Másik életem

 Lehet, hogy én is az az ember lettem, aki minden színnek megtalálja a fonákját; vagy csak a ma reggel indul rosszul a mindkét karomat elrabló zsibbadással, melyből most próbálom az életre viszatornázni a virsliérzetű tapogatókat, melyeket valaha, mikor még tudtak hímezni, horgolni, ujjaimnak neveztem - most csak afféle nyúlványként lógnak ennek az egész konglomerátumnak a végein, mint az elmúlás mementói - de már megint azzal ébredtem, hogy milyen keservesen meghaladja az energiáimat mindaz, amit a sors feladatul a vállaimra rakott; s hogy milyen kilátástalan ez az egész küszködés a fizetésképtelenség határára sodródott ügyfelekkel, a fölösleges plusz körökkel, amiket ezek a helyzetek okoznak, a saját súlyos anyagi kitettségeimmel; és általában véve az egésszel, amit el kell szenvednem vénségemre. 

Holott én öreg koromra nem kértem mást, csak nyugodt életet. Tudom, azt szoktam mondani, hogy "akkor még biztos nem vagyok eléggé öreg", miközben valami bennem azt mondja, hogy de igen, kisanyám, öreg vagy, mint az országút, és kib.szottul leharcolt is; ez van, menj aztán csinálj még három kör csuklótornát; szedjél be négy étrendkiegészítőt, és örülj, hogy lyuk van és még szelel.

Ismét felrémlett bennem a vágy a másik életem után - a másik élet, melyben nincsenek határidők, ügyfelek, megfelelési kényszerek; nincsenek kitettségek anyagi oldalon; egyszerűen csak a Létezés van, napsütéssel, néha viharral, nyáron meleggel, télen hideggel; a Van csodájának szemléletével.

Ott kecskék és birkák bandukolnak poros földutakon; éber figyelmű Kuvaszok kísérik őket; nyárestéken a tücsök ciripelése az altatódal; télen a kandallóból sugárzó meleg fény von körém bűvkört. Az ujjaim kecsesek, ügyesek és hosszúak; s nem az adatrögzítés fárasztja el őket, hanem a környezet szépítése és a Van csodájának megörökítése mindenféle elképzelhető művészi módon. Szívem nem a megfelelés kényszereitől és az anyagi szükségletek nyomásától szorul össze, hanem a Létezés szépségére való rácsodálkozástól.

Ahol végre szabad a lélek.

Lehet, hogy ehhez meg kell halnom, mert ebben az életben már nem adatik meg. Sajnos egyre többször érzem így; pedig éveim száma még "csak" 53. A 91-hez képest, amíg szegény anyám élt, ez még szinte semmi. Még majdnem négy évtized választ el tőle. Nem kellene ilyeneket éreznem, igazán nem. De sikerül, kézzsibbadásos, stresszbe fordult reggeleken.

Nagyon bosszant, hogy ebben a mai világban, bár kétszer annyi feladatot húztam magamra, mint amennyit józan ésszel szabad lett volna - nos, valahogy mégsem boldogulok.

Egyébként valószínűleg még ez sem igaz; inkább az az igaz, hogy a cserearányok számomra egyre kedvezőtlenebbül alakulnak. Azaz fajlagosan egyre több és több energiát követelnek a megfelelési feladatok, az egyre fogyatkozó készletekből.

Lehet, hogy nem is a feladatok hibája ez, inkább a fogyatkozó energiáé.

Valamikor tavaly jött az a gondolatom, hogy ha mostantól minden milliárdosom, aki szeretett engem kihasználni az elmúlt évtizedekben, hirtelen azt mondaná, hogy megbánta amit tett és mostantól megfelelően díjazza a munkámat - már az is késő lenne. Ez nagyjából akkor következett be, amikor - tavaly augusztusban - tudatosult bennem, hogy Anyám ennyi idősen ment nyugdíjba, és hogy most van az a pont, amikor nekem is ezt kellene tennem.

Ha lenne rá törvényi lehetőség, persze... De a mostani világ már rég nem arról szól, hogy a dolgozónak mi a jó.

Még a Nők 40 című csodához is van vagy öt évem hátra. Sőt, a lakáshitel kifizetéséből is.

Öt év, zsibbadással, stresszel, nyavalyákkal, önfeladások tengerével, ahogy eddig is kényszerültem élni. Sőt, méginkább így.

Segítőm most fogná a fejét: ne idézd meg ezt magadnak, inkább pozitív jövőképet vizualizálj...

Hja. Jó lenne azt tenni.

...

Mindegy is; azt hiszem, egyfajta burn-out szindróma van rajtam; abból a fajtából, amely lassan épül fel, akár évtizedek alatt; majd a végén leteríti az embert (ez volt tavaly nyáron, a kisfiam áldásos közreműködése által elérkezett); majd jön a bénultság fázisa a testi tünetekkel; - ilyen értelemben a kutyák és a kecskék életmentő hatásúak voltak; viszont amit a tegnap hallgatott könyvelői podcastban javasoltak, hogy nem szabad ugyanazt, ugyanúgy tovább csinálni, annak hiába értem/érzem a valóságosságát, nos... komoly erőforrásbeli akadályai vannak az átszerveződésnek, és alighanem ez jelenleg a legnagyobb, már testi tüneteket is okozó problémám.

Ahh...

Reggel van, ideje nekiállni güzülni.

Szebb napokat.