Bűntudati energiák

Két héttel ezelőtt volt az a családállítás, ami a karma oldás jegyében telt; s én, bár végig a Forradalmárral kapcsolatos megéléseimre gondoltam, a legvégén, hirtelen ötlettől vezérelve, mégis Rézi mamát neveztem meg, mint megidézendő személyt a családi múlt feneketlen bugyraiból.

Röviden vázoltam a lányoknak az élettörténetét; unokahúgot; lúgkövet; zarándoklatot; mezítláb járást - s meglepetten láttam, hogy az őt alakító szegény Kriszta a bűntudat súlya alatt nem bír senkinek a szemébe nézni; de ami még ennél is meglepőbb volt, az a harag érzete volt, ami, mint egy hatalmas energialöket, áradt be a tarkómon, felborzolva a nyakamon minden szál szőrt.

Álltam ott a Rézi mamát alakító Krisztával szemben én, a kései leszármazott, aki sosem haragudott rá, sőt, tisztelte szenvedéstörténetét; s egyszercsak elborított ez a sötét, tömény, tarkón keresztül érkező negatív érzelem.

Alig kaptam levegőt.

- A bátyja még haló porában is haragszik rá! Ez borzasztó! - mondtam kétségbeesetten Segítőmnek; s bizony nehezen jutottunk el addig a helyzetig, hogy végre megnyugodjunk abban, hogy szegény Rézi mama már azóta akár többször is feloldódhatott a Teremtésben, inkarnálódhatott, isteni énje valószínűleg régen túl van azon az energetikai állapoton, ami levert ott minket.

Viszont ezek az energiák ott, akkor nagyon is hatottak - mindkettőnkre.

Felmerült bennünk a logikus kérdés, hogy mennyiben van ennek relevanciája az én életemben; mi dolgom van ezzel, mit kell ebből a saját életem vonatkozásában tudatosítani.

- A bűntudati energiák - ennyit mondott Segítőm.

Ennyit mondott, s alig pár nap múlva ez a mondat óránként többször is megfordult a fejemben.

Ugyanis le lettem kapva valamiért, amit elkövettem, de nem éreztem nagy hibának - s hiába magyarázkodtam, hogy én tavaly momentán - ha kis túlzással is (bár nem, ez nem olyan nagy túlzás, higgyétek el, én éreztem) az életemért küzdöttem - nos, ez nem annyira hatotta meg a Galambot; maga részéről elintézte annyival, hogy "de ők tekintettel voltak az állapotomra", s ez is teljes mértékig igaz és köszönendő; de ettől még sajnos tény, hogy volt mire tekintettel lenni (ha nem kellett volna, annak örülnék a legjobban).

A végén kissé már nyűgösen mondtam, hogy lövésem sincs, mi volt tavaly áprilisban; én momentán arra emlékszem az egészből, hogy nekem hetente kétszer pungálásra kellett járnom, mert úgy feldagadt a mellem mint szoptatós koromban...

Ez talán részlegesen hatott, vagy legalábbis megérezték, hogy egy határra érkeztünk - nem tudom.

Ez a rossz kommunikáció már önmagában adott a lelkivilágomnak; de mikor felfedeztem, hogy sikerült (szintén áprilisban) még valamit eltosznom - no akkor azt hittem, megnyílik alattam a föld.

Az eltoszás hat nullás volt, bár más jellegű, mint a korábbi (szerencsére nem könyvelési, hanem bevallási), de szinte hallottam, ahogy a Galamb felsóhajt:

- De hát ez nagy szám! - s nekem nincs kedvem magyarázni, hogy a sarki zöldségesnél tényleg nem termnek ekkora számok, ott tuti nem lehet ilyen nagyságrendű hibát elkövetni.

Nincs kedvem mert inkább harakirit követek el.

De komolyan.

Szóval, a következő hét az önmarcangolás jegyében telt a kemény munka mellett - minden pénzügyi cégnek minden jelentése a nyakamban (némi vigasz, hogy jól sikerültek); egy nagy összegű Áfa visszaigénylés 350 könyvelendő számlával; s még ez is... pfhhh.

Nem tudtam, hogyan, miként terjesszem elő elkövetésemet; s eljött a hétvége, a következő családállítás.

A végén hozakodtam elő a kéréssel, játsszuk már el a szitut, mikor én benyögöm, hogy a Gazda, hogy SZJA, meg a sok nullát, hogy elqrtam, pont azt a bevallást, pont akkor, helló szia szevasz. 

Nem sok kedvük volt a lányoknak az egészhez; de rááltak (short version) a szituáció eljátszására; s a három állított szereplőből kettő vihogni kezdett, az engem játszó pedig a vállát húzgálta.

Néztem rájuk, hogy ez most miez, így kell viselkedni, ennyire nem veszik komolyan az én halálos problémámat? Hisz a múlt héten  úgy le lettem b... teremtve, hogy ennek az esetnek a manifesztálódásánál akár repülhetek is, 12 év után, mint a vadgalambok.

És akkor elkezdték mondogatni az oldómondatokat, hogy becsülik a munkámat, megasatöbbi - és lassan jobb lett. Tényleg jobb.

Mikor hétfőn a Galamb elé kellett állnom már csak a gyomrom fájt.

