Botorkálás a Zúton

 A dolgok, hol lassabban, hol tempósabban, de haladnak egy irányba. Ebbe az irányba vezet a Zút, láthatatlan módon és ezer szállal, ahogy Mogyoró kislányom férjurának gazdája (kutyanászasszonyom) írta, szövögetjük kis terveinket, mint pók a hálóját, és igen, ezek a fonal-szálak kis szerencsével, no meg még pár évnyi megfeszített munával akár össze is érhetnek, valamiféle csillogó szőttesében az Élet nevű képződménynek, valami csak rám jellemző, csillogó, egyedi mintájú textúrává. Rengeteg még ezzel a feladat, képessé lenni, ezzel a kifejezéssel tudom ezt a feladatcsokrot összefoglalni; itt fog kezet ezotéria és racionalitás, ebben a két szóban, ez a teremtés titkának kulcsa: "képessé lenni".

Tehát látszólag egymástól távol eső dolgok, úgymint lakáshitel, kutyatenyésztő tanfolyam, zrt, rengeteg és egyre több könyvelői munka, aranykalászos papír, kecskék, baromfitartás, írói szándékok, no meg egy nem csak üzletileg jó ötlet, mely megvalósulásért kiált. Nos, ezek vezetnek, melyek mellé, tekintettel a megérkezett őszre, immár felsorakozott az egészségi állapot karbantartása és az erő fejlesztésének igénye is.

A múlt héten abszolvált negyedéves ÁFA is teljes megelégedésemre, bár nagy hajtással zárult; az építkezést innen folytatjuk, negyedéves reporting után/közben és mellett. Novemberben ismét jöhetnek újabb ügyfelek.

És bírtam. Igaz, csütörtökön már nehezen, pénteken szünnapot kellett tartanom - de bírtam a 15 órázást, a megfeszített koncentrációt.

A pénteki ötven hossz is ment, bár a rosszul fűtött uszodában kissé megfáztam; s az ezt követő napok a fizikai síkon nem voltak annyira egyszerűek (születésnap, sütés-főzés-takarítás; egyáltalán a test bejáratása a maratoni ülések után). Ilyenkor mindig szembesülök azzal, hogy mennyire árt nekem az íróasztal melletti korhadás, mennyire elveszett leszek utána a Való Világban; öregecske szemüveges derékfájós mammer;mit akarok én birtokot, meg állattartást; inkább örülnék hogy lyuk van és szelel.

Hát ja.

De van az a terv ami miatt meg kell haladni ezeket a korlátokat.

És ha szépen kérem az Égtől, talán küld segítséget hozzá.

...

Robiék kedvesek voltak, felköszöntöttek a szülinapomon - a csajok nem, ők nem emlékeztek meg rólam, de lesz... izé, nem érdekel. Robi egy fél napot rinyált nekem, hogy milyenek, megint legombolták, és neki nincs már pénze visszamenni Füredre se, ehhez képest, mikor kérdeztem, hogy mennyire van szüksége, meglepően szerényen egy ötöst nevezett meg. Ezt ki is csengettem neki, ő pedig kivágta a tyúkól oldalán a kis járatot, a nagy ajtót meg becsuktuk, így már biztos be tud melegedni a benne lakó madárnép. A zöld hálót is leszedte körben Sancival, azt a zöld hálót, amelybe némelyik már belegabalyodott - sajnos néhánynak veszte is lett, hiába, a raschel növényekre van kitalálva, nem kis hülye madárkákra.

De tanultunk ebből is valamit.

És még tortát is kaptam.

...

A Segítőmnél töltött hétvégét kissé beárnyékolta a háttérben zajló elszámolási és feladatmegosztási vita - mármint közte és közös barátnőnk között zajlott ez, de én egy kissé szenvedő alanya lettem. Viszont a családállításon a Robi bőrébe bújt barátosnénk meglepetten mondta: "Pedig szeret!" 

Íme, újabb bizonyosság arról, amit alapvetően tudok; s megvilágosodtunk Robiék családi drámájának egy újabb aspektusa kapcsán is; hiszen a jó édes anyját játszó lány kimondta: "Te tartozol nekem!"

Ez azért sok mindent megmagyaráz. Ha Robi anyja úgy gondolja, hogy a fia tartozik neki, akkor ő nem önző, hanem csak elvárja, hogy a fia törlesszen...

Robinak ezt elmesélve felvetettem neki a családállítás lehetőségét, de ő azt mondta, hogy attól fél, hogy akkor annyira megharagudna, hogy valami rosszat tenne.

Pedig muszáj lenne oldani ezt a szituációt. Minden részt vevő érdekében. Azt hiszem.

...

