. A leendő társad vagy lakjon itt a szomszédban, vagy legalább 200 kilométerre.
- Miért?
- Mert akkor hamar kiderül. Vagy sose.
(Nem kérdezte meg, mire gondolok...)
Mikor elbúcsúztunk, azt mondta:
- Úgyis fel fogsz hívni.
- Hát persze, biztos - mondtam én. A szemébe néztem, és tudtam, hogy sosem fogom felhívni...

(Hasonlóságok és különbözőségek...
...ha jól értem, itt az ideje, hogy eldöntsem, szükségem van-e egy "tákolmányra" amit csak "a szex tart össze".)

Koncz Zsuzsa: Őszinte bohóc

Freud, Shakespeare és Miss Nora

Ma sikerült kiolvasnom a kölcsön kapott könyvet. Nekem "nagyon bejött." Pont úgy keveri a populáris cselekményszövést a magasabb ideológiákkal, hogy abból valami letehetetlen szülessen...

Ez a könyv egy érdekes utazásra vitt, saját legbelső világomba merültem az olvasása közben. Amellett, hogy élveztem a cselekményt, elgondolkodtam a felvetett pszichológiai, társadalmi és irodalmi kérdéseken, megvilágított bennem néhány homályos pontot.
Mindenesetre sokkal tudatosabban kell élnem az életemet és sokkal jobban kell figyelnem a saját érdekeimre, arra, hogy mi a jó nekem, és mi nem. Nem szabad megalkudnom azért, hogy én legyek a jó. Nem érdemes. Sajnos mindig megalkudtam, mert fontos számomra az elismerés, ...de ezt le kell építeni magamban. Erősíteni kell magamat az érdekeim védelmében.
És nem kell szégyellnem, ha valamiben nem olyan vagyok, mint mások. Meg kell békélnem magammal. Azzal, hogy nem teremtem, mint a fűszál... az URH negatív véremmel, a mentőautó-fehérségemmel meg a balogsutaságommal. Egyedi darab vagyok ebben az Univerzumban, és ilyen.
Anyám kiskoromban azt mondta, kényes vagyok, de nem bánta, sőt, büszke volt rám. Nem kényeskedő voltam, hanem kényes. Ez két különböző dolog.
A múltkor Te mondtad rám, hogy "Ej de válogatós vagy."
Igen, finnyás, és válogatós, és kényes vagyok bizonyos dolgokra, mint például az ételek, amiket megeszek. Meg egyéb dolgok. De csak ennek a könyvnek az olvasása közben jöttem rá, elég bonyolult és nem ide kívánkozó gondolattársítások útján, hogy ez nem baj. Sőt. Én ilyen vagyok, és ha valaki szeret, ilyennek szeret.

...érdemes volt elolvasni...

Vonulgatásaink / gazdaságpolitikai gondolatok estére

(Ez lett a hobbink. Ez is egyféle látvány-csapatsport, ha nem is foci. Ki jobbra vonul, ki balra. Békesség. Legyen már.)

Túl személyi és intelligenciabeli kérdéseken, ma Magyarországon (mint általában a történelem folytán mindig) két homlokegyenesen ellenkező ideológia konfrontálódik. Nem akarok arra a vakvágányra tévedni, hogy bármelyik ideológiát is baloldalinak állítsam be jelen helyen, mert ebben az országban a kis emberek képviselete nem volt sosem rentábilis, ezért, (legalábbis fennállásom kezdete óta garantáltan) nem is művelték. Már a rendszerváltás előtt is csak a demagógia szintjén szerepelt a kis ember (bár, némi nosztalgiával, ma is meg kell állapítanom, hogy a szocialista idők intézményrendszerei több, mint megfelelőek voltak az átlagpolgár létbiztonság iránti igényének kielégítésére - főleg mai szemmel nézve...). Jelen időkben, amikor először a nép képviselete, azután a köztársaság, mint a demokratikus intézményrendszerek összességének jelképe maradt ki kis hazánk megnevezéséből (jelezve a köz számára nem túl kedvező trendet), szó sem esik már a létbiztonsághoz kapcsolódó alapvető emberi jogokról. (Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ne fagyjon meg éhen. Igen, a cigánynak is. ..és mindenkinek kötelessége megtenni a köz érdekében azt, ami tőle telik. ...igen, a cigánynak is. Ez ilyen egyszerű. Lenne.)
Tehát a vita a globalizáció kontra nacionalizmus eszmei síkján zajlik. Mindkét eszmekörben találhatunk pozitív gondolatokat, és ugyanígy negatívumokat is. Sőt. Tovább gondolva, mindkét eszmeiséghez kapcsolódóan lehet(ne) jól és rosszul is kormányozni. Ez pedig az első mondatomban említett intelligencia kérdése.
Na ezzel vannak itt a bajok. Nevezetesen, hogy Vezérünk azt gondolja, hogy, ha Don Quitojeként szélmalomharcba kezd a globális piacok uraival, akkor majd győzhet.
Nincs tisztában a lehetőségeink korlátaival, és ez az, ami számomra a legaggasztóbb. Ez világít rá gondolkodása beteges vonásaira.
Nem azt gondolom, hogy Magyarország miniszterelnökének mindenben, mindig azt kellene csinálnia, amit a fejlettnek nevezett Nyugat elvár tőle. Neki nem tehetetlen bábnak, de nem is egyszemélyes Úristennek kellene lennie. Magyarország miniszterelnökének mindig, minden helyzetben az ésszerű kompromisszumok keresésére és megkötésére kellene törekednie.
Persze, ehhez intelligencia kell és belátási képesség, és ezekből manapság nagy hiány mutatkozik, a szakmai hozzáértésről nem is beszélve.
Mindezek hiánya a legfőbb oka, hogy kis országunk ilyen lehetetlen helyzetbe került.
Miért is?
Tudomásul kell vennünk, hogy országunk mind a külkereskedelem, mind a tőke tekintetében egy nagy külföldi kitettséggel bíró ország. Erős szorongatottságunk az államadósság és a hiánycél számaiban csúcsosodik ki. Sokan tévhitek áldozatai mindezekkel kapcsolatban.
Lássuk ezeket.
1./ Tévhitek az államadósságról
Sokan azt hiszik, hogy manapság azért nő az államadósság, mert a jelenlegi kormány az elődeinél is többet privatizált el a költségvetési pénzekből.
Ez, meggyőződésem, hogy nem igaz. Itt mindig is loptak-csaltak, és ez nyilván most is így van, továbbá a jelenlegi vezetés stílusa miatt még arrogancia is társul ezekhez az ügyletekhez,...de immár kevesebb elsíbolható vagyon áll rendelkezésre, már csak ezért sem igaz ez az állítás. (Az arrogancia eredőjére Te világítottál rá: mivel kevés már a felosztható zsákmány, éles a konkurrenciaharc, nem szabad másokat a leveses fazékhoz engedni. Hol van már a "Leben und leben lassen...")
Az államadóssággal kapcsolatosan azonban Rátermett Viktor és kedvenc minisztere beleestek a 22-es csapdájába.
Ugyanis, aki járt már az AKK Zrt honlapján, az ismeri ezt a kis diagramot. (Benne az életünk...)

