Újabban egyre több ismerősöm fedezi fel magának a horgolmányaimat, ami jó. Legutóbb már Andi lányomtól is érkezett megrendelés, ami rangos elismerésnek számít a tizenévesek márkaimádó világában.
Itt kezdődnek a bajok.
Azt ugyanis pontosan tudom, hogy nekem mi tetszik, mit, hogyan szeretnék - ha saját részre készítek valamit.
De mi a helyzet azzal, ha valaki másnak csinálok akármit?
Honnan tudjam, hogy amit kitaláltam, tetszeni fog-e?
Sőt.
Kitalálni sem bírok.
Itt állok talpig pánikban.
Én, aki imád horgolni. És akinek a kék horgolt szoknyájától felszisszennek a nők ha bárhová bemegy. Pedig saját kreáció.
Atyagatya. Hogy tudnék én ebből megélni, ha már attól is lesokkolok, hogy állítsak össze egy szoknyát nagyimintával?
Merugye, a színek. A fonalak. A harmónia. De azok a színek nem amazok a színek. Nincsenek is itthon olyan színek.
Van viszont másmilyen, horgoljunk bele. Ahh. Ez egész jó lesz. De nem arra. Bontás. Francba, megint eltelt fél óra, és nem tudtam meg mást, minthogy jó lesz ez a fonal egyszer még. Valamire.
...azt hiszem, egyszerűbb, ha bemegyek valami fonalboltba, ott kaphatok inspirációt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.