2019. január 1., kedd

Egy gyűrű mind fölött


A képet Világvándor osztotta meg a csopiban, és azonnal tudtam, hogy, ha karikírozva is, meg az ő szokásos stílusában, de rám, meg a történetemre gondol. Igen, ha jelkép szinten értelmezzük a mémet, teljesen talál. 
Annyira, hogy mikor pár nap múlva a szilveszteri buliban Robi közölte barátosnéjával, hogy én a felesége leszek, csak még én se tudok róla, ez a kép jutott az eszembe, és kiült az arcomra a döbbenet.
A döbbenet, aminek okán és - általa vélt - eredőjén ma, elalvás előtt is elrugózott kicsit, és én már megint nagyon diplomatikus voltam, és nem idéztem neki Tolkient, pedig kedvem lett volna hozzá.

"Egy gyűrű mind fölött,
Egy gyűrű kegyetlen.
Egy a sötétbe zár
Bilincs az egyetlen."

Ugyanitt harmincas csinos nő kerestetik aki örökbe fogadna egy egyedülálló háromgyerekes apukát, akiről az édesanyja már nem akar gondoskodni. Mellékesen levehető ajtajú turmixgép is olcsón eladó. 

Jaj de gonosz vagyok. Pedig még szeretem is. Milyen lennék, ha nem szeretném?..

...De muszáj nekem ebbe a szerelembe (vagymineknevezzelek) beledögleni???

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.