Ha jól megnézzük, láthatjuk, hogy Magyarország államadósságának fele deviza alapú. Ez az állam esetében is nagyfokú árfolyamkitettséget jelent. (Mint a magánszemélyeknél, avagy amint fent, úgy lent, hogy biblikus idézetet is szőjek a mondanivalómba).
Rátermett Viktor és "szakemberei" tehát elkezdték megváltoztatni a közgazdasági szabályozórendszert. Tették ezt egy nemzetközileg is nagyon nehéz periódusban, egy elszegényedett, kiszolgáltatott országban, átgondolatlanul. Tetteik motivációja kettős volt: részint szerették volna saját hatalmukat tovább erősíteni (és ezzel a demokratikus intézményrendszerek működését leépíteni), másrészt, csupán jó szándékból, és mint a HON megmentői, szerették volna a sokat átkozott államadósságot csökkenteni.
Ezért aztán csapatostól hozták a "nem orthodox" intézkedéseket, melyeket a PIAC, a kapitalizmus istene, egyre növekvő ellenszenvvel és gyanakvással figyelt.
Az ellenszenv és a gyanakvás gazdasági kapcsolatok esetén számokban nyilvánul meg. Ilyen számok pl. az árfolyam és a kockázati felár.
Persze, mondhatjuk, hogy a rothadás jöjjön az IMF-re meg az egész nemzetközi közösségre, de ez csak olyan lenne nekik, mint mikor a légy zümmög. 
Azt is lecsapják, ha sokat szemtelenkedik.
Akik pedig ma összehasonlítják a FIDESZ-féle egypárti rendszert a korai szocializmussal, azoknak sok dologban igazuk van, a hatalomcentralizációtól a demagógiáig, egyet kivéve. ...és ebben a korai szocializmus a nyerő, hiába.
Akkor megtehették vezetőink, hogy szidták a züllött és erkölcstelen Nyugatot. Mégpedig azért, mert gazdaságilag nem függtek tőle!!!
Azonban most elég egy pillantást vetni a fenti grafikonra, és az ember rájön, hol is tartunk valójában. A függetlenségünket már rég eladtuk egy tál lencséért, ...ha valaha is volt.
Nem leszünk gyarmat???? Hát már tényleg nem. Már régen azok vagyunk.
Tehát, a 22-es csapdája: hiába tartozunk kevesebb devizával, az az árfolyamok alakulása miatt az  most sokkal több forintban kifejezve.
...és minél több "nem orthodox" intézkedést kell a piacnak beáraznia, mint rizikófaktort, annál drágább lesz az ország finanszírozása... és ezzel mindannyiunk megélhetése is. (Mint fent, úgy lent: 15000CHF-et vettem fel. Törlesztettem 3000 CHF-et és többel tartozok forintban, mint amennyit felvettem. Ilyen egyszerű ez.)
...ha pár napig nem történik semmi, egyből kezdenek az értékek normalizálódni. ...Kár, hogy mindig jön valami újabb vihar a biliben...

2./ Tévhitek a pazarló költségvetésről
Itt most nem szeretnék könnyeket hullajtani létminimumon vegzáló képviselőinkért és Audit biciglire cserélő minisztériumi tisztviselőinkért. Tőlük eltekintve az államháztartás egészére az a jellemző, hogy immáron az ellehetetlenüléssel küzd, mint kis hazánk átlag háztartásának lakói. Az államháztartás elnevezést természetesen annak alrendszereire is értem, különösen az egészségügyre és az oktatásra. Az ezekre szükséges pénz hiánya fáj mindannyiunknak, nem a tisztségviselők Audija. Másrészt az Audik nem képeznek komoly tételt a kiadás oldalon, főként, ha a kórházak finanszírozásával, a nyugdíjakkal vagy a gyermekek ellátásával vetjük egybe. Ezek csak a jéghegy csúcsai. Csúcsocskái.
A múltkor olvastam az FB-n egy statisztikát, mely szerint Szaúd-Arábiában központosítják a jövedelmek legalacsonyabb hányadát, s Magyarország előkelő helyen van a centralizációt tekintve. Ebből valaki azt a következtetést vonta le, hogy a magyar állam pazarlóbban gazdálkodik a többinél, hisz a jövedelmek nagyobb hányadát igényli a fenntartása. Igen ám, de az olajbevételektől eltekintve is van ezzel egy kis gond ezzel a "mekkora az állam" kérdéssel. :))
Nevezetesen, ha az egyik országban az átlagjövedelem 100 buznyák, a másikban 200 buznyák egy főre, és az állami kiadásokra 70 buznyákot kell fordítani, akkor az egyik országban az elvonás szükséges mértéke 70%, míg a másikban 35%.
...Magyarországon a bérekbe nem csak a lakhatás költségei nincsenek beépítve, de a tisztességes mértékű közteherviselés sem megoldható. És erről nem az állam tehet, hanem a munkaadók. A gyarmati létünk velejárója ez. Egy kőkemény harcvonal, melyről eddig senki nem beszélt (vagy csak nagyon kevesen, a legbátrabbak). Szidtuk a népet, hogy miért adósodott el (mert európai szintű munkájáért európai életszínvonalat szeretett volna, és hitt abban, hogy ha még dolgozik egy kicsit, akkor meg tudja teremteni azt, addig meg némi hitel segítségével előbbre hozza a legfontosabbak beszerzését), szidtuk a bankokat, hogy miért adtak devizahitelt (Ausztriában is adtak, de az ottani jövedelmek mellett ez nem téma, pedig ők is eléggé eladósodtak), szidtuk a mindenkori kormányt, hogy miért magasak az adómértékek (ez egyébként tényleg hülyeség, az okáról később), mindenkit szidtunk, csak az érdekvédelmet nem állítottuk fel, nem vívtuk ki magunknak a megfelelő bérszínvonalat.
Vannak olyan, komolynak tűnő érvek, hogy akkor megszűnnének munkahelyek, mert nem bírnák a vállalkozások kigazdálkodni a megemelt béreket.
Hát akkor most draszti leszek.
Ne is dolgoztasson az, aki nem tudja a munkát megfizetni! Csukja be a bótot, oszt röppenjen amerre lát! Ha nem megy valami, nem kell erőltetni.
A munka nélkül maradtak meg majd feltalálják magukat. Semmi nem fejleszti úgy a kreativitást, mint a szükséghelyzetek.
És, mivel a helyére kerül a bérszínvonal, még aránylag kevesebb munkával is, legrosszabb esetben is ugyanott lesznek, mint ahol most vannak.
De a megtermelt jövedelem belföldön marad.
Ennyi.
...ugye hogy én is nacionalista vagyok? Pedig nem is vagyok ellene a globalizációnak. Igazán nem. Ha tisztességes munkáért tisztességes bért kapok, tőlem bármilyen náció tagja lehet a főnököm. ...de ha nem becsülik meg a munkát, mégis, mit várnak? Mire számítanak? (Pszichológiai tanulmányokat ajánlanék az ilyenek figyelmébe a motivációról. ...Mostanában nagyon kiment a divatból ez a fogalom. Pedig mélyen igaz, hogy a jól motivált ember sokkal többet tud letenni az asztalra, mint a kényszer hatása alatt álló. Ja. A motiváció kiadásokkal jár együtt. Fájdalmas tény ez.)

