Remek írás. ...az ilyenekért járom az Rv-t még mindig. A téma, amelyet boncolgat: feladni önmagad, teljes lelkeddel beszállni egy kapcsolatba, felvállalni a másikat minden jó és rossz tulajdonságával együtt... hát ez a mai embereknek egyre nehezebben megy. Ki tudja, mi az oka ennek, de mikor hosszasan hallom az urakat azt taglalni, hogy mik az elvárásaik, és milyen keveset adnának cserébe, akkor mindig arra gondolok, hogy aki ilyen, azt messze el fogja kerülni a szerelem csodálatos érzése. És ezt ő fogja a legjobban sajnálni.
Sokan boldogtalan házasságban élnek. Megígéred, hogy jóban-rosszban, holtomiglan-holtomiglan kitartasz a párod mellett, és többnyire így is gondolod, de sokan vagyunk, akik valahogy mégsem bírjuk tartani magunkat ehhez az eskühöz. Mára már a kimondott szó puszta formalitássá degradálódott, nincs súlya az eskünek, becsületnek, az ígéretnek. A problémák elől sokan elmenekülnek, gondolván, hogy újrakezdhetik tiszta lappal, mással. Egyre nehezebben tartunk ki a rosszban. Lehet jobbat, fiatalabbat, sikeresebbet találni. De sokszor elég csak az újdonság varázsa. Kitágult a világ, már nem csak a lakóhelyünk állományából válogathatunk, hanem online ismerkedhetünk. Ki sem kell mozdulnunk otthonról. Így sokaknak az egész élete a társkeresésről szól. Gyávák lettünk, az a baj, hogy nem játsszuk végig a játékainkat száz százalékosan. Félünk a száz százaléktól, a teljességtől, megadni-átadni magunkat, mivel a száz százaléknak borzasztóan nagy a rizikója. Ha bukás van, és befellegzett a kapcsolat, akkor a bukás is totál száz százalékos. Ezért beérjük ötven százalékos szerelmekkel. Illúziókkal. Mindig hagyunk kiskaput magunknak, ahol el lehet sunnyogni, és amit cserébe kapunk, azok ilyen ötven százalékos dolgok, kínai másolatok, 1.50 verziók. Mert a szerelemben az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy kibe szerelmes. Egyrészt a másik is a legjobb arcát mutatja, másrészt meg fantáziánkban nagyszerű dolgokat vetítünk ki a szerelmünkre. Többnyire légvárakat, kivetítéseket, és beleszeretünk saját fantáziánkba. Aztán, ha kiderül, hogy az illető nem pontosan olyan, mint képzeletünkben, akkor őrá haragszunk, nem a saját tévedésünkre, önmagunkra. Számomra ezért többet ér az olyan szerelem, az olyan kapcsolat, ami őszintén, kegyetlenül feltárja az igazságot, mint az olyan, ami rózsaszín ködfelhőbe burkolja azt.
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsitíthass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd
Szabó Lőrinc: Semmiért egészen
Egy kegyetlen, önző és öntelt ember, aki SZERELMES. És csak magának akarja azt, akit szeret. Ez valóban kegyetlenség? Én nem gondolom. Te is ezt akarod, csak téged szeressen szerelmesen szerelmed. Tény, hogy azt követeli a párjától, adja fel magát érte teljesen. Igen, ez önző, gusztustalan, soviniszta, erőszakos dolog. De vajon az utolsó két sor nem annak az ígérete, hogy megkapja érte a viszonzást? Mert szerintem az.
Persze lehet, csak én látom így. De miért kell, hogy a szerelem feltétlenül rózsaszín legyen? Miért ne lehetne kegyetlen? Sokszor az. Sokszor az ember is az. Önző, öntelt, kegyetlen, aki azt bántja meg, akit a legjobban szeret. Őszinte légy magadhoz! Ne hazudj. Te is bántottad már azt, akit a legjobban szerettél. - Hogy zsarnokságom megbocsásd-
Hogy miféle ember az, aki ilyeneket ír? Röviden és tömören: emberi. Ez van.
Unisex / Szekeres Adrien: Úgy szeress
