Fizetésnap

Ma fizetésnap volt a cégnél. Az ünnepre való tekintettel előrehozottan. Ezt nem is bántam, bár a lényeget illetően aggódom rendesen - nevezetesen a jövő havi pénzügyeim miatt, különös tekintettel a tartálytöltési gatyára vetkőzésre.
Amúgy is: a jövő héten több olyan döntést is kell hoznom, amelyek kihatással lesznek a jövő évi gazdálkodásomra. (Zárójelben és nagyon halkan teszem hozzá, hogy mindezt úgy, hogy Kusza Szem jövő évi ötletbörzéjének alighanem még csak egy része ismert, annak részletei és a megvalósítás mikéntje pedig végképp homályba vész...)
De térjünk vissza a mai naphoz. A reggel még nagyon visszafogottan indult - ebbe változatosságot a bankok tavalyi eredményességéről szóló, nem épp szívmelengető hírek, és a kapcsolódó lépések hoztak. Épp afelett merengtem a magam kis hangyányi sorsába merülve, hogy vajh miért is nem érdekel engem immár a pénz és a megvásárolható anyagi javak léte vagy nem léte - ehhez hozzátartozik, hogy elrohantam a zaciba, és kiváltottam a lejárt aranyárut, ...mert kellett. Nem okozott örömöt, vagy bánatot, egyszerűen csak elvégzendő feladat volt, ennyi.
Nézegetve a hajdan fontos gyűrűt, furcsa érzés kerített hatalmába: úgy éreztem, hogy többé nem fogom beadni a zaciba. A bizonyosság átjárt, de ettől se boldogabb, se szomorúbb nem lettem. Egyszerűen csak tény volt - és ezen csodálkoztam magamban. "Hogy lehet ez?" - aztán jött egy igazán hülye gondolatom arról, hogy a Világ Rendje végérvényesen meg fog változni, most már nem is sokára, és egyszerűen nem lesz rá szükség. Talán túlzás, hogy nem lesz pénz - de az mindenképp tény, hogy a pénz szerepe, helye az életünkben már sose lesz az, ami korábban volt. ...ezt támasztotta alá némely mai keltű céges óvintézkedés, és mindezektől igazán furcsa hangulatban ért az este (azt zárójelben jegyzem meg, hogy volt ma meló is rendesen a privát ügyintézés mellé).
Este aztán összefutottunk Andrissal, és együtt mentünk el gázpalackokért, meg vásárolni - mert ráébredtünk arra, hogy nem csak holnap, de holnapután is zárva lesznek a boltok.
Így húszezerért élelmiszert és megfagyás ellen gázpalackokat vásároltunk. ...kellett az nekünk.
A rezsi kifizetése így is szombatra tolódott, remélem, akkor azért nyitva lesz a posta és a szolgáltató.
Elnéztem Andrást, milyen ügyesen menedzseli a mindennapi élet dolgait, és mekkora örömöt okoz neki már ennek a kis pénznek is a léte - és szinte rajongást éreztem az én rossz tanuló, linkóci, lusta, arany szívű és ügyes fiam iránt.
A végén még ember lesz belőle...

Ihász Gábor: Múlnak a gyermekévek

Forog a nagy kerék

Tegnap egy nap alatt átélhettem azt a bizonyos, boldogult nagyapám által emlegetett vurstli-hangulatot. "Egyszer fent, egyszer lent, forog a nagy kerék."

Ha azt mondom, hogy nagyon mélyen kezdtem a napot, töredékét fejezem ki a valóságnak. A kisasszony, aki reggel érkezett haza, a pénzhiány miatt fűtetlen kecó - és a gúnyos "hülyének néznek téged" "ugye hogy igazam volt" típusú bölcsességek gerjesztette feszültségek végül két anyai pofonban manifesztálódtak, (erőszak ide vagy oda, erő felett voltam rendes az elmúlt napokban a hölgyeménnyel, tortát sütögetve a haversrácnak, és arra nem képes, hogy éccaka hazataláljon. Sőt, barátnővel hívat fel, hogy ő már lefeküdt aludni... 14 éves... mi lesz később?) nem volt éppen 8 napon túli, de drága virágszálam fejét nyaka közé húzva oldalgott el hideg szobájába. Nyikkanni nem mert, tudta, hogy igazam van. Relaxálni indult, vagy lehűlni, mit tudom én. Ezekre jó esélye volt egész nap...

Aztán, engedve a szokás hatalmának, bentről felhívtalak. Kár volt. Kimért voltál és hideg, tele ki nem mondott ítéletekkel... és én hallgattalak,  és beletörődést éreztem ebbe is,már túl voltam azon, hogy fájjon a nyilvánvaló elutasítás és felsőbb rendű ítélkezés... csakúgy beletörődtem, hogy mekkora marha vagyok, mint a pénztelenségbe, a hidegbe, a "hülyének néznek téged" típusú gúnyolódásba amit szülői szerepem kevésbé fényes pillanataiért rendszeresen megkapok, és a többi sz@rba, ami az életemben még előfordul. Nem éreztem, hogy most azonnal tennem kell valamit, azt se, hogy most omlik a fejemre a világegyetem, ...mint ahogy az se érdekelt, hogy mi erről az egészről a véleményed, vagy hogyan is kellene tovább, vagy holnap mit eszünk, hogyan fagyunk meg, vagy bármi hasonló. (Ez utóbbiak mostanában amúgy is egyre kevesebb jelentőséggel bírnak, valami általam ismeretlen ok folytán. Nem a pénz lett több, sőt. ...de totál nem érdekel már ez se. Kiakasztani se tud. Megszoktam...)

Csak létezni akartam, semmi többet, hagyjon engem békén mindenki, aki mindent sokkal jobban tud, tévedhetetlen és jövőbelátó... főleg tartsa meg magának a véleményét, ha jót nem tud mondani, rosszal meg ne nehezítsen a sorsomon. ...inkább gondolja át, hogy van-e benne szikrányi szeretet, akar és képes-e a változtatásra - vagy már teljesen kitöltötte a szeretet helyét az önsajnálat és a lustaság keveréke. Ez innentől nem az én gondom, tehát nem is kell emiatt fárasztanom magamat. 

Rossz kedvemet először az angol óra oldotta. Morgó nagyon aranyos volt, az óra hangulatának javítása érdekében elsütött poénjai és a 80%-osra sikerült angol teszt kissé helyretett.

Csakúgy, mint Szomszédasszony meghívása estére... melynek köszönhetően átfutott az agyamon megint, hogy tulajdonképpen kik azok, akik köszöntöttek vénülésem alkalmából, és kik azok, akik nem tartották fontosnak eme jeles napot.

Csendben ismét fogadalmat tettem, hogy azokat az embereket tekintem hozzám közel állóknak, akiknek én is számítok.

A Blue Hawaii és társai sokat emeltek az este hangulatán, ...tulajdonképp nagyon éles kontrasztot alkotott a reggeli közérzetemmel - bár egy dolog, az eltökéltség nem változott, és ez azóta is így van.

