Tavaszexpressz

A hosszú tél után viharos gyorsasággal érkezett meg a tavasz, és ugyanilyen sebesen tovarohanni is látszik. Nem sokáig fog nálunk időzni, meg kell becsülni minden áldott pillanatát...

...
A téli, elhúzódó nyomorúságtól nem csak én gyengültem le. A gyerekeken is látszik a tavaszi fáradtság - bár a vérképük, hál'Istennek, rendben van. András fiam az utóbbi időben elég sok gondot okozott nekem - hiába kértem, hogy ne dolgozzon, mégis hónapokat töltött azzal, hogy a McDonald's-nál gályázott pár forintért, emellett KRESZ tanfolyamra járt, közben a tanulás persze súlyos hátrányt szenvedett... és ha mondani próbáltam bármit a ló két oldalával kapcsolatosan, akkor minden voltam, csak jó nem. Emellett néha nyers és fölényes is a stílusa - amellett, hogy időnként meg olyan, mint egy szeretetéhes kölyökkutyus.
Nehéz a kamaszokkal.
A múlt héten aztán besokallt, és ugyanolyan tervszerűtlenül, ahogy beleugrott ebbe a tanulás melletti munkavégzésbe, hirtelen abbahagyta.

Engem az utóbbi időben a saját gondjaim éppen eléggé nyomasztottak ahhoz, hogy ne vegyem nagyon a lelkemre az ügyeit. Még nem felejtettem el azt a januári napot, mikor majdnem rosszul lettem, mert a tanárától kellett értesülnöm gyászos bizonyítványáról.
Akkor én már nagyon gyenge voltam, és a beszélgetés után éreztem, hogy majdnem összeesek...

Mindenesetre jelenleg szedem a gyomorvédőt (ennek annyi praktikus előnye mindenképpen van, hogy a tompa gyomorfájásom teljesen elmúlt. A reggelire kell odafigyelnem, és utána minden oké ezen a téren. Nem úgy az erőnlét terén... mint az őszi légy a napsütésben, olyan vagyok néha. Az ujjaim zsibbadása pedig néha eléggé kellemetlen.
Talán napközben kicsit frissebb vagyok az utóbbi néhány napban már, de a délutáni mélypont rendszeresen jelentkezik. Ezzel együtt, a hétvégi mozgalmas program a jó levegőn, úgy érzem, határozottan jó volt.
Szombaton végre megmetszettem nagymamám almafáját is. A szomszédtól kölcsön kapott alulétra áthelyezése, átalakítása minden egyes ágnál... azt hittem, hogy megszakadok. De megküzdöttünk egymással. :)

Néhány ág maradt, amiket a háromszorosan toldható létrával sem értem el... ezekkel kapcsolatban megegyeztem a szomszédommal, hogy az ősszel a motoros fűrésszel állunk neki szegényeknek. Nem fog ártani, hiszen van közte nagyon korhadt már... és egy almafát nem szabad olyan magasra hagyni, hogy ne lehessen megmetszeni. Még egy 45 éves Húsvéti rozmaringot se.

Történt nálunk egy szomorú eset is: András fiam ma temette el Marley cicust. Ő volt a két fekete macskámból a fiatalabb. A kandúr. Épp most volt három éves, szegény. 

Amíg a kórházban voltam, elütötte egy autó. Napok múlva került haza, borzasztó állapotban. Még három hétig élt. Nagy nehezen elvittük állatorvoshoz is... ő ötezerért adott neki valami injekciókat, és közölte, hogy vagy megmarad, vagy nem.

Hát nem maradt meg... ma nagyon bánatosak voltunk mindannyian. Hisz gyönyörű szép jószág volt szegényke... alig néhány hete...

Azért történt velünk némi jó is az elmúlt napokban. Andival és Valterral a vasárnapot a Margitszigeten töltöttük. Fagyiztunk, bringóhintóztunk, és rengeteget fényképeztem...

Persze nekem nem tellett volna erre a programra. De a dolgok, bár felemásan, de az én szemszögemből szerencsésen alakultak. Az történt ugyanis, hogy gyermekeim jó édes atyja Magyarországra látogatott. Pénteken érkezett. 

Persze ismét hozta a formáját. Andrásnak megígérte, hogy elviszi szombaton horgászni. Szegény gyerek napok óta erre készült... de hiába. Apucinak hosszú és görbe volt az éjszaka. És sz@rt a fiának tett ígéretre.

Mint ahogy a lányával találkozni sem ért rá a megbeszélt időpontban, pedig Andi készült rá, hogy bemutatja az apjának Valtert, a lovagját.

Később egy-egy rövid találkozás azért belefért a sűrű programjába. Először Andit látta el pénzzel: a holnapi születésnapra tekintettel adott neki egy húszezrest, melyet a legnagyobb lelkinyugalommal és üdvözült mosollyal vertünk el a szombati napon. Ha Nagy Fal tudná, hogy még cipőt is vásárolt nekem, alighanem megütné a lapos guta. (De szép lenne!... Na jó, annyira nem. De azért megnézném az arcát.)

András utána még találkozott jóapjával, és elégedetten közölte, hogy "levettem egy ötösre".

...én meg csak hallgattam, bár a véleményem megvolt az egészről.

Később azt is megtudhattam, hogy az apja egy tróger, arra jó, hogy néha pénzt adjon, de nem lenne arra képes, hogy eltartsa őket. Erre csak én vagyok alkalmas, ezért meg ne próbáljak komolyabban lebetegedni... vagy ilyesmi.

A tegnap esténk, mindeme nyers hangzások ellenére, végül is kamarazenei műként ért véget, körbevettek kétfelől, és felszabadultan csacsogtak nekem... furcsa volt látni, hogy ezt hozta ki belőlük az apjuk látogatása, meg a sorsunk alakulása felett érzett aggódás. Jó érzés volt.

Ezekben a percekben majdnem család vagyunk.