Piti vumen

 - és ennél a cégnél, meg ennél... - soroltam az egybegyűltek előtt a tényeket. 
- Ezek a cégérték adatok nem valósak. Sőt, inkább ellenkező előjelet érdemelnének. 
A Colos egyre kisebb lett, a magabiztossága, ami a fogadásomkor sugárzott róla, messze volt már.
A modern villa emeleti szobájában négyen voltunk: két nő a számok, és két férfi az álmok képviseletében. Kolléganőm mosolyogva hallgatott, míg Főnöke hebegését hallgatta.
Colos álmai látványosan foszlottak szét; s még Kékhemü is furcsán nézett rám határozottságom miatt; hiszen ki vagyok én, hogy egy ekkora birodalom értékét így ledegradáljam. De nem, a számokból rusnyaságok sütöttek, és ezt a céget, minden jól csengő név, ígéret, és látványos sikersztori ellenére nem volt szabad befektetésre ajánlani. A legkisebb mértékben sem. Sőth.

- Ez egy csaló! Ezek a kimutatások alkalmasak a befektetők megtévesztésére! - homályosítottam fel Kékhemüt pár nappal az ominózus találkozó előtt; s ő csodálkozva nézett rám, hiszen az adatokat minden létező hatóság és felügyelet elfogadta; hitelesítette, magáévá- sőt, közzé tette; a tőkepiacok beárazták a sikersztorit és általában véve dőlt a lé. Ollé. 

Ez az anomália volt a megszervezett találkozó oka; ami azzal a nem várt végkifejlettel járt, hogy Colos minden igyekezete ellenére látványosan összébb ment.

Én pedig határozottan felmagasztosulást éreztem.

- De hát... előre menekülünk... egyszer majd csak jó lesz... - nyöszörögte a végén, és én csak bólogattam. Nem volt célom kivégezni nyílt színen, hiszen alapvetően szimpatikus fickó volt, mint minden csaló.

Nekem csak egy célom volt: megóvni a főnökömet egy rossz döntéstől.

Sikerült.

...

Ez a jelenet még tavaly nyáron játszódott le; nem sokkal a műtétes-pungálásos-rettenetes időszak után; mikor is még nem voltam bizonyos sem magamban; sem a Létezésben; sem a Világ Rendjében.

De abban biztos voltam, hogy ebbe a cégcsoportba fundamentális alapokon életveszély befektetni.

...

Eltelt egy év azóta. Colos és brigádja az idők távlatában egyre messzebb került; s mi épp valami újba készülünk kezdeni - s ma jött a hír.

A hír az én valóságomba utasítás formájában érkezett:

- Vizsgálj át minden dokumentumot, hogy minden rendben van-e azzal az egy ügylettel. Szerencsére csak egy közös üzletünk volt. Colost most viszik; négymilliárdos csalás gyanújával. Biztos, hogy fogunk vizsgálatot kapni.

- Ugye? Megmondtam! Én ezt már egy évvel ezelőtt megmondtam!!!... (Közben kattogott a fejemben: négymilliárd... tavaly még "csak" kettő volt... Mostanra négy...)

- Igen, igazad volt - jött a válasz. - Igazad volt, kérlek, nézz át mindent nagyon alaposan.

Álltam kékszemű főnökömmel szemben. Szeretettel néztem rá. Szeretettel és büszkeséggel.

Kétmilliárd...

- Eddig számoltam, mennyire drága vagyok neked - futott át az agyamon. - De ezt most elengedem. Én megfizethetetlenül drága vagyok neked. Ezért nem is akarsz különösebben megfizetni. De nem baj. Kávét, azt nagyon jót tudsz főzni - futott át az agyamon a mostanában rendszeressé vált szertartás. A múltkor megdicsértem érte; végül is, ha ne adj'Isten mindent elbukna, nyugodtan elmehetne baristának.

Büszke volt a tudományára. Azóta kávéval vár az irodába.

Ja és a tetején a habot mindig szívecske formájúra készíti.

...

Talán emlékeztek még a Pretty Woman című klasszikusra.

Richard Gere a filmben speciális céghelyzetekkel foglalkozó üzletembert alakított. Igen, tudom, Julia Roberts filmbéli szakmája is K betűs.... bár némileg más szolgáltatási területet fed le, ez kétségtelen.

Mostanában egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom: speciális céghelyzetek számvitelével, cégértékeléssel.

De hogy van hozzá egy saját, külön bejáratú, kávéfőzéshez is értő Richard Gerém... ez több, mint kedves ajándék az élettől.