A héten már másodszor reszkettem ennyire, a keddi rosszullét is hidegrázásban csúcsosodott ki - de akkor fizikai oka volt a dolognak, most pedig szigorúan lelki.
Ez mindenesetre intő jele annak, hogy nagyon rosszul állok az energiagazdálkodás terén.
Meg annak, hogy most is, mint rendesen, ha szabin vagyok, nagyon megviselt a magamra hagyatottság.
Ennek a gondolatnak az ellentételezésére ijedtemben gyorsan megdicsértem magamat: az itthon töltött kilenc napból végül is csak egy napot voltam rosszul, máskor ez az arány jóval magasabb volt, szokom a tényeket, ez akár még jó is lehet. Egyszer. Talán.
A tegnapi sírást és a ma reggeli ebből fakadó pityergős kóválygást igazságtalan lenne hozzá sorolni - ezek mesterségesen kerültek előidézésre bizonyos audiovizuális elemek hathatós segítségével.
Nem érdemes annyit internetezni, tudjuk. Úgyse jó semmi másra, minthogy kinyisson az ember lelkében egy kiskaput, amin keresztül be tud jutni a fájdalom.
Na jó. Jó másra is. De ez egy komoly kockázata a dolognak.
...
Tegnap amúgy sem volt igazán jó a délután. Banduci nem segített, elfáradt az éjszakai tekergés és a délelőtti vasazás alatt (visszavittük a méhbe a rossz boylereket és egyéb vashulladékokat, a pénz reményében lelkesen ténykedett - egészen addig, míg meg nem történt az inkasszálás), a támfal/kerti tó kombóra már nem lehetett őt rávenni. Én hülye meg, mérgemben kellő bemelegítés nélkül, megfogtam a talicska szarvát, hogy eltoljam és kiborítsam a támfal oldalánál.
Úgy megemeltem magam, hogy még most is fáj a törött gerincem.
Anyukám szegény, mikor ezt telefonon elmondtam neki, arról beszélt, hogy ő is túl sokat dolgozott itt, és hogy vigyázzak a kerttel, mert ezekből a dolgokból még nagy baj is lehet. Aztán sajnálkozott azon, hogy hiába akarjuk mi, hogy legyen egy szép kertünk, ha nem akad olyan háromlábú, akit ez az egész akár csak egy kicsit is érdekelne. Hogy már neki is ez volt a gondja. (Belegondolva a dologba, neki legalább a nagymamám ott volt segítségnek, aki... legyünk őszinték... többet ért két férfinél.)
Hát, akkoriban apróra fel volt ásva az egész, és gyönyörűen beültetve, ez is tény.
Most meg az öt-tíz éves cserjékkel kell harcolni.
Ez van. Végül is, rossz gazda vagyok.
...
Anyus bekerült a törökbálinti kórházba - tegnapelőtt nem nézett ki valami jól, szerencsére tegnapra már sokat javult a helyzet. Én meg, ha már így esett, ebből a szomorú apropóból, megpróbálom kihasználni a lehetőséget, hogy itt van a közelben, és végre beszélgethetünk nagyokat. Így minden nap bemegyek hozzá.
Remélem, hogy eléggé megijedt ahhoz, hogy letegye végre véglegesen azt a nyomorult cigit.
...
Mindent összevetve: a hétfői lazulást, a keddi epegörcsöt, a szerdai munkahelyre bemenetelt, a csütörtöki félgőzzel ténykedést, a pénteki konkrét munkálkodást és a tegnapi mindenbe belekapást, semmit be nem fejezést... szóval, mindent összevetve tény, hogy sikerült jól elb@sznom ezt a szabit.
Mára meg ménkű sok meló maradt.
...
Nem lenne baj... csak ez az idegösszeropi ne lenne.
De van.
Nincs annyi vízesés, hogy ezt feloldja.
...erről jut eszembe az a hülye teszt, amit a múltkor Facén töltögetett a nép. Abból is a legjobban bennem maradó dolog a "Mi a kedvenc vized? Mik azok a tulajdonságai, amelyek miatt az? (Azt jelenti számodra a szex)" kérdés. Jött ott ki mindenféle szokványos válasz: tó, folyó, tenger. Én voltam az egyetlen, akinek a vízesés a kedvence. A miértre pedig, voltaképpen, egyetlen válaszom van.
Mert enyhülést ad. Enyhíti a fájdalmakat. Mint a sírás. Hisz - végül is - az is vízesés.
...ha jobban belegondolunk, kellett azért ám egyfajta életút, meg pszichológiai defektus, mire idáig jutottam.
Sose lesz belőlem normális ember.
...
Sírásról jut eszembe: mára Politikai Gazdaságtan összeszedte magát, és írt egy rövid "békéljünk meg" levelet.
Ez mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény, tekintettel arra, hogy - tulajdonképp - én kötöttem bele, nem bírva a globális virtuális nyavalygást. Ezek után előadtunk valami rossz brazil szappanoperát, abból is a szakítós jelenetet. (Leonsió, csalatkoztam benned!) Aznap 3700 embernek nem kellett tévét néznie, gondoskodtunk a szórakoztatásukról.
Szerintem csak nagyon késő lehetett. Mondom, nem érdemes sokáig a neten lógni. Mert abból csak baromságok születnek.
Nem is esetem ez a krapek.
A hülyeséget leszámítva, egyébként, meggyőződésem, hogy nem kell másokat a magunk bajával gyötörni, akármi is az.
Mindenkinek megvan a maga házi vízesése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.