BUÉK, vagy amit akartok

 Szóval eljött ez a várva várt 2021, és én voltaképpen mostanában szembesülök azzal, hogy ez az év sem lesz annyira egyszerű - ha nem is feltétlenül a betegségeim miatt. Bár azért még ezen a téren is lehet bármi, meg akármi is - ha jobb pillanataimban nem is feltétlenül gondolok már a legrosszabbra; azért még ez a meccs sincs lejátszva.

A sok szürreális élmény közül, melyeken át kell mennem ezen a spirituális úton, nem épp a legelhanyagolhatóbb epizód volt, mikor az egyik év végi délutánon, álom és ébrenlét határán, anélkül, hogy épp szóra akartam volna bírni - ismét megszólalt a daganat.

Mármint az egyik, mert vannak ezek jópáran; a megszólaló tán a legnagyobb, de mindenképp a legkülső volt - az, amelyik kifelé helyezkedik el, önálló entitásként a méhem külső felén, egyenesen a császárhegeken. Róla írta a hasi CT hogy "subserosus", azt hiszem.

Önérzetes kis darab, mindenesetre. Kedvelem őt.

Közölte velem, hogy ő már nagyon régen itt van, és Nagy Fal miatt nőtt oda, hogy engem védjen.

Teljesen rendben volt ez a tényközlés, szinte büszke voltam a myomámra, aki egem véd - bár nem értettem azt az összefüggést, hogy miben nyilvánul meg ez a védelem, miért, hogyan "véd" ő engem Nagy Fal vagy bárki elől - de tudjuk, hogy a törött kar is megvastagodik, mikor beforr; erősebb lesz, és még egyszer ugyanott nem törik el - talán ilyesmi szerepe van a hegeim tekintetében. (A közölt adatot megerősítendő el kell mondjam, hogy már vagy 15 éve redszeresen konstatálja minden nőgyógyász, hogy az én méhem meg van nagyobbodva - és még soha, senki nem csinált ügyet a dologból. Mondjuk, 15 évvel ezelőtt még nem kellett a tartóstej beszerzés előtt valószínűségszámítást végeznem arra vonatkozóan, hogy el is fogom-e tudni fogyasztani - de változnak az idők, ugyebár. Sajnos.)

Tulajdonképp szimpatikus volt tehát a daganatom a hozzáállása, és az évtizedekben mérhető távlatok is nyugtatóan hatottak rám. Nem úgy az a másik három-négy entitás, akik e szózat alatt kellemetlenül, kissé fájósan nyüzsgölődtek valahol egészen bent; igazán szerettem volna tudni az ő véleményüket, szándékaikat is, de csak fájdalmasan, kígyószerűen tekeregtek a mélyben, és ez nem volt valami biztató.

De lehet, hogy az egész csak a progeszteronra adott válaszreakció, tolom nekik ezerrel a Yam gyökeret, szűnjenek meg, hátra arc, hagyjanak élni, csak még egy kicsit. Csak hogy dologtalanul üldögélhessek a napsütésben. Nem sokat, úgy két-három évtizedecskét. Van mit behoznom ezen a téren.

Ami a zárt égésterű tüzelőberendezést illeti, az után a bizonyos meditációm után nem egészen két nappal sz@rt be a cirkónk. Nem is csodálkoztam, minden világos lett, hogy miért is volt az az oda nem illő szóösszetétel a transzállapot kellős közepén - nem volt más, mint üzenet a jövőből, érzékeken túli észlelés, ilyesmi. Ebben én jó vagyok. Hogy sajnos, vagy hálistennek, ezt még mindig nem tudtam eldönteni; bár valószínűleg, ha ezek a jelenségek rosszak lennének számomra, vagy félelmetesek, már rég becsuktam volna azt a bizonyos harmadik szememet, és én is ugyanolyan mugli lennék, mint szegény Csaba volt.

(Azt a muglik nem tudják, mert nem mérhetik fel, de egy nem mugli számára az ő viselkedésük sokszor a vicces kategóriába esik... Ő sem értette ezt, szegényem.)

Vettünk egy cirkót hát gyorsan használtan. A fő szempont volt, hogy ugyanolyan legyen, mint az, amelyik megadta magát. Összesen egy darabot találtunk belőle a Jófogáson - viszont meglepő módon azt itt a szomszéd buckákon, Érden. 

55 ezrembe fájt, és közben nem lehettem benne bizonyos, hogy működőképes-e avagy sem. Gábor vejkóm leszerelt, felszerelt - és lőn csoda, a cirkó működött. 

Két napig rohadás meleg volt, ment a szerkezet ezerrel. Andi és Gábor a legagyobb nyugalommal elmehettek szilveszterezni a Balatonra; de ez sem segített rajtuk; s tegnapelőtt Andi végül kidobta Gábort. 

