Méhűri emlékezet

 A második kezelésen voltam túl akkor; szokásos zenéimet már gyógyító zenékre cseréltem. Szokásos zenéim sem hallgattam már jó ideje, pedig azok a maguk - Fantom által megkritizált egyszerűségével együtt - kivétel nélkül örömzenék voltak; de ahogy sötétbe hajlott sorsom a csalódások, kimerültség és betegség útján, egyszerűen létjogosultságukat vesztették.

Így, hogy most egyáltalán újra zenét hallgatok, már az is nagy előre lépés, a gyógyító zenék a maguk különös harmóniáival pedig egyenesen szintlépést jelentenek.

Az SZTK-ban álltam sorba maszkban, a vérvételre várva. Mögöttem egy nő izgatottan csacsogott mindenféléről a barátnőjének; de én akarva-akaratlanul nem a tartalomra, hanem a hangból áradó félelemre koncentráltam. Disszonáns volt az előző esti megélésekhez és az általuk kiváltott hangulathoz viszonyítva; s én nem kívántam magamnak ezt a lehúzó energetikát. Telefonom és a fülhallgatók segítségét hívtam a meneküléshez, sikerrel.

Elég sokáig kellett várakoznom, közben mindenféle képek jöttek; de közben újra és újra figyelmet igényelt a méhem a bele-bele szúró, hasító fájdalommal; melyet azóta éreztem, mióta az orvos kilátásba helyezte a méh eltávolító műtétet.

Előző este inkább a petefészkeimet kezeltük;ennek meg is volt az eredménye, fizikai érzetek tekintetében mindenképp; de a méhem ennek ellenére hasogatott, s ez elkeserítő volt.

- A méhem retteg ettől az egésztől!... - tudatosult bennem ott a várakozás során; s akkor hirtelen kitört belőlem:

- Ne félj, kérlek. Kérlek szépen, maradj velem. Nagyon szeretlek. Büszke vagyok rád. Csodálatos gyerekeket adtál nekem. Tudom, hogy nem mindig bántam veled méltó módon. Sokszor össze-vissza kaszaboltak Téged - miattam. De maradj velem, kérlek. Engedd meg nekem, hogy mostantól vigyázhassak Rád, amíg élünk.

A maszk alá suttogott szavak hatására elkezdtek folyni a könnyeim... megindító és felszabadító érzés volt.

Utána napokig figyeltem magam... figyeltem befelé; meghatódást és tanácstalanságot éreztem; s ha ritkábban is, de a szúró fájdalom újból és újból, főként stresszhelyzetekben jelentkezett.

- Ideges a méhem, aggódik - gondoltam magamban, s rosszul esett a gondolat. Az én méhem ne féljen. A legnagyobb biztonságra van szüksége, a maximumra, ami csak megadható neki.

De hogyan?

A következő kezelés nagyon erőteljes volt. ...mindegyik erőteljes volt, de a harmadik azért különleges, mert nem sok vizualizációval járt (a korábbiaktól eltérően), viszont mindenáron magzatpózt akart felvenni a testem; általában nagyon parányinak éreztem magam a megmozduló energiák ereje alatt; s tökéletesen éreztem, hogy a kezelés a belső elválasztású mirigyekre, különösen a tobozmirigyre és a petefészkekre hatott.

Tulajdonképp azóta érzem kicserélve az energetikámat. 

De a méhemnek még ez sem volt elég ahhoz, hogy megnyugodjon.

A tegnapelőtti kezelés előtt kaptam meg a levett mintából származó utolsó leletet; a CA125 szépen lassan és bizonytalanul, de elindult ismét felfelé. Ez szomorúsággal töltött el; elmondtam mindezt Kezelőmnek, a méhem félelmeivel és a Felismeréssel, hogy én szeretem a méhemet és meg akarom tartani.

A meditáció a korábbiaktól eltérő volt; s a gyökér- és szakrális csakrát érintő erős megerősítések hatására égni kezdett a talpam. De a csúcspont a női ősök behívása volt; hihetetlenül sokan jöttek. Nagymamám; akinek kivették a méhét és akit én gyerekkoromban ezért - legalábbis azt hiszem, a tompa, bennem sajgó érzés miatt - nagyon sajnáltam. Liszka néni, aki - emlékszem - egyszer álmomban eljött, és könyörgött nekem (még régebben), hogy mentsem meg a fiát, Jé-t... Jé-t, aki menthetetlen; legalábbis emberi beavatkozás nem tud segíteni rajta, és én akkor is zaklatottan ébredtem, mert el kellett küldenem egy szeretett ősünket, úgy, hogy nem tudtam enyhíteni a bánatán, hiába volt nálam az általa sokat forgatott olvasó, melyet védelmül kaptam Tőle. Eva néni, Rézi mama... mind ott voltak. Feltűnt még apai nagyanyám is; fekete kendőben, szikáran állt a fényes hölgykoszorú szélén; bánatát sötét kérgek takarták - ott volt, pedig az apai ágról vajmi kevés információ, élmény, emlék áll rendelkezésemre sajnos.

Miután mindenkinek hálásan megköszöntem, amit kaptam tőle, és sor került volna az energiacserékre; feltűnt Teca, a szokásos sötétben, de most nem kislányként, hanem a Csabánál látott képek szerinti formájában. Megtörténtek az energia cserék, elakadt közben a lélegzetem - éreztem, hogy jelentősen emelkedik az energiaszintem, sokkal nagyobb mértékben, mint mikor a férfi energiákkal tettük ugyanezt. 

A korábbi kezeléseken tapasztalt érzetekkel szemben most először, tényleg a hasamban és a tenyereimben éreztem a forróságot aznap. Mintha előbb rendbe kellett volna tenni a gyökereket (kapcsolódásomat a Földdel), a hitet (kapcsolódásomat az Éggel), a belső harmóniát (mirigyrendszer) hogy egyáltalán eljuthassunk a valós probléma kezeléséig.

Hogy mennyire hatásos volt ez a kezelés is, azt a tegnapi kiránduláson, az oda vezető úton mérhettem le.

Egy autós veszélyesen előzött szemből, s én, mint ilyenkor mindig és érthető módon, eléggé megijedtem. Szinte vártam a méhembe szúró rettegés érzését, ami ennél kisebb ijedtségeknél is eljött az utóbbi időben.

Az érzés elmaradt, és én nem győztem szeretetet küldeni az én csodálatos, bátor méhemnek.