Kedves Naplóm!

Mostanában nem sok bejegyzés kerül ide,  - ennek több oka is van, de (a közhiedelemmel ellentétben) semmiképpen nem az a célom, hogy titkolózzak... inkább csak nem akarok újabb, fölösleges köröket futni, hiszen, mint tudjuk, a kör az az alakzat, ami önmagába visszatér. Így kerültem megint ugyanarra a pontra, ahol már többször jártam az utóbbi években, és rá kellett döbbennem, hogy csak az időmet vesztegetem, semmi nem változik.
Az idő pedig tudjátok mi? - Élet.
Én pedig szeretnék végre valamerre tovább indulni. Hogy legalább az illúziója meglegyen annak, hogy van esély A-ból B-be érni.
Vagy legalább a táj legyen változatosabb.
Vagy bármi, csak ne érezzem ügyeletes hülyének magamat.
Mert hülyének lenni sz@r.
Putrilakó kövér hülyének meg méx@rabb.
De tényleg.
És nincs harag. Bocsi, hogy unom. Őszintén szólva, van mit.

A kapcsolódó zene, és ezzel részemről végleg letudva az ügy, remélem, megérthető:

Zséda: Valahol egy férfi vár

Ami a "valahol egy férfi vár" megállapítást illeti, ezt annyival árnyalnám, hogy k.vára lesz@rom, hogy hol, ki és mit vár.
Sokkal inkább azt hiszem, hogy anyósoméknak nem lehetett gyerekük.
De ez legyen az ő bajuk. Én akkor is sokkal többet érek annál, hogy elviseljem ezt a bánásmódot.
Egyébként egyedül lenni nem is rossz. Én például megszerettem az elmúlt években. Volt rá időm-módom.
...
Tegnap például remek idő volt. Bár fújt kicsit a szél, de - okulva a múlt heti fejfájásból - sapkát húzva már kimondottan kellemes volt metszegetni, hiszen ragyogóan sütött a nap, és nagyszerűen haladtam. Kész is lettem a fölső nagy almafával, aztán a kisebbel, és a körtét is megmetszettem, egy ágat kivéve - a leghosszabbat, amelyiken a madarak szoktak lakomázni.
Épp elővettem legújabb szerzeményemet, egy drótkefét, hogy ledörzsöljem az almafa ágait,  mikor szomszédom a kert aljában kiáltozni kezdett:
- Gaabika! Gabika, jöjjön le!
Mit sem sejtve leballagtam, mire behívtak az udvarukra, és három rekesznyi ömlesztett zöldség-gyümölcsárut vágtak hozzám.
- Vigye csak! Ezt is, ezt is..
Csak néztem, mint a moziban. Reggel a Tesóban visszatettem a brokkolit, hogy vehessek almát (sokadika szindróma), most meg rám esik három adag brokkoli meg vagy tíz kiló alma. A többiről nem is beszélve: narancs, grapefruit, mandarin, citrom, banán, körte, valami licsinek nevezett izé amit még sose kóstoltam (Erzsi szerint bűn rossz... nem tudom, azóta se mertem megízlelni), vagy másfél kiló laskagomba, rengeteg retek, saláta, cékla, némi paprika-paradicsom (ez utóbbiak azért erőteljes válogatást igényelnek... most ők jönnek...).
Rövidesen kiderült, hogy szomszédaim összehaverkodtak valami zöldségessel, aki mindig ide hordja nekik a romlásnak induló zöldárut, ők meg már kezdik kissé unni. Mint nyáron a halpucolást - olyankor szoktam mindenféle szálkát kapni, hogy pucoljam és süssem meg.
(Az igazság az, hogy sokkal jobban szeretem a keszeget a pontynál, szóval nagyon is szívesen szoktam pucolászni a szálkákat, arról nem is beszélve, hogy olyankor nagyon népszerű vagyok a macskáimnál.
...ja erről jutott eszembe: régen mindig nagyokat nevettem azon, hogy bár a macskák mindig is utálták Nagy Falat - nem véletlenül, a macska okos állat -, de ha hazatért a horgászatról, elővette a nagy hordót, beletette a halakat és elkezdte őket mellette pucolgatni - hát akkor körbeülték és minden mozdulatát figyelemmel kísérték. Nagyon muris volt... :) )
Tehát, a tegnap estém és a mai egész napom a cucc feldolgozásával telt. Nem mondanám, hogy végeztem. Igazán nem. Pedig készült: brokkoli krémleves, kelkáposzta főzelék, banán- és citruslekvár (nem nevezném narancslekvárnak, inkább "mindent bele" lekvárnak), körtekompót, reggelire gombás tojás.
De ez csak a jéghegy csúcsa.
Még rengeteg a meló a rakománnyal.
...
Hogy egyéb aktivitásaimat is megemlítsem e helyen: hajnali fél kettőig hímeztem (tényleg frusztrál ez a határidőizé... no mindegy, beneveztem, hajráf), nemsokára elkészül a kék szoknya (remek ötlet volt a krokodilminta az aljára, ugyan elfogyott a fonal, amit rá szántam, de vettem belőle még, sőt, többet is a szükségesnél - azt hiszem, hogy valami felsőrész terve motoszkál még valahol a tudatalattimban. Egyelőre jó mélyen. Szerencsére.
A múlt hét bent is nagyon pörgősen telt, helyettesítettem is, meg határidőm is volt, de végül csak sikerült mindennel megbirkóznom - bár usziba a héten csak egyszer jutottam le. Ezt a jövő héten sűríteni kell, a hátam is igényli, meg a bérlet is lejár március 10-én.
András fiamnak hatalmas arca van, kitöltötte a felvételi jelentkezési lapot, befizettük a zsét, és közölte, hogy ő inkább tovább tanulna, mert diáknak sokkal jobb lenni, mint melósnak. Jókor jut eszébe. Így most matektanárra és informatikára szórhatom el fölösleges pénzeimet.
No de az anyai szeretet... ugyebár...
...
Hétvégén kettecskén voltunk, nagyon családias hangulatban telt. Amíg én a fent felsorolt munkálatokkal voltam elfoglalva, Banduci nekiveselkedett egy palántázó összehegesztésének, mivel megtudta, hogy a paprikatermesztés (földtúrás) mégsem olyan megvetendő rossz üzlet, az egyik haverjáéknak több fóliasátruk is van és komoly bevételük mindebből. Így mostanában ő is a paprikatermesztésről álmodozik. Azaz dehogy is, inkább csak a komoly bevételről.
...
Igaz ugyan, hogy szokása szerint sokat locsogott, de - azt hiszem - ma sikerült a férfiagyára hatnom.
Ami azért nagy szó, mert a férfiaknak (ez alól a fiam se kivétel) annyira picike agyuk van, hogy a gyógyszer csak nagyon pontosan, a megfelelő helyre és dózisban adagolva fejti ki a hatását.

