A bükkben a fák az égig érnek
És hiszek a végtelenben, ha rájuk nézek
Elhittem nekik, örökké állnak
És hittem, nem lehet vége soha a családnak!
A bükkbe' a tölgyek az égre felérnek
A hegyekhez, apámtól ered
Az alföldi műűvészi vonásom anyámtól öröklöm
Vérembe' 'halas és Szeged
Faszom se tudja, ki marad épp veled
Borul az otthon, széthullik a családom
Nincsen rendben, mostmár látom az anyámon
Válás, de hitelek maradnak a házon, ey!
A kimaradásba' nagyon vagyok
Van pénz, mégse hagyok ott csapot-papot!
Szétszórt vagyok tesó, ne a drogra fogd!
Bekólázok, iszok és nagyot baszok!
Testvér, én vagyok a férfi a házban!
Vigyázok a nővéremre meg az édesanyámra
Valamiér' mennie kell, menjen és csinálja
De na-
Ezt újra!
A bükkben a fák az égig érnek
És hiszek a végtelenben, ha rájuk nézek
Elhittem nekik, örökké állnak
És hittem, nem lehet vége soha a családnak!
Büszke vagyok, mer' férfinak neveltél
Megvédtél, itattál, etettél!
Hívtak a policeból és te bementél
Régen azt kértem, hogy te ne gyere
Most ne menj még!
Nekünk rossz, neked szép
Minden szaromat amit takarok, feledném
De büszke vagyok, a saját neveden neveztél
A világ az pogány, a vallásom az keresztény, ey!
Ezt benézted!
A szarom elégett, sírnak a zenészek!
Valamiér' a paranoia fogad
Amikor az utakon a rendőr belenéz a szemébe
A tesómnak én vagyok a rossz okozója
Minden megy, ha nem mocskos a flowd
Akkor nincsen rap, megy az üzlet apám
Hogyha akkorára növök, mint a bükkben a fák haza!
A bükkben a fák az égig érnek
És hiszek a végtelenben, ha rájuk nézek
Elhittem nekik, örökké állnak
És hittem, nem lehet vége soha a családnak!
A bükkben a fák az égig érnek
És hiszek a végtelenben, ha rájuk nézek
Elhittem nekik, örökké állnak
És hittem, nem lehet vége soha a családnak!
(Pogány Induló - Székelykapu)
...
Furcsa időket élek, érzelmileg megviselőket. A lányom költözése, az unoka... most meg ez is...
Lejárt a két éves hűség időszak a Telekomnál a családi csomagra. Alig vártam, hogy megszabaduljak a kötöttségtől, ami meg-meghaladja a teherviselő képességemet, és a lelkem mélyén velem szemben elkövetett igazságtalanságnak érzem.
Az otthoni csomagot leszámítva ötödmagamra fizettem az elmúlt években, súlyos százezreket: saját magamon kívül Andris, Andi és Robiéktól Dzseni és Gáborka telefonszámláját is én fizettem (jó-jó, jó-jó, de jó nekem, jó nekem).
A lányokkal nem volt gond. (A lányokkal általában nincs gond). Andiék új családi csomagot csináltak az új, születő családnak; aranyosak voltak, bár a procedúra kissé hosszú és unalmas volt nekem, de összességében pozitív érzéseim voltak a dolog kapcsán. Dzseni királynő a maga szokásos előkelősködő hűvösségével ("itt nem változott semmi" - jegyezte meg méla lenézéssel mikor valamiért haza kellett ugranunk Törökbálintra), szája mellett két induló depressziós vonással, szokásos fekete viseletében, de profin intézte a szám átvételét. Cserében én sem röhögtem ki amiatt, hogy több évnyi állítólagos KRESZ tanulás ellenére (előszörre még én magam fizettem be..) nem ismerte fel apja kérdésére a "Megállni tilos" táblát.
Maradtak a fiúk - András külföldön, így, hiába ő a legöregebb, az ő telefonszámával nem tudok (még) mit kezdeni (csak jöjjön haza. Harminc éves, ideje hogy ő fizesse végre a saját számláit..)
Gáborkát felhívta az apja, és Gáborka azt mondta neki, hogy ő nem tudja fizetni, mert ő még iskolába jár..
Na igen.
