Kutyulógia

 Nos, a tanfolyami két nap nagyon combos volt, sok energiát elvitt, annyira, hogy a hosszú hétvégére tervezett feladatoknak jól láthatóan már csak egy részére lesz lehetőség; tudatosan választom a kikapcsolódás betervezett elemeit - azazhogy akkor is elmegyek a Rudasba, ha cigánygyerekek potyognak a égből; elmegyek, mert a Sport11 bezárt, a Nyékiben nem működik a szauna és megfázítóan hideg a levegő és a víz (inkább zárnának be, ezek nem normálisak, a múltkor megpróbálkoztam velük, azóta köhögök) - inkább legyenek a vizes élmények valamivel ritkábbak, de legyenek az elvárható hőmérsékleti tartományokon belül; erre lesz jó a Rudas; még átszámolom az aprót, kitöltöm a Zsigmondy kártya igénylő papírt, megetetem az állatkertemet és megyek. (...hoppá, ezt aZsigmondyt ma nem fogom tudni elintézni. De akkor is megyek. És a jövő héten intézem is.)

No de térjünk vissza a kutyulógiára. 

Jelentkeztem erre a tanfolyamra, mert komolyan gondolom, hogy kutyatenyésztéssel szeretnék foglalkozni. Célom kettős a tárgyban: részint Bundás emlékét szeretném továbbvinni az ő vérvonalának megtartásával és gondozásával; részint pedig - gondolva a közeledő nyugdíjra, mely ugye, várhatóan a legkevesebb lesz - olyan jövedelmi forrást szeretnék, amely viszonylag kevés, és általam szívesen végzett feladatokkal bevételeket hoz (az egész állattartási vonalat ezért találtam ki, de a kutyák állnak legközelebb a szívemhez, ez kétségtelen).

Az Aranykalászos tanfolyam is sokféle, eddigi képzettségemtől távol álló ismeret gyűjtőhelye volt számomra, de ott úgy éreztem, hogy ezeket a közismereti szint által megkívánt mélységig tárgyalják az egyes modulok.

...Hát ez a tyutyatenyésztő tanfolyam ehhez képest elemi mélyvíznek tűnik. Genetika, anatómia, kulturális háttér... kemény anyag ez, és még kísérleti jellegű; mindenesetre nagyon fel kell kötni a gatyamadzagot, úgy érzem. A Szakrális Kutya, melyről tanulunk, a nyakamba ült és nem is fog leszállni róla a következő évben, ez tisztán látszik, meg kell tanulnom elhordani a súlyát. Aki dudás akar lenni... ugyebár.

Még azzal együtt is nehéz ez, hogy pontosan tudom, hogy kutyáink szakralitása élő valóság, tapasztalhattam a belőlük áradó krisztusi energiákat betegségem idején (sőt, a mai napig is). Erről azt hiszem, hogy írtam már itt, csupán ismétlésnek jegyzem fel.

Szakrális ribikémet, Mogyorót két héttel ezelőtt elvittük az Őrségbe, annak érdekében, hogy frigyre léphessen a Kiszemelttel.

A kiszemelés már vagy bő egy éve megtörtént; a jelölt Erdősor Kincse Apjafia Miska volt; a szépnevű és hetedíziglen törzskönyvi regisztrációval rendelkező ősökkel büszkélkedő úriember már túl van első ifjúságán, nagyjából Bundaházi Aranybundám Mogyoró arany Bundás édesapjával egy idős, és - hellyel-közzel - hozza azt a karaktert, bár Miskám kicsivel talán vaskosabb. (Ami jelen esetben nem baj, sőt, ...de ettől később.)

A HKE-ben nem feltétlenül értették, hogy miért pont ő, mikor közelebb, vagy más irányba elindulva is találhattam volna megfelelő - akár fiatalabb - jelöltet is.

Leírom most ide a szempontjaimat, legalább magamnak, mert fontosnak érzem ezt megörökíteni, úgy is, mint tenyésztői munkám első komoly döntését (hiszen megtanultam a tanfolyamon, hogy mi művészek vagyunk, az élő anyag művészei; egy olyan mű fennmaradásán és megformálásán dolgozunk, melyet nem mi kezdünk és - remélhetőleg - nem is fejezünk be; de feladatunk és felelősségünk a megőrzése, a mai korral való harmóniájának megtalálása és fejlesztése, és tovább adása).