...Amikor már kínaiaknak érdemes itt üzemeket nyitni, akkor már odáig süllyedt a bérszínvonalunk - igen, ahol ők vannak.
De ez itt Európa. Mi meg mindig arra vágytunk, hogy európainak látsszunk. Ezért mondtunk le annyi mindenről a történelemben, kezdve a szőrén megült lovon való nyargalással, a végvári hősiességen át (mellyel a civilizált Nyugat álmára vigyáztak őseink), egészen a tudósaink exportjáig.
Ennyi kitérő után térjünk vissza a költségvetéshez.
...összességében az államkasszára tekinthetünk úgy, mint az össznépi fejőstehénre, amely némi korrupciós pénz visszajuttatásával igénybe vehető, de a dolog lényege nem itt keresendő. A szétosztható pénz oly kevés, hogy az már nem ad lehetőséget a rendes működtetésre. Ezért kerül az ember több hónapos várólistákra az egészségügyi intézményekben (az egészségüggyel kapcsolatos élményeim külön megosztást érdemelnek, egyszer sort fogok keríteni rá), nincs sok vidéki iskolában tisztességes fűtés (ezt volt "szerencsénk" tapasztalni a dunaújvárosi elit gimnáziumban), akadozik a gyermekélelmezés, nem takarítják a járdákat, stb. (Még jó hogy az idei tél eddig még kegyes volt.)
Úgy tanították nekem anno, hogy kétféle költségvetési modell van. Az egyik, a skandináv típusú, magas jövedelemcentralizáció mellett nagyfokú újraelosztást valósít meg, ily módon teszi lehetővé, hogy a létbiztonságot jelentő alapszolgáltatások mindenki számára elérhetők legyenek.
A másik modell, a dél-európai, ahol alacsony a jövedelemcentralizáció, és ehhez mérten alacsony az állami szolgáltatások mértéke.
...Sajnos a tankönyvírók kifelejtették a harmadikat: a magyar modell szerint a jövedelemcentralizáció magas (lenne, ha hagynánk), de a visszaosztott szolgáltatások színvonala alulmúlja a dél-európait. Ez az igazi magyar út! Csak nekünk!  ...így hát az adóelkerülés össznépi sporttá, a túlélés eszközévé nőtte ki magát kis hazánkban, és minél magasabbak lesznek a terhek, ez annál inkább így lesz.
Hogy mégsem velejéig romlott ez a társadalom, csak a kényszer szülte ezeket a cselekményeket, arra a legjobb példa az EVA sikere volt. A bevezetésekor meglepetés volt, hogy mennyivel több bevétele folyt be a költségvetésnek belőle a tervezettnél. Normális adómértéknél ugyanis nő a befizetési hajlandóság, hiszen a költség-haszon elv mentén, megéri befizetni azt az adót, hogy utána nyugodt legyen a lelkiismeret.
Mondom, normális adómértékeknél.
Irracionálisan magas elvonás esetén a magyar ember híres kreativitása előkerül. (Végül is az őseink is portyáztak. Akkor mi miért féljünk egy kis számtantól???) Jövedelem típusú adók elkerülésében világbajnokok vagyunk, ezt bizton állíthatom. Forgalmi típusú adóink emelése meg azért nem fogja meghozni a várt eredményt, mert már így is alig fogyasztunk (nincs miből), legfeljebb még kevesebbet fogunk. Még kevesebb feldolgozott terméket veszünk, még többet dolgozunk majd otthon is az élelmiszerek előállításával. Sokan, akik megtehetik, határközelben laknak (kis ország vagyunk, nem nehéz országhatárra lelni) majd külföldön fognak bevásárolni stb.
Tehát ezzel csökkenni fog a belső kereslet, tovább csökkentve az ország gazdasági teljesítőképességét. Így stagnálni fognak az államkassza bevételei is.
Vagyoni típusú adókat pedig egy jobboldali kormányzat nem fog kivetni, főleg nem méltányos módon.
Tehát össznépi konszenzusra kellene törekedni, mind a bérszínvonal emelése, mind az elvonások mértékének csökkentése irányában.
Még valamit a gáncs nélküli lovagokról. (Csak egy lenne a közéletben!!! ...DE NINCS!!!!)
...sokan mondják politikai ellenfeleikre, hogy x vagy y mennyit lopott/csalt/hazudott el a köz vagyonából. Ez mifelénk 100%-ban bizonyos, hogy igaz. A dolgok ugyanis itt, mintegy közmegegyezés alapján, évtizedek óta így működnek. Lopnak, csalnak, hazudnak minden szinten. Avagy: fejétől bűzlik a hal.
Én már nem is várom el a bármikori vezetőinktől, hogy becsületes emberek legyenek. Csak annyit, hogy legalább értsenek ahhoz, amit csinálnak.


...A világválság miatt, az energiaköltségek csökkentése érdekében, átmenetileg kikapcsoltuk a fényt az alagút végén...

(de csak a szembe jövő vonat fényei..)

Bandigúz, a hangyatücsök

A fiam tizedikes. Nem dohányzik. Viszont az utóbbi időben rákapott a szeszre. A múlt héten megállt az ajtóban, és azt mondta: szerinte neki mostanában nincs rendben a vérnyomása. Ránéztem, és tárgyilagos hangon közöltem vele, hogy azt ne is csodálja. Amúgy is ebben a korban labilisabb a vérnyomás, de ha erre még rendszeresen rá is tölt, az duplán árt. Felemlítettem neki néhány példát (nem kellett messzire menni értük, és nem vittem túlzásba, erre büszke vagyok.)
Tárgyilagos közlésemen meglepődött, és magától közölte, hogy nem iszik most egy darabig.
...
Kíváncsi vagyok, meddig.

2011.09.17. 12:14

Ő volt az, akit tulajdonképpen - tudom, nem szép dolog ezt így kimondani - de egyáltalán nem akartam. Nem akartam gyereket Nagy Faltól, nem akartam abban a kapcsolatban elköteleződni. Hogy miért történt mégis így, az egy másik, és meglehetősen szomorú történet. De most inkább Banduckáról szeretnék beszélni. Bandikáról, aki folyamatosan fejfájást okoz nekem. Pedig tulajdonképpen nagyon szeretetre méltó emberke. Csak ne lenne erkölcsileg ennyire ingoványos.

A három gyermekem közül ő volt a legkisebb születési súlyú, "csak" 3000 gramm volt, ez a mi családnkban kicsinek számít. A bátyja 3600, a húga 3400 gramm volt. Banducka apgarja volt a legalacsonyabb hármuk közül. Ő volt, aki születése után besárgult, kék fényezni kellett. Császárral született, szülés közben méhen belül kétszer újjáélesztették. Oxigénhiánya volt - mondjam? Nehezen sírt fel, és nagyon elgyötörtnek látszott.

