Tegnap kifejezetten fitt reggelem volt, olyan, amit minden napra szeretnék magamnak, mégis ritka kiváltság. Sokkal jellemzőbb, hogy könnyező, bedagadt szemekkel kezdem a napot, némi szédelgéssel, és lassú, óvatos mozdulatokkal, mint egy teknősbéka. (A szemeimmel kapcsolatos gondok egyébként is elég komoly helyet foglalnak el az egészségemért való aggódás területén. Azt hiszem, minden határon túl erőltettem már őket, pedig még nagy szükségem van rájuk a következő 30 évben).
Igazából tegnap reggel - a korábban tervezettek szerint - dolgozni akartam; zárás van, össze kell raknom a könyvvizsgálati anyagot.
Ehhez képest reggel Anyámra takarítottam, aki összaf..sta magát; majd Robi és Gáborka kötötték le a délelőtt óráit; Gáborkát elvittük végre fodrászhoz (legfőbb ideje volt ezt pótolni, hetek óta zárva voltak a fodrászatok), ez után főznöm kellett kis családomra (hatalmas mennyiségű szennyes edény elmosogatása után, melyet a család többi tagja nem érzett szükségesnek az utóbbi napokban eltakarítani).
A főzés egy pontján erősen kínlódtam - májast készítettem házilag; s a turmixgépben az anyag túl sűrűnek bizonyult - mikor bejött Robi, meglátta a kínlódásomat, koszos kezemet és vihogva nyúlt a telefonja után, hogy lefényképezze.
Eldurrant az agyam.
Leordítottam a fejét, hogy mit képzel, én itt kínlódok, rájuk dolgozok, ahelyett, hogy a saját jövőmmel (könyvelőiroda) foglalkoznék, és akkor ő még ezen szórakozik.
Annyira megrökönyödtem a saját indulati kitörésemtől - világ béketűrője vagyok, nem tudom, hogy ez eddigi bejegyzéseimből lejött-e, de igen - hogy bemenekültem a fürdőszobába és az arcomat a tenyerembe fektetve azon meditáltam, hogy teatyaúristen, ez most mi volt s miért.
Végül felmentettem magam minden háztartási békétlenség szításának vádja alól; hisz nem én kötöttem bele a másikba "vicceskedve"; s felrémlett bennem a kifejezés, amit a másik fél szokott használni: "Szívom a véredet, de szeretből".
Majd arra jutottam, hogy vért szívni a kib.szott vámpírok szoktak; és egyáltalán nem szeretetteljes ez a cselekedet.
Mindezek fényében hosszan elmeditáltam azon, hogy Robertóval szembeni védelmi vonalaim nem csupán testi vonatkozásban szorulnak megerősítésre.
Végül kimerülten roskadtam az ágyra; elengedés meditációt hallgattam, miközben végig azt magyaráztam magamnak, hogy én nem akarom Robit elengedni (ez önmagában agybaj). Ezt a feszkót csak az oldotta fel valamennyire, hogy a meditációban volt lehetőségem kifejezni a hálámat iránta.
Megkönnyebbülést éreztem, mikor "visszajöttem", frissességem visszanyertem. Hallgattam még egy kis hangtál zenét; majd felkeltem, folytattam a napomat.
Könyvelni sajnos nem volt erőm; éreztem, hogy a koncentrációm már nem olyan, mint reggel, de a háztartással folytatólag haladtam: másodszor is kimostam Anyámat a f...sból (megy a hasa, és mintha leszokott volna a wc használatról, vagy csak nem ér ki időben, nem tudom, de ez szörnyű..); kimostam három adag göncöt, kicsit rendezkedtem a szobánkban (az is olyan kuplerájos hogy rettenetes), végül, utolsó erőmmel még öltögettem kicsit a harminc évesen félbehagyott tűgobelinemen - mert erős késztetésem van ismét arra, hogy félbehagyott munkáimat befejezzem; s ez jó.
Mikor már ömlött a könny a szememből az erőltetéstől, lefeküdtem, s a hangtál muzsika elringatott.
Megfigyeltem, hogy ez mostanában nagyon jó hatású rám, segít elaludni, kikapcsolni, gyógyulni.
