Az önjáró varrógép

Azt mondták eleink, hogy az évnek ebben a szakában, Halottak napja után, mikor a Földnek ezen a szegletén a sötétség lesz az úr, a szellemvilág közelebb ér az élők világához. Ilyenkor nyitva vannak a Kapuk, melyeken át az eltávozottak könnyedén átjárhatnak hozzánk. A kapuk lassan, a várva várt Fény eljövetele után csukódnak majd be.
Ezért van ebben az időszakban annyi depressziós ember, és olyan sok szomorú, megmagyarázhatatlan esemény.
El kell meséljek nektek egyet.
...
A hétvége nem pont úgy sikerült, ahogy elterveztem.
A tervezett programtól való eltérés már pénteken elkezdődött. Szerettem volna elmenni a Bikini koncertre, de barátosném lemondta a programot. Így, némi tehetetlen "mit is kéne csinálni most?" hezitálás és Anyukám meglátogatása után végül Csabánál kötöttem ki. (Tudom, szingliknek szóló tanácsadók szerint egyedül is el lehet menni bárhová... hát menjen a kis tököm, na.) Maradt a tévézés, fészezés, alvás kombó.
Szombaton reggel viszonylag jól ébredtem, és reggeli után rögvest nekiveselkedtem az ajándék táska összeállításának. Szerettem Csaba varrógépét, jól kezelhető, megbízható, klassz gépnek tartottam - szívesen varrtam rajta korábban is ezt-azt - persze csak egyszerűbb darabokat, hiszen én nem vagyok gyakorlott varrónő.
Most bonyolultabb dolgot, táskát akartam varrni Gabinknak, a szoknya mellé kiegészítőnek - de valami egészen más kerekedett ki a szombati varrásosságból. Valami nagyon-nagyon más..

A napot végigküzdöttem a táska összeállításával. Nehezen ment: én nem vagyok gyakorlott varrónő, és a táskákban, még a legegyszerűbben is, rengeteg a varrásvonal. Szabás, tűzés, fércelés, levarrás, felbontás... eljátszottam a napot. Észre se vettem, és már besötétedett.
Akkor történt.. igen, már sötét volt, mikor a varrógép elkezdett furcsán viselkedni.
Először csak az történt, hogy nem akart megállni, mikor felengedtem a lábpedált - először meglepődtem, aztán hirtelen kikapcsolással oldottam meg ezeket az anomáliákat. Visszakapcsolás után úgy állt ott, nyugodtan, békésen, mint a ma született bárány..
Ekkor még nem gyanakodtam. "Biztos szorul a pedál, nem megy rögtön vissza, miután elengedem" - gondoltam.

Aztán eljött a pillanat.
Néma csend volt az étkezőben, ahol varrtam. A géptől félre fordulva tűztem össze éppen két táskadarabot - esélyem sem volt rá, hogy "véletlenül" lenyomjam azt a nyomorult pedált.
És a varrógép hirtelen varrni kezdett.
Mint a félőrült, iszonyú nagy sebességgel, saját tempójától rángatózva varrta - a semmit.
Ijedten kaptam oda a kikapcsológombhoz, és leállítottam.
Fél pillanatig farkasszemet néztem vele.
A helységben mintha tapintható lett volna, összesűrűsödött a "jelenlét".
Távolról egy kacagást hallottam. Gonosz kacajt.
Megismertem.
Az övé volt.
Hívtam Csabát, hogy nézze meg a varrógépet, mert magától bekapcsolt.
- Biztosan nem nyomtad meg véletlenül?
- Tudom, hogy nem hiszel nekem, de nem. Hozzá sem értem. De tudom, hogy úgysem hiszel nekem.
Itt kis köntörfalazás következett, hogy ő ilyet nem mondott (csak gondolt, legalábbis nagyon úgy viselkedett, mint aki ezt gondolja).
- Ez valaki más volt - tettem még hozzá, nagy nehezen.
- Ki?
- Ne haragudj, de ki nem mondom a nevét..
Akkor már nagyon csúnyán nézett, le is hülyézett, de nem érdekelt.
Annyira kimerült lettem hirtelen, hogy betámolyogtam a nappaliba, és míg ő bütykölt, én elszundítottam. Mit elszundítottam? Ha akartam volna, sem tudok ébren maradni.. :(

Szétszedte és összerakta a varrógépet - hiába. A hibajelenség egyszer sem jelentkezett, amíg ő végzett rajta próbavarrásokat. Ezt egyébként előre meg is mondtam neki...
Megtisztogatta, majd felébresztett. Előadott egy-két elméletet, hogy mitől lehetett ez a jelenség (nem voltak túl meggyőzőek). Miután átadta nekem a varrógépet, kiment, azzal, hogy "Ha valami baj lenne, sikíts".
Még úgy két percig nyugta volt. Épp összetűztem az anyagokat, és a talp alá akartam helyezni őket (a lábaim a közelében sem voltak a pedálnak), mikor a varrógép ismét elkezdett, mint a félőrült, üresen varrni.
Akkor már szándékosan nem kapcsoltam le, hanem elkezdtem teli torokból sikítani. Sikítani, ahogy mondta. És ahogy kifért.
Mikor beért az étkezőbe, az a látvány fogadta, hogy meredt szemmel nézem a zakatoló varrógépet, és közben ordítok.
Szó szerint égnek állt minden szál szőröm a rettenettől.
De legalább végre láthatta, hogy igazat beszélek, és nem én vagyok a Kétballábas Félrenyomó.
Persze, ő szigorúan ragaszkodni próbált hozzá, hogy van valamilyen racionális magyarázat.
Épp, csak nem találta meg..
Akkor én félénken közbevetettem az elpattant karikagyűrű esetét is, ami véletlenül pont akkor, és ott pattant el, amikor és ahol.
De már annak az esetnek az előzményei is törlődtek - és láttam, hogy nem hajlandó még csak elgondolkodni sem azon, amit ez az egész - legalábbis számomra - sugallni próbált.
(Egyszer régen, ő épp azon kesergett, hogy ő nem érzékeli a Jelenlétet - pedig milyen boldog lenne, ha érezné.
Ennek az okát én csak abban látom, hogy aki ilyen végtelenül racionális ember, az a Másik Világ legkisebb jelzésére becsukja a szemét - persze, hogy nem láthat meg belőle még egy apró villanást sem. Az ilyen ember "harmadik szemé"-t a félelem zárja le szorosan.
Másrészt viszont... jelen esetben talán jobb is így. Mert akit látni lenne kénytelen, az nem az, akire ő emlékszik.
Nagyon nem az..
Én tudom, sajnos. Láttam már párszor..)
...
A hibajelenséget továbbra sem sikerült egzaktul azonosítani.. de már nem is érdekelt. Éreztem, hogy ez több volt, mint sok a szombati napra.
- Majd... majd holnap... nyugtatgattam magam, és közben tudtam, hogy engem hat vak lóval nem lehetne többé leültetni az elé a varrógép elé.
...
Másnap reggel, mikor elpakoltuk a gépet, "na ezzel se fogok többé varrni" szabályosan megkönnyebbülést éreztem.
...
- Anyád nagyon ki van merülve idegileg. Nem csoda, hisz rengeteget dolgozik - mondta Anyum Banducinak, mikor előadtam neki a történteket.
Majdnem elhittem, hogy ez biztos így van - mikor is eszembe jutott, amit pár nappal ezelőtt mesélt: hogy álmában kedves halottainknál járt, együtt voltak kirándulni valahol.
"Nagyon várnak már" - mondta.

Na de akkor kik is?
...
Egyszer mindannyian megtudjuk.