Teljesen nyugodt vagyok, és béke honol bennem. Kicsit szomorkás, beletörődő, novemberi béke.

Érdekes módon ezt a gyerekek is megérezték - ma mindkettő nagyon igyekezett, hogy a kedvemre tegyen. De ezt is rezignáltan fogadtam, csakúgy, mint a kedvtelésből előkapott számtant elmaradt tartásdíjakról és meg nem kapott családi pótlékokról, ...úgy 150 e Ft-tal károsította meg Nagy Fal szeretett gyerekeit az elmúlt hónapokban, még alsó hangon is. Ezért nincs meleg, nem telik ruhára és akadozik az élelmiszerellátás is minálunk. Nem azért, mert én nem teszem ki a lelkemet. Sőt.

Ezt most fontosnak éreztem nyomatékosítani gyermekeimben, főleg, mikor András előállt az ötlettel, hogy az apja azt akarja, hogy menjen ki a nagyszülők sírjához... akkor megkérdeztem tőle, hogy küldött-e az apja pénzt, mert nem ingyen van se a virág, se a mécses... Valami olyasmit is mondtam, hogy az apjában a szüleivel szemben élő lelkiismeret furdalás miatt lettek ők kivezényelve a lőrinci temetőbe, ami szép dolog, de nem az ő ügyük. Meg azt is mondtam, hogy nekem semmi gondom apósékkal (végül is, 15 évig én gondoztam azt a sírt), és halottak napján gyújtok a készletemből gyertyát az ő emlékükre is. ...de ennél több jelenleg tőlem nem várható.

Ami pedig az energiavámpírokat illeti, a jövőben mellettem éhen döglenek, ígérem. Nem azért szabadultam meg néhány kifejlett példánytól, hogy újakat vegyek a nyakamba.

(Energiarablás a másik nehézségei felett érzett öröm, a céltalan fenyegetődzés és a gunyoros megjegyzések sokasága is. ...meg kell tanulnom helyén kezelni az emberi reakciókat. Lesz, ki megméretik és könnyűnek találtatik.)

Goombay Dance Band: Blue Night of Hawaii

"Ami nem öl meg, az megerősít."

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani

(Anyustól... :))
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Rúzsa Magdi: Most élsz

Gondolatok az Új Világrendhez

http://nemadjukfel.blog.hu

(Mélységesen szubjektív észrevételeim egy nagyon színvonalas bloghoz... melynek valóságtartalmát nem tudom megkérdőjelezni, azonban vannak kérdéseim. Sőt. Némely dologban eltér a véleményem is. ...ezzel együtt remek munka és nagyon érdekes írások.)

Tegnap nagyon belemélyedtem a hivatkozott blog által felvázolt rendszerbe. Nem tudom azt mondani, hogy minden alapot nélkülöznek ezek a felvetések, annál is inkább nem, mert az emberiség történelme, a modern kori válságok és a jelenlegi helyzet mind-mind alátámasztják a blogban közölt megállapításokat.
Tény, hogy ma a világban a pénz és az általa képviselt javak 80%-a egy nagyon szűk réteg tulajdonában van, s így ennek a néhány családnak az irányítása alatt van gyakorlatilag az egész bolygó. (Azt sem tudom nem valós információként kezelni, hogy ez a pénzügyi-hatalmi elit zömmel Melkisédek népéből származó... de erről később, hiszen itt feltétlenül szóba kell hoznom Sasmadár tanítását...) A többi embert a blog írója "kamatrabszolgának" nevezi, amiben, ha áttételesen is, de szintén sok igazság van.

A Mátrixban élünk - nos, ez egy igen érzékletes és erősen eltúlzott vetülete ennek az egésznek, bár megint csak nem alapot nélkülöző. Mint ahogy az sem, hogy a kamatszedés anyagi függőségben tart embereket, embercsoportokat, illetve, a római császárok óta tudjuk, hogy "kenyér és cirkusz kell a népnek": tehát ha az alapvető létszükségletek kielégítésre kerülnek és e mellé minimális szórakozási lehetőséget biztosít az uralkodó osztály, akkor gyakorlatilag kénye-kedve szerint uralkodhat embercsoportokon. (Az is tény, hogy a szórakoztatás során is lehet manipulálni - sőt, akkor igazán, hiszen stressz mentes állapotban sokkal kevesebb akadállyal kell megküzdenie az információnak, míg célba ér.) Tehát ez így egy az egyben igaz.

Ami az inflációs-deflációs ciklusokat illeti, illetve a pénzkínálat növelését-csökkentését, erre sem tudom azt mondani, hogy ne lenne benne sok igazság. Mint ahogy abban is, hogy eddig még minden, a fentiekre épülő társadalmi struktúra előbb-utóbb felbomlott, tönkrement, megszűnt. (Melkisédek népének szerepéről, sorsáról továbbra is külön, by S@smadár. Ő már csak tudja...)

Igazából éppen a rendszer önmagában programozott korlátai és végessége jelentik a fő problémát... és elsősorban nem a rabszolganépnek, ebben bizonyos vagyok. Ők az örök túlélők, már csak létszámuk és hasznosságuk miatt is.

Mielőtt azonban ebbe belemélyedünk, vessünk egy pillantást az állatvilágra. (Ó, nem. Semmivel nem vagyunk különbek náluk. Legfeljebb azt hisszük. De a szénlánc alapú izé, amelynek anyagcseréje van, mozog, fejlődik, változik és elpusztul - mi "élet"-nek hívjuk - az állatoknál ugyanazon törvényszerűségek alapján működik, mint nálunk. Ráadásul kissé hamarabb léteztek, mint mi. Így ők a minta sok mindenhez. Még a társadalmi struktúrákhoz is).

Az első számú tévedés, hogy egyenlőek vagyunk. Nem, nem vagyunk azok. Legfeljebb van a szükségleteknek egy szintje, amelynek kielégítése mindenkinek egyformán joga, aki embernek született. (Kellene legyen - na itt van a gond)... Nézzünk csak meg egy méhcsaládot, egy termeszvárat, vagy hasonló állati társadalmi szerveződést. (Nyugodtan megnézhetjük az oroszlánhímek udvartartását, vagy a majomhordákat. Régóta tudjuk, hogy a domináns egyedeknek mindenhol előjogaik vannak. Legfeljebb a dominancia oka és kifejeződésének módja más és más.) A hangyák, méhek esetében szigorú munkamegosztást, szakosodást találunk, ez hasonlatos az emberi társadalomhoz. Ott az uralkodónak is megvan a maga feladata - és ha azt nem teljesíti, nagyon szomorú vége lesz. A méhek elpusztítják a méhkirálynőt, ha az a közösségnek nem megfelelően végzi feladatát (nem hoz létre utódokat vagy nem megfelelő minőségben.)

