"Az emberiség megérett a kipusztulásra" (Morgó megjegyzése Virtuália mindennapjaihoz)

András fiam nagyon felháborodott, amikor elolvasta a profilképem táján keletkezett undormányt. Olyan levelet rittyentett Politikai Gazdaságtannak, amelyből nem csupán az derült ki, hogy szereti az anyukáját, hanem az is, hogy az én középső csemetém nagyon okos, intelligens felnőtt ember.
Nem is értem azt a buktát magyarból. Szerintem lazán kirázhatná az egészet a kisujjából, ha nem akadna ott el, hogy "művészek! életképtelen banda! utálom a művészkedést!"
Már látom, hogy ősztől rendszeresen színházba kell kísérnie öreg anyját. Talán most már megtehetjük. Majd keresek egy jó bérletet.
...mindenesetre le lettem cseszve az internethasználattal kapcsolatos téves eszméim miatt. Nevezetesen: Andrásom szerint nem szerencsés erre az egészre úgy tekinteni, mint valami virtuális táncparkettre, mert itt a butaság és rosszindulat felerősödve jelentkezik, és a hagyományos "flörtölés" (kedvenc műfajom) András szerint Virtuálisban arra engedhet következtethetni, hogy én egy "afféle" vagyok. Arról nem is beszélve, hogy ha a gép előtt kuksoló agybetegek csapatostól fognak rám megharagudni, amiért szóba állok velük, de rövid beszélgetés után mégis kiderül számukra, hogy nem ők a befutók, - nos, akkor jöhetnek akár összehangolt támadások is, melyek kínosak bírhatnak lehetni a virtuális térben.
Márpedig én, szokásos habitusomnak megfelelően, továbbra sem választok senkit. Hogy azért-e, mert egyik sem alkalmas arra, hogy elvarázsoljon, vagy azért, mert már valóban nincs igényem ilyesmire - s hogy ez a dolog a csalódásoktól, vagy a klimaxtól, vagy mindezektől együttesen van-e - hát ezt tulajdonképpen nem tudom megmondani. Pedig érdekes lenne.
Azt hiszem, hajlamom van arra, hogy kamra-Kleopátrából véglegesen és visszavonhatatlanul Karácsonyfa kisasszonnyá legyek, - persze szelídebb és ízlésesebb kiadásban, de a lényeget illetően feltétlenül - abból a gonoszkodó írásból (ami tök igaz, már akkor is tudtam, amikor olvastam). Ráadásul van egy elemi kommunikáció igényem, szeretem, ha beszélgetnek velem, figyelnek rám, esetleg értékelnek - és nagyjából itt vége is az egésznek, mert nem óhajtozok már veszélyes vizekre evezni imbolygó csónakomon.
Hát ezt némely gyepes agyú tényleg nehezen tudja feldolgozni.
Ennek ellenére azt mondtam a fiamnak, hogy valahol mégiscsak kell ismerkedni, haverkodni, mert míg nekik van hozzájuk illő társaságuk, nekem gyakorlatilag csak a négy fal marad, meló után, fáradtan. És legalább annyi hadd legyen, hogy beszélgetek, uram bocsá', kicsit flörtölök, leginkább játékból, ha más már nem adatik, hát virtuálisan.
Itt újból előadta, hogy szerinte mindenki gyökér aki az interneten fellelhető, inkább szórakozóhelyeken kellene ismerkedni (ezzel csak az a probléma, hogy nincs egy barátom vagy -nőm akivel el lehetne menni bárhová is, továbbá már egy éve nem ittam egy korty alkoholt sem, sőt, nem is biztos, hogy bírnám az éjszakázást - meg különben is, ott ugyanolyan gyökerek vannak, mint az interneten, semmivel se különbek).
Tanácsolta, hogy a biztonsági beállításaimat tegyem a legszigorúbbra, meg hogy fél évente csak egy új ismerőst engedjek meg magamnak - én meg azon gondolkodtam, hogy mikor fog hazaállítani egy vasból készült erényövvel, szigorúan abból a célból, hogy szegény édesanyját megvédje mindenféle fájdalmaktól, kellemetlenségektől és szenvedéstől a gyermeki szeretet nevében. Mintha nem élnék anélkül is eléggé zárkózott életet.

Őrület. 

Engem túlféltenek. Mint anyám gyerekkoromban, csak most a fiam csinálja.