(Ami a magyarországi szülészeteket és az alkalmazott eljárásokat illeti, arról most csak annyit mondanék, hogy szerintem a sötét középkorban humánusabb körülmények között születhettek a gyermekek. ...és mindez nem kevés pénzbe került. De ez egy külön esszé témája lehetne.)

Tehát Banduckám, szegény, jókora hátránnyal indult az életbe. Ezzel együtt születésétől kezdve csodálatosan kiegyensúlyozott, jókedvű gyerkőc volt. Ő volt az, akinek a kiságyban ki lehetett támasztani a cumisüveget, garantáltan szépen megette a tartalmát, nem folyatta ki, nem nyelt levegőt, elégedetten csicsikált utána - erre a mutatványra egyik testvére sem volt képes. Később, vigyorogva, négykézláb pillanatok alatt elért a szoba egyik sarkából a másikba - ennek megfelelően valamivel később kezdett el járni, mint az optimális. Ennek eleinte nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget. Pedig volt oka, mint később kiderült.

Be kellett őt íratnom bölcsibe, amitől eléggé rettegtem, ismerve Zsolti fiam kiskorától megmutatkozó közösségundorát és ennek mindenféle nátha, baci és influenzavírus elkapásában manifesztálódó melékhatásait, de Banducka ezen a téren kellemes csalódást okozott. Rövid idő alatt ő lett a bölcsi első számú kedvence, reggelenként úgy totyogott mellettem, mintha hazamenne. Az influenzavírusok pedig meg sem karcolják őt a mai napig se.

...Nem is csoda, hogy szerették: a hatalmas barna szemeivel és tejfölszőke hajával nagyon szép gyerek volt, büszke is voltam rá.

...később olvastam valahol, hogy a szőke haj-barna szem párosítás nem éppen nyerő konstelláció, már ami a jellem szilárdságát illeti...

Az óvodában eleinte jól megvolt, beilleszkedett a közösségbe. Az első gondok akkor kezdődtek, amikor nagycsoportos korában új óvó nénit kapott. (A régi szülni ment). Az új óvó néni nekem se volt szimpatikus, köztünk szólva nagy darab agresszív tehénnek tűnt. Ellenszenvemben osztozott Banducka, aki akkor döntött úgy, hogy márpedig ő letér a "sárga útról". Innentől kezdve mást sem hallottam rá, csak panaszokat, mintha az én fiam lenne az ovi gengsztere. (Valahogy nem tudtam fenntartás nélkül hinni ezeknek, azzal együtt, hogy nyilván követett el csibészségeket.) Utólag visszagondolva, magatartásának megváltozásában az óvó néni változáson túl az a tény is közrejátszott, hogy akkorra vált a húga "mozgóképessé". Addig csak csomagként tekintett rá, akkortól kezdve azonban neki is osztoznia kellett a nagy testvérek szomorú sorsában, és eltűrni, hogy ez a kis mitugrász is teret, időt és figyelmet követelt magának. Sőt, a legjobban a bátyái játékai érdekelték, mint ez lenni szokott. ...Szörnyű dolgok ezek egy hatéves számára.

Az iskolában eleinte kicsit javult a helyzet. Bár volt egy csúnya ügy, ami miatt egyből igazgatói intőt sikerült összeszednie, ugyanis az iskolaudvaron egy másik értelmes kis krapekkal azzal szórakoztak, hogy az iskola körül parkoló autókat dobálták kavicsokkal. Mondtam is neki, hogy ezzel rekordot döntött: a családban még senkinek nem sikerült elsős létére igazgatói intőt kapnia...

A tanulmányok iránti elkötelezettségéről annyit mondanék, hogy aranyos volt az első tanító nénije, és mikor aggódva kérdezgettem fiam órai viselkedéséről, nagyot sóhajtva csak annyit mondott:

- Nem, nincs vele baj. Olyan, mintha itt sem lenne. Nem vesz részt az órai munkában, nem érdekli, mit tanulunk. Alszik nyitott szemmel. Vagy a szomszéd háztetőn az antennákat meg a galambokat bámulja.

Anyuka akkor még fiatal volt és ambiciózus, tehát leült álmatag gyermekével rendszeresen tanulni. Ám rövidesen olyasmit kellett tapasztalnia, amit sem azelőtt, sem azután nem sikerült.
Banducka azokat az egyszerű matematikai logikai játékokat, amelyekben az édesanyja, sőt a bátyja is örömét lelte alsó tagozatos korában, egyszerűen képtelen volt felfogni. Nem értette, sőt, nem is akarta megérteni őket. Ott és akkor kezdődött, hogy tanulás helyett csak azt ismételgette: "Minek ezt nekem megtanulni?" - és hiába kapott erre ezer és egy kreatív választ, azokat ugyanúgy elengedte a füle mellett, mint az órán hallottakat. (Hozzáteszem, hogy most, 10. osztályban, még mindig itt tartunk. Legfeljebb a példák mások, amik fölött ezt elsóhajtja.)

Anyuka egy idő után belefáradt ebbe, nem csoda, volt elég gondja. Dolgozott, tanult, és volt még további két gyermeke, akikkel foglalkozhatott.

Banducka pedig maradt, aki volt: a társaság közepe, az életvidám, kedves, siralmasan link fickó, aki bármikor elmenne a munka temetésére, ha fárasztó nem volna az oda eljutás.

Banduckának azonban van néhány mentsége mindezekre. Anyuka mindig is sejtette, hogy valami "disz-" baja neki is van (a bátyját még volt energiája grafológushoz járatni a diszgráfiájával, Bandikánál azonban ez, anyagi, időbeli stb. okokból már elmaradt). Bandikáról tavaly derült ki, hogy szemben azzal, amit anyuka gondolt (diszkalkulália), egyszerűen olvasási nehézség maradványtüneteket mutat. (Anyuka azóta is azon gondolkodik, hogy akkor mi a baj a matekkal, ha a maradványtünetek a szövegértést nem befolyásolják, diszkalkulália pedig nincsen. Érthetetlen dolgok ezek, avagy nem akarásnak nyögés a vége. Még mindig nyöszörgünk.)