Gondoljunk, hogy távoli történelmi példát hozzak, a kiűzetésre Egyiptomból... de ezt vegyétek érintőlegesnek, és, hogy ne egy népet pécézzek ki, hozok is egy másik példát gyorsan: ugyanez érte utol pl. Lajosékat Franciaországban is. (Mindkét helyen túl sok pénzt vontak ki a rendszerből... bár a motiváció különböző volt, az eredmény nem annyira...) Ez a hatalmi elit generális problémája. Ők azok, akiknek addig kellene önmérsékletet tanúsítaniuk, amíg mások nem akarják őket mérsékletre tanítani, mert akkor már sokkal fájdalmasabb az ügy. Mármint nekik.

Az előbb írtam, hogy nem vagyunk egyenlők. Csak mindenkinek tiszteletben kell(ene) tartani a létszükségleteit.
Ezen lehet, hogy sokan felháborodnak, de tulajdonképpen igaz. Az egyik ember ilyen, a másik olyan. Az egyik utál írni-olvasni, a másiknak az a minden. Az egyik ügyesen barkácsol, a másik nem tud beverni egy szöget. Az egyik bonyolult kutatásokat tud folytatni pl. a génekről, a másik jól tud hajat vágni. ...a blogban a szakosodást is az ördögtől valónak tünteti fel az író, pedig a társadalom jelenlegi fejlettsége (sőt, már a jóval korábbi fejlettségi szintek is) elérhetetlenek lettek volna enélkül. És végül is, ez összérdek: hiszen csak több anyagi javat tudhat magáénak, hosszabb életre számíthat egy modern kori adósrabszolga, mint egy, az ősközösségi társadalomban a tűz mellett ücsörgő, 30 éves vénember. (Több, mint 10 éve halott lennék. Sőt. Az első gyerekem születésekor meghaltam volna. Ennyit a szakosodás előnyeiről és hátrányairól.)
Hát igen, ezért le kellett adni sokat a szabadságtudatból...

Vannak emberek, embercsoportok, akik az átlagnál jobban értenek a pénzhez (igen, Melkisédek népe... szándékosan írom ezt a szófordulatot, mert ez nekem pontosan azt a népcsoportot jelenti, amit a blogszerző "zsidó elit"-nek nevez. Csak így sokkal szebb, és a saját hagyományaikból eredeztetett. ..nem, nem saját forrás. Sasmadár mondta egyszer, mikor szóba kerültek. Sokat vitatkoztunk róluk és szerepükről az emberiség történetében. De azt a mondatot, ami ott elhangzott, nem fogom soha elfelejteni.
("Igen, ők Isten kiválasztott népe. De ha elfelejtkeznek arról, hogy mi a feladatuk, miért lettek kiválasztva, szörnyű lesz a büntetés. Már volt is rá példa, ...de lesz is...")

De ha megnézzük a többi népet, globálisan is megfigyelhető némi specializálódás. Ahogy a cigányok szeretnek és tudnak zenélni, ahogy a németek nagy precizitással tudnak megoldani gyártási és szervezési feladatokat, ahogy mi, magyarok sok találmányt adtunk a világnak, már népünk létszámához viszonyítva (igen, nekünk a technikai újítások a szakterületünk...). Nyilván, nem véletlenül van ez így, és önmagában az sem lenne baj, hogy van a világon egy olyan népcsoport, akik a pénzhez értenek :)
(A most elmondottak a nagy számok törvényei alapján igazak. Nem minden cigányból lesz hegedűművész, nem minden magyar feltaláló és nem minden zsidó származású ember ért a pénzhez... sőt. Ez minden népnek inkább csak a "krémjére" igaz, ez a megállapítás.)

A gond akkor van, ha a társadalom "krémje" nem ismeri fel, hogy ez az ő helyzete tulajdonképp - a szolgaság csúcsa. Akkor, ha nem viszonyul kellő alázattal a Feladathoz, aminek ellátására ő azt az adott pozíciót a társadalomban kapta.
Mert minél magasabbra kapaszkodik fel valaki a domboldalon, annál messzebbre láthat... de ez a messzire látás rengeteg többlet felelősséget is hordoz magában.

Én azt gondolom, hogy miként mi, magyarok elszoruló szívvel gondolunk arra, hogy a modern kori népirtás egyik leghatékonyabb eszközének, az atombombának a létrejöttében egy magyar származású ember jelentősen közrejátszott, úgy Melkisédek kiválasztottainak is tudniuk kell azt, hogy tevékenységükkel az évezredek során civilizációkat emeletek fel és züllesztettek szét.

Itt most ismét nem az ő társadalmi rendjükben "eszközként" használt kis üzletemberkékre gondolok, akikből 12 egy tucat, és ugyanúgy dezinformálva vannak a saját esztelen nacionalizmusuk által, ahogyan pl. a magyarok jelentős része is... (annak érdekében, hogy a saját hatalmi elitük elképzeléseit teljesítsék... jaj, láttam sok ilyet működés közben, tényleg nem szép látvány, nem csoda ha sokan utálják őket ezért.) Sokkal inkább azokra, akik ezeket a kis strómanokat szétküldik a világba, teljesítendő a Feladatot... nem egyszerű ez a történet, és nagyon nehéz vele szemben bármit is tenni, hisz a civilizációk a történelemben mindig is egy másik romjain, annak erőforrásait felhasználva jöttek létre... mint a méhcsaládoknál, mikor új kaptárt alapítanak, vagy a hangyáknál... mert ott is van ilyen. Amit az emberiség véghez visz, az csupán az állati túlélési technikák továbbvitele.

Ezen belül egy speciális technika a beszivárgás, és egy-egy populáció belülről való bomlasztása az erkölcsi hanyatlás által. Ennek számtalan eszközét a blog írója remekül sorolja fel a "könnyű pénz"-ként jelentkező kamatozó kölcsönöktől a propaganda által terjesztett túlzott szabadosságig.

De álljunk meg egy pillanatra, mielőtt túlzottan beleéljük magunkat a globalizáció által keltett rettegésbe, és a "felső 300" utálatába.

Szerintetek, ha valaki elvergődött egy adott társadalmi struktúrában egy igen magas pozícióba... gondoljátok, hogy az majd az veszélyeztetni akarja ezt a társadalmat? Veszélyeztetni akarja a saját és szerettei (mert még ezeknek az embereknek is vannak ilyenjeik) életét, kényelmét, biztonságát? ...én azt hiszem, hogy Melkisédek népének (és a többi pénzembernek) igencsak komoly fejtörést okoz, hogy hogyan tartsák fent azt a civilizációt, ami őket oly magasra emelte. Mert, ha kicsit is forgatták az Alapművet, pontosan tudják, hogy a túlfeszített húr könnyen elpattanhat. És akkor a gitárost vágja képen, de nem kicsit. (Mondom, magasabban vannak... ott jobb a kilátás...)

Én azt gondolom, hogy a globalizáció azért fejlettebb eszme a nacionalizmusnál, mert jóval kevesebb konfliktusra ad lehetőséget.