Többször felemlegette az én drágaságomat, mondván, hogy ő az internetes krapekokhoz képest viszonylag normális volt. Ezt én nem is vitattam, de eszembe jutott Morgó megjegyzése arról, hogy teljesen mindegy, hogy milyen ember, aki végső soron nem szeret engem.
Azt gondolom egyébként, hogy Politikai Gazdaságtan legfőbb baja annyi, hogy savanyú a szőlőtermés. De az, hogy diplomás ember létére emiatt lemenjen alpáriba - hát ez már nem engem minősít, azt hiszem. Sőt, megerősítése a személyét illető döntésemnek. Merthogy nagyon leállítottam őt, kedvesen, de igen határozottan, és megengedtem magamnak, hogy másokkal is szóba álljak. Mert miért ne. Ki ő, hogy megtiltsa? (Szegény exei. El tudom képzelni, hogy betegesen féltékeny lehet egy kapcsolatban. Hisz közöm nincs hozzá, és mégis...) Nem feküdtem be senki alá, dumálni, hülyéskedni meg nem tilos. Legfeljebb az ő agya szerint. Az meg kit érdekel. (Külön tanulmányt lehet írni abból az abnormális jelenségből, hogy virtuális ismeretlenem virtuális féltékenységi jeleneteket produkál, valahányszor egy másik virtuális ismeretlennel két virtuális szót beszélek. Szerintem kár volt kiengedni a pszichiátriáról az isten barmát. ...és ennek vannak diploma-hegyei. Siralom.)
Persze, Légiós sem az az ember, akivel lenne bennünk bármi közös, ezt sejtettem első perctől is, de arra az az este nagyon jó volt, hogy jókat nevessek a bejegyzésein.  A "csöcsön csüngő Csingacsguk" szóösszetételt eredetileg nem a profilképemnél használta először Kis Herceg vonatkozásában, de tény, hogy huszonnégy órára gondoskodott a vidámságomról. Csak tettem-vettem, beugrott ez a kifejezés, és felvihogtam. Nem lehet ellene mit tenni, ez rám olyan hatással van. Mintha belülről csiklandoznának, vagy ilyesmi.
Persze, közben rossz volt a lelkiismeretem, mert a vihogás szegény Kis Herceg rovására ment - aki amúgy talán és továbbra is a legszimpatikusabb fickó ebből a... hát... nem akarok semmit írni, hogy milyen felhozatalból. (Nem, nem tudok mit kezdeni azzal a bölcsészmentalitással, hogy "a villanykörtének akarnia kell a változást." )
Légiós megnyilvánulása a profilképemnél, bár a védelmemben történt, de legalább két fokkal erősebb volt annál, ami jól esett volna... és még ráadásul megbántotta azt a az embert is, aki hozzá se szólt: Csingacsgukherceget. Ez pedig sértette az igazságérzetemet, na.
Meg az is önérzetbe gázoló volt, hogy lényegében Légiósnak szexpartnerre van szüksége, semmi másra.
Képzeljétek el azt a beszélgetést, ami egy szexmániás pali és Karácsonyfa kisasszony között folyhat. Nem, ne sírjatok, nem szabad ennyire röhögni... :)
Tulajdonképp jól szórakoznék én ezzel a halmozottan sérült társasággal, (ahogy Morgó mondja: meggyőződése, hogy vele valami komoly baj van, de mikor szétnéz a kollégái között, mindig meglepetten tapasztalja, hogy tulajdonképp ő mennyire normális... na én is így vagyok valahogy ezekkel a népekkel. Minden viszonyítás kérdése), csak ne vennék annyira komolyan magukat.
Gazdaságtan a többieket is képes a nyavalygásaival kiakasztani, lehet látni, hogy ha van egy vicces/enyhén szexuális tartalmú bejegyzés, eleinte megy a beszélgetés a népek között az apropóján, jönnek a poénok, a haverkodások, néha kisebb nézeteltérések - aztán ő megjelenik, elkezd siránkozni az elvesztett férfiasságán (tegnap szeletelt kolbásszal kínáltam meg Virtuális népét, mert már ott tartottam megint, hogy ütném az embert, de inkább hozzá se szóltam, inkább vittem egy kis Hartait a többieknek... ), és a társaság elcsendesül. Tegnap már a Meg Nem Becsült Zenész is beszólt neki. Azt ecsetelte, hogy már mindenkinek tele van az összes hócipője Gazdaságtan kolbászproblémájával, és más már panaszkodni se mer, mert Gazdaságtan minden részvétet ki óhajt sajátítani... vicces volt, mert mint a többiek, ő is szeret panaszkodni - de volt benne némi igazság. Gazdaságtan rinyálása jóval túlmegy a normalitás határain. András szerint csak egy kisebbségi komplexusos kis f@szfej, aki trollkodással kompenzál, így próbál energiához jutni. Lehet, hogy igaza van...