Bandikának a koncentrációzavarokon kívül további problémája a lábaival adódott. Már említettem, hogy később kezdett el járni mint az átlag. Ennek az oka, mint rövidesen kiderült, a laza ínszalagokban volt keresendő. Sajnos Nagy Faltól olyan lábszerkezetet sikerült örökölnie, amivel valóban nem könnyű futkározni. (Atyja elemi lustasága valószínűleg erre a fiziológiás okra vezethető vissza. Persze a 160 kiló élő súly cipelése nem kis feladat egy ilyen lábberendezésnek. De ő tudja.) 
Sőt, a laza szalagok miatt befelé forduló lábaknak egy fiatal felnőtt korban elvégzendő műtétet is kilátásba helyeztek az orvosok Bandikának, a gyógycipő használaton felül.
Mindezek miatt az iskolában hamar megkapta a "teknős" csúfnevet, ami egy önérzetes fiatalember számára komoly lelki görcsöket okozott. Nem győztem vígasztalni. ...hiába, ez egy kemény világ, amelyben élünk...
A negyedik osztály hozott némi pezsdülést az életünkbe: akkor dőlt el ugyanis a 4+8-as rendszerben Banducka sorsa.
Azt pontosan tudtam, ismerve a tanulás iránti lelkesedését, hogy vagy most felveszik a gimibe, vagy ő az életben le nem érettségizik.
Szerencsére - érdekes módon - ezt ő is felfogta, mert negyedikben látványos javulást mutattak az érdemjegyei. Így aztán gond nélkül továbbjutott a gimnáziumi osztályba.
Az ötödikes tanárnénije is megérdemel egy misét. Bandika hetente átlagosan öt intőt és figyelmeztetést hozott haza akkoriban, jellemzően vérkomolyakat. Nem tudtam velük mit kezdeni. A legszebb beírás szövegére a mai napig emlékszem:
"András a mai napon hosszadalmasan tapsolt az órán."
Mikor megkérdeztem, mit is akar ez jelenteni, a fiam rám nézett a hatalmas barna szemeivel és annyit mondott: megtapsolták a szavalót, és ő később hagyta abba, mint a többiek.
Nem tudtam, sírjak-e, vagy nevessek. Az én felfogásomban ezt a helyzetet az osztályfőnöknek ott helyben meg kellett volna oldania, nem beírni ezt a vágott zöldséget az ellenőrzőbe. Mert mit kezdjek én ezzel este otthon? "Fiam, máskor ne tapsolj olyan sokáig." "Jó." ...Na. Hát ez az az elintézés, amire az ofő vágyott?  Mégis, mit gondolt ez a pedagógusnak nevezett illető? Tapsolásért kukoricára térdeltetem, vagy mit kellett volna otthon tennem ezzel?
Mindezekkel együtt, mikor egyszer színházba mentünk az osztállyal, és az osztályfőnöke meghallotta, hogy Bandikának becézem jobbik sütetű fiamat, nagyot nevetett. Érezte ő is, hogy mennyire találó ez a név neki. Mert ő nem András, a jó gyerek, ő a kedves, link Bandika...

Teltek-múltak az évek, és Bandika kezdett némi hájat magára szedni. Ez nem volt túl nyerő dolog, tekintettel arra, hogy az egész família hízásra hajlamos (kivéve a bátyját, de ugye ő sem a mi családunkból hozta légies alakját). Rövid tépelődés után, és az óvodai úszásélmények hatására beírattuk őt vízilabdázni. (Ha már okos nem vagy, fiam, legalább szép legyél, itt majd helyre jön az alakod.)
A vízilabda eleinte ment is neki, bár nagyon fáradt volt tőle. Azzal együtt, rövidesen beválogatták őt a Vasas ifjúsági csapatába. De addigra már annyira fáradt volt, hogy könyörgött: menjünk érte edzés után. ...nem volt rá módom a munkától, az apjának sem. Ráadásul akkor már eléggé ki volt hegyezve a családi költségvetés, és nem mindig tudtuk befizetni a vízilabda árát. Szomorú, de anyagi okokra vezethető vissza az is, hogy Bandika nem csak fejlesztő pedagógushoz, de vízilabdázni sem tudott járni. Pedig ez utóbbi még ment is volna neki. Hja, ez Magyarország.
Ebben az időben keveredtünk bele az adósságspirálba. Nőttek a gyerekek, egyre több pénz kellett volna a színvonal tartásához. (Ne gondoljon itt senki nagy dolgokra. Három gyereknél a kis színvonal is 3*-os teher. A lakáskörülményekről nem is beszélve.)
Tehát a vízilabda abbamaradt. De még mielőtt véget ért volna, történt egy nagyon komoly dolog.
Ugyanis az iskola sítúrát szervezett, persze fizetős alapon, de kedvező kondíciókkal, több részletben lehetett tejelni. És az én fiam könyörgött, hogy el szeretne menni, meg akar tanulni síelni, mert az olyan trendi dolog. Én ugyan aggódtam a lábai miatt, de csak rábeszélt. Oda is adtunk neki 30 e Ft-ot, hogy fizesse be az iskolában.
Teltek a hetek, és egyszer jelezte a drága fiam, hogy most már be kellene fizetni a részvételi díj EUR részét is.
- És mégis, mikor mentek, honnan indultok, mit kell vinni? Lesz előtte szülői értekezlet, vagy valami?
Kérdéseimre nagy hümmögések jöttek válaszul. Ettől gyanút fogtam. Megkerestem a szervező tanár urat, akitől azt a tájékoztatást kaptam, hogy az én drága kisfiamat a rendkívül jó magaviselete miatt ő köszöni, de nem szeretné elvinni, ezt mondta neki is és nem is szedte be tőle a pénzt...
Itt egy nehéz nap éjszakája következett, mire az én drága fiam nagy nehezen kinyögte, hogy ez így van, és ő a pénzből a haverjaival vízilabda után pizzázni járt. Már hiányzott is több, mint 10 ezer forint.
- Épp tegnap beszéltünk róla, hogy nincs pénzünk. És te meg tudtad állni szó nélkül, hogy nálad van ez a pénz. Lapítottál. Nincs benned semmi szeretet? Nem láttad, hogy szükség lenne rá? És különben is, mire számítottál? Hogy nem buksz le? ...még az EUR is kellett volna, mi????
...
Később Londonba tényleg el tudtam küldeni némi véráldozatok árán, ott voltam az indulásnál és az érkezésnél is. Akkor már a füvezés foglalkoztatta a gondolatvilágát, mert az egyik cimborája rászokott (képzeld, Anyu, mindig ideges volt, de a fűtől olyan nyugodt! Jó hatással van rá!) és én már annak is örültem, hogy legalább megosztja velem ez irányú gondolatait. Tudtam, hogy amíg meg tudjuk beszélni, talán elkerüljük a legrosszabbat.
A legelszomorítóbb dolog ebben a füvezősdiben az, hogy nem csupán a cimboráról tudjuk, hogy függő lett. Vannak az iskolában többen is, akik ott szoktak rá. Tudom én is, hogy dealerek dolgoznak az iskolában, és bármelyik gyerek bármikor hozzájuthat az "anyaghoz". És ez nagyon szomorú.
...
Évekig duruzsoltam neki róla, hogy majd meglátja, milyen ártalmas dolog amit a barátja művel. Évekig, ugyanúgy, mint korábban a cigarettáról.
Csak akkor nyugodtam meg, amikor közölte: a barátja akkora gyökér lett, hogy már nem barátkozik vele. Teljesen befordult a fickó. És őszinte fintort vágott a fű emlegetésére is. Ekkor tudtam, hogy túl vagyunk a veszélyen, a fiam nem lesz kábszeres.
Aztán tavaly történt valami.
Úgy három év füvezés után a barát az egyik füves cigijét bent hagyta az iskolapadban. Lebukott. Ijedtében, meg mert annyira be van már szűkülve a tudata, kiugrott a második emeleti ablakból... most pedig mindent megtesz azért az iskola, hogy eltusolják a dolgot. Hogy véletlenül se legyenek hibásak. Nehogy a "jó hírüket" rontsák. ...pedig ha valaki, akkor az iskola igenis felelős ebben. Ott jutnak hozzá az érzelmileg labilisabb gyerekek az "anyaghoz". Persze, lehet mondani, hogy akkor a többiek miért nem? Nyilván, akinek olyan a háttere, az talál kapaszkodót, akinek meg zűrös, az nagyobb veszélyben van. De az iskolában a szünetekben a fegyelem csapni való. Lehetőséget sem lenne szabad adni arra, hogy ott szerezhesse be valaki az "adagját". Ehhez képest nincs folyosóügyelet, semmi ellenőrzés.
...emiatt történt az első ínszalag szakadás is. A fiúk lökdösődtek, persze az én drága Bandikám is nyakig benne volt, és ő húzta a rövidebbet. Meg a térde keresztszalagja, ami elszakadt. És a tanárok még orvoshoz se akarták engedni.
Nagyon összevesztem akkor az igazgató úrral. És nekem volt igazam.
Azóta Bandika mindkét lába sorozatos ínszalagszakadásokon ment keresztül, a pungálásokra úgy járunk, mint más kirándulni. A helyzet rég megérett a térdműtétre, ami csak azért kellemetlen, mert darabja százezer lenne a lábak specialista általi rendbetételének (de csak azért mert van Magyarországon társadalombiztosítás, ugyebár - jó nekünk).
Bandika úgy hetedikes lehetett, mikor szoros véd- és dacszövetséget kötött azokkal a fiúkkal, akik ma is a barátai. A szesztestvériség egyik tagja Marcink, akiért nagy kár lenne, mert egy nagyon okos, ám családi körülményei folytán fusztrált fiú. Valószínűleg ez indította az alkohol irányába, és csak remélni tudom, hogy majd ez az út nem vezet túl messzire. Meg a fiamnál se...
A másik cimbora, Manó, úgy lett barát, hogy hirtelen felindulásból beleállította Marciék bárszékének a lábát a fiam lépébe. Ez piázgatás közben történt, amikor is azon versenyeztek, hogy ki tudja csúnya szavak nélkül jobban megsérteni a másikat. ...az én szülöttem ebben verhetetlen, egészen bizonyos vagyok benne, mert furcsa módon, olvasási nehézség ide, maradványtünetek oda, a cizellált nyelvi kifejezőkészséget bizony Bandika örökölte tőlem a három drágaság közül. Ha kell, tud ő olyan választékos, megnyerő lenni, hogy mindenkit levesz a lábáról (mint egy igazi szélhámos), ha kell, tud metszően bántó lenni csúnya szavak nélkül, és ha megfelelő táraságban van, tud olyan tahó lenni, mint hat pár szabadnapos rendőrcsizma.
Mindenesetre a bárszék miatt egy hétig megfigyelésen volt a János kórházban léprepedés gyanújával. Mire a gyanú alaptalannak bizonyult, a nyakán volt a hetedik osztály év vége, amikor is a kémiatanár komolyan elszánta magát a buktatásra. Az én fiam pedig egy teljes hétig tanult, mint a güzü. És átment.
Aztán eljött a nyolcadik osztály, és vele a családi krach (ebben bűnös vagyok, ezt Sasmadár is megmondta. A bűnt igazából nem Nagy Fallal, hanem a gyerekeimmel szemben követtem el - nagyon megviselték őket a történtek).

