Unatkozó háziasszonyok sz@rsága

- ez az egész ezotéria, meg agykontroll, ezekkel töltik ki sivár napjaikat, mikor nem tudnak hová lenni jó dolgukban - jelentette ki határozottan Morgó, mikor valami ilyen jellegű posztot olvastam neki délután, két átutalás és három számlafelrögzítés között.
Kicsit bántott a véleménye, mert szerintem igenis, hogy van bennük némi igazság, de nem erőltettem. Úgy véltem, hogy Morgónak megvannak a maga korlátai, amelyeket lehet feszegetni, de olyan hiába való és felesleges, mint mondjuk vizet hordani a Dunába.
Eljött az este ismét, voltam Anyunál, Csabánál a kórházban, és leültem kicsit a fészbukk elé.
Rám írt gyorsan az egyik csoporttársnő egy növényes csoportból, hogy mi újság és miben segíthet.
Már a kérdés is gyanús volt, az illető hölgy előzetes megnyilvánulásai alapján.
Röviden vázolom az eddigi benyomásomat róla.
...
Jól szituált (hozzám képest igen jól..), kedvesnek és kiegyensúlyozottnak, koránál jóval fiatalabbnak látszó hölgy (vagy Csabát idézve: gyerekkori képpel szereplő...), akinek van egy hatalmas növénygyűjteménye, rengeteg leander fajta szerepel benne, látszik, hogy ideje jelentős részében velük foglalkozik - ami nem baj, sőt, kedves a számomra. Rengeteg tao és ezo bölcsesség megosztva, lájkolva, kiegyensúlyozott derű és (látszólagos) életbölcsesség és emberszeretet.
Mikor ismeretlenségünk elkezdődött, elkövettem azt a hibát, hogy kértem tőle néhány hajtást a csodás növényeiről. Budapesti révén elmehettem volna értük, nem lett volna költség és fáradság, neki pedig a száz, rendszeres visszanyírást igénylő tőről meg se látszott volna az a néhány lenyesett hajtás. Amelyeket amúgy is időszakosan kidob. Szóval lényegében, bármilyen szép is, de: szemét. Ha értitek.
Azt találta visszaírni, hogy nem, mert adott néhány embernek, és nem voltak eléggé hálásak.
Leesett az állam.
Az oké, hogy az ember megköszöni, örül neki, de mit kellene még azon túl tennie őszerinte a kidobandó hulladékért cserébe?
Ott gyorsan meg is bántam, hogy egy mondatot is írtam neki, eszembe jutott egy másik kedves kis hölgy, aki vidéki, pár száz forintot szokott kérni az ilyesmiért de boldogan küldi részletes tanácsokkal ellátva. Vettem is azóta tőle még néhány tövet, immár van hat példány, de ha kedvenc barátnőmnek száz van, én nem fogok megállni százhúsz alatt. Ezt megígérem nektek, lehet, hogy el fog tartani pár évig, de összegyűjtöm, meglátjátok, addig nem nyugszom.
Valahogy úgy üzemelek, hogy ha valaki lealáz, akkor én csakazértis üzemmódba kapcsolok. Anyám addig mondogatta nekem, hogy "sz@r, takony kölök vagy" amíg felküzdöttem magam a főkönyvelésig. Attila egyszer mondta Zsolti fiamra, hogy "az ilyenek jók lesznek melósnak" - nem nyugodtam amíg le nem diplomázott. Csaba azt mondta, hogy putriban lakok és nincs egy szál növényem se (ez akkor se volt igaz) - a putri még megvan, de nem halok meg addig, amíg nem lesz palotám. Dzsungelem már most is van. És most ez a nő... fujj, rühellem az embereket, na. Lesz még nekem ötven hibiszkusz hibridem és százhúsz tő leánderem. B@ssza meg a tudományát.
Mikor jöttek a menekültek és a révükön mesterségesen, a kormányzat által szított kényelmetlenségek, már egy percig sem lepődtem meg, hogy tao ide, ezo oda, hangosan fújolt rájuk és féltette tőlük a maga kis üzletmenetét. Hogy ágált. Pedig csak némi késedelmet, kellemetlenséget okoztak neki, de máris tele volt a gatyesz az esetleges jövedelemkiesés miatt. (Nagybátyám mondta: nem szeretem a gazdagokat, mert nincs szívük. Igaza volt.)