Gáborka 20 éves, és másodéves a középiskolában (ezúttal a rendvédelmiben, kell az ágyútöltelék közjószág a hazának, itt van esélye arra hogy minden deviancia ellenére áttolják; jobb esetben megnevelik, bár ez erősen kérdéses számomra - nem tudom, hála Istennek, már nincs rálátásom erre a folyamatra); tekintettel arra, hogy évet vesztett, meg jónéhányszor vissza is tapsolták - legutóbb épp akkor, mikor két évvel ezelőtt füvikézett, sikkasztott tőlünk és nem volt hajlandó iskolába járni - sőt szexuális ajánlatot tett nekem erősödő elmebajában.
Igen, ez akkor volt, mikor Robi Balatonfüreden dolgozott, és közelinek látszott ennek az egésznek az utolsó felvonása.
Sajnos az előfizetést nem sokkal azelőtt hosszabbítottam meg, így ebben a két évben nem volt opcióm arra, hogy kiugorjak a dologból. De most...! Itt a lehetőség..!
Mondtam az apjának, hogy ha nem fizetjük a számláját, akkor majd az anyja fog jönni tartásdíjért (hány éves korig jár ez vajon a csemetének?) és nem biztos hogy ez így jó lesz.
Az apja is átgondolta ezt, és immár úgy érzem hogy nem bánná ha még két évre befizetnék Balekországba társas utazásra.
...
A szomszédasszonyom is érezhetett valamit a megváltozott bolygóállások okozta kalamajkából; szerdán felhívott, és Közterület-felügyelettel, rendőrséggel és kedvenc barátaival, az állatvédőkkel fenyegetőzött, mondván hogy én gondatlan állattartó vagyok mert nem tartom portán belül a kecskéimet. És hiába mondtam neki hogy a kerítést fagyban (éjjelente -6 -8 fokok tudnak még lenni, ha nappal plusz is van) nem lehet betonozni, ha eddig kibírta, próbáljon még kicsit türelemmel lenni - de ez olyan mint a süket, erőszakos állat ilyenkor, csak mondja, mondja, hiába mondtam neki hogy álljon le, ügyfélnél vagyok... végén az egész Ügynökség odajött sajnálkozni, hogy micsoda egy barom szomszédom van; "török átok" "mindenkinek megvan a maga keresztje" ilyeneket mondtak és igazuk volt...
A gondatlanság kérdésköréhez a viszonyokat nem ismerőknek annyit mondanék, hogy a környékbeli zártkertek közül nagyon sok az elhanyagolt, gazos; kecskéim tulajdonképpen csak segítenek kicsit ezek burjánzásának csökkentésében; egyébként emellé szénát, zabot, nyalósót, vitaminkeveréket és istenharagját is kapnak; két héttel ellés után már - az egy Nokedlin kívül aki még vastagodhatna valamennyit (de ő hármat ellett) - mind ki vannak pattanva; Rudit, a rénkecskét cumisüveggel itatom; 13 kicsiből 13 él és virul... a legványadtabb is.
Mint kiderült, szomszédasszonyomnak az volt a hasfájása, hogy a rossz kerítés okán kecskéim bejutottak az ő másik szomszédjába és ott rongálták a - nem túl jó állapotú - kerítést. Ő meg nyilván a saját kutáit félti a szökéstől, ez érthető is. De miért kell ezzel a stílussal nekiállni, na ez nekem rejtély.
Mindenesetre Robi barátja Zsolti aki mostanában nekünk dolgozik itt-ott, másnap eljött, bejártuk a kettővel arrébb lévő telket, és kiigazította annak hátsó kerítését, hogy ne tudjanak oda bemenni a kecskék; illetve a szomszédasszonyommal határos kerítésüket is megerősítette itt-ott.
De Era bébi pofája azért okozott némi feszkót bent, és ahogyan bent, úgy kint is.
Aznap Robi otthon volt és kiküldtem "csinálj valamit a barátnőddel, tőlem meg is b.. csak legyen már végre nyugalom" - adtam tovább neki a kapott feszkót.