Ugyanis, ha van két szomszéd hangyaboly, akkor azok vérre menő küzdelmeket folytathatnak a rendelkezésre álló morzsákért... volt már erre példa a történelemben (csak erre volt példa, és arra is sokszor, hogy ilyenkor egy nevető harmadik vitt mindent). Míg, ha van egy stabil konszenzus, előre eldöntöttek a feladatok és a díjazás megosztása, akkor sokkal gyorsabb a javak feldolgozása, a logisztika és minden ehhez kapcsolódó teendő, tehát jóval kevesebb erőforrást igényel és nagyobb haszonnal kecsegtet az "üzlet".

Persze, ilyen esetekben meg kell határozni a hierarchia szintjeit, és a helyi hangyavezéreknek el kell fogadni, hogy a másik hannya bizony magasabb poszton van... azannya.

Hogy mit tehet ilyenkor a középvezetővé "degradálódott" hangyavezér? ...először is, rájön, hogy széllel szemben nem lehet. Azaz lehet, csak kellemetlen.

Aztán rájön arra, hogy nem a nyílt és nagypofájú ellenállás a követendő harcászati taktika. Sokkal inkább a meggyőzés eszköztára célra vezető ez esetben.
Nevezetesen, meg kell győzni a felette valókat, hogy az alá rendelt egység a gépezet leghasznosabb csavarja. Sarokpont, ami nélkül nem megy a mutatvány.
Ha ezt sikerült bebizonyítani, akkor jöhet a következő lépés: többlet erőforrások gyűjtése. (Erőforrás, nem hitel... nyilván, csak akkor lesz erre mód, ha az adományozók is látják benne az érdekük megvalósulását... taktika, taktika).
És ha ez is megvan, akkor már lehet úgy gyarapodni, hogy az mindenkinek jó legyen... globalistának és nacionalistának egyaránt. (Ökörség egy kifosztott országban transzparensekkel sétálgatni: "Nem leszünk gyarmat!" ...már tényleg nem. Képzelem, milyen derültség forrása lehet ez távoli, felsőbb körökben. Térjetek már észhez. Jó reggelt...)

A globalizáció negatív hatásai ellen pedig leginkább az egyén szintjén kell felvenni a harcot, semmiképp nem az ostoba nacionalizmus keretein belül (jobb egy nagy király mint tíz egymással küzdő kicsi).

Az egyéni harc sarokpontjai végső soron adottak: nagy hangsúlyt kell fektetni a fiatalok pénzügyi nevelésére (nekünk, magyaroknak különösen, ezen a téren nagy lemaradást kell ledolgoznunk), illetve a valódi emberi értékek védelmére, terjesztésére, mert ezek védhetik meg az egyént attól, hogy saját rossz hajlamai olyan helyzetbe vezéreljék, ahonnan nincs kiút.

Tehát, összefoglalva személyes véleményemet a kérdésben, az alábbiakat tudom elmondani:

1./ Tény, hogy a globalizáció előrehaladott stádiumában járunk, ahol egy szűk réteg birtokolja a javak nagy részét
2./ Ennek hátrányaként minden, a rendszerben részt vevő ember nekik termeli a hasznot
3./ Ennek előnyeként jóval kevesebb kiskirály, helyi érdekű villongás és konfliktus gyötri a rendszert elfogadó népeket, mint ezt megelőzően bármikor a történelemben
4./ Ennek hátrányaként egy-egy népnek a rendszeren belül elfoglalt helye nagyban függ az adott nép és vezetői (!!!) képességeitől, globális hasznosságuktól
5./ Ennek előnyeként mód és lehetőség nyílik a további szakosodásra, ami a termelékenység és az életszínvonal további emelését teheti lehetővé
6./ Hosszú távon a globális elitnek sem érdeke, hogy a válságok meggyengítsék uralmuk stabilitását. Mint ahogy az sem, hogy a légkört mérgező anyagokkal permetezve azt pusztítsák el - ami az övék. (Mert 80%-ban az övék... mit hagynának akkor gyerekeikre? Lehet hogy nagyon optimista vagyok az emberi lényeget illetően, de nem gondolnám, hogy pont ők, pont ennyire ostobák lennének. Hisz pont azért vannak ott, ahol vannak, mert értenek a gazdálkodáshoz is, nem csak mások kihasználásához - az ehhez önmagában kevés, túl rövid távú mutatvány lenne.)
7./ Az egyének a bennük lévő "eredendő bűn" rabszolgái. A kamatszedők, médiamágnások, stb. csupán a meglévő rosszban lévő lehetőségeket aknázzák ki. Igaz, nem épp erkölcsösen, embertársaikat még mélyebbre taszítva önnön létezésük bugyraiba... de meglévő, létező hibák mentén zajlik ez a folyamat, és ez itt az egyén és a kis közösségek felelőssége... amely ebben a globális és embertelen világban immár sokkal nagyobb, mint mondjuk a középkorban, amikor a földesúr szolgái a cselédasztalnál ettek, és lelkükre a plébános vigyázott... nem, a mai világban ezek a feladatok teljesen átkerültek az egyén szintjére. És ez egy nagyon lényeges változás. ("Nem biztos, hogy jót tesz Neked/Ha kiszolgálják az ízlésedet...")
Életemben a legfontosabb ismeretanyag az a mondat volt, melyet a könyvvizsgálói tanfolyamon hallottam aranyos, idős professzoromtól: "Jegyezzék meg, a világon két dologból lehet meggazdagodni: a butaságból és a szegénységből." ...ajánlom mindenki számára mély megfontolásra. Már csak azért is, mert a mondat igazságtartalmának felismerése magában hordozza, hogy mit lehet tenni ellene... (Ide bekívánkozik az alábbi idézet: "Istenem, adj nekem türelmet, hogy elviseljem, amit nem tudok megváltoztatni, bátorságot, hogy megváltoztassam, amit tudok, és bölcsességet, hogy e kettőt meg tudjam különböztetni." - Reinhold Niebuhr)
8./ A tulajdonlásról, a kézzel fogható anyagi javakról azt tudom elmondani, hogy az legalább akkora kereszt, mint amekkora áldás. Nem csak a többi ember irigysége miatt (ez nyilván megszokható, kezelhető dolog), de a javak fenntartása, gyarapítása önmagában rengeteg többlet energiát köt le. ..és még soha, senki nem vitt magával semmit a túloldalra.
9./ Egyébként, még nem volt a világon olyan termeszvár, vagy méhkaptár, mely ne keletkezett, és ne pusztult volna el egyszer. Ez a Világ Rendje. ...és akkor kezdetét veszi egy új Mátrix építése... :)

Bonanza Banzai: Induljon a banzáj

Kamaraerdő

Látom, szeretitek Weöres Sándort. Én is. Gyerekkoromban kívülről fújtam a verseit. ...felhőleső Katóka mostanában másfelé lesi a felhőzetet, nincs szüksége dombra. Nyulat, rókát legfeljebb a Google Images közvetít neki. ...többnyire beéri a virtuális gomolygással is. Ezek a modern idők. 

Azért ennyire nem rossz a helyzet, hétvégén voltunk Kamaraerdőben egy nagyot sétálni. Az ott készült képekből csatolok néhányat, hátha más is elhagyja átmenetileg a klaviatúrát ezek hatására.

