Életünk lapjai

A Valóság támadása

A múlt hét egyik napján Anyám meglepően magánál volt. Magánál volt, s ez sokkal rosszabb volt számomra, mint mikor saját, külön bejáratú fantáziavilágában bolyong.
Nem lehetett nem komolyan venni... semmit.
Aznap este nem volt kiskapu, amin át el lehet osonni a tények elől.
Míg szokásos esti látogatásom során kiadagoltam a gyógyszereit, elkészítettem a vacsoráját és megvártam vele, míg nagy nehezen megeszi - beszélgettünk. Illetve ő beszélt, ahogy ez általában lenni szokott, immár hosszú-hosszú évek óta (tulajdonképp sose volt kíváncsi a mondani valómra, azt hiszem).
Meglepően pontos leltárt tartott ezen a napon, s nem csupán a fizikai képességei (látás, hallás, mozgás) súlyos hanyatlásáról, de a szellemi hanyatlásról is. Elmondta, hogy neki, aki pénzügyes volt, készpénzben fizette egy nagyvállalat munkabéreit többek között - mennyire szörnyű szembesülnie a ténnyel, hogy már a helyiértékeket se nagyon tudja.

Úgy éreztem magam a végére, mint akit agyonvertek. Hazfelé a kocsiban mindenféle zenét hallgattam jó szokásomnak megfelelően - s valahogy felcsendült a régi nóta is. Rágondoltam, hogy rövidesen ismét Villányba megyek, - és hagytam, hogy elkapjanak a feltörő emlékek.

Eszembe jutottak a régi bulik, a Hal, akit barátomnak hittem; életem legreménytelenebb szerelme, a Forradalmár, aki mostanában önigazolósdit játszik hébe-korba ha odatéved az oldalamra, mit nekem emelt fővel kell viselnem. Fájón vágott belém még most is Machinátor árulása; az ármánykodás ellenem és a röhögése, ahogy ecsetelte szerelmes naivitásomat a Fantomnak azon az utolsó kocsmabulin - az undor, ami elkapott akkor, látva az embert, aki barátomnak adta ki magát, de minden elképzelhető módon igyekezett hátba szúrni - ma sem értem, miért, talán féltékeny volt rám?

Éppen a budaörsi temetőhöz értem. Az éjszaka vígasztalóan takart be sötét, puha palástjával.
Úgy éreztem, nem bírom tovább. Utolsó erőmmel behajtottam a néptelen parkolóba, lekapcsoltam a motort, és ordítva zokogni kezdtem.

Dupla KáVé: A füredi Anna-bálon

---------

Csend, unalom

A keszthelyi hét, melyet annyira várt Robi, csendes unalomban telt. Az utolsó napokban már nem is titkolta, hogy alig várja, hogy hazaérjünk, hiányzott neki a család, a munka, az új autó, amiről megalkudtunk de még nem hoztuk el - és halálosan unta a hévízi kúrát, a meleg vízben ázást, a csöndes estéket.
Nincs közös témánk, leszámítva a gyerekeket. Nincs közös érdeklődési körünk. Nem tudunk egymással mit kezdeni - sem az ágyban, sem azon kívül.
Tulajdonképp az egyetlen nap, mikor némileg fellelkesült, az volt, mikor elkészítettem az adóbevallását és kiderült, hogy jár neki egy komolyabb összegű adóvisszatérítés. Akkor valószínűleg rájött, hogy valamire mégiscsak jó az öreglány - de már nem bosszankodtam, csak magamban nevettem rajta, annyira szánalmas ez az egész.
Hazaérkezve javult kicsit a helyzet, folytathattam a gyermeke nevelését, ő meg végre hozzá jutott az autóhoz, amit annyira akart.
Mondjuk, ha rajta múlt volna, az se jön össze... de mindegy is.
A gépsárkányt Százhalombattáról kellett elvontatni Tb-re, mert nem volt üzemképes állapotban. Négyen mentünk érte, mi ketten meg a gyerek, Juci nénivel, Vén Diesellel és a vejkómmal erősítve - s milyen jó volt, hogy velünk jött.
Elindultunk úgy, hogy Nagy Gáborunk vontatta a Tigrist Vén Diesellel, Robi kormányozta a vontatott autót - mi Gabikával és Jucival a kíséretet adtuk a művelethez.
Igen ám, de nem tartott ez így sokáig.
Roberto az első néhány méter után hisztizni kezdett, hogy nem jó a vontatott járműben a fék, és ő nem vállalja, jön az érdi lejtő, mi lesz ott vele?
Sóhajtva néztünk egymásra Gáborommal, szemében volt a vélemény, de csak annyit csinált, hogy kipróbálta a féket.
- Működik ez, kicsit erősebben kell nyomni. mert áram nélkül nincs fékrásegítés. De ha minden kötél szakad, rövid időre a motor is bekapcsolható, csak hűtővíz híján nem tanácsos tartósan üzemeltetni. De igazából nem is szükséges, az érdi lejtő nem több két kilométernél.
De Robi hajthatatlan volt: ő nem vontathat friss jogsival, és a vontatott járművet se hajlandó vezetni.
Osszenéztünk Gáborral.
- Vontattál már?
- Ő, persze, nem nagy dolog az! - s már ültem is be Vén Dieselbe.