Bandika nyolcadik félévkor hét tárgyból bukott. Azt hiszem, ebben mélységesen benne volt az iskola részéről a rosszindulat amiatt, hogy vidékre költözésünk okán másik iskolába írattam.
A dunaújvárosi gimnáziumban, mikor megérkeztek Bandika félévi eredményei, konzíliumot hívtak össze a beteghez.

Ők nem gondolták, hogy egy olyan gyereket kapnak, aki hét!!! tárgyból bukik félévkor. Mondtam, hogy ezt én sem gondoltam, de az előző iskolában uralkodó viszonyokat ismerve, én már semmin nem csodálkozok.

...a nyolcadik osztály második félévét, erősen szenvedve bár, de várakozáson felül sikerült abszolválni. Csak két tárgyból kapott kettest, matekból és németből. Az osztályfőnöke azt mondta, hogy sajnálja, hogy nem pár évvel korábban került a keze alá, mert akkor gond nélkül maradhatna a gimnáziumi osztályban. Így viszont, tekintettel a két tárgyból meglévő hiányosságokra, javasolja, hogy keressünk egy jó szakközépiskolát.

...Addigra én is rájöttem, hogy nem való nekem ez a kapcsolat Jóskával, és szépen hazaköltöztünk. Avagy: mindenhol jó de legjobb otthon. Otthon, édes otthon...

A korábbi iskolába a hét elégtelen és a bennük foglalt jóindulat figyelembe vételével nem volt kedvünk visszairatkozni. Továbbá méltányolni kellett az aranyos dunaújvárosi osztályfőnök véleményét is. Így kerültünk a jelenlegi iskolába, a fiam legnagyobb megelégedésére, mert ő mindig is szerette az autókat.

Mondjam? Mondom. Bandika azóta is lébecol, már ami a tanulást illeti, a félévkor megbukok - év végén átmegyek játékot játssza negyedik éve. De legalább van esély rá, hogy egyszer majd autószerelő lesz belőle. És továbbra is életvidám cimbora...

Ami pedig a szesz kedvelését illeti, hát, sajnos, egyelőre vesztésre állunk. :(

Fonográf: Lökd ide a sört!

ING ÉS VASALÓ = házasság

...hiába, mindig szerettem az írásait ennek a fiúnak...
A házasság olyan mint a vasalás. Az ártatlan gyűrt ingbe éleket és sima felületet gyalul egy forró vasaló, jó sokáig, mivel az ing magától sosem simul megfelelőre.
Persze mindig marad egy elrontott él, egy újragyűrt felület; nedvesítés és újrakezdés után is a vasalás folyton aktuális.
Már unalmas az egész, az ing sosem elég sima; hol a gallér hol az ujj nem stimmel, a gomboknál nehézkes; a vasalás egyre erőteljesebb..a vasaló meg túlmelegszik.

A végén az ing úgy is vasalófoltos lesz. Hordhatatlan. De mégis mosásba vágják, és az egész kezdődik elölről.
De egyik sem tudja az igazat : a vasaló azért vasaló hogy simává tegyen, az ing azért ing hogy gyűrődjön.

A vége : ing a szemétbe, elő a rövidujjú pólóval; azt nem kell vasalni.
A vasaló meg duzzoghat a szekrény alján.

...csak túlmelegedni és megfoltosodni nem szabad. Ilyen egyszerű :))))))))))))

Gálvölgyi János - Csala Zsuzsa: Házasság

Szeretetnyelvek

...ezt az írást egy férfi társkereső szokta feltenni a naplójába. Már olvastam korábban is, és nagyon igaznak éreztem, ezért szeretném megosztani Veletek.

