Széles vásznú szerelem

...nincs időm. Semmire. Lassan dolgozni se. Az elmúlt két hétben annyi minden történt velem, mint előtte talán hosszú évek alatt sem. Történtek lélegzetelállítóan jó, és keservesen keserves dolgok is.
Azt hiszem, hogy ez a kapcsolat egészen egyszerűen kitölti az életemet, teljesen és maradéktalanul, minden pillanatra, gondolatra, rezdülésre vonatkozóan.
Most is csak azért jutottam el Hozzátok, mert kaptam egy hetet. Egy hét csak munka és utána itthon, a változatosság kedvéért.
Megpróbálom ez alatt az egy hét alatt bepótolni a két hét alatt felgyűlt elmaradt munkát, feldolgozni az eseményeket a magam módján - mivel a Hang íróként definiált, ezért megpróbálom írásban megtenni mindezt.
Nem lesz könnyű. Magasságok és mélységek váltakoznak, de olyan gyorsasággal, amit még sohasem tapasztaltam. És közben a Zélet is zajlik.
A Zélet zajlásának jeleként visszaadtam végre a belépőkártyámat a Faktornál. Persze, ez sem ment egyszerűen. Gyakorlatilag az utolsó napon is igyekeztek dolgoztatni, így a jegyzőkönyvet megírni sem tudtam rendesen - bizonyos fejezeteit pótolnom kell rövid határidővel.
Erre nagyon oda kell figyelnem, mert bizonyos lehetek benne, hogy itt még Ügy lesz. Ügy, melyben könnyen lehet, hogy érintett leszek, ha másként nem, akkor úgy, mint Tanú. Tanú, mint Pelikán József, gátőr. Természetesen a felebaráti szeretet elmúlhatatlan, örök jeleként.
Ehhez képest meglepett a hír, hogy a Török az általa átvett leány cég könyvelését és egynémely ügyvitelét rám akarja bízni folytatólag.
Utódom, Szőkice agyában össze is akadtak a fogaskerekek rendesen.
- De hát téged kirúgtak! Kirúgott Piszkos Fred kapitány!
- Nem, Nyünyőkém. Ezt te nagyon rosszul látod. Nem ő rúgott ki engem, hanem én őt. Én mondtam fel neki.
Szőkice agyába nem fért bele akkor sem a tapasztalt jelenség, én pedig nem tartottam fontosnak felvilágosítani azokról a nüansznyi részletekről, hogy a Török általában két centit nő a jelenlétemben (nem mintha ez a mértékváltozás ne lenne előnyére).
...
Utolsó nap Mérnök Úr elkísért a levendulás villába. Elkísért, leült a szobában, elővette a szokásos grafikonjait, és várakozni kezdett. ("Én csak chatelek meg seftelek, azt mondta a nejem.") Az átadás-átvétel elhúzódott, mert a (hiányosan is) 11 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvet (+mellékletek) Perixnek értelmeznie kellett, és addig Karramba a másik cég papírjait lapozta át.
Az én szerelmem ült ott egyre idegesebben - nem bírja a stresszt, a legkisebb mértékben sem, és már derékig ért a szobában - majd halkan odamormolta:
- Nagyon kell ehhez szeretni egy nőt!
Ezt követően egyszemélyes performance-ba kezdett: fütyörészni, matatni, jönni-menni kezdett - egy szó, mint száz, előadta a Motoszkából a nagyszünetet, ez neki nagyon megy.
Az előadást nem mindenki díjazta, bár én, és a maradék néhány régi "brigádtag" nagyon élveztük.
A hatása rendkívüli volt. Szőkice, az utódom erősítésért rohant Ügyvédkéhez, miután látványosan kihurcolta a személyes cuccát a szobából (előtte két nappal sápadt-zöldült egynémely kavics okán, és odavetette, hogy végre valamivel visszavághasson:
- Akkor legközelebb ruhát is vegyen!")