Tehát: ötvenhétezredszer mesélte el, hogy neki milyen bömöse (BMV, ha esetleg valaki nem tudná - én se tudtam, de már tudom - sajnos) lesz - előtte alaposan összevitatkoztunk az "Álmodozás az élet megrontója" verssoron, szerinte az álmok, szerintem a célok kitűzése és azok megvalósítása viszi előbbre az embert... áááá... hagyjuk), tehát megint visszajutottunk a bömöshöz, úgy is, mint álomhoz, mikor egyszerre csak ránéztem, és türelmemet vesztve annyit mondtam:
- Te úgy vagy ezzel, mint az egyszeri viccben a fickó. Hogy megint meg akarom dugni ezt a nőt, mert már a múltkor is meg akartam.
- Anyuci, ezt nem jól ismered! Ez úgy van, hogy azt mondja a csávó a másiknak:
- Megint meg akarom dugni ezt a nőt.
- Miért, már megdugtad? - kérdezi a haverja.
- Nem, de már a múltkor is akartam.
- Na látod, erről beszélek, fiam... - néztem Andrásra szelíden.

...azt a reakciót, azt látnotok kellett volna: szó nélkül lerakta a kávés poharat, vette a cipőjét és ment hegeszteni.

Órákig csendben derültem a jeleneten.
Palántázóm mindenesetre lesz.
Nagyon úgy tűnik.