Szombaton múlt két hete, hogy egyedül mentem Velencézni. Robi csinált valami műhisztit, hogy ne kelljen jönnie (mostanában egyre gyakrabban van ez így), és Gáborka is uncsinak találta a mostohaanyjával töltendő órák lehetőségét, amit meg is tudtam érteni - ismernek már, tudják, hogy én ilyenkor beúszok a szigetig, meg vissza; kifejezetten szeretek egyedül nagyot úszni; s egyikükben sincs ilyen irányú motiváltság, hogy kövessenek. (Mondjuk hálistennek.)
Így hát Roberto örömére egyedül mentem. Vittem magammal a Theta Healing könyvet is. Lent napoztam, hekket ettem, limonádét ittam; úszás helyett sokat tapostam az iszapot a tó alján (nagyon kevés a víz a Velencei-tóban, vagy 30 cm hiányzik a szokásos nyári vízszintből). Mellettem sokan morogtak az iszapra, de nekem eszembe jutottak a Segítőmmel átbeszélt legutolsó felismeréseim; melyek Vianna könyvéhez, annak is a létezés hét síkjához kapcsolódtak.
A létezés hét síkjának értelmezése bizonyul számomra talán az egész könyv legnehezebb olvasmányának. Holott, elegondolva, minden síkkal kapcsolatosan volt már módom tapasztalatokat szerezni életem során.
Mégis, az a gondolat, hogy a síkok egyszerre vannak jelen - nos, a szer-telen fejemben valamiféle kavargást indított el, mikor először próbáltam kihámozni a lényeget; melytől energiavákumot éreztem és vaami olyasmit, hogy ezeknek a soroknk a mögöttes tartalma számomra nem elérhető.
Most újra olvstam a síkokról, és már nem volt emészthetetlen káosz az egész, körvonalazódni kezdett a struktúrák mögött a Teremtés.
Pár nappal a velencei kirándulás előtt egy reggelen ültem a konyhában (kávé, Adi Shakti mantra, Townsmen, Anyám ki-be ki-be meg ki-be gyalogol zombijárásban) újból átfutottam a létezés síkjait, és a hozzájuk köthető problémákat.
ELSŐ SÍK: ásványok, ásványi anyagok - támogatás (hiánya).
És akkor valahonnan belülről az az érzés érkezett, hogy "Neked nem a szeretet hiányával van bajod, hanem a támogatás hiányával."
Mint egy hullám, áradt szét bennem ez az információ, melyet feltétlen igazságként kezelt a tudatalattim. Végigfutottam az életem eseményein; és igen, számtalanszor volt tetten érhető, hogy amit én a szeretet hiányának tekintettem, az valójában a támogatás hiánya.
Igen, úgy lettem proramozva, hogy ne kérjek, ne várjak támogatást - aztán amikor tényleg nem kaptam, akkor meg jött ez a szeretethiányos érzés.
- Nem támogat az Isten? - futott át a kérdés az agyamon, de egyből jött a cáfolat; mindazon tettek, helyzetek és történések felsorakoztak mögé, amiket én ügyesen, sőt, egy átlagembernél nagyságrendekkel ügyesebben oldottam meg az életben.
- Dehogynem. Az Isten, a bennem lévő Teremtő feltétlenül támogat. Inkább... arról van szó, hogy emellé a támogatás mellé nincs is szükség más fajta támogatásra.
- Igen... mert a h.lye Anyám, arra nevelte a h.lye lányát, hogy mindig, minden helyzetet oldjon meg önállóan; soha ne kérjen segítséget, és általában és lehetőleg mindig ő legyen a legjobb.
- És mi van akkor, ha támogatásra van szükségem? Mint tavaly tavasszal, mikor beteg voltam?
- Akkor is megkaptál minden szükséges támogatást - jött a válasz. és én elképedve ültem ott, Raffaelre, az energiákra, a megtett belső útra gondolva. Segítőimre, akikkel együtt sikerült összeraknom magamban kockáról-kockára a gyógyuláshoz vezető utat.
A Hangnak igaza volt, mint mindig.
...
Dagasztottam hát az iszapot a Velencei-tóban; a Létezés könnyed volt és vidám azon a napon, hiszen átmenetileg felszabadultam minden kötelem alól - s arra gondoltam, hogy nekem most pontosan erre van szükségem a gyógyuláshoz. Az iszapra, az iszapban lévő ásványi anyagokra a gerincem/csípőm épüléséhez.
A Természet támogatására a folyamatban.
(fülhallgatóval, alváshoz javaslom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.