Ma reggel tehát elemi fejfájással ébredtem, de a fentiek tükrében ebben semmi meglepő nincs. Robi - akinek kifejtettem nézeteimet a vámpírokkal és a vérszívással kapcsolatosan, melyre annyi reflexió volt, hogy a vámpír igenis csak annak szívja ki a vérét akit szeret, akit nem szeret ahhoz hozzá sem ér, (tökjó az ilyen szeretet, erre mondják, hogy inkább ne szeressél) - mondta, hogy ő is kétszer takarított az éjjel Anyám után; Anyám után aki most reggel is kint bolyong a folyosón... jaj de szuper; ráadásul pont most hétvégén van itt Gáborka osztálytársa, szegény gyerek, ha szembe találkozik fostos Mammerral... nem tudom milyen élményekkel fog hazatalálni kis rettenetesünkből. Uff. Legalább máskor megfontolja, jön-e; bár tegnap remekül elvoltak a fiúk, lementek airsoftozni a patakparti dzsumbujba, meg hidat építettek rá; éjjel betermelték a nagy tepsi pizzát amit nekik sütöttam... hát igen, csak ez a szagos mammerjárás nem hiányzik.
Egyikünknek sem, azt hiszem.
De hát vinnem kell a hátamon... ez még így sem könnyű; bár most már nem a lelki oldala - egyszerűen a fizikai. Érdekes, hogy pontosan tudtam is, hogy immár ez következik. Tudtam, az után az álom után, a fénylő kövekkel és a rájuk folydogáló meleg vízzel.
Bea barátnőm, mikor elmeséltem neki az álmomat, csak annyit mondott:
- De miért nem írsz? Írj már végre! Segítenél vele az embereknek!
A gondolat merőben újszerű, és azóta forgatom az elmémben; mit tudnék én segíteni bárkinek is? Hisz saját szenvedés történetemet - több kevesebb lelkesedéssel - de jegyzem e helyen; s nem lehet ráfogni, hogy ez is oly sok embert érdekelne. Ezért meg se lehet róni az embereket; hisz mindenki a saját énje foglya, s csak kevesen képesek rá s akarják levenni a szemüvegüket.
Ezzel kapcsolatosan jött az ötlet, tegnapelőtt este a fürdőkádban, hogy megvizsgálom, mi lehet a valódi oka annak, hogy én egy sort sem írok voltaképpen, holott talán a legjobban arra vágyom az életben.
A segítőmtől tanult rendszerállítási módszert használtam erre - az elmémben.
Felállítottam a könyvemet (még a borítóját is látom, esküszöm), és felállítottam Gabit. Gabi és a könyve közé pedig felállítottam az Akadályt. Az Akadály, mint egy jó akadályhoz illik, szürkésen borongó, hegyszerű képződmény volt, és rossz érzéssel töltött el, hogy ott van.
- Kedves Akadály, mondd. ki vagy Te?
Ekkor furcsa dolog történt.
Az Akadály rám nézett - Segítőm arca volt, nyilván nem véletlen, ő remekül tud akadályt alakítani bármilyen család- és rendszerállítás során - és annyit mondott:
- Én vagyok a Kötelesség.
Kész voltam.
...
Tegnapelőtt reggel - akkor is jól ébredtem - a jó ébredést Best of Szabó Péterrel fokoztam, akinek motivációs szövegei között végre elért hozzám az útmutatás, mely szerint tervezzem meg a jövőmet, írjam le, mit szeretnék öt év múlva.
Ez nagyon fontos dolog, mert az elmúlt éveket úgy éltem le, hogy nem voltak vágyaim, céljaim, semmilyen jövőképem; s bár kínlódva keresgéltem, mi is lehetne az, amiért érdemes lenne élni még ezek után, amiken átmentem - de mindig csak a Bikini örökbecsű sorai jöttek velem szembe:
"Mondd, hogy nem leszek már soha éhes
Soha semmi se lesz olyan édes
Amitől elkárhozhatok
Mert olyan kívánatos"
És igen. Semmi nem volt olyan kívánatos, hogy én energiát fektessek bele - az elkárhozásról nem is beszélve. Igazából az elmúlt másfél-két évben a jövőtervezés lekorlátozódott a tartós tejjel kapcsolatos matekra, hány dobozzal vegyek még, amit biztosan én fogok elfogyasztani - vagy ilyesmi.
Best of Szabó Péternél azonban valami gátszakadás történt. Késztetést éreztem arra, hogy "igen! Le kell írnom, hogyan szeretnék élni öt, tíz év múlva!"
Ezzel a gondolattal egyidejűleg elöntött a végtelen hála érzése.
Ekkor tudatosult bennem, hogy igenis, van jövőm, amit érdemes tervezni.
Ez önmagában akkora boldogság, hogy minden más eltörpül mellette.
