A kivagyiság meglepő, új érzésével ébredtem; annyira szokatlan volt ez így egyben, hogy belső mosollyal üdvözöltem, és mihelyt tehettem, szaladtam is Hozzád, kedves Naplóm, hogy megörökítsem.
Mert ugyan Jeromos azt mondta rám, hogy kevély vagyok, és ennek igazságtartalmát már akkor sem tudtam tagadni; de alapvetően kevélységem mögött a mélyebb rétegekben mindig ott bujkált az anyám által belém nevelt megfelelési kényszer és az önmagammal szembeni örök kételkedés és elégedetlenség.
A ma reggeli gondolatsor viszont homlokegyenest ezek ellenkezőjéről szólt; és mivel ébredés utáni, első gondolatsor volt, cenzúrázatlan tartalom, egyenesen a tudatalatti üzenetének kell, hogy tekintsem.
Nem, nem arról szólt, hogy nyomorult vagyok és elpusztulok, mint egy kutya; bár ezek az esti gondolatok nem hagytak nyugodni egészen hajnali egy óráig, mígnem bekapcsoltam egy kis hangtál muzsikát.. a többre nem emlékszem; de sikerülhetett az agymosás :D
Nem tudom, hogy másnak milyen mostanában az élete, de mióta újra munkaképes lettem (a vérnyomáscsökkentőnek hála), megint annyi minden történik egy hét alatt, mint mással egy év alatt...
Kivételesen a munkám volt az, amely a nagy élményeket szolgáltatta, és ezúttal pozitív élményeket; olyanokat, amelyek eljutottak az önbizalom szintjére és - a jelek szerint - fel is turbózták azt. (Nem is baj, ráfért, ellensúlyozandó a fizikai állapot romlása miatti negatív megéléseket).
Pedig nem kezdődött pozitívan. Ugyanis, bár az elmúlt hónapokban alkalmazott, már-már hülyeségig terjedő megszorításoknak köszönhetően, sikerült a NAV tartozásomat pár napra 1 M Ft alá vinni, és ennek örömére viharos gyorsasággal be is adtam az AUTRESZ kérelmet; de közben megfeledkeztem arról az apróságról, hogy NAV végrehajtók sétálgattak a lakásnál korábban, és jegyzőkönyvükből határozat született: törlik az adószámomat, amennyiben nem rakom ki a cégtáblát.
Erről az újsütetű problémahalmazról jól elfelejtkeztem, mi tagadás; lett volna ugyan 15 napom még a határozat kézhez vétele után is; de a betegségemből eredő csúszások következtében a 16. napon vágott belém a felismerés, hogy ezt elnéztem. Az ügyintéző hölgy kéjes örömmel mondta a telefonba, hogy "ez már jogerős", és a folyamat további részében is mindent elkövetett, nehogy visszalááítható legyen az adószám. Imáimba foglaltam nevét, godolhatod...
Mindenesetre csináltattam cégtáblát, szépséges arany színben; kiraktam, fotóztam, és persze azzal a lendülettel leszedtem - ne zaklassák a lakóimat holmi adóvégrehajtók.
Az anyag beküldése után 24 órával írtam neki egy paraszt kesergőt, mert eldurrant az agyam: ha ilyen gyorsan tudják törölni akkor talán igyekezzenek a helyreállításával is.. mire egy fickó felhívott, hogy ők közel vannak, jártak kint, de nincs cégtábla...
Szentségeltem egyet és megbeszéltük, hogy kettőkor találkozunk egy cégtáblaavató rögtönzött ünneplésre; közben kétségbeesetten hívtam adótanácsadó kollégát, hogy mit tegyek ha be akarnak menni; mert olyan isten nincs, hogy én beengedjem őket. Nyugtatgatott, hogy nem is kell, nyilatkozhatok, hogy mások használják a lakást, hisz magánszemélyként vagyok a tulajdonosa.
