Meleg víz

Nem történt ma nagy dolog.. igazán nem.
Dzseni még a nyáron kérdezte tőlem, hogy miért nincs a mosogatónál meleg víz vételi lehetőség ebben a házban.
Akkor, végigfutva gondolatban mindazokon a férfiakon, akik rövidebb-hosszabb ideig megfordultak ebben a házban (a lista nem túl hosszú: Nagy Fal mellett szerepel rajta Vodkagyurka, Jé, no meg Csaba) és úgy feleltem: "Engem még senki sem szeretett annyira, hogy azt akarta volna, hogy ne mosogassak hideg vízben."
Ma reggel, három napos lázas félönkívületi állapot után, végre viszonylag jól ébredtem. Ideje volt, már kezdtem feladni.. azt hiszem. Ilyen gyönge, láztól kifacsart, szerintem egy évtizede biztos nem voltam.
Persze a háztartással betegágyam időszaka alatt megint senki nem foglalkozott, retek és mosatlan edényhalmok néztek vissza rám.
Előadtam Robinak, hogy bármit szívesen, de félgyógyultan nem szeretnék hideg vízben pancsikolni, részemről az is csoda, hogy húzom valahogy a belemet.
Erre azt felelte, hogy "nem is kell", és lőn csoda, kb. 20 e ft elköltése és két munkaórányi szerelés után meleg víz folyt a konyhai, új csaptelepből.
Furcsa az ember. Mikor megéreztem a kezemen az első melegvíz csöppeket, örömömben egyszerűen elsírtam magam.
Láttam, hogy ő is örül ennek, együtt örültünk.. igen, Robi jó lélek a maga egyszerű módján, ezt régen tudom.
...
Estére mégis.. mikor megláttam, hogy miyen elégedetten csicsikál, újra elkaptak azok a gondolati panelek, amik az elmúlt napokban tovább bomlasztották az amúgy is pocsék közérzetemet.
Nevezetesen, hogy úgysem szeret engem, csak azért van itt, mert ez neki kényelmes, és hogy engem ez az érzés lassan megnyuvaszt.
Rágondoltam a legújabban felfedezett analógiára Forradalmár hatra-vakra csalt élettársa és saját jövendőbeli énem között.. és a hányinger, melyet a gyógyszerek idéztek elő, felerősödött.
"Nem akarom én ezt. Inkább rohadjak meg egyedül, de nem akarom ezt. Ennél szánalmasabb, méltatlanabb szerepkör nőnek nem juthat. Én pedig nagylány vagyok. Sőt, ahogy Nagy Fal fogalmazott: magamnak való vagyok, mint az anyám. Igen. Önmagának lenni az embernek sokkal jobb, mint egy ilyen "gyönyörűséges" sors útját taposni.
Ezeket az elmeköröket volt, ami táplálja, higgyétek el.
Gondolok itt a chatbajnokságra.
Én sokkal kevesebbet chatelek privátban, mint ő, a "nyugger" - ebben egészen bizonyos vagyok. Bár nem vagyok teljesen ártatlan, de tiszta lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy még a barátaimnak tartott hímnemű egyedekkel sem szoktam soha beszélgetést kezdeményezni, s mindnek megírtam már kapcsolati státuszomat is, még akkor is, ha ez Robi akaratából (és Andrásom és Marci fiam rosszallásától kísérve) nem publikus a Fájszbukkon.
- Nehogy átverjen, Marci aggódik érted. Kicsit durva lenne, hogy veled finamszíroztatja az életét, de nem vállal fel, sőt, másokkal csajozik - mondta Andrisom féltőn még a nyáron.
Nem tudtam erre mit mondani. Nem tartottam alaptalannak az aggodalmait.
- Ebből látszik, hogy ezek a fiúk nem ebben a világban élnek. A virtuális fontosabb nekik, mint a valóság.
Buzgón helyeseltem. Közben néztem azt a félmosolyt.
Valahogy olyan kényszeredettnek tűnt.
...
- Tudod, hogy idegen csajokra szokott ráirkálni? Móninak ebből lett elege - mondta a barát felesége a múltkori látogatásukkor.
