Alagútban

Néha úgy érzem, mintha egy alagútban haladnék előre, valami ismeretlen cél felé vivő kényszerpályán (akkor is megyek, ha nem akarok), az Idő falai körbe vesznek, hiába nyújtom ki feléjük tapogatózó kezemet, a falak simák és hidegek.
Azokról a dolgokról, amikről szeretnék írni, hallgatnom kell, s csak magamban, szomorúan elmélkedhetek az élet minden területéről kiveszni látszó humanizmusról.

Ma Szomszédasszonnyal beszélgettünk az elmondhatatlanok kapcsán a külföldre szakadásról, és már megint kényszert éreztem, hogy megemlítsem: én - állítólag - öt év múlva már úgysem leszek itt.

Fáj, hogy ilyesmiken kell rágódni.
Pedig időről-időre feljön az emberben valami... valami megmagyarázhatatlan...
És akkor menekülhetnékje támad.

Persze, nem olyan egyszerű ez, bőven túl a negyvenen - így az ember csendben tűr, és csak néha.. néha kapja el a menekülhetnék.

Néha elkapja - régebben a pénz miatt jött ez, de mostanában már semmi köze a pénzhez. Hisz, végül is, a nagy magyar átlaghoz képest, igazán jó a jövedelmem.

...A világhoz van köze, ami körülvesz.

Például a humánum hiányához.
...
A CT leletem egyébként nagy gondot nem mutatott, legalábbis akkorát nem, mint amennyire rohadtul tudok néha fájni.
Három csigolyámnál találtak sérv megelőző állapotot - nem tudom, milyen lehet a teljesen kifejlődött gerincsérv, de azt hiszem, nem is akarom tudni. Már ez a megelőző állapot is egy horror.
Hetente egyszer elmegyek úszni, és megfogadtam magamban, hogy mihelyt lehet, a dózist kettőre emelem. (Hogy mikor lehet - na az egy jó kérdés..) Hozzá megrendeltem egy könyvet, hasznos információkkal, tanácsokkal és tornagyakorlatokkal, át fogom tanulmányozni és elkezdem megvalósítani a benne foglaltakat.
A két ünnep között muszáj lesz végighallgatnom a kötelező továbbképzés anyagát is - az idén még arra se volt időm, hogy elmenjek rá két napra emellett a diliház mellett. Viszont két napot így is, úgy is rá kell szánnom - a kevéske pihenő időmből.
Megjött az IFRS vizsgaidőpont is, de erre be sem jelentkezek, januárban én MNB jelentéseket fogok barkácsolni, nem IFRS vizsgát, ebben egészen bizonyos vagyok.
Két kedves ügyfelem is beteg lett időközben, egyik egzotikusabb táppénzügy, mint a másik - és még ezeket is intéznem kellene. Meg még néhány egyéb ügyet.
A novemberi záráson végül is túl vagyok, de a következő hetek sem lesznek igazán nyugisak. Sőt.
Január végéig sok energiára lesz szükség. El kellene jutnom végre a doktornőhöz is Aktiferrinért, mert egyre fáradtabb vagyok, és feledékeny is kezdek lenni a fáradtságtól.

Csabának, szegényemnek is, rosszabb lett a lelete az előzőnél - emiatt is aggódok.
Meg amiatt is, hogy a jelenlegi leterheltségem mellett hogyan tudok majd segíteni neki - pedig szükség lesz a segítségemre. Meggyőződésem, hogy ismét egy keményebb kemoterápiás szakasz következik. Csak bírja.

Tegnap azt írtam Fészbukkon, hogy elemi világfájdalmamat hatvan mázsa vidámság és tettre készség takarja, bárki szíves használatára - és ez nagyjából igaz is rám.

Alapvető világfájdalmam okáról és eredőjéről nagyon kevés ember tud.

Nem bírok megbékélni a halál gondolatával. Nem tudom elfogadni. Sem a saját, sem a szeretteim halálát.
Nem megy.
Ebből a perspektívából minden megfordul, mindennek a fonákja látszik, ami eddig a "színe" volt.

...ez nagyon messzire vezetne, és most fáradt is vagyok hozzá, de egyszer majd kifejtem... ígérem.

Akikkel együtt pálinkáztam a nyáron, azok tudják.
Azt hiszem, le is döbbentek tőle(m).
A jelenség Anyumat is ledöbbentette - ő fogalmazott úgy, hogy perben állok a Jóistennel.
Ennél találóbban én se tudtam volna megfogalmazni azt, amit belül érzek.
...

Egyébként mostanában az önszeretés is nehezebben megy, hogy úgy érzem, hogy egy elvégzett feladat kettőt fial - nem tudom, hogy mikor lesz végre időm és módom kicsit töltekezni, de nagyon kellene.

...ha pedig magamat nem sikerül szeretni, miért várhatnám el, hogy bárki is szeressen?...

Jaj, azt hiszem, már megint túl fáradt vagyok.

Olyan reménytelenül, testileg, lelkileg fáradt.

Magna Cum Laude - Engem nem lehet szeretni