Nagyon fáradt voltam, és az otthoni felfordulás sem tett jót az idegeimnek: András fiam a nappalit túrta fel, a kanapé összeállítása kapcsán villanyt szerelt, falakat festett és általában véve minden berendezési tárgyat a szoba közepére, egy halomba dobált, mondván: Anyuci, ez lesz a szülinapi ajándék!.... én meg menekültem, mert éreztem, hogy sok ez a jóból nekem.

Szerencsére a nap gyönyörűen sütött, és én semmiben annyira nem tudok elgyönyörködni, mint a napfény játékában a lombokon...

Így a séta nagyon jól esett a lelkemnek.

A nap nemcsak minket csalt ki a szabadba: a tisztáson kutyák és gyerekek szaladgáltak, volt, aki szalonnát sütött...

A fák sárgába hajló lombjai mintha izzottak volna a napsütésben.

Nagyon szép volt. 

...vannak, akik megrónak azzal, hogy folyton csak gizgazokat fényképezek. De ha egyszer ezek tetszenek?...

Weöres Sándor: Déli felhők

Domb tövén, hol nyúl szalad,

S lyukat ás a róka:
Nyári fényben, napsütésben
Felhőt les Katóka.

Zöld fűszál az ajka közt,
Tenyerén az álla...
A vándorló felhő-népet
Álmosan csodálja.

Elől úszik Mog király,
Kétágú az orra,
Feje fölött koronája,
Mint a habos torta.

Fut mögötte a bolond
Szélesen nevetve,
Nagy púpjából szürke kígyó
Nyúlik az egekbe.

Törött kordén utazik
Egy kopasztott kánya,
S haját tépve Bogyóvére,
A király leánya.

És utánuk cifra ház
Gördül sok keréken,
Benn a cirkusz hercegnője
Öltözködik éppen.

Száz ruháját, ékszerét
Odaadná szépen,
Csak egy hétig futkoshatna
Lenn a nyári réten. 

Ákos: A fénybe nézz

Cirip, cirip...

Őszi tücsök hegedül,

cirr, cirr,

száll a réten át.

Őszi tücsök egyedül

hegedül,

keresne meleg szobát.

Hűvösek a reggelek,

cirr, cirr...

deret szór az ég.

Vadlúd, gólya elmentek,

nem szól a kelep

rég.

Viráglakó tündérek,

cirr, cirr...

nem táncolnak már.

Patakra se hajolnak,

holdfényben sem dalolnak,

elrepült a nyár!

Gombához dönti hátát,

cirr, cirr,

hegedülget a tücsök,

felszedték a szamócát,

csak hallgatja e nótát

a tors, az ág, a nád,

a bürök.

Jó volt, míg a búza közt,

cirr, cirr,

ugrándozott a tücsök,

csúfolta az egeret

meg a sánta verebet,

varjút, mókust, gyereket...

Jó volt, míg a búza közt,

ugrándozott a tücsök!

Szól a tücsök-hegedü,

cirr, cirr,

száll a réten át.

Őszi tücsök egyedül

hegedül,

keresne meleg szobát.

Tudod, fiam, a reggeli viselkedésed mélységesen felháborított. Egyáltalán nem volt igazad, mikor meg nem értést tanúsítottál a problémáimmal (problémáinkkal!!!) szemben, és engem vádoltál megbízhatatlansággal. Egyelőre erőmön felül igyekszem biztosítani Nektek a megélhetéshez szükségeseket. Hál'Istennek, a reggeli vita sem arról szólt, hogy nincs mit enned, nincs fedél a fejed felett, vagy meztelenül kell járj... bőrkabátról és jogosítványról siránkoztál nekem, amelyek egy szegény gyerek számára már az "elérhetetlen" kategóriába tartozó dolgok. Te viszont úgy gondolod, hogy ezek járnak Neked, és ráadásul mielőbb, mert ha pár év múlva lesz anyagi jólét, akkor már Neked késő lesz. ..én 42 éves vagyok, de ha nekem azt mondaná valaki, hogy majd két év múlva gondoskodik az anyagi jólétemről, én még a gondolatért is hálát éreznék, és egyáltalán nem gondolnám, hogy két év múlva késő lesz. Mondom, 42 évesen sem, nemhogy 17 évesen. Azt is mélységesen igazságtalannak tartom, hogy a húgodat hibáztatod azzal, hogy önző és anyagias. ...épp előtte a viselkedéseddel bizonyítottad be, hogy semmivel nem vagy különb nála. Sőt. Luxuscikkek miatt képes voltál nekem esni. ...gondolj Manó barátodra, ezen az alapon ő már meg is ölhette volna az anyukáját. Ezzel szemben tiszteli. Van mit tanulnod tőle. Ami pedig a húgodat illeti, vésd eszedbe Jézus tanítását, amit akkor mondott, mikor Mária Magdolnát meg akarták kövezni az emberek: "Az vesse rá az első követ, aki önmaga bűntelen." Egyébként pedig, aki luxust akar az életébe, az igenis, teljesítsen többet érte. Nem kevés pénzt adtam ki tankönyvekre, füzetekre és íróeszközökre. Azon túl, hogy a minimum, hogy vigyázol rájuk, a legkevesebb, amivel tartozol nekem, hogy rendeltetésszerűen használod őket. Ha extra dolgokat akarsz az életedben, akkor extra sokszor. Ez az egyetlen módja annak, hogy többre juthass az életben. Akár általam, akár a saját teljesítményed által. Tehát, nemcsak, hogy ítélkezni nincs jogod, de jobban teszed, ha a saját portádon söprögetsz. Jobb lesz, ha mielőbb nekiállsz, mert csak ezzel tudsz hozzájárulni ahhoz, hogy idővel minden jobb legyen a világunkban - ami közös, jó lenne, ha már végre felfognád.

• Ajánlom, hogy szedd össze magad, mielőtt késő lenne. A velem való kapcsolatodat pedig nagyon gondold át.
  
  
  
  (fészbukk)