Hát így vittük haza a Tigrist Százhalombattáról Roberto minden bénázása ellenére.

Pár nap múlva a lányommal vihogva dolgoztuk fel az eseményeket. Megállapítást nyert, hogy szegény Robi tényleg egy elemi balf.sz, és végre megértettem, nem csupán ezt az egy eseményt tekintve, hanem az elmúlt történések láncolatát - hogy nem, nem én vagyok a kevés, a hibás, a nem megfelelő ehhez a kapcsolathoz.
- Anyu, maholnap öreglány leszel, és tökösebb vagy, mint egy nálad tíz évvel fiatalabb krapek! - foglalta össze Andikám a történéseket, s hosszú idő elteltével végre őszintén és felszabadultan tudtam ezen az egész marhaságon neveti.

-----------------------

Mellékszereplőink

Jártunk az elmúlt időszakban párszor a kocsmában is, ahol részint mindenkitől megtudhattam, ha esetleg még nem tudtam volna, hogy mennyire rendes fiú az én párom, és én is mennyire rendes vagyok, hogy ezt az egészet így bevállaltam (inkább hülyeségnek mondanám, de mindegy is ez) és ahol (miután a korábbi pultos bezárta az egyik törzsvendéget éjszakára véletlenül, így kitelt számára az esztendő) egy pár napra egy fiatal új pultos csaj volt, akit bávatag alkoholgőzös tekintettel, éhesen bámult a férfinép. A hölgyemény, bár hajítófát nem ér, de eléggé formás, meg a szakmája is lelkesedéssel töltötte el a palikat (az ősi mesterség űzője szegény kis cigánylány, akitől életvitele, alkohol- és drogfüggése miatt épp készül a gyámhatóság elvenni az egy szem gyerekét) így a forgalom és a vigasság szintje jelentősen megnőtt.
Roberto egy idő után a többiekhez hasonlóan ott tobzódott a pult körül. Elnéztem, és magamban csendben fohászkodtam: bárcsak fellelné benne az ügyeletes Istennőt, milyen jó is lenne. Egyikünknek bizonyosan.
De nem, hazafelé jövet kifejezte véleményét arról, hogy a hölgyike legfeljebb mosogatni jó, egyébként is fekete a karja a szúrásoktól, ami az álmoskönyv szerint sem valami jó jel. Mikor megemlítettem neki, hogy a többiek nem épp a mosogatást jelölték meg neki való funkciónak, azzal védekezett, hogy azoknak, akik ezt a véleményt formálták, nincs néven nevezhető kapcsolata.

Persze lehet, hogy Robi az, aki számára a nő legfontosabb funkciója a mosogatás... negatív pillanataimban legalábbis erre gyanakszom.

A furcsán viselkedő epizódszereplők között meg kell említenem Szintén Zét, aki már a tél eleji találkozásunkkor felhívta ezzel magára a figyelmet.
Eddig nem tartottam szükségesnek a helyi alvilág e szereplőjének bemutatását, hisz megítélésem szerint igen távol esik ő mindattól, amivel nekem valaha is, bármilyen formában, metszetet alkothat az életem, mostanában, ha nagyritkán összefutunk, mindig meghökkenek a viselkedésén.
Nem, mintha genetikailag nem lenne feltűnően sváb, sőt, mint kiderült, Tb-ről elszármazott, s jobban megnézve tán még azt is megkockáztathatom, hogy Nevelőapám (vagy minek nevezzem) szegről-végről akár rokona is lehet.
Ha másban nem, az életvitelben feltétlenül. Az túl ismerős... régről.
De most arról a kis bulikáról szeretnék beszélni, amin Szintén kicsit táncikált velem - Roberto nem táncol, soha, csak akkor egyszer tette ezt, mikor megismerkedtünk, azóta nem hajlandó. Táncolni. Se.
(Haragszom rád, mert másnak mutattad magad, mint amilyen vagy! - vágtam a fejéhez egyszer, még régebben, mikor még többször hangot adtam csalódásomnak. Nem felelt rá semmit.
...azt mondják, a nő hét fátyoltáncot jár szerelmesének. Roberto kettőt már nemigen lát fellebbenni. Az önvédelem fátyolrétegei leereszkednek - s érdeklődés híján bátorítatlanul ott is maradnak.)

