Öngyógyítósdi

Tegnap megdicsértem magamat.
Megvolt rá az okom: nemcsak, hogy beóvatlankodtam az uszodába, de még úsztam is. Harminc hosszt. Ez számomra egyenlő az Élettel - ha értitek.
Mikor hazajöttem, és örömködni kezdtem efelett, a lányom csak annyit mondott: "De Anyu! Te régen úsztál hatvan hosszokat is!"
Erre csak annyit feleltem, hogy igen, de talán még a hatvanra se voltam annyira büszke, mint most erre a harmincra.
Hiszen, mikor utoljára voltam uszodában, rosszul lettem.
Aztán, még néhány hete is, nekiindultam ugyan, de nem éreztem magamban az Erőt ahhoz, hogy bemenjek és ússzak.
Tegnap úgy indultam neki, hogy ha húsz hossz összejön, és a szaunában sem jön rám az elájulhatnék (ez volt az utolsó uszodalátogatásomkor), akkor elégedett leszek magammal.
Ehhez képest a harminc hossz és a négy kör szauna több, mint elég a boldogsághoz.
...
Hogy hogyan jutottam el idáig?
...
Ezt nevezném én öngyógyításnak.
Kezdődött a két kapszula Aktiferrinnel. Az kellett ahhoz, hogy egyáltalán eljussak a küzdeni akarásig - mert a kivérzésben pont az a szép, és földön túlian békés, hogy az ember beletörődik végzetébe, - ezt a gyakorlatból többszörösen tudjuk.
Folytatódott azzal, hogy Édesanyám rám ömlesztett mindenféle, otthon előforduló vitaminkészítményt.
Ezeket szorgalmasan szedem, immár hetek óta. Napi 2*1 magnézium pezsgőtabletta, kalcium, A- és E- vitamin, B6, Folsav, D-vitamin... és az erőnlétem látványos javulásba kezdett. Az elmúlt 1 hét alatt már csak 1 rossz napom volt - szemben a februári 7-ből 7-tel.
Múlt hétfőre voltam visszarendelve a dokihoz, aki azzal kecsegtetett előzőleg, hogy addigra szerez nekem időpontot kapszulaendoszkópiára - de ez itt Magyarország. A Hely, Ahol A Dolgok Nem Működnek.
Mint az esztergomi kapszulaendoszkópiás gépcsoda, amely, ha igaz, a legközelebbi, gyarló (és pénztelen) TB ellátottak részére elérhető csodaszerkezet.
Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, mikor azt találta mondani, hogy "de nagy az igény rá, ezért biztosan hamar megjavítják" és "jövő héten hívjon fel, hátha addigra sikerül időpontot egyeztetnem magának." (Jövő karácsonyra?... ha addig újra el nem romlik vagy kétszer...)
Dokimban kétségtelenül megvan a jó szándék - de ez a magyar egészségügy egyszerűen tragikomikus.
...
Tehát kizárásos alapon marad az öngyógyítás, dupla vagy semmi alapon.
Tekintettel arra, hogy a magnézium jó hatását kétségtelenül érzem, eltűnődtem annak a lehetőségén, hogy mi van, ha egyszerűen csak további felmaródások vannak a - hagyományos endoszkóppal el nem érhető - régiókban?
És egyszerűen csak arról van szó, hogy a gyógyszerelés szükséges mértékét nem csak a vaskészítményt illetően becsülték alá?
...
Így egy hete nekiálltam a Rabpyrex-ből is duplázni.
Hiába, emelem a tétet... :)
Jelenleg egyre nő bennem a meggyőződés, hogy ez az egész egy nagy dózisú antibiotikum kúrával (Helycobacter), nagyobb dózisú protonpumpa-gátlóval, magnéziummal és a vitaminszintek helyrehozatalával megoldható lesz. (Mikor lesz elég pénzem vajh arra, hogy a vitaminszinteket megfelelő minőségű élelmiszerek fogyasztásával tartsam fenn? - jó, ez költői kérdés... soha...)
...
Az pedig egy további érdekes kérdés, hogy jó szándékú, ám kissé esetlen dokimmal ezt az egészet hogyan tudom majd elfogadtatni, különös tekintettel a legújabb, helyi egészségügyi szokványokra, melyek szerint a receptre rávésték: "A beteg 52 napra gyógyszerrel ellátva". ...bocsi, de csak a felére :D
...
Mindegy, már az is valami, hogy legalább próbálkozok az életben maradással. Ezt neki is méltányolnia kell. Remélem.