Fáradt bejegyzés

...hazaérve meg kellett állapítanom, hogy a helyzet a szokásos péntek esti, vagy ha lehet, kicsit még rosszabb: kupleráj minden fronton...
A konyhában a villany másfél hete, hogy beadta a kulcsot. Nem, nem az égő, azt már megpróbáltam kicserélni... valami egyéb ismeretlen meghibásodás, kapcsoló, biztosíték, vagy fene tudja mi.
Mindenesetre egy hete nem főztem (nem is lett volna rá erőm ennyi munka mellett) és este a vaksötétben már mosogatni sem tudok. Tehát retek van.

Morgó másfél hete beteg. 37 éves fejjel bárányhimlős lett. Én meg két munkakört viszek, és még lecseszést is kaptam tegnap reggel. Nem, nem azért, mert nem volt kész valami, csak azért, mert később értem be.

Ma fáradtan leroskadtam a villamosmegállóban - elment előttem a villamos - ... aztán később feleszméltem, és lementem metrózni egyet. Persze a 187-es (ezek az összekevert járatok... á...) is az orrom előtt ment el, így jó későn értem a kocsihoz, Andi nyűgös volt, sokat kellett várnia, fáradt volt az osztálykirándulás után.

Tegnap fogadóórákon is voltam - nem lettem boldogabb ettől az egésztől, de ez most nem ide tartozó téma.

Nem tudom, mi volt az a filmszakadás a villamosmegállóban, ébren voltam, vagy álmodtam, de nem tudtam onnan tovább menni jó ideig.
Mindenesetre kellemes volt, rémlik, hogy igazi béke szállt rám. Semmi se fájt, semmi se volt rossz. Talán tényleg aludtam... vagy ha nem, akkor mélyen jártam.

Valami halvány emlék szerint arról meditáltam, mennyire nem érdekelnek az emberek. A férfiak se. Eszembe jutott, hogy régen mennyire szerettem volna szerelmet, párkapcsolatot, simogatást, csókokat... és hogy mennyire nem vágyom most minderre.

Annakidején szenvedetem az ambivalenciától: vágytam az intimitásra, de a lelkem mélyén irritáltak a férfi energiák: irritált a férfiak közelsége is... a hely, ahol dolgozom, tele van korban hozzám illő pasikkal, és volt idő, hogy komoly szenvedést okozott az ebédlőben leülni ilyenek közé... legszívesebben kerültem volna őket, mint a leprásokat. Azt hiszem, a lelkem mélyén haragudtam rájuk, amiért nem akad egy, csak egy normális, aki képes lenne engem úgy szeretni, hogy az nekem is jó legyen.

Most már simán leülök egy falka kan mellé ebédelni, ha úgy hozza a lépés. Nem érdekelnek a hülyeségeik, a beszélgetésük... semmi. Teljesen kívülálló lettem.

De nem csak ez változás történt velem. A szexuális alapú érdeklődésem talán még sose volt ennyire nulla, mint mostanában. És azt kell mondjam, hogy ez jó állapot: az ember megszabadul attól a tévképzettől, hogy kapcsolódnia kell valaki máshoz, hogy csak más által élhet teljes életet...

Mikor felbomlott a kapcsolatom Nagy Fallal 16 év után, mániákusan küzdöttem, nem akartam egyedül lenni.
Mostanra megszoktam, sőt, meglátom már a magány apró örömeit.

Azt hiszem, hogy egy embernek semmi más nem tud annyit ártani -  mint egy másik ember.

Jobb velük minél nagyobb távolságot tartani.