Gary Chapman, amerikai párterapeuta 20 éves tanácsadói tapasztalata alapján 5 szeretetnyelv típust állapított meg. Ha nem ismered, nagyon a figyelmedbe ajánlom, mert úgy hiszem, hogy egy hosszú és boldog kapcsolat elengedhetetlen feltétele, hogy beszéljük egymás szeretetnyelvét.


Az öt szeretetnyelv

Személyiségünket felfoghatjuk egy benzinmotorként, amelynek működéséhez rendszeresen szükség van üzemanyagra. Az ember számára a szeretet jelenti az említett hajtóanyagot, amely lehetővé teszi személyisége kiteljesedését. Párkapcsolatban a társak feladata egymás 'szeretettankjának' feltöltése, az-az a cél a szeretet kölcsönös kinyilvánítása. Talán megéltük már, amikor egy gondosan kiválasztott ajándéknak vagy egy meglepetésként elvégzett házimunkának társunk nem igazán örült. A félreértések és sokszor a csalódások hátterében az áll, hogy szeretetünket nem partnerünk személyre szabott 'szeretetnyelén' fejezzük ki.

Első szeretet-nyelv: Elismerő szavak

Egyik legnagyobb emberi vágyunk, hogy elismerjenek, értékeljenek bennünket. A szeretet kifejezésének egyik módja tehát az elismerő szavak. A dicséret, a biztató szavak és a kérések sokkal inkább erősítik az önbecsülést, mint a követelések. Bensőséges légkört teremtenek, begyógyítják a sebeket, és a lehető legjobbat hozzák ki a kapcsolatból. Képzeljük csak el, ha zsörtölődéseink és kritikáink helyett ársunknak dicsérő szavakat mondanánk! Egy kritikát minimum 6-7 dicséretbe 'csomagoljunk' be! Az elismerés másik módja a biztatás. Sokszor csak a külső megerősítés hiányzik ahhoz, hogy szunnyadó tehetségünket kibontakoztassuk.

Szánjunk rá egy estét, hogy társunk megoszthassa velünk álmait, vágyait és ambícióit. Ha figyelmesen hallgatjuk, legbensőbb titkai tárulhatnak fel előttünk. Próbáljuk beleélni magunkat az ő helyzetébe, s őszintén és szeretettel bátorítsuk őt törekvéseiben. Milyen konkrét segítséget nyújthatunk céljai eléréséhez?
Értékeljük kommunikációs szokásainkat és stílusunkat. Kéréssel, javaslattal és útmutatással fordulunk társunkhoz, vagy követelés, ultimátum, sőt fenyegetés árad szavainkból? Ne feledjük, a szeretetre alapvetően a választás, a szabad akarat és az önkéntes szolgálat jellemző. Hogyan kellene változtatnunk közléseink stílusán.

Második szeretet-nyelv: Minőségi idő

Biztos találkoztunk már a 'mintaférj' típusával, aki minden lehető házimunkát elvégez. A feleség mégis elégedetlen vele, ha a szeretetnyelve a minőségi idő, az együttlét. Nem szabad összetéveszteni az együttlétet a fizikai jelenléttel. Az együttlétben a másiknak osztatlan figyelmet kell szentelni (pl.: szemkontaktus) kifejezve ezáltal, hogy csak a társam a fontos. TV-nézés, újságolvasás, közben nem lehet kapcsolatot építeni. A minőségi idő lehet beszélgetés, ahol belső valónkat osztjuk meg társunkkal nem félve a másik elutasításától. Másik lehetőség a közös tevékenység. Az másodlagos, hogy mit végzünk, fontosabb, hogy mindkét fél tudatában legyen, közös időtöltésük a szeretet kifejezése.

'Túlságosan igénybe vesz a hivatásom'- sokan ezzel az ürüggyel fosztják meg társukat az együtt töltött időtől. Pedig a siker és az anyagi gondoskodás nem helyettesítheti a meghitt kapcsolatot. Készítsünk tervet társunkkal együtt, melyben a kötelezettségek mellett az egymásra fordított idő is helyet kap - ha kell, áldozatok árán.
Állapítsuk meg, hogy mennyire fontosak a közös tevékenységek a kapcsolatunkban. Válasszunk ki három olyan élményt, amely közel vitt bennünket egymáshoz, és maradandó élményként él bennünk. Milyen szerepet játszott ezekben az élményekben a 'minőségi idő'? Beszéljük meg, milyen közös élményt tervezünk a közeljövőben, melyet idővel szép emlékeink közé sorolhatunk.

Harmadik szeretet-nyelv: Ajándékozás

Az ajándékozás a másikra gondolás szimbóluma, a szeretet látható jele. Vannak, akiknek a látható jelek fontosabbak, mint a többi. Ők azok, akik például a jegygyűrű hordásához különösképpen ragaszkodnak. Ha partnerünk szeretetnyelve az ajándékozás, gondoljunk mindig arra, hogy látható jelek nélkül kételkedik szeretetünkben, ezért gyakran lepjük meg őt! Az ajándék értéke másodlagos, lényege a szimbolikus jelleg.

Az ajándék értékét a mögöttes szándék adja. Ha nem tartunk különösebben értékesnek egy ajándékot, gondoljunk az ajándékozó szándékára, és az ajándékban szeretetének és figyelmességének jelét lássuk meg.
Emlékezzünk rá, önmagunk odaajándékozása többet jelent a puszta fizikai jelenlétnél. Próbáljuk meg egy héten keresztül megosztani társunkkal napjainknak legalább egy fontos eseményét vagy érzését, s kérjük tőle is ugyanezt.

Negyedik szeretet-nyelv: Szívességek

Ha a feleség a férjtől azt hallja: 'Tudom, hogy szeretsz, mert mindig tiszta és rendes körülöttem minden, főzöl, mosol, vasalsz rám', akkor elképzelhető, hogy a szívességek az ő szeretetnyelve. Mindezek a tevékenységek kicsiny szolgálatként foghatók fel, amelyek tervezést, időt és fáradságot igényelnek. Tartsuk szem előtt, hogy a szívesen végzett szolgálatokat nem lehet kikényszeríteni, csak szabadon adhatjuk, s fogadhatjuk el egymás szolgálatait.

Még ha teljesítjük is társunk kéréseit, sokszor akkor is a magunk módján, a saját elképzelésünk szerint tesszük ezt. A szeretetből végzett szolgálat azt jelenti, hogy a társunk elvárásait vesszük figyelembe. Kérjünk társunktól részletes útmutatást kérése teljesítéséhez, s ennek megfelelően cselekedjünk.
Válasszunk ki három olyan feladatot, melyeknek elvégzésével örömet szerezhetünk társunknak, s lepjük meg őt azzal, hogy kérés nélkül elvégezzük helyette.

Ötödik szeretet-nyelv: Testi érintés

A tapasztalatok alapján lelkileg sokkal egészségesebbek azok a gyerekek, akiket kiskorukban sokat ölelgettek, babusgattak. Testünknek szüksége van gyengédségre. Minden, ami vagyunk, testünkben lakozik, így aki testünket érinti, bennünket érint meg. A társadalmi életben az illemtudó érintéseknek (pl.: kézfogás) szigorú rendszere van, a társas kapcsolatokon belül viszont a társak döntik el, mi a megengedett. Alapszabály, hogy érintésünk, társunk szeretetnyelvén tett megnyilatkozás legyen.

