Már lekapcsoltam a villanyt, elindítottam a telefonon a tibeti hangtálak monoton, forgó-vibráló hangját, hogy éjjel helyrehúúúúzzák az idegi hálózatokat fejemben és gerincemben, hogy holnapra ismét némi importált pozitivitással felvértezve nekieshessek küzdelmeim újabb fejezetének a munka, a kedvezőtlen külső és belső fizikai paraméterek és a teljes jövőtlenség szentháromságában..
Már majdnem, ismétlem, majdnem átadtam magam a rekreáció e fajtájának, mikor a semmiből elém tolakodott egy kép.
Annyira vizuális, eleven, színes volt.... felkeltem hát, hogy megörökítsem.
...
A szőnyeg a kanapé előtt feküdt. A kanapé innenső oldala fekete bőrrel volt borítva, afféle Ikea stílusú minimalista kanapé volt, persze drágább kivitelben. A fekete, fényes bőr igen reprezentatív, de nem nyújt valódi otthonosságot; minden pillanatban emlékeztet arra, hogy "itt, most, viselkedned kell, nem engedheted el magad"; s én ennek megfelelően egyenes háttal, de földre szegezett tekintettel ültem rajta.
A kanapé innenső oldalán lévő rendelőben a fekete, a bézs és valami hervadt olajzöld uralta a teret; a szekrények erre a lehetetlen tompa zöldre laminálva, a padló fekete kő, a szőnyeg bézs... Dokim úgy 60-65 éves forma lehet, az a megnyerő, hajdani jóképű egyetemistából átfejlődött mindenki dokija típus, igyekezett türelmes és megértő lenni, ehhez választott arckifejezést reggel a tükör előtt.. főleg a türelem volt most fontos, hisz lassan fél órája nem szóltam egy szót sem, csak a bézs szőnyeg színét és textúráját tanulmányoztam behatóan. Valahogy úgy viselkedtem, mint az első családállításon, mikor szegény kis segítő lány, aki beállt a helyemre, szinte rémülten kérdezte, átvéve a lekiállapotomból egy szeletnyit:
- ...Te ki vagy égve?...
...
A kanapé közepén plexi fal szelte ketté a teret. és én láttam a másik rendelőt, ott természetesen teljesen más volt a berendezés, rózsaszín és barna, nagy virágok uralták a textíliákat, szekrény sem szűkítette a teret; szék helyett fotelben ült a pszichológus hölgy (arra a hosszú szőke hajúra hasonlított, aki a fájszon is szokta magát promózni, nagy okosságokat mondva, melyekbe belehallgat néha az ember lánya, aztán csak néz, mert belecsúszik olyan elmekörökbe, amelyek valójában hóttfeleslegesek...) na mind1 is ez, láttam a szőke hajút, ahogy hátra dőlve hallgat, Roberto meg ül azon a lehetetlen mintás kanapén, a lehetetlen mintás szőnyeg előtte, hevesen gesztikulálva magyaráz valamit (ő. hevesen. bármit is. ja.), elképzelem, hogy talán épp arról magyaráz, hogy én ráerőltettem magam szegény Szűzre...
Hirtelen felállt a szőr a hátamon. Végigfutott rajtam a borzongás.
- Szerintem sáskák - mondtam a szőnyegnek, és a szemüveges megértően bólogatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.