Tegnap óta bántott az eset, de még meg kellett győződnöm gyanúm megalapozottságáról.
Sajnos, sikerült.
Pénzügyei kapcsán derült fény egy újabb ködösítésre, s ez, mint érzékeny pont, kiváltotta belőle a dühödt válaszreakciókat. Így hajnalban, a kocsiban, ismét szócsatát vívtunk, mely a végére eléggé elfajult... számomra (még mindig) megdöbbentő, hogy ilyenkor szerinte majdhogynem én vagyok a rossz - ahelyett, hogy átgondolná, hogy jót akarok neki, az önfeláldozásig.
Mielőtt kiszállt az autóból, visszanézett rám, kicsit fentről lefelé, és a tekintetéből... igen, a leleplezett démon gyűlölete sugárzott.
Beteggé tett az a pillantás.
Amúgy is, hetek óta miatta kelek hajnalban, miatta aggódom betegre magam, hogy az este sem tudtam elaludni, a gyomorsav a torkomat marja minden reflux műtét ellenére, annyira, hogy így még talán sosem éreztem...
És mindezeket azzal intézi el, hogy ne aggódjak érte...
Nagyon megmondtam neki a magamét, felelősségről, őszinteségről, szülő iránti minimális tiszteletről... erre jött az a tekintet, és nekem hazafelé - sajnos - ismét Pisti története jutott az eszembe, a család fekete bárányáé... és beleéreztem a múltba, hogy ő állhatott így, nyakában a maga démonjával, szembe a szüleivel.
Elszoruló szívvel gondoltam arra, hogy igen, ennek a történetnek is nagyon könnyen az lehet a vége...
De András az én fiam, szeretem, és nem akarom, hogy arra a sorsra jusson...
De azt sem szeretném, ha így maradnának a dolgok, ahogy most vannak.
Mert abba kinyiffanok.
Lehet rajtam energiavámpírkodni, csak... az a helyzet, hogy nagyon nincs mit elvenni. Hiszen épp, hogy lábadozóban vagyok (vagy csak tünetileg kezelve) egy súlyos betegségből (melynek kialakulásában ő, és a viselt dolgai nagyban közrejátszottak).
És nem, nem szeretnék ebbe az egészbe tönkre menni.
Hazaérve arra gondoltam, hogy már megint nem vagyok jó Micimackó, nem segítek azzal se magamon, se a fiamon, ha a tényekhez fölöslegesen rendelek többlet - ez esetben negatív - érzelmi energiát, és hogy sokkal szenvtelenebbül kell eljárjak ebben a kötelmi viszonyban, - ám sokkal, sokkal gondosabban, a legapróbb részletekre kiterjedően. És jobb, ha megbarátkozok a gondolattal, hogy az a dolgom, hogy módszeresen és lépésről lépésre, mint a sakkjátszmában, sarokba szorítsam, térdre kényszerítsem és legyőzzem a Gonoszt.
Hát, nem tudom, hogy az én természetemmel ez megvalósítható-e, de jelenleg nem látszik másik út.
Szomszédasszony szerint szakemberre lenne szükségünk... azt hiszem, hogy igaza van.
Kérlek, Istenem, mutasd meg, hogyan tudok segíteni a fiamon!
...
Mikor hazaértem, egy sms-t kaptam:
"Na szia ne haragudj de tényleg nem késhetek mert ha kirúgnak nem lesz pénzem törleszteni. Ezt majd ha hazaértem megbeszéljük. Igazad van. Csak ne most mondtad volna. Reggel nekem ez nem megy. Annyi minden kattog a fejemben idegeskedek h beérjek h nekem nem hiányzik a nevelés kora reggel. 4-kor végzek és aztán sietek haza és beszélünk. Bocsi."
...
Pár évvel ezelőtt örültem volna egy ilyen sms-nek, azt hittem volna, hogy jobb belátásra tért.
Mára már tudom, hogy csak a démon bújt el újra, hogy később újabb kárt tehessen.
(Francba ebbe a negatív várakozásba... ezt hívják önbeteljesítő jóslatnak, nem? ...nem akarom, hogy nekem ilyeneket kelljen gondolni a fiamról. MÁST AKAROK. JOBB ÉLETET NEKI. ÉRTED? JOBBAT!!!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.