F mint feelings

"Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember." 
(Szepes Mária)

INFP vagyok, és mint ilyen, "F" skálámnak köszönhetően képes vagyok olyan dolgokba érzelmeket vinni, amikbe más garantáltan nem tenne.
Én viszont extra adagot is, bár senki se kérte. Lehet, hogy gáz, de ez van.

...erre gondoltam, mikor arra riadtam, hogy már vagy háromnegyed órája, szinte fél-önkívületben járkálok ki-be a konyha és a szobám között, fázok és jéghideg a kezem a kellemes nyárban.
Minderre a ma délutáni beszélgetést követően került sor, és tulajdonképp nagy szerencse, hogy a családom tagjai nem látták ezt a furcsa létállapotot, mert biztosan aggódva kérdezgetni kezdtek volna, majd mikor az ok felderítésekor kiderült volna, hogy semmi olyasmi, ami közvetlenül érintene, illetve el sem tudtam volna nekik értelmesen magyarázni, hogy mi is az, ami aggaszt - szóval, valószínűleg furcsán néztek volna rám, és mint tudjuk, az ilyen tekintetek nem feltétlenül tesznek jót a maradék szülői tekintélynek.

A fent leírt hatásokat az a nagyjából fél órás beszélgetés hozta ki belőlem - bár tulajdonképpen érlelődött már az elmúlt napok során. Túl sok ambivalencia sűrűsödött be ismét az életembe, amelyek eleve zaklatottá tesznek - vágyak, tervek, elkötelezettségek és remények között kell választanom, oly módon, hogy lehetőleg senkit se bántsak meg, aki nem ezt érdemelte tőlem, teljesítsem - nem kevés - vállalt kötelezettségemet, és eközben életem kis csónakja is jó irányba haladhasson tovább.
Azt olvastam nemrég a személyiségfejlesztő csodálatos oldalon, hogy az igazi üzletember attól lesz üzletember, hogy nem köt meg tíz rossz üzletet, megköt tíz jót, és nem köt meg másik tíz jót. Azt hiszem, hogy ezt a döntési képességet még fejlesztenem kell magamban, különösen ami a második illetve harmadik tízes megkülönböztetését illeti.

Aztán a ma délutáni beszélgetés a magam egyszerű kis léttaktikai sakkjátszmáját felülírta bennem, és már csak arra tudtam gondolni: baj van, segíteni kellene. Szinte kétségbeestem, látva a civilizáció és önfegyelem rétegei alatt megbújó szomorúságot beszélgető társam szemében.

Mert INFP vagyok...

Valaha régen megfogadtam, hogy szeretni fogom őket. Így együtt, kettőjüket. Ők ezt nem is tudják, jó eséllyel nem is érthetnék. Ebben az esetben ez a dolog tényleg viszonylag bonyolult, de attól még létező. Legalábbis bennem létezik.
(Hogy az emberek gondolkodása mennyire eltér az enyémtől, az az egyik kollégánk reakcióján volt a legjobban lemérhető, mikor a Farkas cégeiről beszélgettünk.
- Tudod, én ezt szerelemből csinálom.
- Mármint, hogy nem kapsz érte pénzt, de azért csinálod, hogy így a főnökeid majd szeretni fognak.
Magamban vigyorogtam, de nem álltam neki elmagyarázni, hogy nem a szép jövőre, hanem a szép múltra való tekintettel teszem, amit tudok. Úgysem értette volna.)

Ha őszinte akarok lenni, a Farkast a mai napig egy hajszálnyival jobban szeretem. Nem mintha a Galamb nem érdemelné meg, de hát mit tehetünk, mégiscsak nőből vagyok. Meg amúgy is.
Őt mindenki szereti. "Karizmatikus vezető" - mondta a Galamb, és igaza volt. Azt a szeretetet és tiszteletet, amit ő kapott tőlünk, mindannyiunktól, leginkább Szúróslevelű mozdulatával tudom felidézni. Azzal a mozdulattal, ahogyan átadta neki a székét az átdolgozott éjszaka után, amikor másnaposan betántorgott arra az ülésre. Ez a mozdulat jutott az eszembe ma délután is.