Tehát lássuk első kutyaművészeti döntésem előzményeit és okait.

1./ Viszonylag gyorsan eldöntöttem, hogy Bundás - Belláéval már felhígult - génkészletét csak akkor tudom megőrizni, ha regisztrált tenyészegyeddel párosítom Mogyorót. Ez alapvető érdeke volt nem csak Bundás emlékének, de a születendő utódoknak is. Sok a kóbor kutya, de azért egy regisztrált, küllemében szép kutyát, bármi is van, hamarabb lehet gazdásítani (azzal együtt, hogy a kuvasz valóban egygazdás, tehát aki ilyen kutyát vesz magához, az életre szóló döntést KELL hogy hozzon).

2./ Ehhez élnünk kellett a lehetőséggel, végig kellett csinálnunk a HKE tenyésszemléjét (nem volt egyszerű, a Makó határában lerobbanó autó, Mogyoró, aki a bírálat alatt úgy viselkedett, mint egy rongypokróc, azaz folyton összeesett és a hasát mutogatta a marmagassága után érdeklődő bíráló bizottságnak - hiába, igazi Ribizli, egy egész gyümölcskosár egyetlen kutyában), majd a megfelelés után el kellett mennük diszplázia szűrésre, ahol még épphogy tenyészthető D besorolást kapott (itt megint rágondoltam édes lányomra, aki pont Bellát találta Bundás asszonyául megfelelőnek... de aztán elengedtem ezt, mert arra gondoltam: ha Bella nem lenne, akkor most nem lenne kis Mogyoróm, és mennyi szeretetet, gyógyítást kaptam én már ettől a kutyától, úristen, milyen jó, hogy van... Mi lenne velem nélküle?

3./ A szakvélemény szerint emiatt csak A besorolású tenyészegyed jöhetett szóba, a csontrendszerre vonatkozó genetikai tulajdonságok javításának szándéka miatt - szerencsére Miska gazdája megnyugtatott, hogy ő ezt a besorolást kapta.

4./ Hogy miért pont ő? Nos... még élt szegény Bundásom, mikor már azzal a szemmel nézegettem a kenneleket, hogy vajon melyik az, amely genetikailag közelebb áll ahhoz, amit Bundás képvisel. Őszintén megmondom, hogy nekem azok a látványkuvaszok, melyeknek a szőre dúsan göndörödik, teljesen fehér, állkapcsuk túl erős, szájuk szeglete nem eléggé feszes, lábaik vaskosak, és méretük a (megnövelt) standard felső határán van - nos, ezek nekem nem annyira tetszenek. Akkor sem, ha mostanában őket tartják etalonnak.

Nyilván van ellenérzésemnek valami oka; prekoncepcóm szerint azok a kutyák inkább a keleti végek ebei; míg nekünk itt nyugaton kissé sárgásabb, valamivel egyenesebb szőrű kuvaszok jutnak. Bár Miska gazdája szerint ő is az Alföldről való, ha végül az Őrségben landolt is, tehát ez nem feltétlenül igaz, inkább csak az én fejemben lévő földrajzi korlát talán. Amiben viszont majdnem teljesen bizonyos vagyok, az az, hogy ez a típus közelebb van őseink kutyájához, mint az emlegetett robosztus jószágok, bármily szépek is. 

Így, különösen mivel Bundás is ehhez a típushoz tartozott, megpróbáltam aszerint vizsgálni a kennelek lakóit, hogy hány olyan társaság van, ahol ezek a jegyek tovább élnek. Eszerint talán három-négy kennelnél lehetett megállapítani ennek a vérvonalnak a létezését; ezekből az egyik, erős a gyanúm, hogy Bundás születési helye - tehát ők kiestek a jelöltek közül, a beltenyésztettség kockázatának kizárása miatt.

