Horváth Tamás: Tiszta szívvel
2018. február 26., hétfő
2018. február 24., szombat
Örömroham
...pénteken felhívott a legkedvesebb főnököm. Az esemény öt és fél percig tartott, - lehet, hogy nem volt túl hosszú; de annyira jó volt, hogy utána negyed órán keresztül ugráltam körbe-körbe Anyám lakásában, ütemesen kiabálva keresztnevének birtokos jelzővel ellátott becézett alakját, és megfogadtam, hogy ha a felvezetett eseménysor bekövetkezik, személyesen fogok gondoskodni arról, hogy legyen ott minden: bőrkanapé, szalagfüggöny; továbbá személyesen készítem és szervírozom a kávét is.
Kérlek, szorítsatok nekem, ha mindezeknek a fele összejön, akkor nekem tényleg nagyon jó lesz.
n/m v 2.0 (Cica, van gazdád?)
(múlt hét végi bejegyzés)
Az utóbbi évek történetsorai általában arról szóltak, hogy adva van egy jóképességű fickó, akit nők kisebb-nagyobb csapatai (de minimum ketten) szeretnek, ilyen/olyan minőségben... köztük én is.
Észrevettem ezeknek az n/m kapcsolatoknak egyetlen, ám igen lényeges közös jellemzőjét. Mi nők (minők) alapvetően el tudjuk fogadni, ha azt, akit szeretünk, más is szereti. Illetve... a többségünk el tudja fogadni. Sőt, komoly együttműködésre is képesek vagyunk a szeretett ember közérzetének javítása érdekében. (Néha igen bensőséges módon is akár... erre is van legalább három példa, amit hirtelen fel tudnék sorolni, ebből kettőről már értekeztem is e helyen. A tangómuzsikára zajló harmadiknak a múltkorokban volt egy szemtanúja, szegény csak azt hajtogatta: "de semmi feszültség nem volt itt... mindenki laza volt és nyugodt.. szeretetteljes... nagyon jól éreztem magam a társaságotokban" - kellettek hozzá arcizmok és tapintat, hogy ne nevessem el magamat, és ne kezdjek el vidéki barátnőnknek magyarázkodni a látott performance miatt, - de nem tettem. Ő nem tud a majd'egy évvel ezelőtti, órák hosszat tartó női vihogásról, amit ketten követtünk el a harmadik szereplő távozása után, sem arról a szeretetteljes beszélgetésről, ami akkor megtörtént köztünk - sem semmiről, ami ehhez az apró és lényegtelen mellékszálhoz tartozik. Nem is lényeges. Annyit tudok csak a dologhoz hozzáfűzni ma is, és nem többet, hogy vannak az életben nem várt bónuszok, kellemes pillanatok, pont a barátság határán, amelyeket az ember nem gondol tovább, és tudja, egyszerűen tudja, hogy ezen a helyen az összes hülyeségével együtt, maradéktalanul elfogadják - és ez egyszerűen jó érzés. Ennyi, és nem több.)
...
Egy dolgot viszont nem tolerálunk.
Azt, ha ez nem így van. Ha a másik nőben nincs szeretet az őt (is) szerető szerettünk iránt.
Én legalábbis ezt nem bírom elviselni. Nagyon nem. Megbocsáthatatlan bűn a részéről, sokkal inkább, mint bárminemű látens vagy nyílt féltékenység vagy ellenszenv.
(Ennek ellenpéldája Machinátor működése a férjével kapcsolatban. Bár kissé röhejesnek találom, hogy már bulikra se meri elhozni, - mintha az ő férje lenne az egyetlen háromlábú a brigádban; - némileg sajnálom is barátomat, a Halat Aki Nem Tud, ..de tulajdonképpen nem hoz ki belőlem a viselkedése mélyebb érzelmeket, mert tudom, hogy az egészet rosszul értelmezett, úgynevezett szeretetből csinálja. Akit pedig szeretnek... hát az szenvedhesse el a Szent Szerelem nevében az összes ilyen hülyeséget. Vagy meneküljön. Vagy akármi. Ü dóguk - mondaná a székely.)
