Nyolc világi szél, avagy a keserű méz

http://buddhizmus.hu/hu/fordito/ananda-saghy-bence

Igen, az elmúlt bő egy esztendőben rengeteget ártottam a lelkemnek. Elvesztettem a kapcsolatot a Hanggal, nem értem rá figyelmezni a Világra és nem tartottam fontosnak, hogy szeressen bennem lakni az, akit Léleknek hívunk - saját, személyes istenségem.
Mint korábban írtam, már-már a karmámról is elfeledkeztem, és kezdtem elhinni azt, hogy engem lehet szeretni.
Azazhogy, nem vigyáztam arra, hogy szeressem magamat, mert azt hittem, hogy majd más szeretete, szerelme pótolni fogja azt, hogy nem szeretem magam eléggé.
Jó kis leckét kaptam az élettől, melynek csak az maradt a végeredménye, hogy ha élni akarok még egy kicsit, muszáj többet törődni Önmagammal.
Az ember nem helyezheti önmagán kívülre a létezése alapjait és értelmét, és nem várhatja egy másik embertől azt, amit Önmagának nem tud megadni.
Az emberi lét korlátos, és egyszerűbb a tényeket csak egykedvűen tudomásul venni, érzelmek hozzárendelése nélkül - tanítják a Mesterek.
Azt is tanítják, hogy ha már végképp nem megy nem érezni, legalább meg kell tanulni kívül maradni.
Tehát, lehet érezni, de közben meg kell figyelni magunkat kívülről, felülről, egy másik tudati szintről - és levonni a megfelelő konzekvenciákat.
Az utóbbi egy évben én nem ezt tettem.
Én az utóbbi egy évben teljes szívből éltem.
Teljes szívemből odatettem magamat a munkában, teljes szívemből beleszerettem ...iba, és teljes szívből megharagudtam Csabára.
Mindháromra van ésszerű magyarázat.
Ráadásul egy tőről fakadnak.
...Igazából semmi másra nem vágyom, mint arra, hogy teljes szívből, boldogan élhessek, anélkül, hogy "csak kicsit" szeretnék, "csak keveset" dolgoznék.
Mégis, ez az, ami sosem jön össze.

"Perfekcionista vagy, és ez a te esetedben elég rossz dolog."

Tegnap elém került ez az írás, és eltűnődtem a "nyolc világi szél" életemre gyakorolt hatásán.

"E nyolc világi szél tartja forgásban a világot, s a világ e nyolc világi szél körül forog: nyereség és veszteség, hírnév és szégyen, dicséret és szidalom, boldogság és szenvedés”
„Azért hívják őket így, mert szüntelenül váltakozva követik egymást, amíg csak világ a világ. Tágabb értelemben ide tartozik a nyereség, stb. felett érzett öröm, és a veszteség, stb. miatt érzett harag is.” 

Eltűnődve személyiségem rejtett buktatóin, arra jutottam, hogy az első két ellentétpárral kapcsolatos hozzáállásom nem különösebben "extra".
A nyereség/veszteség kettősét, nagyapám mondására emlékezve, különösebben szélsőséges érzelmi kitörések nélkül voltam képes életem folyamán - immár többször is - elviselni.
Elmondható, hogy legalább kétszer voltam már magyar viszonyok között jómódúnak mondható, és legalább ugyanennyiszer voltam szegény is. (Forog a nagy kerék, egyszer fent, egyszer lent - mondta a nagyapám, és ezzel mindent elmondott, amit erről a műfajról tudni kell.)
Ez a szél-páros, bár nyilvánvalóan szeretem, ha van pénzem, de már nem tud nekem olyasmit mutatni, amin ledöbbennék.
Azaz de, talán az még egy kihívás lenne, ha szélsőségesen gazdag lennék - de azért ettől annyira nem rettegek, még a mostani helyzet ellenére sem. :)
A hírnév és szégyen köreiből is kaptam már ízelítőt. Ha nem is sokat, de annyit mindenképpen, hogy megtanuljam: minden csoda három napig tart, s ha valami, akkor az emberek érzelmei, véleménye az egyik legváltozékonyabb dolog ezen a világon, még sokkal változékonyabb, mint az anyagi helyzetük. A közvélemény amúgy is a köz véleménye, a köz pedig mindig arc nélküli.
Összefoglalva tehát, az első négy "szél" munkája az én életemben - bár a nyereség/veszteség néha mutatott érdekes dolgokat - teljesen megfelel az átlag emberének.

