Szélviharban papír tizes

Azt hiszem, hogy a jelenlegi siralmas egészségi állapotom nem csak testi szinten nem a véletlen műve, de lelkileg sem.
Az utóbbi hetekben, hónapokban túl sokat pörögtem. Túl sokat voltam "vészhelyzeti üzemmódban", túl sokat kellett megfeszítenem magamat, túl kevés időm jutott a saját belső munkámra.
Tegnap, a Kis Herceggel történt chatelés kapcsán felrémlett bennem, mit éltem át az én alig élő szerelmem mellett fekve... az az érzés, mikor próbálod küldeni az energiát erő felett, próbálod gyógyítani, és érzed, hogy nem megy, ami benne munkálkodik, az hatalmasabb nálad... érzed minden szenvedését, mintha veled történne: megnagyobbodnak a nyirokcsomóid, fáj a hátad, hányingered van, szabályosan kifordul az étel a szádból, nem tudsz aludni, nem tudsz ébren lenni..
Akinek nem volt ilyen élményben része, nem tudja, milyen az: együtt érezni.
Kis Herceg családjából senki nem akar együtt érezni. Ő se akar, de nem tudja nem megtenni.
Őrá esett a Sors választása, neki kell végigcsinálnia.
És kegyetlenül nehéz lesz. Sajnálom érte.
...
Velünk kegyesebben bánt a Sors. Imbolygunk a keskeny pallón.. de haladunk, ha lassan és tétovázva is. Hogy jó az irány, azt a megkönnyebbülésből érzem.
Hatalmas dolog az orvostudomány.
...
De most nem is erről akartam írni.
Ott tartottam, hogy azért kaptam ezt a jó alapos megfázást a Sorstól, hogy lassítsak, nézzek magamba, adjak számot arról, hogy meddig is jutottam az Úton.
Ezt teszem.
...
Az idei évre a "Biztonság megteremtése" volt a jelszó.
Hát ez nem sikerült.
Legalábbis, ha az anyagiakat nézzük.
Semmivel sincs kisebb deficit a folyó fizetési mérlegemben, mint tavaly ilyenkor.
De... ez csak az érem egyik oldala.
Ha a másikat nézzük, elégedett lehetek.
Ez az év óriási nehézségeket hozott, egzisztenciális és egészségügyi téren is, de visszagondolva a történtekre, elmondhatom, hogy megálltam a helyemet. Iszonyú szélvihar tombolt körülöttünk, alig volt egy-két szélcsendes hónap. Január 15-től kezdődően orkán erejű viharoknak voltunk kitéve.
...és csapat lettünk. Nem is akármilyen. Megtiszteltetés egy ilyen csapat tagjának lenni. Ez azt jelenti, hogy alkalmas vagyok, képes vagyok, érdemes vagyok rá.
És még hajózunk..
Mikor a céghez érkeztem, Morgó megörvendeztetett a címben foglalt költői hasonlattal. Hetekig nem tudtam túltenni magam rajta, annyira igaz volt.
Még most is emlékszik rá a hamis, tudja, hogy betalált :) hiába, az igazság mindig fájdalmas dolog.
Akkoriban egyetlen dolgot nem éreztem az életemben: biztonságot.
Minden kavargott bennem és körülöttem, mint a papír tízesek a szélviharban, és én kétségbeesetten kerestem valami biztosat, amiben megkapaszkodhatok.
Így kaptam a Teremtéstől Csabát, stabil gátnak és kikötőnek.
És valóban, az is volt sokáig. És én mindig visszatértem a biztos kikötőbe, bármerre is vitt az Út. Aztán egy idő után megtanultam azt is, hogy a stabilitást ne kint keressem, hanem belül, önmagamban.
Csabának ebben a tanulási folyamatban nagyon sok érdeme van. Nem lehetek eléggé hálás érte. Éppen a hibáival, a hiányosságaival nevelt rajtam a legtöbbet.
Lassú folyamat volt ez... tulajdonképp talán még most sem értem a végére. De jól haladok.
És az idén többször, többféleképpen le is vizsgáztatott az élet.

Jelentem, megfeleltem a vizsgákon.
Nem vagyok már szélviharban papír tízes.