Self Control

Lehet, hogy gonosz dög vagyok, de nem akarok negatív erőtereket. Rám pedig az a történet többféle szempontból is negatív hatással van. Örülök, hogy végre - viszonylagosan - nyugi van bennem és körülöttem. Nem tudok azonosulni azzal a viselkedéssel, mikor valaki látja az éles pengét csillogva kiállni az asztalból, elmondja, hogy vigyázni kell vele, aztán odamegy és szándékosan jól beletenyerel. Aztán meg jajgat, hogy megvágta. Én már túl vagyok az életemnek azon a szakaszán, mikor szándékosan fájdalmat okoztam magamnak. Volt ilyen, fizikai és lelki síkon is, de túl vagyok rajta. Most már, ha egy mód van rá, kerülöm az ilyen helyzeteket és nem tudok/akarok azonosulni velük. Nem büntetem már magam, sőt, elkezdtem a régi önbüntetések következményeit is ledolgozni, bár nem könnyű... de remélem, hogy az idő múlásával, a rutinnal lassan könnyebbé fog válni.

Javaslom a fájdalomtesttel kapcsolatos ismeretek tanulmányozását... kezdésnek. Én, mikor erről először olvastam, zokogni kezdtem, azt tudom - és nem véletlenül.

Persze, ki-ki tudja, neki mire van szüksége, mit kell még megtanulnia... de én nem akarok részt venni ebben az egészben. Nem bírom már el. Meghaladja a tűrőképességemet, ez van.

És igen, örülök, hogy Legtöbb Nevű kimaradt ebből. Bár nem, korántsem angyal... de mégis. Nincs szüksége több fölösleges fájdalomra neki se. Hiszen időnként még így is képes vagyok megsiratni. (Bár nyilvánvalóan azt a történetet is túlreagálom.)

Hiába, mégiscsak okos fickó, még ha néha tapló is.

Bocsi az őszintéért.

Remélem, azért nincs harag. 

De ez itt most egy útelágazás. És én nem arra megyek.

...amerre én megyek, ott erdei tisztás van, virágok, fák, lombok, szűrt napfény, vízcsobogás... esetleg távoli kéklő hegyek... és a magány derűs csöndje. És ez jó.

Ez az egyetlen, amitől még némi gyógyulás remélhető. Minden más csak sebeket okoz. És én nem akarok már szenvedni. Sem magam, sem mások miatt, ha egy mód van rá.

Laura Braningan: Self control