Van jövőm... és nem, nem fogom feladni senki kedvéért.
...
Segítőmnek kifejtettem nézeteimet, mely szerint már közel a járvány vége; megszenvedtük, sokan meghaltak, de matematikailag és minden egyéb szempontból tekintve is lassacskán le kell már csengenie; s beszéltem róla, mennyire remélem, hogy újra olyan lesz a világ, amilyen előtte volt.
A helyreigazítás azonnal megérkezett, s igaza volt benne.
- Nem, ne azt reméld, hogy olyan lesz. Higgy benne, hogy volt oka a sok szenvedésnek, amin keresztül mentünk. Higgy benne, várd és kívánd, hogy egy sokkal jobb világ jöjjön.
Igaza volt.
...
Az elkövetkezendő 5 évet tekintve az alábbiakat tudtam hirtelen összeírni, a szép jövő felé vezető út irányjelzőiként:
- Egészségvédelem: cél a minden napi testmozgás beiktatása. Sajnos Szandra szegény most épp a coviddal küzd, ezért nincsenek órák - nagyon drukkolok neki hogy különösebb baj nélkül túl legyen rajta; szeretem azt a kiscsajt, nagyon kedves ember és ráadásul remek órákat tart, - s mióta ezeken heti két alkalommal részt vettem, jelentős javulást éreztem a fizikai állóképességemben. Ehhez szeretnék még heti 2-3 úszást hozzátenni. Hétvégenként pedig könyvelés és házimunka helyett (mellett?) csavarogni.
- Csavargás: nem akarok addig meghalni, míg végig nem jártam az Országos Kéktúra útvonalát. Ha nem is egyszerre, de igen... el akarom mondani magamról, hogy ezt megcsináltam.
- Jövedelem: bevételeim középtávú megduplázását tűztem ki célul. Mivel nem indulunk alacsony bázisról, ezért a duplázás komoly feladat lesz, új kompetenciák és szervezési megoldások kiépítését, sok tanulást igénylő, szép feladat. Nem én akarok egyedül küzdeni ebben az egészben, természetesen. E- ből V-vé kell válnom, most már záros határidők alatt (hogy Kyosaki terminológiájánál maradjak). ...egyébként alakul a dolog, Morgó hathatós segítségével. Szerencsére úgy tűnik, nőtt az érdekeltsége a vállalkozásom sikeres működését illetően :) Ez nagyon jó hatással van a folyamatokra, kétségtelenül.
- Megtakarítás: bevételeimnek legalább 20%-kal meg kell haladni a mindenkori kiadásaimat. A különbözetet félre kell tennem, méghozzá a megtakarítás képzés klasszikus szabályai szerint: először a maradék hiteleimet kell kifizetnem (ezzel Robi lábtörése óta csúszunk), majd rövid távú tartalékot kell felépítenem, aztán jöhet a hosszú távú jövedelemtermelő eszközök beszerzése (nem fordítva).
Egyébként egyszerű takarékoskodnom. Mivel egy falka él belőlem, elég csupán egyetlen szót megtanulnom. Ha valamelyik pénzt kér, csak el kell fordítanom a fejem balról jobbra, aztán jobbról balra sűrűn egymás után, és azt mondani hozzá: "Nem".
Vicet félretéve: a kiadás oldalon is nagyobb tudatosságra van szükségünk. Kyosaki könyvének teljesen igaza van. Az iskolában az embert megtanítják a pénz megkeresésére.
A megtartására nem...
- Életvitel: no ezzel van kis gondom. Három különböző életforma is vonz, mindháromnak megvan a költségvonzata és az egyéb ezen túlmenő következménye is.
Ebbe bele kell mélyednem, azt hiszem, sok szempontot kell figyelembe vennem a döntés meghozatalánál, és nem csupán anyagi szempontokat.
- Kreatív tevékenység: nos, ez maradt a végére, s ez sem véletlen. Alapvető szükségletem, mégis, oly kevés ideje - módja van kifejeződni az életemben. Igen, itt tornyosul az a szép Akadály, szürkésen gomolyogva. A legfőbb feladatom ezzel kapcsolatban: oszlatni a ködöt. Oszlatni, minden eszközzel és teljes erőből, ahogyan csak bírom.
Azért érziktek nyilván Ti is, hogy az utolsó két pont még bőven hagy kívánni valót maga után, részletezettségében, kidolgozásában mindenképpen.
De nem baj, a következő hónapok vázolni fogják ezeket, keretet és irányt adnak majd, hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.