Talán még sohasem beszéltünk nyíltan a társunkkal arról, hogy milyen érintéseket tartunk kellemesnek. Beszéljük meg egymással, milyen érzelmi, szexuális és pszichés vonatkozásai vannak az érintésnek testünk különböző pontjain.
Vegyük sorra azokat a körülményeket, helyeket és érintésmódokat, amelyek kedvező hatással lehetnek testi kapcsolatunkra. Például milyen mértékű és természetű testi érintésre vágyunk, mikor munka után hazaérünk? Ha mások az igényeink, keressünk kompromisszumos megoldást úgy, hogy mindketten egymást részesítsük előnyben.

Saját szeretet-nyelvünk felismerése

A házastársi kapcsolatban mind az öt szeretetnyelvre szükség van, de egyénenként különböző mértékben. A rövid ismertetés alapján talán felismertük saját 'beszélt' szeretetnyelvünket, de ha ez nem sikerült, a következő kérdések megválaszolása segíthet a meghatározásban:

Mit kérünk a társunktól különösen gyakran?
Mitől érezzük úgy, hogy szeretnek?
Mi a bántó házastársunk viselkedésében?
Hogyan fejezzük ki társunknak szeretetünket?
A kérdések megválaszolása után lehet, hogy magunkban két szeretetnyelvet is felfedezünk, ezáltal társunknak több lehetősége van szeretetének kifejezésére. És végezetül egy fontos szempont: társunk szeretetét nem kényszeríthetjük ki. Míg a követelés gátakat emel, minden kérés és biztató szó megmutatja az utat az igazi szeretet felé. Tanuljuk meg társunk szeretetnyelvét 'anyanyelvi szinten' beszélni!

Két dolgot biztosan tudok magamról a szeretetnyelvekkel kapcsolatban. Az egyik, hogy a legfontosabb számomra az érintés. A simogatás, a becézgetés. Attól érzem, hogy szeretve vagyok. (Ezt szoktad félreérteni, azt hiszem...) A második legfontosabb a beszélgetés. A kommunikáció minősége. Nem is annyira az, hogy mennyit beszélgetünk, sokkal inkább, hogy hogyan. A minőségi idő is ehhez kapcsolódik nálam. Minőségi idő az, amikor jó kommunikáció zajlott köztünk. - de ennek az ellentéte is igaz. Ezért tudok napokig, hetekig elrágódni szavakon.
A másik két dolog, a szívességek és az ajándékozás, számomra nem annyira fontosak. Kétségtelenül jól esik a reggeli kávé, ha készen a kezembe adják, de nem ezen múlik, hogy szeretve érzem-e magam, vagy sem.
Olyan hosszú ideig éltem egy olyan kapcsolatban, ahol semmi ilyesmiben nem volt részem, hogy igényem sincs rá.  ...tulajdonképp nem ez okozta ott sem a hiányérzetemet.
Az ajándékozás pedig végképp távol áll tőlem, mint szeretetnyelv.

Azt hiszem az eddigiek alapján, hogy Nálad más a sorrend...

Elvis Presley: Love me tender

Hangyatücsök :)))))))))))

...hát ez is nagyon tetszik. Bár nem saját forrás, hanem Tőled kapott mail, de piszok jó. Tudod, a kedvenc mesém... családi mese... ugyan miért is? :))

Tulajdonképpen a gyermekelhelyezési per során átéltem a modern verzió egy részét. Remélem, a vagyonmegosztás során visszatérünk az eredeti változathoz. (Na jó. Megdögleni azért nem kell. Bár előbb-utóbb úgyis sikerülni fog. Minden szereplőnek.) - amúgy tényleg ilyen az élet kis hazánkban, nem csak a mi családunkban. "Amint fent, úgy lent" - hogy ez milyen igaz. Politikára, társadalomra, természettudományokra egyaránt.

...

"Az én verzióm szerint:

A hangya egész nyáron dolgozott

A tücsök egész nyáron mulatott

Ősszel mind a kettő megdöglött

EREDETI VERZIÓ::

A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta,

építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel, felkészülvén a

kemény télre.

A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat

Eljött a tél, a hangya nem fázott és nem éhezett, ám a tücsök élelem és

szállás híján a hidegben lelte halálát.

A HUMÁNUS VERZIÓ:

A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta,

építgette-szépítgette házát, és

élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre.

A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végig mulatta a nyarat.

Eljött a tél, és a tücsök bekönyörögte magát a balek hangyához, ahol

tovább mulatozott.

A MODERN VERZIÓ:

A hangya a forró nyarat szorgalmasan végig dolgozta,

építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a

kemény télre.

A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végig mulatta a nyarat.

Eljött a hideg tél, és a nélkülöző tücsök sajtótájékoztatót hívott össze

azt a kérdést feszegetve, hogyan lehet az, hogy míg egyesek kint fagyoskodnak a

hidegben, mások úgy élnek, minta hangya.

A CNN, az RTL Klub, a TV2 és az ATV felvételeket mutatott be a didergő

tücsökről, és a melegben, terített asztal mellett henyélő hangyáról.

A világ döbbenten konstatálta az égbekiáltó különbséget. Hogyan

lehetséges egy ilyen jól fejlődő, épülő országban a tücsköt így sorsára

hagyni? A NZSZ (Nemzetközi Zöldbogarak Szövetsége) vezetői több

hírműsorban is "zöldellenes elfogultsággal"vádolták a hangyát, és

felhívták a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy a világon sok tücsök

áldozata ennek a kirekesztő mozgalomnak.

Breki, a béka, a tücsökkel együtt lépett fel a Mónika Show-ban, és

mindenki könnyekre fakadt, amikor az "Azért Vannak A Zöldbarátok"

című slágert énekelték.

Lengyel László politológus a "Mélyvíz" adásában kifejtette, hogy a hangya

a tücsök kárára szépen meggazdagodott, és egyúttal az ilyen típusú jövedelmek

elvonását célzó adójogszabály szükségességét hangoztatta az "egyenlő

közteherviselés" szellemében.

Végül, az "Egyenlő Esélyeket Az Anti-Zöldekkel" szervezet hathatós

közreműködése nyomán a hangyát visszamenőleges hatállyal megbírságolták,

mert nyári munkái közben nem foglalkoztatott elegendő számú zöld bogarat,

adótartozásait behajtották, és házát az állam elkobozta.

 

A történet végén látjuk, amint a tücsök felélte a hangya utolsó téli

élelemtartalékait a kormánytól kapott házban (ami nemrég még a

hangyáé volt), a hangya pedig eltűnik a hóban.

Másnap reggel pedig a tücsök fogta a cókmókját és (mivel sikerült

teljesen felélnie a hangya vagyonát) elindult egy újabb hangyát keresni.

Ha a mai magyar valósággal bármi összefüggést vél felfedezni, az csak

a véletlen műve!

Azt pedig nem is mondtam, hogy a hangya egy rohadt rasszista!"

 

Crosstown Blues: A tücsök és a hangya