No ettől kicsit felbátorodva mentem a randira a szép új (ezúttal ezüst) cégtáblával; már ott várt három hórihorgas fazon; lesírt róluk hogy ezek bizony a NAV emberei. Feltettük a cégtáblát, fotóztak; én azt hittem, hogy végeztek, mikor feltűnt négy nő az utcán; ők is a NAV emberei; megköszönték a kollégáknak az összehangolt "akciót"; én meg csak álltam és néztem; hogyan lett Gabika hirtelen ilyen fontos ember, hogy hét NAV ellenőr jött megcsodálni a hatezer forintos cégtábláját?
- EZEK HÜLYÉK - jött fel valahonnan mélyről a gondolat; alig bírtam elfojtani a röhögést; kínomban a tábla felé fordultam, némileg pátoszos mozdulattal mutatva rá:
- Akkor tessék, íme a cégtábla.
A hölgyek azonban közölték, hogy más ügyben jöttek; s nekem kissé rossz érzésem kezdett lenni; hiszen még nem kaptam meg az AUTRESZ határozatot, csak nem foglalni akarnak? Ám ami ezt követte, arra nem voltam felkészülve.
Ők ugyanis azért jöttek, hogy tanúként kihallgassanak egy ügyfelem ÁFA levonási gyakorlata miatt. Úgy gondolták, ez a remek alkalom arra, hogy kellően beijedve én majd mindent bevallok nekik.
Ebből az lett, hogy (mivel a lakásba fel nem engedhettem őket) a nyílt utcán állva zajlott a kihallgatás; de mivel a lelkiismeretem tiszta volt, ezért - mint a végén meg is jegyeztem - teljesen fölösleges volt velem úgy viselkedni, mintha egy körözött bűnöző lennék.
Sikerült a tényálladékot tisztázni tehát, elkészült a jegyzőkönyv, elköszöntek - fél óra múlva a kollégáik az ügyvezetőnél kopogtattak Siófokon.
Ennek a cégnek az elmúlt hetekben zárolták minden magyarázat nélkül a számláit, és felfüggesztették a tevékenységi engedélyét. Ami - már van némi bepillantásom a tízakilencediken emberek világába - bizonyosan presztizsveszteséget okozott a tulajdonosnak, az ügyvezető pedig rém kényelmetlenül érzi magát amiatt, hogy őt vádolják amiatt, hogy nem kellő körültekintéssel választott üzleti partnert.
Erre vonatkozóan én megkérdeztem a vizsgálatot vezető hölgyet, hogy ha az Optenben még mindig "regisztrált pozitív információ" látszik a beszállítóról, és semmi negatívum, akkor miért, honnan kellene egy partnernek tudnia ennek az ellenkezőjéről?
Erre az volt a védekezés, hogy "megalapítani könnyű egy céget, de megszüntetni nehézkes, sajnos lassúak vagyunk"; mire felmutattam ismét a cégtáblámra:
- Nehézkes? Engem 24 óra alatt sikerült... Pedig befizettem az idén Önöknek hat milliót, ami nekem igenis, sok pénz. Mégis elég volt 24 óra...
Erre nem tudott mit válaszolni.
...
Két nap elteltével a tárhelyemen mindenféle csodás üzenetek jelentek meg; szépséges csütörtök volt, mikor konstatáltam, hogy államtitkár levelezik velem a "remek trade" kapcsán; amennyiben tájékoztattak arról, hogy - bár siófoki a cég - de a volumenre tekintettel a vizsgálatot Észak-Budapest folytatja le; és az ügyérték 3,5 milliárd.
Tudtam én ezt valahol, de így leírva, valahol mégis lélegzetelállító volt; hirtelen fontosnak éreztem magam; úgy látszik, hogy a tízakilencediken ezt tudja kihozni az emberből még akkor is, ha egyébként nem is az ő pénze és a büdöséletbe nem is csorog le hozzá a mannából egy krajcár se.