Persze akkor is gond van (lehet) ha úgy érezzük, hogy a fiúka a másik hölgyeményt részesíti indokolatlanul előnyben. Az előnyben részesítés tolerálása érdekes dolog, nagyon is helyzet-, kommunikáció-, és kvalitásfüggő. Mert van, mikor egyenesen helyén valónak tartjuk a dolgot, de ha megalázva érezzük magunkat női mivoltunkban, vagy érdemtelennek érzi a másik hölgyeményt erre, akkor az ember lánya egyenesen ütne, rúgna, harapna.
...
Tulajdonképpen mindig is érdekelt volna, hogyan működik mindez lélektanilag fordított helyzetben? Hogyan viselkednek egy ilyen szituációban a férfiak?
A múltkori bulin módom volt ebbe belepillantani.
A kocsmabulikába azzal az eltökélt szándékkal mentem el, hogy nincs az a hervadt alkesz, aki engem megakadályozhat abban, hogy én jól érezzem magam, csakazértisnahát. Állítólag táncika is lesz - akkor már nagy baj nincs, nincs az a randa fiú akivel én néhány Bailey's után ne tudnék táncolni, csak zene legyen.
Hamar feltűnt, hogy itt ma este én leszek az ügyeletes helyi jellegű királylány - a mindkét nembeli felhozatal ismeretében ebben nem sok meglepő volt, ráadásul először tévedtem a szent helyre.
De két fickó különösen lelkesnek tűnt.
A kékszemű korombeli, zömök, pocakos srác volt, intelligens arcvonásokkal, értelmes - és sokszor törvénytelen - tekintettel. Vele kezdtem a táncot és a beszélgetést, tekintettel arra, hogy az okosabb fajtából valónak tűnt - egy ilyen helyen pedig egy dologból szokott általában hiány lenni: értelemből. Esetében nem volt; ha nem is volt a csúcsok csúcsa (el vagyok kényeztetve ezen a téren sajnos), de annyi mindenképpen akadt, hogy érdekes legyen a beszélgetés.
- Vetít. Ez is vetít - azonosítottam az ismerős jelenséget, és ezt követően érdeklődő, ábrándos szemekkel, ám a mesélőt teljesen hülyének nézve hallgattam tovább. (Sajna ez alighanem lesírt rólam, mert az este folyamán alkalmi beszélgetéseink során többször is, fájdalmasan felsóhajtott: "nem hiszed, ugye?" ...A performance tökéletes volt, és nekem erősen kellett ügyelnem, hogy hangosan fel ne röhögjek.)
Kisvártatva azonban becsatlakozott a vigasságba a kollégája.
Barna hajú/szemű srác, teljesen hétköznapi, szolid figura, vagy egy tízessel fiatalabb nálam - abból a fajtából, aki senkinek nem tűnik fel, akire véletlenül sem lehet ráfogni, hogy a legcsekélyebb mértékben intelligens, különleges vagy különösen vonzó.
Volt viszont valami, amitől nagyra nyíltak mégis a szemeim, úgy három taktus után.
...ááááááá... ez a fickó piszok jól táncol!!!
Tudjuk, a tánc is olyan, hogy abban két ember vagy összeillik, vagy nem. Vannak a baráti brigádban vérprofi táncosok, akik mellett mégsem tudom maradéktalanul jól érezni magamat - talán épp azért mert ők vérprofik - és van egy hatalmas kivétel, Frici, az Őrangyal, akivel mindig élmény a tánc, ösztönösen megtaláljuk a megfelelő, összeillő mozdulatokat, lépéseket, ritmust. Ha pedig véletlenül mégsem, akkor összenevetünk - részemről olyankor a teljes elfogadás állapotában vagyok, tudom, hogy térdig letaposhatom a lábát, akkor sem fog a legcsekélyebb mértékben sem megorrolni rám, tán még örülne is ennyi törődésnek.
