Komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy az utolsó nálam lévő garasokon beruházok egybe, és a mai nap tiszteletére jól benyakalok belőle. Ennél sz@rabb már úgysem lehet.
Aztán tovább gondoltam: még senki nem pusztult bele egy üvegnyi Garronéba, de rosszul lenni azt lehet tőle, napokig, sőt, a gyomromra gyakorolt hatását tekintve akár hetekig is.
Megfontolva a dolgot, úgy döntöttem, hogy elég sz@r nekem most, már anélkül is.
Így aztán az önvigasztalás tekintetében a tegnap sütött, és felerészben még meglévő lekváros-pudingos piskótánál maradtam. A két könny-egy falat piskóta majszolás között kikötöttem Rúzsa Magdinál... hiszen senkire sem számíthatok ezen a földön, csak Gábrielre, ez ismét beigazolódott a mai napon.
Pedig mindig remélek... próbálkozom... és csalatkozom.
Mindig, minden emberi kapcsolatom e szerint a forgatókönyv szerint zajlik, legyen szó bármiről, amire nekem van szükségem. Soha, semmi nem sikerül, amivel más emberek jóindulatára kell hagyatkoznom. Se az autóm, se a támfal, ...most a lányom barátja szedte szét a vízbekötést a fürdőben, ...nem tudta megcsinálni, és bocsánatot kérve távozott.
Pontosabban már én mondtam, hogy menjenek, nem akartam kifordulni magamból... azt sem akartam, hogy lássák, mennyire kétségbeesett vagyok, mert a kétségbeesés az én dolgom, és különben is, csak azért van, mert még mindig nem vagyok jó Micimackó, a büdös életben nem leszek elég jó Micimackó, és mi a frászért mondtam, hogy csinálják meg, hogy lehetek ekkora állat, ha nem nyúl hozzá, akkor csak akkor szűnt volna meg a ház vízellátása Banduci munkája nyomán, mikor beáll a fagy, így viszont már most sikerült harakirit elkövetni.
Ilyenkor érzem azt, hogy mennyire végtelenül magamra vagyok utalva... és igen, nagyon sz@r ez az érzés. Annyira sz@r, hogy nincs az a Garrone mennyiség, ami elviselhetővé tehetné... akkor meg minek?
Azért már igazán megszabadíthatnál..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.