Tehat aznap este unszolásomra Szintén beállt kicsit mellém a körbe, s egyszer csak, nemi lötyögés után megszólalt: ő nem akar velem táncolni.
Nem értettem mi baja van.. egy pillanatra felrémlett a Fantom, aki utoljára szívatott meg táncika tekintetében, mikor azon a kocsmabulikán közölte hogy nem bírja a négy negyedet és otthagyott, mint eb a Szaharát. (Ezt volt pofája tenni velem, meg a királylányságommal, igen. Gyökér, de ez már nem újdonság.)  Itt viszont nem erről volt szó. Nem azért rángattam oda Szintént, mert különösebben lelkesedtem volna érte, egyszerűen csak bosszankodtam Robi miatt, és szerettem volna egy kellően magas táncpartnert. Ebben Szintén esetében nincs hiba. De félő, hogy valamit félreérthetett. Erre akkor jöttem rá, mikor körbe mutatott a jelenlévő csajokon.
- Nézd! Őt ismerem. A barátom csaja, barátok vagyunk. Vele is. De te... veled nem tudom, hányadán állok.
Elképedve néztem rá.
Nem, nem arról van szó, hogy csúnyának tartanám - ilyen genetikával számomra nem lehet csúnya egy férfi - de azért az életvitel már komoly nyomokat hagyott az arcon. Nyomokat, melyek azt mondatták velem: párhuzamosaink legfeljebb a végtelenben találkozhatnak.
Nem várta meg bármilyen szintű reakciómat (az első döbbenet valami olyasmit mondott bennem: "jé, hisz ő is férfi.."), hanem odaintette magához Robertót, hogy vigye haza. A helyi hierarchia egy jele, hogy Robi ezt szó nélkül meg is tette; közben az erősen beszívott Szintén előadást tartott neki arról, hogy ő nem akar a kettőnk kapcsolatába belerondítani.
Nem igazán tudom hová tenni ezt az eseménysort - de azóta, ha Szinténnel nagy ritkán összefutok, sajnos már férfikent tekintek rá (ez nagy hiba). Ő pedig mindig nagyon szívélyes. Pontosan egy gondolatnyival szívélyesebb annál, ami még nem lenne feltűnő.
Sőt, nem csak velem - Robival is az.
Gáz.

----------------

Leslie

Először mentünk Kőbányára a Tigrával, s lám, mit tesz Isten: Leslie jött szembe velünk az útkereszteződésben. A két néhai barát nagy ovációval köszönt egymásnak, mintha mi sem történt volna.
- Látom, új csajod van! - vigyorgott Leslie, s én ezt a mondatot félig-meddig szándékosan elértve, elkezdtem a Tigrát dicsérgetni.
Leslie mosolygott, ahogy az ember a fogorvosnál szokott... majd pár mondat köntörfalazás után elváltak útjaink.
- Jaj de örülök, hogy látta! - szólalt meg Robi.
- Hogy megint új kocsid van? Igen, biztos meglepődött rajta.
- Dehogy is! Azt, hogy együtt vagyunk!
- Ez fontosabb, mint az új gépsárkány? Ez kedves tőled. Csak többet érek ötvenezer forintnál - utaltam a jutányos vételárra.
- Ez nem is kérdés. Sokkal fontosabb vagy. Mindennél.
- Mondjuk, ha egy új Audi vagy BMV lenne... - szólt bele a gyerek a hátsó ülésről, s én felnevettem ezen a realizmuson.
- Nem, akkor se! Hidd el, fiam, eljön majd az az idő, mikor te is rájössz: egy jó párkapcsolatnál fontosabb nincs! - okította Gáborkát, én meg szinte elszégyelltem magamat az örökös elégedetlenségem miatt.