Este elvitt uszodába; s míg a parkolóban a (számunkra) hiperszuper részletre neki vett terepjáróban ülve a történést elemezve Robi pártját fogta a szomszédasszonynak (mondván igaza van, köteles lennék az állataimat a saját portámon tartani - ami mondjuk tényleg jogszabály; meg a kerítésben is; meg mindenben is) - elnéztem az én drága kellék (nem)férjemet, mennyire idegen ebben az egész paraszti életben, az ÉN életemben; amit vele is próbáltam volna megosztani... menyire nem érzi sajátjának se a kecskéket, se a kerítést, se semmit, ami nekem fontos..
Közben felcsendült a lejátszóból a Székelykapu néhány sora, és Robi énekelni kezdte, csak úgy, oda se figyelve arra, mit csinál:
"A bükkben a fák az égig érnek
És hiszek a végtelenben, ha rájuk nézek
Elhittem nekik, örökké állnak
És hittem, nem lehet vége soha a családnak!"
...
- Bocsánat, hogy feltartalak, tudnál egy kicsit segíteni?
- Persze, mondd.
Segítőmmel szoktunk néha álmokat elemezni, fejteni - általában az ő álmait, de ezúttal én álmodtam valami nagyon furcsát.
Álmomban fiatal anyuka voltam, babakocsit toltam a Petőfi híd budai hídfőjénél (hisz ott éltünk akkoriban Anyám lakásában). A babakocsit megismertem, Zsolti fiam könnyű, ülős, sötétkék kocsija volt; sokáig használtam, szerettem. A gyerek viszont nem Zsolti volt, visszagondolva Andrisra jobban hasonlított, de azt se állítanám, hogy ő volt.
Mindenesetre kézműves zsibvásár volt az egyetemi park szélén, és én ott nézelődtem a vásározók között, de velünk volt még egy idős férfi is, akiben megdöbbenéssel fedeztem fel annak a cégnek a tulajdonosát, aki miatt államtitkárok leveleztek velem.
Én őt alapvetően kedvelem, kedvenc milliárdosaim közül, akiknek a telefonszáma(i) el vannak mentve a telefonomba, talán ő az, akit legjobban kedvelek. LEgalábbis velem ő mindig tisztességes volt, a mai napig az - ez másokról nem mondható el.
Sétáltunk hát álmomban az árusok között, mint két barát. Azután átkeveredtünk valahogy a villamosmegállóba, mondván hogy haza kell mennünk a gyerekkel - erre az öregfiú odalépett hozzám és bő nyállal szájon csókolt.
Ijedten hőköltem vissza, a csók kellemetlen volt, nedves és hideg mint a kígyó bőre, és én számat törölgetve és borzongva kaptam fel a könnyű babakocsit és menekültem fel vele a villamosra - a borzongás még akkor is velem maradt, mikor a sokk hatására felülve az ágyon, kinyitottam a szememet.
- Csalódás, csalás, árulás a csók - mondta Segítőm. Ebben az álomban szerinte felszínre jött a régi, eltemetett csalódásom Robiban, és a gyermek, mint az új kezdet, valami megújulás iránti vágy. Figyeltem a szervezetem reakcióit, miközben beszélt: ugyanaz a hideg, sima fal, mint mindig, ha ez a téma érintésre kerül; az önvédelem falának fehér, fényes héjazatán nincs egyetlen apró rés vagy göcsört. Lefutott néhány algoritmus a szerelem, mint érzelem hiábavaló, sőt életveszélyes mivoltáról is - ezek a hiedelmek az elmúlt évtizedben végképp és mélyen rögzültek a tudat mélységeiben; s - mivel alapvetően hiszek bennük mai napig is - nincs csáklyás, aki kicsáklyázza őket ezekből a mélytengeri árkokból.
Az öregfiúról csupán mint archetípusról beszélt Segítőm - a megbízhatóság, stabilitás, támasz mint férfienergiák megtestesítőjéről, s ettől valahogy furcsán éreztem magamat. Valahogy úgy éreztem, hogy ennél több jelentése van annak, hogy pont ő volt az álmomban, csak nem tudtam kibogozni, mi is lenne az.
...
Délután Kékhemühöz voltam hivatalos (csak röviden, Gabikám, engem várnak a Nagy Házban) aki beszélgetés közben közbevetette, hogy milyen kár, hogy nem könyvelek ... tevékenységű céget.
- De hiszen könyvelek, ott a ... - említettem meg ezt a bizonyos céget, azokkal a leiratokkal.