Igen, az én emlékezetem legjobban a mozdulatokat őrzi meg. A mozdulatokat, amik érzelmi töltést hordoznak. 
Emlékszem Mosolyalbum fanyar-szomorkás mosolyára, mikor búcsúzott.
Emlékszem, hogyan ért össze a kezünk autó takarítás közben egy pillanatra Attilával, mikor a hópelyhek csillogva, boldogan táncoltak a lámpafényben. 
Emlékszem, hogyan állt Nagy Fal aggódva a Velencei-tó partján a szürkületben, izgatottan kémlelve a vizet utánam.
Emlékszem arra, ahogyan Csaba rám nézett ott a novemberi dermesztő hidegben a vízparton. 
És emlékszem arra a vehemens mozdulatra, ahogyan ..i utánam kapott az első este. (Neki nincs rám szüksége... És ezt még el is hiteti magával? Mennyi bor kell ehhez? - jobb, ha nem tudom, azt hiszem.)

Balkan Fanatik - Mézes Hetek

Visszatérve a Farkasra, pontosan tudom, hogy a legjobb dolog, ami történhetett vele, az az volt, hogy megtalálta a hozzá illő társat. Tudjátok, hiszek ebben az összeillés-dologban, az erre vonatkozó nézeteimet már kifejtettem párszor.
Nem arról van szó, hogy a Farkas nem egy első osztályú pasi - dehogynem, pont ez a baj vele, hogy igazi Alfa, afféle lányok álma bőr kötésben - ez a drágábbik kivitel, hozzá rendelt túlméretes és sérült egóval. (Nem most, de rövidesen ki fogom fejteni, hogy mi az összefüggés a kimagasló üzleti képességek és a súlyosan sérült személyiség között). Viszont a Galamb minden tekintetben méltó társa.
Mindkettőjüknek sokkal keservesebb lenne egyedül, ebben biztos vagyok - pedig együtt sem jó. Nem könnyítik meg egymásnak az életet.
(Az a baj ezzel az üzleti világgal, hogy kialakítja az emberekben a versenyszellemet - ezt már én is tetten értem magamon - aztán ez kiterjed az élet minden területére és átveszi a hatalmat. Igen, a párkapcsolatban is megjelenhet, aminek egészen bizarr következményei tudnak lenni.)
Ami még ennél is aggasztóbb, mondhatni igazán kétségbe ejtő, hogy Farkasunk a mai napig sem tudott tovább lépni abból a sokkból, amit átélt. Lehet, hogy már orvosi tiltásra nem nézegeti a pohár fenekét, de hogy nem tudja feldolgozni az átélteket, az bizonyos.
Kudarcként éli meg, holott hatalmas és kiemelkedő teljesítmény volt - és az első betűtől az utolsóig beigazolódott, amit a szép jövőről mondott, még akkor is, ha a látszat csal.
Én tudom a legjobban, hogy mennyire igaza volt.
Azt, hogy nem megyünk neki a falnak, talán elkerüljük az ütközést, azt csak annak köszönhetjük, hogy - szinte az utolsó utáni pillanatban - visszaállítottuk a váltót...
Viszont mikor a mindenen eluralkodó negativizmusig és öregapós besüppedésig jutottunk, akkor elkezdett bennem ismét villogni a tábla: KINEZIOLÓGUS! (Nemcsak F vagyok, hanem I is..)
Nekik még pénzük is lenne rá, igazán.
Eszembe jutott barátnőm ismerőse, a kis vékony fekete - ő igazán profi, és már majdnem elkezdtem mondani, hogy erre lenne szükség - de aztán eszembe jutottak legutóbbi tapasztalataim, milyen is volt az, mikor valakinek ilyen megoldást javasoltam, és torkomon akadt a szó.
B@sszus, ők mindketten nagyon racionális emberek. Galamb se hinné el, hogy ennek bármi haszna lenne, nemhogy a Farkas.
Pedig egy ilyen lelki blokkot lehetőség szerint még az előtt kellene feloldani, mielőtt belebetegszik, aki hordozza. Lélekgyógyászati módszerekkel - melyek közül a leggyorsabb, legegyértelműbb eredményt mutató egészen bizonyosan a kineziológia.

"Hagyjál már az ezoterikus hülyeségeiddel!"

Hát ettől szűkültek be az erek a kezemen, ettől a mondattól és a nyilvánvaló hülyeségtől, amely elutasítja a segítséget - illetve a ténytől, hogy a jelek szerint ebben az esetben sem tehetek semmit, de könnyen lehet, hogy végig kell néznem, ahogyan ez a vonat kigördül a peronról.
Kigördül - romok és pusztulás marad utána.

Nem dobott fel a lehetőség, hogy a lemaradókat, peronon felejtetteket majd vigasztalni kell.
Én nem összevakarászni szeretem azokat az embereket, akiket szeretek.
Én azt szeretem, ha felnézhetek rájuk.
Mert megérdemlik.


Balkan Fanatik - Hadd menjen
(inkább ne..)