Szerepjáték elmélet

...mindig is volt egy olyan sejtésem, hogy a férfiak nem normálisak...
...
Álltunk a konyhában, épp főzőcskéztünk, már nem is tudom pontosan, hogy én, vagy András követtünk el valamit.
Akkor már - nagyjából - túl voltam az érzelmi hullámveréseken, naponta legfeljebb csak egy-két alkalommal könnyesedett be a szemem.. de az a fölösleges szerelmi vallomás, a maga totális értelmetlenségével, céltalanságával és fájdalmával, még mindig nem hagyott nyugodni.

- Anyu, muszáj ezt velem megbeszélned? Szóval... érted... én mégiscsak a fiad vagyok.
- Igen, az vagy, és ráadásul férfi is. Hátha te meg tudod érteni, hogy ezt miért csinálta.
- Szerep. Ez az egész csak egy szerep. Nekem is van ilyen.. mikor valakit szédítek, pusztán csak a hatás kedvéért. Hogy érezzem, hogy hatalmam van felette.
- De hát ezt anélkül is érezhette.
- Igen, de beleélte magát a szerepbe, és számára még hiányzott ez a végszó. Hidd el, nem más az egész, csak szerep. Csak manipulálni akart, semmi mást.
- Manipulálni? Bármit megtehetett volna velem.. ha akarja. Nem akarta.
- Nem érted, Anyu? Nem is fontos, hogy tényleg történjen bármi is. Csak az érzés. Az érzés, hogy hatalma van feletted. Csak ennyi.
Ezeknél a mondatoknál valami fény kezdett derengeni a bennem kavargó sötétségben. Elég halványan pislogó kis fényecske volt, mintha egy kislámpa erőlködne azon, hogy beragyogjon egy báltermet. (Tőlem ez a felfogás olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Én egy olyan őszinte kishülye vagyok, az összes apró kis trükkömmel együtt, hogy az leírhatatlan).
- Hát... tudod, fiam.. igazad lehet.. végül is... politikus...

A "politikus" szót nagyjából olyan hangsúllyal ejtettem ki, mint Andrásom pár nappal ezelőtt az "alkalmazott" szót.

Aztán elgondolkodtam ezen az egészen. Nem tudom, olvastátok-e Agatha Christie (Mary Westmarcott) Távol telt tőled tavaszom című regényét. Annak az olvasása közben éreztem valami hasonlót: ahogy apró nüanszokból összerakódik egy élet negatív alternatívája, árnyoldala, ugyanígy vagyok ezzel az egész történéssel. Ha innen nézem, őszinte volt és megejtő, még akkor is, ha utána nem lett folytatás. Ha onnan, manipulatív és szeretettelen (amennyiben a szeretet definíciójába beletartozik, hogy fölöslegesen ne bántsd a másikat).

Ez a két lehetőség egy ideig, mint tudományos szemlélőt, lefoglalt. Szerencsére, illetve Tanítóimnak hála, tartok már ott az Úton - és ezt jelen történések során sikerült tetten érnem magamon - hogy bármit is érezzek, meg tudom figyelni azt a kívülálló szemével is. (Talán a boldogságot nehezebben. Ritkán éltem meg még boldog pillanatot, nincs benne nagy rutinom. De a fájdalommal - ó, igen, azzal jó ismerősök vagyunk. Annyira, hogy képes vagyok megfigyelni. Addig figyelni, amíg el nem múlik. Megfigyeléseimmel kioltom, és nincs tovább.)

Azon is eltűnődtem, hogy annak az értelmezhetetlen mosolynak ebben a fordításban igenis, van értelme. Hogy ebben a fordításban a legmegfelelőbb választ adtam, és a mosoly tulajdonképpen nem volt más, mint a legyőzött önvédelmi mosolya. Azé, akinek mégsem sikerült teljesen hatalma alá vonni a másikat.
(A mosoly még mindig a legelegánsabb módja annak, hogy kimutasd a fogad fehérjét! - tanított valaha, a történelmi időkben Mosolyalbum. Életre szóló tudást kaptam Tőle. Nem csak adni, de felismerni is képes vagyok az önvédelmi mosolyt.)

A feloldást ebben az esetben némi internetes kutatómunka tette lehetővé. Csak publikus tartalmakat, természetesen. Mégis, eme publikus tartalmak összeszedése közben elkezdett bennem motoszkálni a gondolat: valószínűleg vannak itt a mélyben olyan lelki sérülések, amelyek mellett ennél komolyabb defektusok is előfordulhatnak.

Szánni kezdtem az embert, aki ilyen szerepjátékokra szorul.

Sosem lehet tudni, hogy kinek, mit rejt a tudatalattija. Az egy veszélyes világ, sokszor nagyon félre tud vinni egy embert.

Mindenesetre, ahogyan Mary Westmarcott hősnője is visszanyeri legendás angol úrinő tartását, gondolkodásmódját - úgy jutottam el a végén én is arra az elhatározásra, hogy maradok a történtek "színe szerinti" értelmezésénél.

Nem miatta - hanem miattam. Mert a személyiségemhez az áll közelebb.

És - mert megérdemlem.