Ezen jót nevettünk; felhívta az üzlettársát, azzal is nevettek, én pedig jónak láttam közbevetni:
- De a könyvelésben minden rendben volt!
Ettől már fergeteges lett a jókedv; s én ismét azon gondolkoztam, hogy vajon mi számít megfelelő partner-ellenőrzésnek, ha a partner egyébként lejelenti a számláit az Onlineszámla felé, rendelkezik NAV nullással és az Opten szerint csak pozitív információ van róla?
Az öregfiú neve így bár nem került emlegetésre, de mégis aznap még előkerült, ha áttételesen is; s ez - bár még mindig nem tudni mi oka és célja ezzel a Sorsnak, de mintha egy irányba mozdult, döccent, nyekkent volna egyet a Sorskerék.
...
Kékhemü egyébként szabályosan leb@szott, hogy miért nem adok magamra, miért nem választom inkább a könyvelést, mint az állatokat.
Mosolyogva mondtam neki, hogy itt nincs "vagy", itt "is" kapcsolat van. Megemlítettem a küszöbön álló kapacitásbővüléseimet is.
De hogy akkor miért nem járok elegánsan mert akkor ahhoz úgy is kell kinézni stb. Néztem őt, az audienciára kicsípte magát mint Szaros Pista Jézus nevenapján (hármas kapu, csak speciális engedéllyel) - néztem, elgondolkoztam a tanyámon, a sáros bakancsomon, az egész csoffadt kis életemen és így szóltam:
- Tudod, van nekem az Ügynökségen egy kolléganőm. Mindig nagyon csinos, elegáns. Szép ruhák, fodrász, manikűr, pedikűr, valkűr. Nagyon szép helyen is lakik, elegáns, új építésű lakóparkban bérel lakást, nem ám akárhol. Nos... ez a csaj idősebb nálam. Soha nincs egy büdös vasa se. Én két éve nem vettem magamnak egy nyomorult göncöt, sose járok fodrászhoz, nyáron se megyek sehová, kecskesajtot zabálok krumplival.
De nekem két és fél év múlva lesz egy tehermentes lakásom, ami akkorra már több, mint 70 millát fog érni.
...
A távolságélménytől letaglózva szálltam ki a terepjáróból. Nem igazán tudom, hogy hogyan sikerült végre bevánszorognom és átöltöznöm; de ezt követően a szokásos módon bevánszorogtam a szauna meleg homályába. A sarokban egy apuka bajlódott a két kiskamasz fiával; elnéztem őket, és szívembe facsarodott Robi bánata; bánata a szétvert családja miatt; melyet immáron nekem se mondhat el; hisz mennyi ellenérvem van; jogos és önvédelmi ellenérvek; de attól még fájdalmasak - mint ez az egész szituáció.
"A bükkben a fák az égig érnek
És hiszek a végtelenben, ha rájuk nézek
Elhittem nekik, örökké állnak
És hittem, nem lehet vége soha a családnak!"
Csak dúdolta a lelkemben valami Robi hangján ezt a borzasztó nótát, újra meg újra, és éreztem, hogy ellepi a szememet a könny. Alig vártam, hogy az apuka a fiaival kimenjen végre - mikor magamra maradtam, végre felzokogott belőlem a fájdalom.
Végigfutott rajtam, hogy Robi valaha igenis, szeretett volna jó apja lenni a gyerekeinek - de nem sikerült; s nyilván neki is fáj, hogy így szétesett a családja; s hogy ez mennyire tud fájni, s én mennyire sajnálom őt/őket; függetlenül attól, hogy hozzám hogy viszonyultak.
Már úsztam, fejemben zsizsegtek a Bükkben a fák; néha még felbuggyant a zokogás; mikor feljött belőlem valami felismerés: ez a kapcsolat részemről egy igazi traumakötés. Mi mindketten ugyanazt éltük meg; a válás borzalmait; s én benne és a történetükben a saját családom, válásom gyászoltam mindig is. Hisz az emberek valójában a traumáik szerint választanak társat... s nekünk kijutott.
Megpróbáltam a hetven hossz alatt minden szellemi erőmmel tisztítani, szeretettel tölteni ezt a traumakötést.
A hetven hossz után már csak néha fogott el a sírás.
Kemény ez a fogyó Hold...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.