 - de most mindez feledésbe merült a nikkelezett könyvelői logika mentén, látványos értékmentés történt, én meg befelé vinnyogtam a röhögéstől, miközben Karrambának fapofával adogattam a kért iratanyagokat.
Később Ügyvédke testével védte Szőkicét és a Faktor nem létező vagyontárgyait, míg mi zárt ajtók mögött tárgyaltunk. Ekkor megszólalt a hajóharang is, és mikor Mérnököm megkérdezte, hogy ez mi célt szolgál itt vajon, a szekrény válaszolt.
Ezek után már igen hamar végeztünk, - ez volt a cél - majd fél órát hahotáztunk a kocsiban, aztán elmentünk egy jót realizálni.
(Ha úgy vesszük, az is egy fajta performance.)
Még mindezek előtt történt, hogy Csaba bosszút esküdött ellenem. Igen szimpatikus és lovagias úriember lévén, közölte döntését, hogy figyelemmel gonosz viselkedésemre, ő elküldi Mérnököm feleségének azokat a történelmi idők előtt készült szexfotókat, amiket talán kapcsolatunk hajnalán (értsd: ezelőtt hét évvel, amikor még hébe-korba felállt neki) készített és később "megfeledkezett" a hollétükről, annak reményében, hogy a hölgy ezeket megfelelően fel tudja majd használni a bontóper-gyermekelhelyezés ügyében.
Nem akartam lerombolni az elképzeléseit azzal, hogy ez lesz a legkisebb érvanyag abban a perben, - a körülmények ismeretében ez pontosan tudható - viszont tény, hogy felfordult a gyomrom tőle.
Szimpatikusan megküldtem kedves levelét a sógornőjének, remélem, okul belőle a kis család - hátha valaki még nem ismeri őt -, majd vettem egy mély levegőt, és bár égtem, mint a Reichstag, de  bevallottam az egészet Mérnökömnek.
Meglepően jól fogadta.
- Nagyszerű. Legalább be tudjuk bizonyítani a bíróságon, hogy Hercegnőnek nincs igaza. Nem az én szeretőm voltál az elmúlt években, hanem az övé.
Az állam kissé megtámaszkodott a padlón, de lassan a helyére csörlőztem. Elképzeltem Hercegnőt a sztárfotókat nézegetve - nem, nem esett jól a gondolat, de ebből a szemszögből már nem is tűnt olyan borzasztónak.
Csaba felett azonban nehezen térek napirendre.
Isten barma ez az ember.
Halványlila gőzöm sincs, mit kerestem mellette hét évig.
Mert hogy ötlete sincs arra vonatkozóan, mit jelent a szó: "szeretni" pláne nem: "becsülni" - az egészen biztos.
Mindenesetre, ha megteszi, amit megígért, akkor feljelentem, az biztos.
...
Az első héten minden nap máshol aludtunk. Ráadásul úgy, hogy reggel még nem tudtuk, hogy este hol fogjuk álomra hajtani a fejünket. Csak az volt biztos, hogy együtt. Nálam, az albérletében, a családi házukban, panzióban - pár cucc táskákban, szatyrokban - ennyi volt a lehetőség a higiénia alapjaira.
Meg éjszakánként a vigasztalás. Reggel meg a meló.
A múlt hét végén elmentünk az Aquaworldbe. Akkor már lüktetve fájt a fejem, és én elővezettem szegényemnek Doktor Úr esetét, akivel egy darabig chateltem anno. Ő elküldte nekem izmos, szőrös combjai fotóját és egy nagy adag nőundort, válási hercehurcával és bizonytalansági faktorokkal megtűzdelve, és én felidéztem magamban, amit akkor megfogadtam: hogy tudniillik válófélben lévő emberrel nem, soha, teljen el legalább két-három év, nyugodjon le mindenki, és talán majd akkor... Ehhez képest most itt vagyok nyakig benne. Egy minősített "esetben".
De már mikor kimondtam, pontosan tudtam, hogy ennek így kell lennie.
Így kell lennie, mert szüksége van rám annak, aki szeret, és akit szeretek.