Na ezek az új haverjaim. A meg nem értett, a határozatlan, a tök(él)etlen (haverja a rossebnek), az erő-man.
Siralom.

De az igazi siralom, hogy ezek mind a négyen be vannak sz@rva tőlem. Igen, még Légiósnak is fennakadt a szeme, mikor megengedtem neki, hogy álláspályázatot nyújtson be a mellettem szabad pozícióra. Érezhetően nehezen kezelte az üzleti hangnemet, mikor pedig ő csak egy kis szexchatre vágyott. Nem jött össze neki. Mert van az úgy, hogy hiába az akarat. (Gazdaságtan ezt a jelenséget különösen alaposan ismeri.)
...ezt mindenképp szép teljesítménynek értékelem, tekintettel az Idegenlégióra, a 17 emberre meg a vágtázó, csoda szar vasakra.
Morgó szokta mondani, hogy én naggyon kiábrándító tudok lenni. Viselkedésem kiválóan alkalmas arra, hogy bármely férfinépet elijesszen. És tényleg. Ma Csingacsguk bejegyzése egyenesen megdöbbentett. Arról szólt, hogy kisebbrendűségi érzése van... tippem, hogy velem kapcsolatban, a bejegyzés körülményei erre engedtek következtetni. Bár, - tudom - csak úgy globálisan került megosztásra ez is. Mint általában minden a paliknál.
Tegnap valami hasonlót kaptam Meg Nem Értettől is, tőle direktbe, és ezt feltétlenül értékelem. (Persze, neki könnyebb volt, nem én vagyok, aki után ácsingózik. Hál'istennek. Elég bajom van nélküle is.)
Légiós csak csendben visszavonult, egy macsó sose ismerné el, hogy a férfiúi önérzetét súlyos támadás érte.
Gazdaságtan férfiúi önérzetének meg már úgyis mindegy. Ha van neki olyanja egyáltalán.
Kétlem.
...
A férfiak és nők között zajló háborúhoz még néhány, vicces adalék.
Például, a mai Harmonet cikket, - mely arról szólt, hogy a férfiakról mi minden rosszat mondanak a csalódott nők -, megkommentelte egy kedvetlen ismeretlen háromlábú. Nagyjából az volt a komment lényege, hogy a nők szemetek, kihasználják a palikat, aztán mikor baj van, őket hibáztatják, meg lelépnek a zsével.
Na nálunk nem én használtam ki, hanem engem... és ezt bátorkodtam feljegyezni az illető úr elmés bejegyzése mögé, megkérdezve, hogy mi a véleménye azokról az intelligens és önálló nőkről, akik egyre nagyobb egyedszámban bírnak létezhetni kis hazánkban, meg általában világszerte, és megoldják nem csak a saját fenntartásukat, hanem sokszor két-három gyerek fölnevelését, sőt, a kis nyámnyila drágaságuk jólétéhez is hozzájárulnak.
Erre az a válasz jött, hogy azok a nők biztosan pszichológiai sérültek. Meg hülyék.
Az világosan látszott, hogy a kommentelő számára nem termett a Földön megfelelő nő, és el tudom képzelni, hogy sok hozzá hasonló agysérült rohangál szabadlábon. Kicsit a belső algoritmusaival kellene foglalkoznia, mielőtt bármiről megnyilvánul, mert talán komolyabb programhibával küzd, mint én.
A másik érdekes tapasztalatom az a kedves, virtuális ismeretlenem (már régóta ismeretlenem, nagy guru a fiú, minden ezotitkok tudója, tulajdonképp kedvelem is), aki a múltkorokban fel volt háborodva azon, hogy az ötven felé haladó nők szabadulásként élik meg a női lét terhei alól való megkönnyebbülést. Merthogy a férfiak kétségbe esnek, ha a kolbásszal bármi történik (lásd feljebb Hartai  szívszorító történetét).