- Mi tudjuk hogy Te egy zseni vagy de máskor legyél pontosabb. Tudjuk, hogy kapkodsz sokszor, és olyankor könnyű hibázni. Ne hagyj mindnet az utolsó percre - jött a felelet, és én elámultam, hogy most hogy is van ez? Csak ennyi? És még jogos is. Tényleg.

A baj az, hogy örökké túlvállalom magam; egyszerűen nem tudok nemet mondani - hajt a vágy, hogy valamelyest előbbre jussak; s ugyanakkor épp ez kerget bele a mókuskerékbe. S ha erre rájön mondjuk egy olyan megzuhanás, mint a tavalyi egészségügyi vészhelyzet - nos, akkor tényleg darabjaimra hullok.

Huhh. Innen csak egy kiút van.

"C"-vé kell lennem. Eleget voltam "A".

Olyan vállalkozást kell feljlesztenem, amely akkor sem omlik össze ha én egy ideig nem tudok vele foglalkozni.

Ehhez pedig kompetens és elkötelezett emberek kellenek.

Szép feladat...

...

Ma Kékhemüvel voltam a Private Banking szolgáltatónál; ahol mindenki furcsálkodva nézte a - szerintem egyébként vagány - neonsárga kabátot rajtam, rajta a láthatósági csíkokkal. Az ügyintéző finoman érdeklődött, hogy motorral jöttem-e, azért vagyok ennyire láthatósági; majd a később beesett Kékhemü azt kérdezte, felcsaptam-e kukásnak.

Sajna magyarázkodni kezdtem, pedig elég lett volna egy laza mosoly egy igen kíséretében; Kékhemü maga a két lábon járó elegancia; néha már szinte fáj, ahogy ránézek; de én ezt mindig megbocsátom neki. Egyszer tanúja voltam egy beszélgetésnek; amikor is azt mondta magáról, hogy ő egy budai gyerek; s ez annyira rezonált az én budai lányságommal, hogy leesett az állam. De van itt valami más is, egy aprócska, ám lényeges különbség... ami miatt Kékhemünek sose lesz elég semmi pénz, és semmi elegancia.

- De hát nem is Budán született! - horkant fel Andriska a sztorira, aki, mint tudjuk, előtanulmányokat végzett élete korai szakaszában a Jelenségből; s nekem potyogtak a könnyeim a nevetéstől ettől a mondattól és hangsúlytól. 

Igen. Van az amikor valaki annyira szeretne valami lenni hogy átesik. Nehéz a lovassport, hiába.

Ettől függetlenül ma tüskeként maradt bennem a kifejezés, pedig Kékhemü alapjában véve kedvesen ugratott; de összerezonált a Farkas korábbi véleményével. (F@szért nem engedem el ezeket a hülyeségeket. Túlságosan nőből vagyok. Egy palit biztos nem kísérnének ilyen véleményszilánkok évtizedekig. Avagy: én igénytelen vagyok, te meg alkesz, melyik a rosszabb. Csóközön, drága Főnököm. - És még ennek ellenére is képes vagyok szeretni ezeket a népeket. Igen, én képes vagyok szeretni azokat az embereket, akik engem bántanak, értitek? Mazochista állat vagyok, hiába. ...helyben vagyunk, Rézi mama.)

Hazajövet megbeszéltem a lányommal, hogy én felvehetem a Christian Diort; meg három hónap alatt le is fogyhatok, ha nagyon akarok - de egyetlen ostoba csinibaba sem okosodna ki ennyi idő alatt; az hétszentség.

Valamiért viszont mégis bánt, hogy pont azok néznek le, akiknek, nos... szóval, akiknek a legtöbbet segítettem.

Ez Kékhemüre halmazatilag igaz, figyelemmel közös munkánk fél évtizedének némely eseményére.

Valamiért eszembe jutott a bűntudati energia ismét - az a momentum, hogy Rézi mama még öreg korában is szívesebben járt mezítláb; így vezekelve.

Lehet, hogy az, hogy én ilyen "igénytelen" vagyok; hogy hagyom magam kihasználni, lenézni... szóval, hogy mindez tulajdonképp nem más, mint egy látens önbüntető program. Esetleg épp Rézi mamáé.

Simán lehet.

Amúgy meg: ne legyek igazságtalan egyik főnökömmel sem; tudom én azt, hogy miért ők az én kedvenc főnökeim; azt is tudom, hogy miért én ültem ma abban a szobában és nem más; még akkor is, ha láthatósági sárga a kabátom... nem cserélném le egyiküket sem; olyan jó, hogy száz éve vannak ők nekem, én meg nekik; ez több, mint bármely szerelmi kapcsolat.

S talán még igazuk is van... bizonyos szintig.

Dolgoznom kell(ene) azon az érzeten, hogy megérdemlem a jobbat a külsőségekben is.

Valamiért erre nincs valódi belső motivációm.

(Az oldómondatok alkalmazása főnökre:

"Te vagy az én kedves főnököm. Csak Te lehetsz az én kedves főnököm. Köszönök mindent, amit kaptam tőled, és lemondok mindenről, amit nem tudtál nekem megadni, mert azok által fejlődhettem, azok által lettem azzá, aki most vagyok".

Ohh yeee.)

Csakrák aktiválása - 3. csakra