Rinyáltam Morgónak. Panaszkodtam, sajnáltam magam, igazi szegény én voltam: az élet sz@r, és még igazságtalan is, itt van például a vasárnapi vevőjelölt és a kis barátnője, bezzeg nekem nem akad senki, aki szeretne ott, ahol én szeretek, nem biogazdálkodni, de egy szál gazt letépni, vagy egy szerszámot megbütykölni se... stb... stb...
Közbe mindössze annyit vetett, hogy amennyire tudja, én nem is igen keresgéltem.
Ebben igaza volt.
Egyebet nem szólt különösebben, figyelmesen hallgatott, és - szokásával ellentétben - még azt se tette hozzá, hogy úgyis, mindig, minden csak rosszabb lesz.
Ekkor történt éppen, hogy elolvastam Braskó Csaba hírlevelét a panaszkodók és a panaszkodás kezeléséről - és ráébredtem, hogy Morgó ezt a legmagasabb szinten alkalmazza.
Velem ellentétben, akinek az agya automatikusan kikapcsol, ha panaszkodást hall (ezt alighanem védekező reflex gyanánt fejlesztettem ki az édesanyámmal töltött idő alatt) - tehát velem ellentétben ő figyelmes hallgatóság tud maradni, és még tanácsokat se osztogat (Minek mondjam? Úgysem fogadod meg - volt erre a válasz... vajh miért is? ...tudjuk, tudjuk már... olvastuk a hírlevelet...)
Tehát ő egy empatikus ember. Sőt. Hihetetlen, de talán a legempatikusabb az ismerőseim közül.
Ezért szeretek Neki panaszkodni :D (Szegény...)
Fel is olvastam gyorsan a hírlevél ide vonatkozó megállapításait, Neki szóló dicséretemmel fűszerezve. Olvastam Neki az empátiáról, az együttérzésről, és arról, hogy a legfontosabb, hogy a panaszkodó ne érezze magát egyedül - és majd megoldja a problémáját, ha ez az érzet megvan.
Aztán mindketten a munkánkba merültünk.
Kis idő múlva megszólalt.
- Szerintem te gyönyörű helyen laksz, én egyszer voltam nálatok, és nagyon tetszik. A levegő, a csend, a nyugalom... remek. Azzal a hellyel csak két gond van: pénz és munka kell hozzá. Ez a baja vele az embereknek, semmi más. Ezért nem akad senki, aki szeretne ott lenni. Hidd el, hogy számos jelentkező akadna, aki szívesen megosztaná veled, ha rendben lenne. Pedig nem is kellene sok: két-három millió, meg némi munka. Ne aggódj! Ismerlek pár éve, és bizonyos vagyok benne, hogy el fog jönni az az idő, amikor lesz rá módod, hogy szépen rendbe tedd.
Nagyon jól esett, hogy ezt mondta, még soha, senkitől nem kaptam ilyen bátorítást... majdnem megkönnyeztem.
- Remélem... de tudod... ha addig... addig nem segített senki, akkor már ne is akarjon senki semmit.
(Alakítgatás lekötözéssel..)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.