Végiggondoltam, hogy eddigi legnagyobb adóellenőrzési élményem talán tizenpár millióra szorítkozott; alapvetően azt is sikerrel vettem (megállapítást nem mondom, hogy soha, de én eddig viszonylag keveset kaptam, hála az égnek; lehet hogy annyira mégse vagyok rossz könyvelő).
Nos, úgy tűnik, szintet léptem; s ezen felbuzdulva, olyan lelkesedéssel raktam össze az anyagot, hogy megfeledkeztem kissé az Ügynökség ügyes-bajos dolgairól; pedig ott is zajlik az élet.
Hétfő estére, az ügyvezető és a siófoki stáb együttműködésével, összeállt az anyag. Ezt követően még az ügyvédek átnézték; és tegnap este én töltögettem fel pontonként az ELLÜGY nyomtatványok mellékleteként (küldhettem volna máshogy is, az anyag méretéből fakadóan több órás játék volt a tömörítés és küldözgetés, de hadd dolgozzon a pénzünkért a másik oldal is).
Tegnap mindenesetre megemlítésre került a restanciám a Galamb részéről; s mikor azt találtam neki mondani, hogy háromésfélmilliárdnyi okom van a késésre, viszonylag nehezen tolerálta. Ugyanazt mondta, mint Kékhemü, aki szintén szeretne első lenni, csak olyankor nem, amikor fizetni kellene - s én egyszer, mikor a viszonyaimról beszélgettem vele, (elmondva, hogy mennyi az összbevételem, és miért vagyok túlterhelt) megemlítettem neki, hogy "minden ötvenezer forintos ügyvezető azt akarja hogy az ő dolgai legyenek a legfontosabbak" - ennél finomabban nem lehetett emberrel érzékeltetni, hogy lesz@rom a milliárdjait, nekem csak az a lényeg, hogy nekem mennyit fizet. Vette az adást; ő is kénytelen volt :D :D :D
Tegnap hasonló történt beszélgetésünk során a Galambbal; nem nagyon tudott ezzel mit kezdeni; megint visszautalt arra, hogy "én pénzzel nem vagyok motiválható" (ezen mindig mosolygok; akkor mégis mi a tökömért dolgozok még mindig ebben az - első perctől utált - szakmában? Szerelemből biztos nem..); felrémlett bennem az előző heti beszélgetésünk is, melyben megint mondta az emelést - bár ők fizetnek még mindig a legtöbbet; de ha csak az ő könyvelésüket intézné valaki, biztos, hogy legalább ennek a duplájába kerülne, és még az sem lenne biztos, hogy elégedett lenne az illető.
Az előzmények közé tartozik az is, hogy mikor a múlt héten a sokasodó feladatokról beszélgettünk, azt is megemlítettem neki, hogy most egy ideig jobb lenne heti két napot allokálnom rájuk - mert ezt tényleg így érzem, annyi fejlesztési és módosítási igény van náluk, új folyamatok stb.; s mikor ezt a javadalmazás dolgot mondta, én mosolyogva hárítottam azzal, hogy "egy ügyfelem felé sem szeretnék túlzott kitettséget, ez nálam üzletpolitika."
Nem nagyon tudott erre mit mondani; hiszen a lelke mélyén talán tudja, hogy az ő némely megnyilvánulása volt az, ami miatt erre az üzleti döntésre jutottam pár évvel ezelőtt; s most, hogy a "többlábon állás" rendszere realizálódott, immár ügyfeleim egyike sincs abban a pozícióban, hogy megrengessen engem a tény, hogy ő esetleg másfelé veszi az útját. (Ez a felismerés a szabadság illatát hordozza; mert szabadság ez is, ha nem is pont a megálmodott, de szabadság, igen).