A fennmaradó merítésből nézegettem tehát tovább, s Miska nagyon hozta az általam ideálisnak tartott, Bunásra hajazó alkatot. Nem titkoltan Bundás genetikai állományának, küllemi jellemzőinek megőrzése a cél, s ebben Miska tűnt a legalkalmasabbnak. Nem csupán szőrminősége, pofija, csontrendszere teszi erre alkalmassá, de az a nem elhanyagolható körülmény is, hogy ő, bár már túl van az első ifjúságán - de még él. Nem pusztult el gyomorcsavarodásban, mint szerencsétlen, gyönyörű Bundásom.

A rettegett és sok kuvaszt érintő betegségről az a hivatalos álláspont, hogy takarmányozási hiba okozza, nem genetikai hátterű - nem tudom. Mindenesetre egy borzalom, és én az ismétlődés leghalványabb lehetőségét is szeretném kiiktatni, mind a takarmányozási, mind a genetikai rendszerből. Megfogadtam, hogy tőlem kiskutyát csak saját szerzeményű tájékoztatóval vihet el bárki is, és abban a takarmányozás kiemelt pontként fog szerepelni.

Miska választása mellett szólt még a családi történet is, ott kuvasz papa és kuvasz lánya maradtak áván, miután kuvasz mama meghalt; nálunk árva lány van árva mamával... s a gazdi ráadásul vidékre költözött, és író; tehát megvalósította néhány régi álmomat. Hát nem érdekes analógiák ezek?

(Ugyanakkor érdekes tanulságokkal is szolgál ez az ismeretség, a Sors ajándéka, felhívja a figyelmet néhány momentmra, amire oda kell majd figyelnem a megvalósítás szakaszában.)

Ennyi párhuzam már több volt, mint elegendő számomra.

Nem volt kérdés, hogy nekem az Őrségbe kell mennem Mogyoróval, ha eljön az idő.

Három napot szántunk az akcióra, és milyen jól tettük. Nem volt épp sétagalopp a közel háromszáz kilométeres út; melyet csütörtökön kezdtünk; Füreden megszálltunk a bezárt szálloda alagsorában, majd folytattuk utunkat másnap. Ráadásul indulás előtt, (míg arra vártunk, hogy Robit végre elengedje a rabszolgatartója), kificamodott a bokám a szálloda kertjében, mígy Mogyorót sétáltattam. Nem ő rántott el, ő ilyet nem tenne, (nagyon kedves kutya), de csúszott a fű és egy rézsűn hanyatt vágódtam, alattam a bokám, a csillagok lejöttek hirtelen - ennek megfelelően iszonyú munka volt végigcsinálni a három napot ilyen állapotban. 

A szállás szép volt, nádfedeles, tornácos, cserépkályhás. Így hát lecuccoltunk, átvittük Mogyorót Miskához ismerkedni. Miska gazdája félt, hogy esetleg Mogyoró majd megmarja Miskát, de semmi ilyesmi nem történt. A kisasszony, mint egy igazi Ribizli, hol félrebillentette a farkát, hol ráült legértékesebb részére; így telt a délután; ezt követően megbeszéltük, hogy másnap folytatjuk. Így is lett: elvittük Ribikémet miskához és ott hagytuk, majd - mert miért is ne mindent egyszerre - elkezdődött a kutyológiai tanfolyam online. Így nem tudtunk elmenni kirándulni se (mondjuk a bokám nem is nagyon bírta volna). Kutyulógia közben Robi elszaladt Mogyoróért, hazahozta, majd kis pihenés után vissza; este megint el... és eljött a vasárnap.

Már kevés reménnyel, de még reggel elvittük a kisasszonyt; ha már eljöttünk ide, minden költséget összeszámolva több, mint százezer forintba volt már az akció, nagyon bánatos lettem volna, ha nem sikerül.

...de lássatok csodát: megtörtént, aminek meg kellett történnie. Mondjuk az Őrségből semmit nem láttunk, de sebaj, legalább kutyultunk egyet. Remélhetőleg sikeresen.

Így most teljes izgalomban várom, hogy milyen eredménnyel járunk. Nagyon remélem, hogy hófehér karácsonyunk lesz, ha kint nem is, de bent a fa alatt mindenképpen; kis fehér hópamacsokkal teljes. <3