Egyszarvú

Ma nem volt valami felhőtlenül jó napom, igazán nem. Bár az esti kalandozás Virtuáliában kicsit oldotta a monoton stresszt, azért megviseltnek érzem magam. ...reggel nehezen ébredtem, háttér-fejfájással, ami nem is oldódott, csak akkor, mikor hirtelen ömleni kezdett a fény Borzasztópusztán. A hétórás buszhoz vittem Andrást, és hazafelé találkoztam a Fénnyel. ...holnap reggel magammal viszem a fényképezőgépet, mert ezt a találkozást meg kell örökíteni. Köd terjengett a patak völgyében, fehér vattacukorként borítva a növényeket, de fent a dombon már ragyogott a Nap... szép volt, annyira, hogy egy időre elmúlt minden bajom.
...a szokásos reggeli sportjaim (mosogatás, kávézás, fészbukkk) elvégzése után nekiindultam teendőim elvégzésének.
Az első utam TB Citybe vezetett, a postára. A buszmegállóban erősen festett hölgy esett nekem, nyilván beszélgethetnékje volt, lelkesen mesélt valami állásinterjúról a Depóban, meg az önéletrajzról, mint az álláskeresés nagy bánatára szükséges kellékéről... mondjuk nem látszott nagyon írástudó fajtának, ez tény.
Szapora beszédétől már elkezdett a fejemben újra éledni a nemrég elzsongult fájdalom... pedig még nem is tudtam a további megpróbáltatásokról semmit.
Tehát, a posta.
Három tértivevényes küldemény érkezett: az egyik Nagy Falnak az Államkincstártól (ezt nem vettem át, küldjék csak vissza a feladónak), a másik a Bíróságtól, a harmadik egy újabb hőn szeretett végrehajtótól.
A Bíróság nem küldött mást, csak a múltkori tárgyalás jegyzőkönyvét, benne Mr. Arrébbrakom ominózus mondatával (a garázsom különb... :D), meg némi időpont korrekciót.
Ellenben a végrehajtói szerelmeslevéltől elszontyolodtam kicsit. Miután épp most estem túl egy csodálatos hitel törlesztésén, reméltem, hogy ezt a másik gyönyörűséget a jövő hónapban el tudom kezdeni fizetgetni... ez egyébként valószínűleg így is lesz, csak a mai levél szomorú mellékhatásaként jóval nagyobb dózisokban kell majd teljesítenem a tervezettnél, főleg az első időben. ...ja meg fűteni se ártana. A két drágaság etetéséről már nem is beszélve.

A végrehajtói levélben azért volt valami, ami megfogott.
Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy mindenki az abádszalóki telekingatlanra pályázik, aki él és mozog. (Puskát nem hord mégis vadászik.)
Ez ismét megerősített abban, hogy alighanem az elkövetkező évtizedek legkiválóbb befektetésének vagyok tulajdonosa, ebből igazi sikertörténet lesz majd egyszer (bár lehet, hogy unokáim se fogják látni).
Szóval azért se adom, kedves Hitelezők.
Majd jó lesz annak a büdös unokának... (ha lesz... bár az én gyerekeim egy életre megutálták a családi nyomorgást, mint életformát. Nem akarnak gyerekeket. Egyik se. És meg is tudom érteni, hogy miért. ...ebben az országban a gyerekvállalás felér a halmazati büntetéssel...) csak kavarja a hullámokat azzal a motorcsónakkal a szalóki-öbölben... a nagyanyja meg kisántikál a kempingszékkel meg a Garronéval a partra aztán ott leshetik a naplementét. :D
Szóval itt már alapozódott a napi nyűglődés.
Aztán bent megkaptam a lecseszést a telefon elhagyása miatt (ha tudnád milyen stressz volt ez nekem anélkül is), meg az esti "eltűnés" miatt...
Van telefonod. Ha hiányzom, használd. Tudod. :)
Akkor éreztem meg, hogy sok a jóból a mai napra.
...pedig még nem is dolgoztam... és ma abból is kijutott rendesen.
De legalább a fejfájás egész nap velem volt.
Csak most este az FB-n terjedő idétlenségek, a beszélgetésünk, meg a lazulás oldotta ki belőlem a maradékát.

...és a tudat, hogy mégis sikerült megszervezni a megszervezendőket, minden negatív körülmény ellenére...

...egyébként hová tegyem az egyszarvút? A fürdőkádba? :D :D :D

Reggel, ha ébredsz, s harsonáz feletted
ez a mindennapos föltámadás,
már megtudod, nem él sok-sok szeretted,
ki éjjel élt, s szivedbe bánat ás,
(...)
és - mit tehetsz? - mint szennyes únt ruhádat,
magadra öltöd csöndesen a bánat
bilincseit, s viszed a végzetet.

Kosztolányi Dezső

Padlás - Fényév távolság

Boldogságrecept Facebook módra

Ez az a rajz, amit megosztok újra és újra, ha előkerül. A boldogsághoz vezető út gyakorlati lépései - kis embereknek, by FB.

Nem tudok nem végig menni ezeken a pontokon, mert tudom, hogy van még hová fejlődnöm...

Tehát:

1./ Lásd meg a hétköznapi csodákat - ebből azt hiszem, hogy már jó vagyok. Tulajdonképp ez is egy folyamat volt, míg idáig jutottam, hiszen mikor Édesanyám erre elkezdett tanítani, még jószerivel nem is értettem, miről beszél. Aztán elérkeztem odáig, hogy megértem erre a tudásra - először a köznapi ember szintjén, de amióta megéreztem, milyen rossz sötétben bolyongani, ráébredtem, hogy milyen csodálatos is lehet egy-egy előbukkanó napsugár. Közben rátaláltam a fényképezés örömére, azóta talán picivel már  mélyebben is értem ennek az egyszerű tanácsnak az igazságtartalmát.

2./ Légy kreatív - azt hiszem, ez az a pont, amivel sosem volt bajom :)

3./ Segíts másokon - ez az a pont, ami további fejlesztést igényel. Nem mondom, hogy nem segítek szívesen, ha a segítség nekem nem okoz jelentős többletterhet - de azért komolyabb áldozatot nem vállalok be, és ez talán helytelen. ...már többször felvetődött életemben ez a gondolat, vissza-visszatér, mindig más-más szituációban - igen, ezzel foglalkoznom kell a jövőben. Sokkal, sokkal önzetlenebbé kell válnom, azt hiszem.

4./ Olyan dologgal foglalkozz, amiben jó vagy. - általában ami érdekel, azt elsajátítom annyira, hogy jó legyek benne, tehát ezzel sincs gond.

5./ Olvass könyveket.

Szoktam. (Bár gyorsan felejtek...)

6./ Ne nézz sokat tv-t.

Ezzel senki meg nem vádolhat :) 

7./ Szeresd a munkádat

Na ez megint egy olyan pont, amivel ambivalens a viszonyom. ...nem, nem utálom már, néha élvezem is. De azért még lehet (és kell is) fejleszteni.

8./ Végezz testedzést

Ezen a téren súlyos lemaradásaim vannak... pedig kellene, én is tudom. Sokat javíthatna az idegeim állapotán és a fizikai gondjaimon...

9./ Nézz szembe félelmeiddel

...ezt sokat gyakorlom. Talán túl sokat is...

10./ Higgy magadban

Valamikor a blogszerkesztés elején leírtam, hogy a legfőbb bajom az önmagamba vetett hitem megingása... örömmel jelenthetem, hogy ma már jobban hiszek magamban, mint egy évvel ezelőtt, és ez nagy dolog.

11./ Ápold családi és baráti kapcsolataidat

Nagyon igyekszem. ...főleg, amióta felismertem, mekkora megtartó erőt jelentenek.

12./ A szíved vezéreljen

Az szokott... 

Hát így állok most.

