Szerelem

Mostanában (a körülményekhez képest) megpróbálok boldog lenni, mert az jót tesz az egészségemnek... :-) Erre egyre több alkalmam nyílik. Hála Neked.
...
Múltkorokban, Szomszédasszonnyal, legújabb törzshelyünkön, a Dunaparty megállóhelyen, újonnan felfedezett kedvenc gitárosunk előadását hallgava, eltűnődtem azon, hogy mi is az, amit "szerelem"-ként definiálnék.
Hiszen így 42+1/2 évesen már túl vagyok néhány, ha nem is nagyon sok kapcsolaton, és mégis, ezek közül is csak a töredéke, amelyre utólag is csak azt tudom mondani, hogy szerelem volt. A többi? Pajtásság, szexuális vonzalom, kalandvágy, félelem az egyedülléttől - nem nevezhetőek szerelemnek, mindazonáltal az életem nagyobbik részében efféle félig-sem-szerelmekben éltem.
Ez úttal azonban nem az önsajnálat irányába mentem el (merakiténszeretek, azménemszeretengem), hanem megpróbáltam azt a pontot megkeresni, amelyben ezek a kapcsolatok mást nyújtottak, mint a féligsemek.
Egyetlen ilyen momentumot tudtam csak felfedezni.
Ez pedig nem más, mint a tisztelet, vagy nagyra becsülés, vagy nem is tudom, hogy mondjam... ezt a néhány embert valamiért csodáltam. A többieket nem.
Ennyi a titka.
Persze, hogy kit, miért lehetett csodálni - az már különböző. Bár, azt hiszem, mindhárom esetben intellektuális okokra vezethető vissza a dolog.
Ha jobban meggondolom, a világon semmire, soha úgy nem vágytam, mint egy okos pasira. (És egy igazi tulok mellett éltem le a fél életemet.. na ez ám a paradoxon.)
(Hogy is írta Tarkaszoknyás barátnőnk? "Bele lehet szeretni egy pasi eszébe. Főleg, ha udvarol." :-D)
Tehát a belőlem kiváltott érzések azok, amik megkülönböztetik a zártkörű klub tagjait egyéb közönséges földi halandóktól.
A csoda bennem van. Legfeljebb nem tudja mindenki előhozni.
Neked sikerült... :-)
Gyógyulunk.
Együtt.