Végre jót aludtam és jól is ébredtem. Segítőmnek talán a gyomorsav túltengést illetően is igaza lesz; amennyiben este vettem be gyomorsav csökkentőt is, és reggel nem volt a furcsa, enyhén felmart érzet a torkomban.
- Szép a világ! - viháncolt mellettem a Legfelsőbb. Vörösesbarna, hosszú haja meglebbent a mozdulattól.
- Azt mondod? De hát... semmivel se vagyok kész...
- De már végre lesz@rod! - vetett egy bufencet, mit sem törődve azzal, hogy pipaszár lábai (nem tudom eldönteni, hogy fáradt zöld, vagy inkább szürke harisnyában) kivillantak a ballonkabát alól. Furcsa egy szerzet,az már bizonyos. De ő a Főnök.
- És az jó? Mindenkinek is tartozom a beszámolójával - feleltem aggódóan.
- Tökéletes! A munka nem szalad el! Majd megcsinálod. Egyébként is, nyílnak már a Szabadulás Rózsái.
- De nekem mégis dolgozni kel... :( ....És ha mégis elszalad?
- Akkor legalább kevesebb lesz belőle!
Vitába szálltam volna vele, hogy "és akkor miből fogom finanszírozni az ügyeletes világmegváltó projektjeimet?", de valahogy nem volt itt ennek a helye/ideje. Néztem a viháncoló lányt, és valahogy közelebb éreztem magamhoz, mint bármikor annakelőtte.
- Akkor most már visszaköltözöl? - kérdeztem tőle.
Mosolyogva állt mellettem, szorosabban, mint eddig bármikor.
- Talán. Nemsokára. Meglátjuk. - felelte mosolyogva.
Nagy sóhajjal, kávéval kezemben indultam az íróasztal felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.