A Garrone-projekt

...elöljáróban és hangsúlyozottan el szeretném mondani, hogy két évvel ezelőtti gondolataimat osztom majd meg Veletek. Tulajdonképp már régóta készültem erre, hiszen a most következő "füstbe ment terv" már többször, több fórumon is zajos sikert aratott. Tulajdonképp Morgó a mai napig elő-előveszi, ha látja, hogy valami miatt lógatom az orromat. Olyankor nagy komolyan rám néz, és azt mondja:
- Ugye, mondtam én, hogy a Garrone-projekt volt a legjobb ötleted? De már lecsúsztál még arról is.
Ilyenkor rendkívül búskomor képpel bólintok egyet, és világfájdalmas hangon hozzáteszem:
- Igen. Mindig, minden csak rosszabb lesz...
< :) >
Az ilyen beszélgetések alapozzák meg az aznapi jó hangulatot az irodában...
...
Hogy miért pont most osztom meg Veletek az életem megváltoztatására eddig megalkotott legkomplexebb tervet, annak nagyon szomorú aktualitása van.
...
Tegnap hallottam valakiről - az elbeszélő rokonságában történt az eset - aki öngyilkos lett. Vezetői állását elvesztve nem tudta miből fizetni a lakáshitelét, munkát nem talált... neki nem volt olyan szerencséje, mint nekem az új barátaimmal - nem talált kapaszkodót, segítő kezet, - s egy idő után, feladva a harcot, a halálba menekült.

Ettől a hírtől mélyen elgondolkoztam, és rá kellett jönnöm, hogy mennyire a szakadék szélén jártam én is - még nem is olyan rég. (Most már talán beljebb vagyok. Pár centivel. De csak párral...)
Hiszen pár hónap alatt ment csődbe az imádott munkahelyem, dőlt be a cégem, és szakítottam Nagy Fallal.
Tulajdonképp egy élet munkája, értelme kérdőjeleződött meg rövid idő alatt. Összeomlott egy óriási kártyavár. Majdnem alatta vesztem családostól...

Hány ember lehet, aki nemcsak "majdnem"???...

Mikor a hitelezők már a torkomat szorongatták (szorongatják ma is, de már hiába: olyan nyakvédőm van, hogy azon át nem jut, csak amelyiket átengedem... de idáig is el kellett jutni...), és az önértékelésem alulról nézegette a béka hátsó felét... akkor született a Nagy Terv, amit tehát a Garrone-projekt néven szoktam emlegetni víg társaságban.
...
Az alapötletet az adta, hogy hejehuja, egyszer élünk. Most jó olcsó minden, most kell eladni az összes nevemre írt lehetetlen ingatlant, autót, miegymást... kifizetni az összes hitelt, mert szeretem a bankokat és a gyerekek legalább adósságot ne örököljenek... aztán pedig... a maradék...

A maradék? :)

Osztottam-szoroztam és arra jutottam, hogy nagy szerencsével, de talán elég lenne arra, hogy vegyek egy szép korú Volkswagen Transzportert, szigorúan 70-es évekbeli virágmintákkal kidíszítve, talán telne annyi üzemanyagra, hogy álmaim utazására elég legyen, és talán arra is telne, hogy ezt az utazást biztonságos mennyiségű Garrone Cherry társaságában tegyem meg. 

Az életemet gyökeresen megváltoztató terv szerint (mely szerint rövid, ám élménydús lett volna a hátralévő földi pályafutásom) a Transzporterrel és kísérőimmel, a Garronékkal először Kelet felé indultam volna. A bolgár tengerparton kezdtem volna kb. egy évesre tervezett "nyaralásomat", és ezt követően mindig a tengerparton haladva... egyszer csak elértem volna Spanyolországba.

Körülbelül tehát éves lett volna az út, oly módon, hogy reggel felcihelődtem volna, beülök a Transzporterbe, és vezetek alkonyatig (vagy a következő szép helyig). Ott letáboroztam volna (a Transzporter, a kempingszék, -asztal, én és a Garronék), megmutattam volna egy útitársamnak :D a napnyugtát a tengerparton. Kicsit sírtunk, kicsit énekeltünk volna... az esti programot jó kis álomtalan alvás követte volna, rosszabb esetben a parti homokban, jobb esetben a Transzporterben (ez az anyag hatásának függvénye.)

Az embereket kerültem volna... tulajdonképp csak útitársaim: a bánat és a Garrone érdekeltek volna. Meg a tájak, ahol sosem jártam, de amiket mindig szerettem volna megnézni.

A Terv legszebbje a záró kép volt: a züllött alkoholista nő az utolsó üveg itallal leül az Óceán partján a viseletes kempingszékbe, lassan elkortyolgatja kedvencét, míg figyeli a vízen az alkonyi napsugár arany hídját... 

(Ez egyébként a Balaton - arany hidat kerestem, és ezt találtam a neten annak a jegyében, hogy Garronéval naplementét nézni itthon is lehet... :D)

...Aztán eljő az éj, a csillagok sápadt fényében tovább nézi, nézi a végtelen, gyönyörű, fenséges  éjszakát... lassan mozdulatlanságba dermed minden, elmúlnak a lélegzetvétel halk, surranó neszei...
...
Reggel a strandolók találják meg. A szemek még mindig nyitottak... de már nem látnak semmit. Vagy immár mindent.
...
Na szóval ez egy rendkívül lírai befejezés itt a végén... de valahogy az elkezdésen túl mindig is ezzel a boldog-szomorú véggel volt bajom.
Mert: mi lesz, ha pont akkorra jövök rá, hogy élni mégis jó, mire végképp elfogy az utolsó vasam is?
Mondjuk, ott ülök a spanyol tengerparton, nézem a csillagos éccakát, elfogyott az utolsó üveg Garrone is, a pénzemről nem is beszélve, de az a nyüves halál mégse tud eljönni?
Na akkor mihez kezdenék?
Az volna aztán az igazi szívás...
...
Úgyhogy itthon maradtam. 

Fizetek...
És még vagy 40 évig nem látok tengerpartot. Pláne nem nagy tételben.
...
Ps.:
Barkas is jó... :)

