Mióta hátra kellett ugranom a tévétől, hogy át ne teredjen rám is valamiféle narancssárga ragály, nem találom a helyemet. De ez csak a saját ostobaságom bizonyítéka. Valamiért még én is azt hittem, hogy a Gonosz nem is annyira gonosz.
Én - nagyjából - egy egyszerű Fidesz többséget vártam, valamelyest megerősödő ellenzékkel.
Igazából bejöttek a várakozásaim, a Fideszre kevesebben szavaztak, mint négy évvel ezelőtt, a baloldal annyi szavazót vesztett, amennyit a töketlenkedése miatt megérdemelt, a Jobbik erősödése pedig valós volt és kézzelfogható a tágabban vett ismeretségi körömben. Nem, mintha egyetértenék az ideológiai alapokkal, melyen a Jobbik nyugszik, de el kell ismerni, hogy a párt az utóbbi időben számos dologban a köznép érdekeit képviselte, mégpedig - az adott keretek között - viszonylag hatékonyan. Tehát meg lehet érteni a szimpátia erősödését irányukba, még akkor is, ha baloldali/liberális szemmel nézve ez hozzáadott kockázatokat jelent az eddig sem rózsás összképhez.
Tehát, ha csak a szavazás végeredményét nézzük, pusztán a %-okat, az nagyjából reális (leszámítva egy-két egzotikumot, mint az utaztatott kisebbség, meg a levélszavazatok extrája). Ami a nagyon meredek, az az, hogy az új választási rendszer szerint mindez 2/3-ot eredményezett. A szavazók kevesebb, mint fele szavazott a Fidesz-re, a parlamentben kevesebb, mint a helyek fele járna nekik. Ehhez képest 2/3-uk van.
Első reakcióm a menekülhetnék volt, a torkomat szorongatta a félelem - ismeritek ezt az érzést? Bénának és tehetetlennek éreztem magamat. Még az is megfordult a fejemben, hogy inkognitóba vonulok, mint oly sokan, rettegve a következő holnapok végtelennek látszó sorától. 4*365 nap. 4*365 alkalom a bosszúra, ha nem voltál elég jó...
De aztán, pár nap elteltével, kicsit enyhült a feszültség, és rájöttem, hogy én még mindig viszonylag szerencsés vagyok. Hiszen bármikor elmehetek innen... ha már nem bírom tovább. Legfeljebb a gyerekek érettségije az egyetlen dolog, ami miatt még vagy két évet ki kellene bírni. De ha nem, hát nem. (Furcsa, hogy Nagy Falnak köszönhetem ezt a biztonságtudatot... hát erre az extrára igazán nem számítottam...)
Hogy Magyarországon csekély az esély nem Fidesz közelinek jó állást találni - ezzel kapcsolatosan vannak tapasztalataim, de nem is feltétlenül Magyarország az a hely, amiben jelen helyzetben gondolkodni érdemes.
A többi meg?
A lányom miatt aggódom. Félek, hogy nem lesz jó neki ez az iskola, mindazok ellenére, hogy kétségtelenül más a stílus. Vannak a konzervativizmusnak előnyei... és hátrányai is.
Félek, hogy lesz retorziója annak, hogy mi "másként gondolkodunk". (Alacsonyabbrendűek vagyunk, mint egy félig kifestett szájú nyugdíjas hölgytől volt szerencsénk, sokadmagunkkal együtt, megtudni).
Persze, vannak még iskolák Magyarországon... legfeljebb gazdagabbak leszünk egy tapasztalattal.
Nem tudom.
Sötét és kilátástalan évek jönnek, az előző sötét és kilátástalan évek után, attól tartok.
De most nem is erről akartam írni, hanem a démonokról.
Sasmadár óta van egy furcsa képességem... illetve lehet, hogy előbb is volt, de azóta tudatosan figyelek rá. Látok valamit... ha nagyon figyelek... amit mások talán nem vesznek észre. Nekem is nagyon kell figyelnem, és nem is mindig sikerül észrevennem, van, hogy rejtőzködik előlem... de sokszor sikerül tetten érnem azt a "valamit".
Látom, ha egy embernek "démonai" vannak. Jobb szót nem tudok rá mondani, lehetne még rossz tulajdonságoknak, hajlamoknak, szándékoknak mondani, ha ez fogyaszthatóbb.
Van az a mondás, hogy 30 után felelős vagy az arcodért - ez ezt jelenti: kiülnek rá a jellemhibák. Talán innen ered ez... de igazából, mikor ezeket nézem, mégsem az arcra nézek... hanem valahová az ember feje mögé.
És akkor... de csak akkor... látok valamit. Mint egy tűnő, rebbenő árnyékot.
Némely embernél csak kicsi, kedves, majdnem szerethető ez az árnyék. Másoknál nagyobb, sötétebb, ijesztőbb.
...persze ez csak az én szemszögemből van így, mások számára nyilván más "árnyékok" elviselhetőbbek, és mások taszítóbbak. Mert hasonló a hasonlót vonzza.
Hogy ez miért jutott eszembe pont a választások kapcsán?
Mert politikusainknak is megvannak a maga árnyékai.
Már csak ezért se szerencsés egyszerre háromnak egy színpadra állnia. Nyomasztó tud lenni a dolog.
...nem mintha a másik oldalon nem lennének árnyékok (sőt), de azt ügyesen tették, hogy nem szerepeltek együtt, egyszerre, többen. Úgy kevésbé feltűnőek ezek.
...
Én mindössze egy ember árnyékát érzem a magaméhoz közel állónak mindezek közül, akik felsorakoztak a politika színpadán. A többieké rendkívül ellenszenves.
Sem Orbán, vagy Mesterházy elemi hatalomvágya, sem Gyurcsány bosszúvágya, sem Simicska pénzéhsége nem elfogadható számomra.
A magam részéről siratom Bajnai Gordont... a jó szándékát, az okos fejét... és az ő félelmét, kishitűségét.
Mert én is kicsiny hitű vagyok.
...
Persze, még történhetnek csodák. Ha egy kicsiny hitű ember felfedezi magában, hogy ez a démon ül a nyakán, még sikerülhet egyszer elzavarni. Átugorhatja a macska a saját árnyékát?
Sikerülhet?
No ez az, amire egy kicsiny hitű sosem tud vidáman rábólintani.
Ez ám a buktató.
...
Mindenesetre a parlamenten kívüli politizálást üdvözlöm, szerintem önmagát járatja le az az ellenzéki képviselő, párttól és meggyőződéstől függetlenül, aki egy ily módon illegitim összetételű parlamentbe beül, elfogadva a játékszabályokat.
Én sem tenném.
Pedig kicsiny hitű vagyok.
...jut eszembe a macskás hasonlatról: sötétben nincs árnyék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.