Egyébként a csodálatos, sohasem volt örömöket rejtő szép jövendő kapcsán beszélgetve, felsoroltam Segítőmnek, hogy én még milyen papírokkal és képzettségekkel felvértezve szeretnék belekezdeni a jövőteremtés új körébe, s ő mondott valamit ezek relevanciájával kapcsolatosan, ami fölött akkor elsiklottam, azonban tudat alatt működhetett bennem, mert mikor hangoskönyvként A tudatos teremtés 8 titka című könyv hallgatása közben félálomba sodródtam, meditálva azon, hogy bevállaljam-e tanulmányaim sorába az Írótanfolyamot, két kutyulógiai oktatás meg a lelkigyakorlatok mellé - nos, egyszerre csak jött egy mondatféle a Teremtésből, melyet ugyan már szó szerint nem tudok, de valami olyasmiről szólt, hogy nekem kell a papír ahhoz, hogy elhiggyem, hogy értek valamihez.

Erre a gondolatra gyorsan magamhoz is tértem, annyira érdekesnek találtam.

Lehet, hogy három évtizedig tartó botorkálásom kulcsmondatára leltem rá?

Itt köszön vissza a tény, hogy más irányú képzésben kellett részesülnöm Anyám révén; s ez az egész, kialakult üvegplafon eredője? 

Még ez a gondolat sem futhatott végig, s már láttam magam sikeres íróként, első könyvemet dedikálva, hatalmas boldogsággal szívemben.

S első könyvem témája nem változott.

Viszont annak megírásához szabad idő kellene. Szabad idő és levéltári kutatások.

Ahhoz meg fel kell építenem a vállalkozásomat annyira, hogy mellette legyen időm/módom erre is.

...

Furcsa érzés, mert ahogy ezt most leírtam, ok-okozat, a kronológia bennem valahogy megváltozott, s a vidéki, füves-erdős domboldalon álló lak, az írói kuckó már nem kiváltó ok, sokkal inkább látszik következménynek.

Lehet, hogy egy puzzle darabjai készülnek összeállni, keresik helyüket a Teremtés játékában?

Mindenesetre most néhány apró részlet összeállt. Talán egyszer eljutunk a nagy képig is.

...

Szembe jöttek velem egyéb bölcsességek is. Az egyik például a szabadságról szólt. Mely szerint az ember akkor lesz szabad, ha a külső, külvilág felé látható, valósnak tekinthető élete és a vágyott élete egybeesik.

Ez azért lényeges, mert nem (nem feltétlenül) helyrajzi kérdésben, vagy társadalmi kötelékektől való megszabadulásban látja a szabadság mibenlétét, sokkal inkább az önfejlődés útjában.

Tudjátok, hogy a szabadságot keresem-kutatom évtizedek óta. A Facebookon annyit írtam magamról: "Szabad lélek". Sajnos ezt a szabadságot nem élhettem meg az elmúlt évtizedekben, sokszor énekeltem a Bikinivel: "Én még nem vagyok szabad, kezemen-lábamon lakat"

Nos... a lakatok mibenlétét sikerült felismernem. Sokat meg is szüntettem már. De valami mindig hiányzott...

Az az ember, akivé lenni szeretnék.

Őt kell megtalálnom. Képessé kell lennem rá, hogy az Ő életét magamba olvaszthassam.

A másik, szintén ebben a gondolati körben, a fájdalom egy sajátos értelmezése volt. A fájdalom, aminek oka és eredője, ha az ember nem őszinte.

Tekintettel nem kevés fájdalmamra, ez a megállapítás is több, mint érdekes számomra. Érdekes, és sajnos valóságos is.

...

Mindezek után, jöttek az információk az orosz-ukrán háború újabb felvonásáról, s arról, hogy Oroszország visszarendeli Európa országaiból a diplomatáit - s végiggondolva mindazt a felrajzolt utat, mely a következő évtizedre elfoglaltságot, azt követően pedig akár jólétet is biztosíthatna nekem és szeetteimnek - nos, sajnos csüggedés vett erőt rajtam napokig; ismét vitába szálltam a Sorssal, akitől azt kértem, hogy megpróbáltatásokat inkább fiatal koromra adjon; öregségemet kímélje; kinevettem saját vágyakozásomat a jó magyar föld áldásai iránt (2*1 méter akkor is akadhat, ha nem gyúrok rá különösebben); végiggondoltam, hogy mielőbb útlevelet kell csináltatnunk; s hogy mi lesz a Duna partjával, ha mi mégis, minden Vincze Lillával dalolt ígéret ellenére el kell hagyjuk. Számot vetettem arról, hogy jószerivel minden vagyonunk ingatlanban van; ha nekünk el kell hagyni Magyarországot, akkor szó szerint földönfutók leszünk; nem középosztálybeliek, mint itt. Vénségemre.

Eltűnődtem azon, hogy mi európaiak vagyunk. Európa az Atlanti-óceántól egészen az Ural hegységig húzódik, és már megint európai akar európait ölni, mint annyiszor a történelemben? Mi mondjuk barbárnak a muszlimokat? Ez mi, ha nem barbarizmus?

Ráadásul a saját vérünket, saját fajtánkat irtjuk? Mikor úgyis fogyóban vagyunk, mint a Hold?

És akkor megértettem Veres Mónikát és barátnőmet, ha máshogy nem, meditációval, pozitív hangolással kell tenni a béke érdekében; mást nem tudunk tenni, sajnos.

Meg útlevelet csináltatni.

Fr@nc megette ezt az egészet.