Öreg nyár

...öreg már ez a nyár, dereka elnehezült, kalászainak, virágainak javát már elpazarolta. Búcsúzóul jöttek őt köszönteni égi udvarhölgyei, a Perseidák, melyek Nyár úrasszonynál tiszteletüket téve, izgalmukban felizzanak, hogy pillanatnyi tündöklés után hamuvá égve hulljanak alá, izzásukkal fokozva a hetek óta tartó forróság érzetét-látványát.
A tücskök, mint egy megvadult zenekar vonósai, megállás nélkül húzzák nótájukat a langymeleg éjszakában, de a nap, bár reggeltől estig vakít sugaraival, és bár hősége szinte elviselhetetlen - a nap, bizony, már egyre később kapaszkodik fel a láthatár fölé, és egyre korábban köszön el tőlünk. Igen, még tombol a nyár, forr a levegő a sosem volt hosszú, tikkasztó kánikulában, de valahol, a dombokon túl, már lassú léptekkel, szelíden, de megállíthatatlanul közeledik az ősz.
A nyár tehát múlóban van, és én sokat hűtlenkedtem, ritkán látogattalak meg Benneteket. A tavaszi dekorációt sem cseréltem le a blogon, és általában, nagyon keveset foglalkoztam azzal, hogy akár csak gondolkodjam az írásról.
Sok minden megváltozott bennem ez alatt az idő alatt.
Paradoxonként fog hatni, de azt hiszem, sokkal kiegyensúlyozottabb emberré váltam. Azt hiszem, megtaláltam a középkorú önmagam, és örülünk egymásnak. Ez, végre, egy harmonikus emberi kapcsolat az életemben. Annyira az, hogy mostanában a legjobban ismét egyedül szeretek lenni. Akkor érzem a legjobban magam, ha egyedül szöszöröghetek valamelyik, számomra aktuálisan legfontosabb projektem megvalósításán.
Azt hiszem, végképp és visszafordíthatatlanul magamnak való lettem.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érzem jól magamat más emberek társaságában - csupán annyit, hogy nem vágyom mélyebb, szorosabb kötelékekre senkivel.
Már a gyerekeimmel sem.
Megtanultam, hogy ember és ember között van egy "biztonsági zóna", amit tanácsos tiszteletben tartani, hogy ne adjunk és kapjunk sérüléseket.
Megtanultam, hogy ne várjak kívülről segítséget, ne essen rosszul, ha nem kapok, hanem inkább örüljek, ha meg tudom oldani a dolgokat segítség nélkül. Hiszen ez azt jelenti, hogy - végre - újra erős vagyok.
Mert, alapjában véve, meg tudom.
A tao tanításai elkezdtek élni bennem, nem tudom máshogy magyarázni a beállt változásokat. Megtanultam, hogy az életben nem sok olyan dolog van, ami miatt aggódni kell, és nem sok olyan, amire érdemes vágyakozást pazarolni. Hogy a világ dolgait és az embereket csendes jóakarattal, derűvel, kívülállóként kell szemlélni.
Megtanultam, hogy az életben a legfontosabb, amit ma divatos szóval "boldogság"-nak neveznek, azaz a jó közérzet. És azt is, hogy ha a dolgok nem változnak, a hozzáállásom még mindig változtatható.
Sokat tanultam, és élem is már ezt a rejtett bölcsességet. Érzem, hogy sugárzik belőlem. Így aztán viszonylag nyugodt derűvel tudok fogadni kevésbé kellemes híreket is.
Azt hiszem, erre az új képességre a jövőben nagy szükség lehet.
...
Az idei évre tervezett feladatok egy részét megoldottam, a körülményekhez képest egész tűrhetően. A tóépítésen és a horvátországi nyaraláson túl vagyunk. Ha osztályzatot kellene adnom rájuk, akkor 3/4-et adnék rájuk.
3/4-et, mert bár a tó kész és a növények pompásak benne, de a csobogó, és a tópart elrendezése (helyenként kiegyenlítése) még várat magára, és 3/4-et, mert bár eljutottunk a tengerhez, de részint kevés költőpénzünk maradt, hogy igazán élvezzük, részint pedig túlparáztam a hosszú utat oda is és vissza is, emiatt sokkal jobban kimerültem a kelleténél.
Ezzel együtt, igazán szép helyeken jártunk.
Előtte még az autót is sikerült - nagyjából - rendbe hozatnom (mikor az a gyűrű elpattant, a hideg futkosott a hátamon, de szólni se mertem, nem is lehetett).
Viszont, Horvátország előtt, sokkal összeszedettebb és céltudatosabb voltam kerti és egyéb munkáimban. Mióta hazajöttem, próbálok visszatalálni a korábbi lendülethez - de nem megy.
Eleve, a hazaérkezés után sokáig, hosszú napokig nem éreztem, hogy hazaértem volna. Mintha a lelkem kis darabkái a tengerparton, meg a hegyekben felejtődtek volna, és csak lassan-lassan találtak vissza hozzám.

Lehet, hogy egy kis darabka még mindig ott ül Umag sziklás tengerpartján, és gobelint hímez?

Nem lennék meglepve.