Mostanra, visszatekintve a megtett útra, a hullámhegyek-hullámvölgyek elsimulni látszanak, és saját sorsomat illetően mindenképp emelkedés tapasztalható az ösvény menetében.
Talán az első és legfontosabb, hogy túl vagyok a vizsgálaton, és negatív az eredmény! Ez azt jelenti, hogy nincs semmi komolyabb baj, a gyomromat kell helyrehozni (ezért szedem a gyógyszert, nem iszom alkoholt és jószerivel teljesen lemondtam a kávéról és már a tejről is). Ma meglátogattam kezelőorvosomat és megbeszéltük a Helicobacter kiirtásának mikéntjét és hogyanját is, mert ha már életre ítéltettem, akkor jó lenne a lehetőségekhez képest a legegészségesebben abszolválni az elkövetkezendőket.
Ami kettőnket illet, engem és drága páromat: hát tényleg nem egyszerű ez a történet, de az esztergomi úttal kapcsolatban (melyre nem volt hajlandó elvinni engem az én drágám, s ez megint előhozta bennem a "nem vagyok annyira fontos neki, hogy felvállaljon miattam egy kis kényelmetlenséget" - érzést...) tehát ezzel kapcsolatosan arra kellett rájönnöm, hogy igaz az a mondás, mely szerint nem azzal kell élni, akivel jó együtt, hanem azzal, aki nélkül nem lehet. Hát, azt hiszem, hogy nálam lassan beáll az utóbbi állapot. Egyszerűen az életem részévé lett ez a kapcsolat, ezt most már meg nem történtté tenni nem lehet. Tehát jobb, ha beletörődök a tényekbe, és arra gondolok, hogy ha két ember közül az egyik szereti a másikat, az már 50%. Félsiker. Pláne, ha (Márai után szabadon) a másik szereti, hogy szeretik. A sok sikertelen próbálkozáshoz képest ez az 50%-os eredmény több, mint jónak mondható, legyünk őszinték.
Az ego az, ami az emberben különböző elvárásokat támaszt a másikkal szemben, ami érezni akarja, hogy ő is fontos, hogy őt is szeretik... de igazából nem az a fontos, ha az embert szeretik, hanem az, ha ő szerethet. Az az az érzés, amely felemeli a lelket...
Ami családkámat illeti, ők nagyon messze vannak attól, hogy ezt az egészet megértsék - ami nem is baj. Nem baj, mert arra rájöttem, hogy igaza van az én drágámnak a távolságtartást illetően. És nem csupán azért, mert ő nem tudja elfogadni őket, hanem azért is, mert ez kölcsönös. Meg különben is: szeretem én őt annyira, hogy ne akarjam a két nagyszájú kamasz gyerekemmel rongálni az idegeit.
Tehát marad a kétlaki életvitel, szerencsére most már valamivel erősebb vagyok - hogy őszinte legyek, február-márciusban már az állandó vándorláshoz sem volt fizikai erőm, amit ez a kapcsolat igényel tőlem. De jelenleg javuló tendenciát mutat az erőnlétem - ez látszott a tegnapi uszodalátogatáson, ahol is eljutottam a 40 hosszig.
Szaunázás, napozás, pezsgőfürdő után, elnyúlva egy nyugágyban, meglátogatott végre - idén először - a Világbéke érzése (ez tavasszal, betegség miatt, elmaradt). Ott heverészve a kék ég alatt, elnézve a közeli erdő fáit, éreztem, hogy minden úgy és ott jó, ahogy és ahol van, és én is a lehető legjobb helyen vagyok a lehető legjobb pillanatban. Áldott, ritka pillanatok ezek, őrzöm is az emlékét, ameddig csak lehet, amennyire csak lehet...
Ami az anyagi küzdéseimet illeti, próbálok minél kevesebbet rágódni rajtuk, mióta nagyjából kigondoltam, hogy hogyan kaparom össze a villanyszámlára valót, azóta nagy ívben kerülöm a további számtant ismét - elég nekem egyszerre egy darab az ilyen nagyságrendű feladatokból, nem idegesítem magam a többivel.
Amúgy is, nagyon megfogadtam, hogy megpróbálok lehetőség szerint minél kevesebb dolog miatt aggódni. Igyekszem mindent azzal a szemmel nézni, hogy az adott dolog 3 év múlva fontos lesz-e még nekem, vagy sem... meglepően kevés olyan esemény, tárgy, személy van, amely fennakad a három éves rostán, elképesztően kevés...
András fiam 18 éves lett. Marcinkkal együtt tartottak egy szülinapi bulit, melynek köszönhetően a ház körül hirtelen, nem várt fellendülés következett be: a fű lenyírva (végre), a szemét elhordva, támfal készült, a hevenyészve lerakott téglák felszedve az útról... majdnem szépek lettünk.
Andi lányom mostanában új fiút talált magának, de én már sokkal kevésbé vagyok elfogadó, mint Valterral voltam, és a kisasszony viselkedése... á, hagyjuk.
A testvérek szeretnek "jó zsaru-rossz zsaru"-t, akarom mondani "jó gyerek, rossz gyerek"-et játszani. Nehogy unalmas legyen...
Az interneten találtam egy roppant egyszerű, de haladós horgolásmintát, - ez úton is köszönöm a közzé tevőnek - és majdnem teljesen meghorgoltam belőle életem első horgolt miniruháját. Még néhány kisebb simítás, és bélés - és hordható lesz.
Minta: 9 lsz gyűrű
1 db 1 ráh pálca, 1 láncszem (16*)
2 db 1 ráh pálca egyszerre leemelve, 1 láncszem, ezt ismételjük 4* az utolsó után 4 láncszem és ismételjük az egészet, mindezt 4*
3 db 1 ráh pálca, 5 lsz, 3 db 1 ráh pálca, 2 lsz a sarokba, az első dupla pálca után leöltünk lent átvesszük, 5 lsz, leöltünk, 5 lsz, lent átvesszük, 2 lsz, és ismételjük az elejéről (4*)
Összehorgolás: az 5 lsz-es pikókat horgoljuk össze menet közben.
Nagyon szép és könnyű, haladós minta. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.