Banyakór

Jó ideje érzem már, hogy valami nincs rendben bennem/körülöttem. Ahog a doktornőnek összefoglaltam nyavalygásaim tárgyát és eredőjét: mintha elment volna belőlem minden erő, küzdés és akarat. Pedig azelőtt, még a legvértelenebb időkben is, mindig harcoltam, sosem adtam fel... és most sehol a tűz és a lelkesedés. A testem is változik, sokkal kellemetlenebbül érzem magam a bőrömben, mint eddig valaha is; az enerváltságon túli fizikai állapotjelzők is folyamatosan tudatosítják bennem, hogy na most itt aztán nagy b.meg van.

Néha olyan érzetek kapnak el, mint serdülőkorom első éveiben. Vágyom nappal hosszan aludni, ágyban fetrengeni; minél kevesebbet melózni és messzire szakadni a hétköznapok problémáitól - kényeztetni elgyötört testemet, lelkemet. Egy hónapja, hogy elkapott a semmiből Tüdő Gyula, és funkcionálisan azóta nem vagyok képes megyógyulni: a hangom olyan mint egy kivénhedt bárénekesé (bár ne hallanám... mondogatta Nagy Fal, tudjátok), az energiaszintem katasztrofális, és általában véve csak azért nincs világgá mehetnékem, mert az túl sok erőfeszítést igényelne.

Immár több, mint egy éve, hogy elkezdődtek ezek az izé... tünetek, de csak az idén vett rá a lélek hogy orvoshoz folyamodjak.

A kivizsgálás során kiderült a ciszta a mellemben, ami miatt tovább küldtek MRI-re (nincs semmi probléma, de azért biztos ami biztos...); a szokásos vashiány (itt ez a két tégely, produkáljon bele - ha produkálok, ott biztos lesz egy-két csillag, mindig szokott); - Isten tegye a vészes vérszegények közé azt az állatot, aki kivonatta a forgalomból az Aktiferrin kapszulát, mint az egyetlen olyan vaskészítményt, amely emésztőszervi problémák nélkül és hatékonyan volt képes felszívódni és javítani az állapotomon - ; magasabb koleszterinszintet (kövér vagyok mint a zállat, légy üdvözölve, változókor!); no és a legszebbet: a magasabb CA125 értéket.

Napokig bújtam a netet, mi a vén Istentől lehet, ha egyébként nőgyógyászatilag rendben vagyok - de sok minden oka és eredője lehet; végül arra jutottam, hogy a legvalószínűbb ok talán a krónikus gyulladás, ami a rekedtséget okozza - és amire utaló egyéb jelek is vannak abban a csoda-vérképben.

Megmutattam mindkét dokinak a leleteket. A háziorvos a tartályokkal kezdte (mondtam már, hogy szeretem őt?) és a vaspótlás gondolatáig jutott. A CA125-re a gyulladást hozta fel lehetséges oknak és fél év múlva kontrollt javasolt.

- Az immunrendszere! - mondta. - Gyakorlatilag nincs, nem működik. Nem csoda. Nincs elegendő haemoglobinja, mitől működne??

Hallgattam, igazat adtam neki, de mégis...
Voltam én már ennél is vérszegényebb. Mégis meg tudtam gyógyulni egy megfázásból.
No mindegy.

A nőgyógyász a koleszterinnel kezdte (öregfiú révén ő ebben a témában nyilván kiemelten érintett), elcsodálkozott a könnyelműségemen, mikor a gyógyszerszedést javasolta (ő nyilván nem tudja, de én ismerem magam, hogy ez most a hízástól van, ha visszamennék a versenysúlyomra, spontán múlna - inkább azzal kéne próbálkozni), beszélt a magas vérnyomás ördögéről (ember, ahhoz kéne bennem vérnek lennie, hogy legyen némi nyomása), kitértünk a vastémára és emésztési jajaimra; a vizsgálatot végzők által jónak aposztrofált csontsűrűség vizsgálat eredményemre (az volt az egyetlen negatívnak minősülő leletem) azt mondta, hogy még elfogadható, de leszek szíves D vitamint és kalciumot fogyasztani; a CA125-nél pedig - a fél éves kontroll helyben hagyása mellett - annyit mondott, hogy remélhetőleg nincs baj, de azért keressek egy onkológust, majd az megmondja, hogy még mit kell megnézni.
Na ott ment el a kedvem mindentől pár lélegzetvételnyire.