Most is írt egy szépen, szívhez szólóan hímsovinisztát, ezobölcsen, arról, hogy a 45 év feletti férfiak több, mint fele a temetőben található, (bár kimondatlanul, de leginkább a nőket hibáztatta ezért), akik meg megmaradtak, lényegében három léttaktika valamelyike szerint élik az életüket. Az 1. és 2. verzió szerint nősek, az első "nem nőtt fel", nem becsüli a nőket, csak falja, a régi társát is megalázva. A 2. verzió hősünk szerint sokkal érettebb, az ő élete arról szól, hogy "szolgálja" a feleségét, mert a feleség visszakapja azt, amit a férfiba belefektetett. Az ilyen ember, ha bele is szeret valakibe, akkor is csak a neje lesz az első, és a nőnek kell eldöntenie, játszmázások nélkül, hogy beéri-e ezzel a "barátsággal" - az idézőjeleket én tettem hozzá, tekintsétek a véleményem első kifejezésének.
A 3. verzió egyedülálló, de ettől eltekintve az 1. szerinti kiskorú, aki falja a nőket, mint a kínai faló.
Igen, jól érzitek. Ennek az embernek a világában nem léteznek értékes, felelősségvállalásra képes férfiegyedek (sajnos az enyémben se), és hűséges férjek se, legfeljebb kevésbé bűnös lelkek.
Ebből túl gyorsan ki lehetett találni, hogy ő maga melyik kategóriába tartozik... szeretem a rejtvényeket, de ez túl egyszerű volt, na. Meg is írtam neki, hogy amit tesz, az bármilyen szépen is van megfogalmazva, végső soron nem más, mint végtelen önzés, és két személy megbántása, akiket állítólag szeret.
Erre annyit írt, hogy ő azért szokott "kihátrálni" ezekből az érzelmekből, hogy ne bántsa meg azt, akinek mindent köszönhet, és aki az utóbbi években őt kissé elhanyagolja (élvezi, hogy nem kell már nőnek lennie... alighanem megvan az oka rá, hogy így tegyen.)
Érzitek a fogalmazást: "kihátrál".
Tehát nyakig benne volt.
Ennyi.
Persze aztán nekem kezdett hosszan magyarázni a tükrök törvényéről, meg a felelősségről... háromszor írtam meg neki, mire végre felfogta, hogy ezekkel kapcsolatosan részletes tanulmányokat folytattam az elmúlt években. A harmadik kísérletre eljutottam odáig, hogy talán előbbre tartok ezekben a kérdésekben, mint ő.
Illetve ki tudja.
(Mindenesetre Sasmadár, a "pincédben láncos kutyák vannak, ne engedd fel őket" tanításával valamit jobban belém rögzített, mint bármelyik, azóta megismert és megcsodált guru. Valamit nagyon tudtak azok a pöttyös szemek.)
Egyébként... mostanában... két dolog zavar. Ezekkel kell foglalkoznom.
Az egyik: zavar, hogy miért zavart annak a viselkedése, aki sose bántott engem, (sőt!) és én mégis ítélkeztem fölötte. Gyanítom, hogy azért, mert tükröt tartott elém. Nagyon vékony volt az a jég, amin egy időben, nem is olyan régen jártam, könnyen beszakadhatott volna alattam is. Elkerültem... de szerettem volna magamat minél messzebb tudni mindattól, amibe beleeshettem volna.
Tekintsétek ezt afféle virtuálisan globális bocsánatkérésnek, azzal a hozzátűzött paszulykaróval, hogy nekem valóban más az utam, megharcoltam érte, megérdemlem, hogy felfelé vezessen. Szívesen venném, ha mások is csatlakoznának erre a csapásirányra - de ha nem, hát nem. Nem heverészhetek a mocsárban, az indító jelzésre várva, ha egyszer engem már hívnak a távoli, kéklő hegyek.
...Továbbá zavar az is, hogy ezek a nyámnyila alakok miért gondolnak engem túl erősnek, és hogy miért olyanok vesznek körül újabban, akik a gyenge férfiak őstípusait hozzák elém. De sajnos ez az élmény még túl friss, erre nincs még válaszom. Mindenesetre agyalok rajta. Remélem, nem az lesz a válasz, hogy valóban erős férfi nincs is a világon. Mert akkor inkább adjatok gyorsan egy kanalat.
...de nem, azt hiszem, nem ebben rejlik a megoldás kulcsa, hanem valahol önmagamban, csak sajnos, egyelőre túl mélyen.
De egyszer majd felhozom.
Ígérem.

...amúgy: Morgónak igaza van. Mint mindig.