Virtuália - We are the world

Mostanában kissé hanyagolom Virtuáliát. Legalábbis ami az eddig szokásos oldalakat illeti. Azért az FB-re hűségesen bejárok, csak az ott töltött idő mennyisége csökken.
Csökken, mert valóban kezdem úgy érezni, hogy vannak az életben más, hasznosabb, gyönyörködtetőbb dolgok.
Ezzel együtt, távolról, figyelemmel kísérem ismeretlen barátaink sorsát. Van, akinek az élete alakulása örömmel tölt el, sokan vannak, akiknek helyzete, állapota lényegesen nem változott az elmúlt időben, és igen, olyan is van, aki miatt aggódom.
Nem tudom, hogy mit lehet tenni a mentális leépülés ellen, de valamit nagyon kellene, mert nincs annál rosszabb, mint azt látni, hogy egy ember hogyan teszi tönkre magát. Egy ember, aki ennél sokkal értékesebb. Hiszen láttunk már tőle olyan sziporkákat, hogy csak lestünk... most pedig... elkeserítő. Legszívesebben leordítanám a fejét, hogy "Ember! Térj észhez! Ez az út sehová nem vezet!!!" - ehelyett csak hallgatok, mint a többiek. És utálom az egész hülye helyzetet. Hogy segítenék, de nem tudok. Mert az ember csak saját magán tud segíteni. Ha akar. Ha képes. Mindenki más csak asszisztálni tud a mutatványhoz...
Lehet, hogy mostanában túl érzékeny vagyok az ilyesmire, de nagyon megdöbbentett virtuális barátnőnk hirtelen halála. Kimondottan kedveltem őt ismeretlenül is. Tele volt élettel, szerette a családját.. mindig szerettem volna megismerni, de ez valahogy elmaradt. Immár örökre.
Egy ideje éreztem a hiányát. Eleinte azt gondoltam, hogy nyaralni ment, bár nem beszélt ilyesmiről - utóbb kiderült, hogy ahová ment, arról a nyaralóhelyről nincs többé visszatérés.
Egy - szintén virtuális - ismerősöm verse valamelyik este ismét megpendítette bennem ezt a húrt, és ez szomorúan rezeg, rezeg..

Itt is vagy, ott is vagy,
egyik-másik oldalon,
csak azt nem tudod,
hol van otthonom.
Tervezitek, szinte mindig,
de elmarad a találkozás,
marad a pillanat,
a sorozatos lájolás.
Elidőző beszélgetés helyett
marad a komment,
szűkszavú, félszavas
jelzések, az enter ment.
Ha egyszer kérdezik,
ki volt ez és az az ember,
magadba merülsz, válaszod
a lájkban, vagy marad az enter.
(Urbán-Szabó Béla verse, talán megbocsátja, hogy ide másoltam, de annyira illik a lelkiállapotomhoz, amit a régi, RV társaság kivált belőlem...)

Tehát szomorkodom valaki miatt, és nagyon remélem, hogy megtalálja még azt a kapaszkodót az életben, amire szüksége lenne... mielőtt végképp késő lesz.
...
Az újdonságok közül kiemelném az Interpals-t, remek ötlet volt Szomszédasszony lányától, bár ki kellett írnom, hogy "I don't want to get married. I want only new friends and English learn." (alacsony hatásfokkal jut el a címzettekhez az üzenet, de én szóltam).
Tehát, ezen az oldalon a gyakorlás mellett valóban érdekes "ismeretségekre" tehet szert az ember. Itt van például a francia lány, aki Görögországban él a férjével, vagy a dakari fodrász, akinek "Your locality is really beautiful". Konkrétan ácsorog a pálmafák alatt, ahová én sose juthatok el (persze ő meg onnan vágyódik el, mert az emberi természet már csak ilyen). De beszélhetnék az ausztrál hajóskapitányról, az indiai erdészeti hivatali dolgozóról, vagy a maláj tanárról, aki a Ramadan utolsó napján bocsánatot kért, ha esetleg valamivel megbántott volna, mert ezt a vallásuk így parancsolja... 
Eddig minőségében minden levélváltásom közül jekatyerinburgi "haverom" levelei emelkedtek ki. Ott aztán tényleg szótárfüzettel kell nekiülni a levélolvasásnak, és ez már önmagában jó. A változatos témák, a "haladó" szintű kifejezések... van, hogy két órát is igénybe vesz az agytorna, mire lefordítom és megválaszolom a leveleit.
Nem bírom ki, muszáj ide linkelnem az általa küldött zenéket (ő énekel). Ezt vegyétek dicsekvésnek, ilyen tehetséges az új haverom. :-)

http://rutube.ru/video/e2a5d2fc2a0e166429159738b06e6f6e/

http://rutube.ru/video/c879ba8173fcdd7aa6dd796ea46c1f65/

Azért, mielőtt bárki farkast kiáltana, el kell mondanom, hogy Andi lányom, mikor szemügyre vette a képeket, az alábbiakat közölte:
"Azt kell hinnem, hogy Csaba mégiscsak egy jó pasi."
És én boldogan mondtam, hogy igen, és nem cserélném el száz Szergejért, különösen nem azt a mosolygó, szeretetteli tekintetét, amit úgy szeretek.
Pedig Szergej szimpatikus ember - de mégsem.
Mi már összetartozunk.
Virtuália szerepe ismét átalakult,  - egyszer írtam róla, hogy minden ember a saját műsorszerkesztője ezen a terepen: saját hajlamai, érdeklődési körei alapján szervezi, hogy a világnak milyen szeletét engedi be a számítógépe képernyőjére és ezáltal az életébe.
Nekem jelenleg a prioritásaim a horgolásminták (még a Ralvery-n is regisztráltam, bár nagyon kezdő vagyok a történetben), továbbra is szeretem a természetfotózást és mindent ami azzal összefügg, és jött az Interpals, mint lehetőség valami új gyakorlására... azért a blogot sem felejtettem el teljesen, hiszen időről-időre rám tör a közlési vágy... annál is inkább, mert az életben egyre nehezebben találom a szavakat, főleg, ha olyan témáról van szó, ami érzelmileg mélyen érint. (Én. Egy Mérleg. ...ez van, túl sokáig kellett elfojtanom a saját érzéseimet, azt hiszem.)
Mindezekkel együtt, a gép előtt hobbyból eltöltött órák száma csökkenő tendenciát mutat. Egyszerűen nincs rá időm.
És ez jó.
Alapvetően ez jelzi, hogy kezdek újra örömöt lelni az életemben.

Érdekes, miközben ezeket a sorokat írom, valaki megosztotta a We are the world-öt...

Annyira ideillik, ehhez a határok nélküli jó érzéshez...

USA for Africe: We are the world

Élni mégiscsak jó dolog.