Utolsó Mónikám (the last mohikan) tavalyelőtt nyáron hagyta el végképp hősünket, nyolc évi szenvedelem után, melynek során éltek, mint a galambok (értsd: hol egyik repült, hol másik).
Azért kapta tőlem az Utolsó Mónikám elnevezést, mert volt ezen a néven elődje is.. de ezt tudjuk.
Utolsó Mónikám úgy jellemezte Leslie felé ezt a kapcsolatot, mint amelyben érzelmileg mindig neki kellett adnia.. a másik fél pedig roppantul szeretett elfogadni. Amennyire tudom, a szexszel is voltak neki is bajai, pedig valamivel fiatalabb, és főleg jóval vékonyabb mint én.
Mindezeket persze Leslie, egyéb terhelő tételekkel egyetemben, hűen tolmácsolta felém, s mikor egyszer megemlítettem Robinak mindezt, hozzáéve, hogy van benne igazság, ő elkeseredetten kiáltott fel: "Mégiscsak ügyes a Laci! Jól beoltott téged! Látod, még most is az jár a fejedben, amit mondott!"
Erre nem tudtam mit mondani, végül is igaz volt.. aztán ötvenszer meghallgattam az "én már nyugger vagyok" csodamondatot (micsoda önhipnózis is ez, mein Gott), aztán arra is gondoltam: bánja fene, ha elkelsz a halpiacon, legalább hamarabb vége lesz ennek a nyűglődésnek.. és inkább hallgattam.
Hallgattam, ahogy tegnapelőtt Anyám konyhájában is, mert hozzá most, hogy ő is beteg, minden lázaim ellenére napi szinten bemásztam valahogy, megetettem, begyógyszereztem, orvoshoz vittem - Robi mindezekben zokszó nélkül és segítőleg mellettem állt, mint általában mindenben, ami kívül esik az intimitás határain.
Aznap folyton elvonult a telefonjával - meg nem róhatom érte, én is ezt tettem sz@rul létemben, bár én nem privátban nyomultam, ugye.. - aztán egyszer mutatott valamit és a kép sarkában feltűnt egy sose látott chatfej.
Nagyon szép piros ruhás lány gondosan bongyorított képét láthattam, és én kínosan kerültem, hogy szóba hozzam.. nyilván a rosszullétem is oka volt, hogy nem kívántam konfliktust kezdeményezni, de a látvány, a pár nappal ezelőtti barátnős szilveszterre rárakódva, mély nyomot hagyott bennem.
Ma reggelre összeállt - bennem legalább - a rossz poén a nyugger farkasról aki szabadnapos Piroskákat hajt, öreganyját siralmasan hülyének nézve - erre nem nekiállt megcsinálni azt a meleg vizet?
Ezzel mégse hálálhattam meg.
Holott igazam lett volna, és meg is érdemelné.
Nem baj, jön még kutyára úthenger.
Én meg nem fogok vénségemre úgy járni, mint Túlvédett E. Asszony.
Szánalom az egész.

Rövidesen nagy átrendeződés lesz itt, ez már rohadtul érik. Meg kell találnom azt a kompromisszumos megoldást, amiben a gyerekek a legkevesebbet sérülnek, de én is visszakapom a szabadságomat és önrendelkezésemet.
Úgy érzem, túlhordtuk ezt az egészet, mint egy kinőtt ruhát.
És nekem már nincsenek évtizedeim arra, hogy várjam, Robika mikor farkalja meg végre az aktuális  Piroskát, hivatalos válóok ürügyéül szolgálva a virtuális téren kívül is, egyáltalán, képes-e erre vagy csak chatben mer nyomulni. Nem mindegy? A szándék a lényeg, tartja az iszlám.
...
Ha így folytatom a lelki mélyrepülést, talán még éveim sincsenek.
Iszonyat mennyiségű fizikai erőt vesztettem már emiatt a kapcsolat miatt.

És mindnek a lélektani hátterében a fentiek állnak.

Nem akarok a saját öreganyám lenni 48 évesen.
Ennél jobbat érdemlek.