Hajnali eksön

Tudjátok, korán kelő vagyok. Nem azért, mintha szeretnék korán kelni (sőt, semmit így nem utálok, hogy őszinte legyek), még csak nem is azért, mert ötkor nyit a bánya - hiszen jó, ha tízre beérek dolgozni, mint a nagyok :) ...mentségemre szóljon hogy ezt 20 éves koromtól így csinálom, és még komoly fennakadás soha nem lett belőle. Végül is, ha már az ember nincs túlfizetve, legalább ennyi öröme legyen abban, hogy tanult.
Azt is mindig megtapasztalhatták a főnökeim, hogy ha munka volt, rám számíthattak - a késő délutáni/esti órákban. Én soha nem pattanok fel az asztal mellől, ha van mit tenni. Már csak azért sem, mert a könyvelés rendszerben gondolkodó szakma: egy-egy gondolatmenetet célszerűbb végigvinni a kapcsolódó összes könyvelési lépéssel, semmint másnap elölről kezdeni az egészet...
Tehát, aki ismer, az tudja, hogy ilyen vagyok. Reggelenként viszont képes vagyok a kávés csésze felett órákig kómásan tekingetni. Olyankor vagyok, de minek?...
Ettől függetlenül, a gyerekek és Borzasztópuszta elintézte nekem, hogy hajnalok hajnalán, 5:30-kor fel kelljen kelnem minden hétköznap. Olyankor félálomban gyerekeket ébresztgetek, tízóraikat gyártok, "anyu adjál gyorsan zoknit", ...áááá.
Andi lányom viszonylag könnyen kel fel oly korai órán. Ezt valamelyik nap szóvá is tettem neki. "András olyan mint én, ő is nehezen kel reggelenként. Te meg mindig is korán kelő voltál, mint apád...." Ma önmagához képest kicsit nehezebben szedte össze magát - és a kocsiban, 6:14 körül ki is fejtette nekem, hogy nehogy azt higgyem, hogy olyan könnyű számára a korai kelés...
Meg is sajnáltam, látva fáradt arcocskáját. Megbeszélgettük, hogy neki bizony fél 8-ra be kell érnie az iskolába, mert 45-kor kezdődik az első órája. tehát nem teheti meg, hogy a későbbi busszal menjen. ...17-kor értünk a buszmegállóhoz, ahonnan épp akkor kanyarodott ki a menetrend szerint 18-kor érkező busz.
Egy pillanat alatt felment a vércukrom. Tövig a gázra léptem... sikerült is a buszt leelőznöm 50 méteren belül. A következő megállóhoz tehát előtte érkeztünk. Be is kanyarodtam a megállóba, Andi kiugrott... az a drága jó sietős buszvezető meg nem adta jelét, hogy meg óhajtana állni, be sem jött a megállóba.
...ilyenkor szoktam ösztönösen cselekedni. Kivágtam a kocsiajtót és elkezdtem integetni a marhájának. Szerencsére úgy döntött, hogy megpróbálkozik a népneveléssel. ...nem tudta kivel áll szemben... :D
- Mit csinálsz? - ordította le a buszról, némi fenyegető éllel.
- Te mit csinálsz? Egy perccel korábban érkeztél a megállóba! VIDD EL A GYEREKEMET AZ ISKOLÁBA MENETREND SZERINT!!!
Erre már nem tudott mit mondani, én becsuktam a kocsiajtót, Andi közben felszállt a buszra. Megnéztem, ahogy Budapest felé távozik a csodajárat, majd hazajöttem.

...tulajdonképp még most is a stressz hatása alatt vagyok.

Frankie Goes To Hollywood: Relax

Melankólia

...talán ez a legjobb szó a ma esti hangulatomra. De a gyerekeket elnézve nem vagyok egyedül ezzel. Ma van az első igazán hűvös éjszaka - hogy nem fűtünk, azt gondolom, sejtitek. Bár ez most inkább az előrelátás hiányáról szól... hiszen van hősugárzónk, sőt, Siestánk is végszükség esetére. De reggel még nem tűnt vészesnek az időnek járása, szépen sütött a nap, kék volt az ég - este pedig sötétben értem haza, ráadásul itt voltak a szerelők is. Tehát a hősugárzó kint maradt, mi pedig nem tehetünk mást, bevackoltunk a takaróink alá. Most én is itt melegszem a dupla takaró alatt, az orrom nem akar felmelegedni és néha a derekamból még mindig elindul egy-egy borzongás, végig a lábamon... de már sokkal jobb a helyzet, mint a betakaródzás előtt. ...béke van bennem, almaillatú, szomorkás, szent béke. És ez jó érzés. Tiszta. Az enyém.

Részben a hideg, részben a szegénység torokszorító tudata lehet az oka, hogy gyerekeim zokszó nélkül behúzódtak az ágyacskájukba.
...nagyon nehezen élik meg az anyagi lehetőségek ilyen szűkös voltát, pedig én igazán nagyon igyekszem mindent megtenni, hogy minél kevesebbet érezzenek belőle. És még így is nagyon keserves nekik. Pedig minden este és minden reggel órákat töltök a konyhában, hogy tápláló és lehetőség szerint változatos étrendet állítsak össze nekik. (Lehetőség szerint... szóval lehetne ezen még jócskán fokozni...)

A mai hidegfronti hatás tehát szomorkássá tett minket. Kijött a világfájdalom még rajtam is, pedig az utóbbi időben rendkívül megváltozott a pénzhez való viszonyom.
Hogy ez minek köszönhető, nem tudom. De már nem kapok pánik-eperohamot, ha nincs. Ezt nem is olyan rég vettem észre - és elcsodálkoztam rajta.
...egyszerűen elfogadtam, tudomásul vettem, hogy nincs - és már nem is érdekel ez a tény. Megszoktam ezt az állapotot. Már nem is fáj.
Remélem a gyerekek is meg fognak edződni ez irányban. Ellenkező esetben komoly esélyük van egy középsúlyos depresszióra.
...
Tehát ma beletörődő vagyok, szelíd és szomorkás.
...
Közelít a tél.

Rúzsa Magdi: Gábriel

A perc öröme...

mikor közel hajolok a kis virághoz, falevélhez, szöcskéhez, út szélén növő gombához..
mikor elgyönyörködök a levél árkában csillogó harmatcseppen,
mikor rácsodálkozok a pókháló, vagy egy levél finom, fényben csillogó erezetére
mikor a színek és fények betöltik és átragyogják a lelkem
akkor egy pillanatra megáll az idő, nem számít többé sem fájdalom, sem öröm,
nincs múlt, jelen és jövendő
csak a fény van - és én vagyok, akinek megadatott, hogy lássa.

Hála érte.

Bagoly mondja verébnek

Mondd, szereted az állatokat?

(Marley és Cukszi) Mondd, szereted az állatokat?  A kutyát, macskát, csacsit, lovat  s a madarakat: a verebeket,  rigót, galambot, pintyeket,  akik a Földön veled élnek,  s bundájuk, tolluk melegében  nekik is van szívük,  csak éppen nem beszélnek?
Mondd, szereted az állatokat,  s figyeled őket néhanap:  hogy mit csinálnak, hogyan élnek,  s a maguk nyelvén mit mesélnek,  vagy miről hallgatnak, mikor komor  csöndjükbe burkolózva ülnek, és titokzatos, hallgatag  külön világukba merülnek?  Én szeretem az állatokat. Elnézem őket, ha játszanak, alszanak  vagy tűnődnek titkaikon és a világon.  Hidd meg, barátom, nekik is vannak titkaik,  s csak annál nehezebb talán  számukra ez a sok talány,  mert nincsenek rá szavaik.  Tégy próbát, hisz ember vagy:  értsd meg a bennük szorongó miért-et;  segíts nekik, mond ki helyettük azt,  ami ott ködlik a testük  vaksi lelkében - vidd közelebb az állatokhoz az embereket,  hogy megértsenek végre minket.  S mi is őket, kisebb testvéreinket. (Rónay György)

Sáskás

Ma csak néhány képet hoztam. A képek a múlt héten készültek egy betolakodóról :) aki a konyhában gyakorolta a hegymászást, a szárítóra rakott edényeken.

Persze, utána megsajnáltam és kitessékeltem a kertbe.

Ott is tűrte a népszerűséget :)