...
Ez a szeretés-dolog, ez is furcsa. Nem hibáztathatom Csabát, hogy nem értette meg.
Hercegnő a maga korábbi oldalvágásaival sokkal közelebb járt a tényekhez. Hiába, a nők antennái félelmetesek tudnak lenni.
Pedig mi nagyon tiszteletben tartottuk egymás családi és egyéb állapotát az elmúlt húsz évben.
Mostanában viszont valahogy tényleg úgy vagyok Hercegnővel, mit az egyszeri stopposlány, mikor rányit a feleség, hogy a férjével enyeleg.
Mikor számon kéri a férjét, hogy ezt mégis hogyan képzeli, a férj elkezdi megmagyarázni:
- Szegény az út szélén stoppolt, ömlött az eső. Felvettem, hogy ne ázzon tovább, és mivel nagyon át volt fázva, hazahoztam, hogy egy kicsit melegedjen meg. Mivel a ruhája csurom víz volt, adtam rá a tieidből, amikre már nincs szükséged. Éhes is volt, ezért adtam neki a hűtőben található ételekből, amikre neked már nincs szükséged. Miután megszáradt, megmelegedett, felöltözött és jól lakott, indulni akart. Az ajtóból még visszaszólt és megkérdezte:
- És még mire nincs szüksége a feleségednek? - ...és én megmutattam neki.
...
Igen, megmutatta, és én tulajdonképpen hálás lehetek Hercegnőnek, hogy neki mi mindenre nincs szüksége.
Illetve... ki tudja, mi megy végbe egy ilyen előkelő kebelben. Mindenesetre a Galamb, akinek röviden beszámoltam a történtekről, óvatosságra intett a lelkesedés faktorait tekintve, és valóban, rendszeresen vannak olyan mélypontok, amikor úgy érzem, hogy ez az egész csak illúzió. Illúzió, mert a húszéves lányokért lelkesedik (f@szkalap vagyok mint minden férfi); mert a Hercegnő két napja kitalálta, hogy ő tulajdonképpen szereti a férjét (istenem, mire rá nem tudja venni a féltékenység - meg talán az érdek is - a nőt, egyenesen veszélyes ez. De akkor miért ment el, miért szórakozik más emberek érzéseivel, az Isten tudja, vagy az ördög, vagy nem is tudom, mit gondoljak erről az egészről, csak azt tudom, hogy itt már nem lesz Világbéke, mert öngyilkosság lenne a tények ismeretében.)
Aztán mindig történik valami.. valami, és újra egymásba feledkezünk.
Mint ma a Haláp-hegyen, ahová felmásztunk mindenféle TilosazÁ és elemi túlsúly ellenére, és nagyon jó volt, csodás fotókat készítettünk, kifújt minket a szél, és ő, mint mindig, egyfolytában mesélt, a mesék megelevenedtek és körbe vettek, mint rendesen. Tegnap, egy hosszú mese után, amit mosolyogva hallgattam, kifejtettem, hogy minden férfi olyan, mint valami vetítőgép, én ehhez már erősen szokva vagyok, de az is tény, hogy ilyen széles vásznú 3(4-5-stb)D moziélményben még sosem volt részem.
Fent a hegyen azonban nem ez volt a téma.
- Látod, mik ezek itt körbe?
- Látom. Hegyek.
- Hegyek, hegyek, de milyen hegyek? Tanúhegyek. Ez, amin állunk, ez is egy tanúhegy. És tudod, mit csinálnak a tanúhegyekkel? Kiaknázzák őket. Felhasználják az erőforrásaikat. Gyere, nézd csak! - mutatott egy, a korábban itt folytatott bazaltkitermelési munkálatokból itt felejtett bazalttömböt, benne valami hatalmas fúró nyomával.
- Látod? Felhasználják őket. Akár azon az áron is, hogy megfúrják őket.
...
Boldogan nevettem fel. Minden érthető, világos, és boldogító volt.


Barbara Streisand: Woman in love