Végül is felírta a csodabogyót, de csak három hónapra azzal a kitétellel, hogy január végén, további leletekkel felvértezve, újra randizunk.
...
A gyógyszertárban a kis hölgy - amúgy szimpatikus - de egy pillanatra falhoz állított a kérdéssel:
- Milyen javallatra írták fel ezt a szert?
 Csengő hangja betöltötte a teret, rajtunk kívül vagy tíz ember hallhatta... pillanatra elötött a szégyenérzet, most miért kell ezt, ott van hogy nem fül-orr-gégész írta fel, tegnapi a pecsét, a dátum.. kell ezt itt, most, hirtelen, Robin kívül még vagy öt hapsinak hallania?
- Klimaxos tünetekre - kezdtem kissé szepegve. Aztán, ahogy a saját megszeppent hangomat visszahallottam, valami átlendült bennem. Jó hangosan folytattam.
- Tudja, az a bizonyos banyakór! - mondtam, és valami ismeretlen okból majdnem kitört belőlem a hisztérikus vihogás - de türtőztettem magam.
A kiscsaj kicsit furcsán nézett, s mintha a mellettünk lévő pultnál lévő fickó is felsandított volna, és abban a pillanatban valami felszabadító érzés vett erőt rajtam, mint akinek már minden mindegy.
Az eladó megérezte az állapotváltozást, kissé bizonytalanul, halk hangon mondta:
- Iiigen... akkor jó... ösztrogénhiányos állapotokra szokták felírni...
Helyben voltunk.
A következő recept a vasbogyó volt, ami sajnos csak FE2 molekulát tartalmaz, és én komolyan és sokat kutattam az interneten valami bármi után, ami csak nyomokban megközelíti az Aktiferrin hatásmechanizmusát, de kevés sikerrel. Van egy csokoládéízű rágótabletta, aminek a leírásában azt írták, hogy hamarabb felszívódik, meg nem okoz emésztőszervi panaszokat (értitek, emésztőszervi panaszokkal küzdő betegnek írnak fel olyan készítményt, ami azt okozhat, ez csak logikus, nem?)
- Tudja, nekem nem használt más csak az Aktiferrin. Más a hatásmechanizmusa - zúdítottam keservemet a hölgyre. Az volt az egyetlen, ami rendesen fel tudott szívódni, az összes többi emésztési problémákat okozott. Ezért lenne érdekes ez a M..., kár, hogy alacsony a hatóanyag-tartalma... Ezek szerint abból napi 6 szemet kellene elrágnom... hát az nem megy.  Jó, akkor legyen ez a... fintorogva toltam közelebb hozzá a receptet.
- De hát milyen emésztési panaszokat okozott?
- Ilyen szorulásom lett tőle - mondtam jó hangosan, felmutatva ökölbe szorított kezemet (a szomszéd pultnál a fickó szenvedőn fordította el a fejét).
- Tudja, kivonták a forgalomból az egyetlen gyógyszert , ami haszált... ezek meg akarnak engem ölni! - folytattam teljes pátosszal, immár tökéletesen beleélve magam a dilis vénasszony vevő szerepkörébe.
A performance itt érte el a csúcspontját, ez már maga a katarzis volt, belebújtam a szerepbe, eggyé váltunk, ahogyan azt egy valamire való színésznőnek tennie kell míg le nem megy a függöny.
Tudjátok, van valami leírhatatlanul felszabadító abban, ha valaki teljes lelki nyugodtsággal előadja a kötekedő, hisztériás vénasszony szerepét - s hogy nekem ez a szerep tökéletesen passzol, sőt, örömöt találok benne - ha mást nem is, de legalább annyit, hogy többé nem kell lojálisnak, toleránsnak meg a többi f@szságnak lenni - ugyan kinek, minek felelne meg egy vénasszony, s ha megfelel, ugyan mi haszna lesz abból?
Naugye hogy ugye.
- Azért ne legyen ilyen pesszimista, próbálja meg, ezt még nem szedte, hátha ettől nem lesznek gondjai... - javasolta a kiscsaj míg a szekrényben kotorászott a nevezett gyógyszer után, majd fennakadt szemekkel nézett utánunk, míg én az előbb zavarba jövő, majd magát stikában könnyesre vihogó Robival - kevésbé öregesen - kiviharzottam a gyógyszertárból.

Így kezdődött tehát pályafutásom vénasszonyként.