Nem állítom, hogy előjelek nélkül való dolog volt ez, de mégsem tudom az egész helyzetet jól kezelni, hiszen Gábor ötödik éve lakott velünk; megkedveltem őt; s hiányozni fog a ház körül a munkája is - ha nem is csinált sokat, de mostantól azt a keveset is nekünk kell majd abszolválni a lányom elképzelései szerint. És nem, nem akarom. Semmi hangulatom hozzá. Meg különben is. Hagyjanak engem a napon üldögélni. A lócán. Igen. Kérem a dologtalan évtizedeimet, izibe.

Andi elképzelése egyébként épp megdőlni látszott, amennyiben az "új" cirkó megadta magát. Robi non-stop melózik, senki nincs aki itt bármit is megjavítana ha elromlik. Így hát telefonált Gábornak, megkérte, hogy jöjjön segíteni. Gábor jött, sírt, szerelt. Nem tudta megcsinálni, távozott. Kínos volt ez az egész.. nagyon.

Igazából nem is tudom, minek bajlódok én emberekkel; kutyát, vagy leginkább szobanövényt talán érdemes tartani - az ember még embertársát sem képes megbecsülni. A fiamnak is, a lányomnak is szerető társa volt.

Mindkettő megszabadult tőle. 

- Kell a jó? Nem. Kell a rossz? Két kézzel! - jutott eszembe Nevelőapám (vagy minek nevezzem) mondása - ő ezt tudta, igen, ő ezt nagyon tudta, mondhati testközelből, s gyerekként ez még akár viccesek is tűnhetett - csak hát mikor az ember már ötven felé hazafelé ballag, szembesülni azzal, hogy a gyerekei ugyanezeket a húrokat pengetik - na az egy nehéz élethelyzet. Mondhatni lélekrágcsáló.

Ez még akkor is igaz, ha alighanem Anyám is hasonlókat érzett anno dacuma velem kapcsolatban.

...

A hősugárzóval csak az a bajom, hogy Anyám még a konnektort is szétbuherálta a szobájában; csoda, hogy nem csapta meg az áram (azért is én lennék a hibás), hozzá egy elektromos eszközt betenni - istenkísértés.

Másrészt, ha nem teszem be, meg fog fázni.

Jön a januári éjszaka - még szerencse, hogy az ilyenkor szokásosnál enyhébb az időjárkálás. Egyelőre legalábis.

....

A mostani boldog új évről azt jósolják: békétlenségeket, akár forradalmakat, polgárháborúkat is hozhat. (Családon belül ezt máris láthattuk). A Mars hatása lesz erőteljesebb ebben az évben. Érzem, azt hiszem. Érzem, és ez rám vonatkoztatva nem is feltétlenül rossz dolog. Mivel én nem vagyok egy akarnok, sőt, az önérvényesítéssel szoktam hadilábon állni, ezért azok az évek, amikor a Mars hatása erősebben érvényesült, mindig is pozitív hatással voltak rám. Talán meséltem már itt ezen a helyen arról, hogyan építettük fel tíz körmükkel a mostai lakóhelyemet. Nappal dolgoztam, este főztem, éjszaka maltert kevertem, téglát adogattam Nagy Fal keze alá, így volt. Az volt az igazi Nagy Falazás. Szó szerint.

Sosem sikerült volna, ha a Mars nem ad erőt. 

Az volt az az év, mikor a Mars Földközelben járt, ráadásul éjjelente szabad szemmel meg lehetett figyelni azokat a gyönyörű együttállásait a Vénusszal.

Együtt álltak, mint ahogy mi is együtt akartunk Nagy Fallal otthont építeni magunknak és a gyerekeinknek.

Sosem volt annyi energiám, mint akkor. Se az előtt, se azóta.

Jövel, Mars. 

Kár, hogy a többi embert meghülyíted.

...

2021-ben 1-es évem lesz (2+0+2+1+1+0+2+2=>1+0=>1), tehát újrakezdhetem ismét az életem összerakását, ha jól sejtem. 

Széthullani éppenséggel eléggé széthullott tavaly, ennél jobban már nemigen van hova, ezért el is engedtem az ezen való aggódást. Ha ennél jobban is szétesne, akkor már végképp nincs miért aggódnom, tavasszal kellemes az ibolyaillat arrafelé, azt tartják. Ha pedig mégsem, akkor minek az aggodalom. (Ezt is megoldottuk, megy ez gyorsan).

...

...Szóval, a pandémián (saját használatra mindenképpen) túl, a világbékén erősen innen, mindenkinek szebb, jobb Új Évet kívánok. Jó egészséget; több lehetőséget, s hozzájuk némi észt is, hogy tudjatok élni velük.