A második két ellentétpár - no igen, ezeknél van a kutya elhantolva, legalábbis az én esetemben.

A dicséret és szidalom annyiban más, amennyiben feltételezi a személyes kapcsolatot, sőt, az érzelmi érintettséget.
Én úgy lettem nevelve, hogy soha nem lehettem elég jó az anyámnak.
Kitehettem elé a lelkemet, lehettem az egyik legjobb tanuló, az egyik legszebb lány, lehettem okos, ügyes, segítőkész, akármilyen - soha nem voltam elég jó.
"Sz@r, takony kölök vagy" "Beadlak az intézetbe" - ezek között nevelkedtem, pedig mást sem szerettem volna, mint megfelelni neki.
Nagy Fal buta volt, lomha, erőszakos és lusta - de ő volt az első és talán az egyetlen ember eddigi életemben, akinek megfeleltem olyannak, amilyen voltam.
Ez volt az egyetlen és legfőbb titka ennek az egész 16 évnyi együttélésnek, amit anyám soha nem értett meg, és sokszor én sem.
Életem nagy tragédiája, hogy azt az egyetlen embert, aki el tudott fogadni - azt én nem tudtam elfogadni. Túl nagy volt köztünk a színvonalkülönbség. Sajnos.

Azelőtt, és azóta sem találtam egyetlen embert sem, aki el tudott volna fogadni a hibáimmal együtt.

...iról azt hittem, hogy ő el fog.

Tévedtem.

Nem, nem fogok belehalni. Illetve, aminek meg kellett emiatt halnia bennem, az alighanem elpusztult már.

Tudomásul vettem, hogy nincs más utam eztán sem, csak az önfegyelem és az adakozás útja.
Önfegyelemmel viselni a magányt, és a végtelenségig adakozni - időt, pénzt, energiát, figyelmet, szeretetet anélkül, hogy a legkisebb esélye is lenne annak, hogy ennek akár a töredékét is valaha, valakitől visszakapjam.

Ha kívülállóként megfigyelem mindennek az érzelmi töltetét, be kell valljam, hogy fájdalmat érzek. Fájdalmat még a gondolatra is, hogy engem nem lehet szeretni.
Annyi, de annyi nálam sokkal kevésbé okos, ügyes, és - megkockáztatom - csinos nőt szeretnek.
És pont engem nem lehet szeretni...
Ettől a tudattól szenvedek, és már meg is érkeztünk a negyedik ellentétpárhoz.

Ó, milyen szívesen megszabadulnék én ettől az érzéstől. De szívesen feloldanám ezt a karmát.
De az a legnagyobb baj, hogy ez nagyon mélyen bennem van.

Ha anyagi veszteség ér - szokott néha  - rendszerint csak megrándítom a vállamat, és megyek tovább. És előbb-utóbb el is érem a pozitív eredményt. (Talán épp ez a titka a - viszonylagos - sikereimnek ezen a téren?)

De ha szidalom, vagy a szeretet hiányának egyéb jelenségei érnek, attól össze tudok omlani hosszú időre. Alapjaiban tudja megrendíteni a személyiségemet minden egyes ilyen élmény.

„Te, aki ismered a világot, fogadd egykedvűen a nyolc világi szelet – a nyereséget és veszteséget, örömöt és fájdalmat, hírnevet és szégyent, dicséretet és szidalmat.”

Messze, nagyon messze vagyok még ettől az állapottól. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy olyan nagyon jó-e elérni az érzelemmentes állapotot.

Már jó régen volt, mikor a könyvelőirodában csütörtök esténként vártam, hogy megszólaljon a piros telefon. Akkoriban úgy gondoltam, hogy ha fáj is, hálás lehetek azért, mert egyáltalán: érzek.

Akkoriban agyonhallgattam az United számát.

United: Keserű méz

...lehet, hogy úgy fogok meghalni, hogy soha életemben nem kóstolhattam, csak keserű mézet? Végül is, mindjárt 47 leszek. Ha fiatal és csinos koromban nem voltam erre alkalmas, mit is akarok most úgy tulajdonképpen?

Lehet, hogy mégis Buddhának van igaza, és meg kell tanulni nem érezni.

Lassan meg kell keresnem a magam barlangját, ahová elvonulhatok meditálni és várni a véget.