Most, hogy nekem néz ki újra valami megélhetési pokoljárás, és erről pár odavetett szót mertem ejteni, már csak azért is, hogy ne érje meglepetésként őket, ha majd egyszer a közeljövőben nem lesz aki a kedvenc csevelyüket elindítsa - hát, elkezdett ő is meg még néhány másik, nyilván jó szándékú, de némileg korlátolt hölgyemény olyanokat irkálgatni, hogy imádkozzak, meg higgyek, meg bízzak... stb. Minél istenfélőbbek, annál inkább irkálták ezeket, de azoktól talán még nem is zavart annyira, mint a leánderes, magát felvilágosultnak, ezoterikusnak és modernnek képzelő hölgytől, aki a fenti mondattal indított azok után, hogy pontosan tudom róla, hogy egy pohár vizet nem adna egy haldoklónak.
Pár mondatot irkálgattam neki Csaba állapotára vonatkozóan, megemlítve, hogy úgy tűnik, képszerkesztő nélkül maradtam és ebben a helyzetben nem vállalom tovább a poszt megjelentetését (annál is inkább, mert van nekem elég gondom mostanság, nemhogy unatkozó gondtalan háziasszonyokat szórakoztassak), és gondolva egy merészet, megkérdeztem tőle, hogy ő nem akarja-e átvenni a poszt szerkesztését. Gondoltam, legalább nevetek egy jót - a válasz felől percnyi kétségem nem volt.
Mikor megírta, hogy nem, mert őt halálosan leköti a vállalkozása, meg még vagy három kifogást megeresztett, tényleg nevettem. Eléggé keserűen, amiért ilyenek az emberek, de nevettem.
- Nem is gondoltam, hogy te vedd át, csak arra gondoltam, hátha ismersz valakit aki vállalná - írtam, de legszívesebben azt írtam volna:
- Egy percig sem gondoltam, hogy te bármilyen közösségi munkában egyetlen pillanatig is részt vennél, annál te sokkal önzőbb és rossz lelkűbb vagy!
De nem ezt írtam (sajnos) és ő témát váltva elkezdett nekem a megbocsátásról szónokolni, nyilván látta a tegnapi nyilvános vitát Nagy Fallal, illetve érzi a jelenlegi helyzetem miatt bennem lévő tehetetlen haragot. Ezek tények, bennem tényleg vannak ilyen haragok, s ennek nagyon egyszerű oka van. A megbocsátás, ugyebár, a teljes és tényleges elengedés, mikor nem nézel valami után, MERT nem érdekel már és NEM BÍR BEFOLYÁSSAL LENNI A JELENLEGI ÉLETEDRE.
Hát se Nagy Fal, se OVI nem az az ember, akinek a cselekedetei ne lennének nagyon szomorú hatással a jelenlegi helyzetemre.
Majd ha már nem lesznek, akkor megpróbálok nekik megbocsátani. Dolgozni fogok rajta, ígérem.
De addig??
"Ne görcsölj rá úgy a pénzre, mert annál nehezebb lesz".
Anyád. Te nem görcsölsz rá, mert van tejbepapi. Aztán mégis gatyatelés volt pár barna arctól.
"Kifizetsz helyettem havi százat a hiteleimbe? Mert ha igen, nem görcsölök rá, ígérem. Jó éjszakát!!!"
(Menj a p.csába a jómódú háziasszonyi ezobölcsességeiddel, amik annyit sem érnek, mint öt, koldusnak adott valódi forint. Morgónak már megint igaza volt. Francba.)
...
Aztán elkezdtem tűnődni azon, hogy mi is húzott fel ennyire a viselkedésében.
És rájöttem.
Ahogyan tegnap megint önszeretet-válságom volt, mert rettegek attól, hogy nem fogok megfelelni a rám váró kihívásoknak, és emiatt a családommal veszekedtem - ugyanúgy a megoldás kulcsa ma is a tükör törvények táján keresendő.
...
Amikor jól vagyok, tulajdonképp én is ilyen lelketlen, spirituális álbölcsességeket osztogató, együttérzésre képtelen szemétláda vagyok. Semmivel sem különb.
Ezért irritál annyira a viselkedése, holott inkább hálásnak kellene lennem. Nagy tanítóm ő a szeretetben, éppen a szeretetlensége által.
...
Itt eszembe jutott Akire Nem Haragszunk, és az ő elmúlt évekbeli változásai, melyeket a szenvedéstörténete hozott ki belőle, és amelyekre csak a legnagyobb szeretettel és tisztelettel tudok gondolni - és megint közelebb jutottam a megértéshez. Annak a megértéséhez, hogy az együttérzés útja a szenvedés útja. Vagy, ahogy a Biblia mondja: könnyebb a tevének átkelni a tű fokán, mint a gazdagnak (egészségesnek, jólétben, bőségben élőnek) eljutni a mennyek országába.

Jó esélyeim vannak arra, hogy igénybe vegyem a Mennyország tourist szolgáltatásait, ha így folytatom.

Csak le kell szoknom az ítélkezésről... hogy ne ítéltessek.

Tankcsapda: Mennyország tourist