(Gondolat: a munkavégzés oldalán ugyanezt a szabadságot kell elérnem; hogy legyen annyi, kellően motivált munkaerőm, aki elvégzi a kiadott feladatokat, hogy akkor se rendüljön meg a szolgáltatás biztonsága, ha valaki kiesik - szerintem itt is a 20%-os elvet kell majd figyelembe venni, ha - remélem már nem olyan sokára - odakerülünk).
Persze az is igaz, hogy az ilyen emberek, mint a Galamb meg Kékhemü, magától sose ajánlana fel semmit, mert akkor miből alkudhatna; meg ha mégis megtenné, élete végéig kísértené a rém, hogy én biztos fele akkora összeget mondtam volna mint ami az ő száján kiesett.
Élvezem, hogy már alkukényszerben sem vagyok velük, bevallom. Nekik a másik kényszerítése az életelemük... hát én ennek alanya voltam sokáig, de már kinőttem belőle, köszönöm.
Tegnap azért enyhítettem a rossz közérzetét azzal, hogy bevallottam, hogy Háromésfélék nem fizetnek annyit, mint az Ügynökség; bár hozzátettem, hogy "de havonta összesen van vagy húsz bizonylatuk"; fajlagosan az igenis nagyon jó pénz, amit onnan kapok; s most, hogy teljsíteni kellett, bizony, erkölcsi kötelességem is volt odatenni magamat a jó megbízóm érdekeit képviselve.
Az ügyvezető is nagyon igyekezett - ő egyébként értelmes és jóképű, ez tény; korromombeli; de az ilyen ronda kövér vénasszony, mint én, az ilyen csinifiú ügyveztőnél akkor sem rúghatna labdába ha az egyébként nem lenne házas, legyünk realisták. Együtt dolgozni vele viszont kellemes; ezt most is tapasztalhattam, mert olyan anyagot rittyentettünk össze, amin Észak-Budapest elrágódhat, de sok csontot nem fog benne találni.
Tegnap este, mikor az utolsó .rar file is feltöltésre került az államtitkárilag kijelölt eljáró hatóságnak, elégedetten dőltem hátra.
Rajtunk nem múlik az Ügy sikere. Mi jó munkát végeztünk, mindketten.
...
Reggel tehát azzal ébredtem, hogy mekkora nagy ember vagyok (földig ér a lábam, képzeljétek, egészen); nem elég, hogy államtitkárok leveleznek velem, de ha az életem összes teljesítményét számba vesszük:
- elvégeztem munka és gyerekek mellett a főiskolát
- tíz körmömmel felépítettem a házamat (ebben némileg segített Nagy Fal is, de a többet én végeztem akkor is..)
- felneveltem három gyereket, akik közül kettő diplomás (a lányom utolsóéves alapszakon és tovább fog menni - magasabb szintű diplomája lesz, mint nekem) a harmadik érettségizett
- felépítettem a könyvelőirodámat, ami ugyan még nem önjáró, de már eljutott a pénzügyi függetlenség egy bizonyos, a fentiekben vázolt fokára
- felépítem a mezőgazdasági vállalkozásomat, haladok vele szépen, az idei feladatok 90%-a teljesítve már
- megvettük a kocsmát és még működik, nem zárt be pedig oly sokan igen - ez nem a világ vállalkozása, de mégis hozzájárul kicsivel a költségvetésünkhöz.
Ha végignézem mindezeket, államtitkári leiratok nélkül is büszke lehetek az életteljesítményemre; ez akkor is igaz lenne, ha innentől a lábam lóbálnám - de persze nem ez a terv.
...
Barátnőm Sevillában volt négy teljes napig, és tegnap áradozva beszélt az ismeretlen tájról, ismeretlen emberek ismeretlen szokásairól. Hallgattam őt, és megfogalmazódott bennem, hogy minek mennék el négy napra bárhová is? Nekem itt van a helyem, a dolgom; az itteni körülményeket kell úgy megváltoztatni, hogy minden nap Sevilla legyen.