...PG ismeri a barátait, számtalan hosszú irománya egyikében emlegette is őt, "Bulibáró" titulust adva neki. Kiéreztem én ebből egy enyhe irigységet, ami a maga nemében megint csak nonszensz: PG az összes hülyeségével együtt egy értelmes, helyes, társaságbeli fickó (lehetne, ha nem harcolná le magát rendszeresen) - Frici meg, szegényem, hiába van akkora szíve, hogy annak leírása nem férne el egy négyszáz oldalas könyvben, mégis az a kategória, akire okosnak nevezett, de igazából csak kirekesztő hölgyemények (barátnőim..) azt mondják: "Egy bizonyos szint fölött nem megyünk egy bizonyos szint alá."
De térjünk vissza a kocsmabulikába és a hófehér sportcipők tulajdonosához.
Azok a cipők nagyon meggyőzőek tudtak lenni, és mi végigtáncoltuk az egész éjszakát, csak ritkán megszakítva némi ph érték magunkhoz vételével. Ilyenkor a kékszemű lesből támadott és folytatta a vetítést. Amikor pedig épp nem vetített, szorgalmasan hurcolta az italokat nekem is és a barátjának is.
Mert, hogy érdekesebb legyen a sztori, hamarosan kiderült, hogy a két fiú országos cimbora. Sőt, kollégák, sőt, szomszédok, sőt, még fusizni is együtt szoktak, sőt a családtagjaik is baráti viszonyokat ápolnak.
Volt bennem egy rövid hezitálás a "melyiket is válasszam lovagomul ma estére" témakörében (tudom, ósdi 1/1-es panelek mentén gondolkodom), végül eszembe jutott a közkeletű bölcsesség:
"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."
Elméláztam a dicső múlton, és eszembe jutott, hogy 10 esetből 11-szer én az értelmesebbnek látszó idősebb fiúkát részesíteném előnyben: alkatilag, arcvonásokban, észjárásban stb. sokkal közelebb áll hozzám, mint a másik.
Sajnos erről az is beugrott, hogy 10 esetből 11-ben esnék pofára. Így, vagy úgy, de arcommal érinteném a nem túl tiszta padlózatot, az egészen bizonyos.
Ez az érvanyag ebben a formában már meg is győzött arról, hogy mi a teendő.
A táncikát tehát folytattuk hajnali kettőig - már mindenki kidőlt, csak mi ketten bírtuk még - és ismét meg kellett állapítanom, hogy nem volt rossz hatással az állóképességemre az utóbbi időben abszolvált heti többszöri 2,5 km úszás, igazán nem.
Mélypont mindössze egyetlen egyszer adódott az este folyamán. A pénzbedobálós zenegép repertoárjába (Rázd meg, gyere, gyere; nézése meg a járása; Pokerface és vidéke - ezeket csak azért jegyzem, hogy fogalmatok legyen a hely színének vonaláról) valahogy bekerült ez a nyomorult zeneszám, Csuka Mónikával meg a bőgő sirályokkal - még az is lehet, hogy én voltam, aki beválasztotta; ez is valami tudatalatti mozdulat lehetett, István azt mondaná: "Az intelligenciák!" - hát akkor az intelligenciák egyenesen hozzá zavartak, mert bizony, amíg Csuka Mónika csodálatos zenéjére összebújtunk Gidával, és ő a nyakamba temette az arcát - ami önmagában egy megható mozdulat volt, és akár örülhettem is volna neki, (már csak a -10 évre tekintettel is), ...nekem nem volt jobb dolgom, mint rezzenéstelen arccal befelé zokogni Istvánra gondolva és újra érezni azt a rettenetes, marcangoló hiányérzetet, ami egyszerűen abból a tényből adódott, hogy ő nem volt jelen.
Csuka Mónika: Sirályok sírnak
A hiányérzet annyira hirtelen jött, annyira elemi és fájdalmas volt, hogy nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ki ne essek a szerepemből.
Mikor végre elszabadulhattam, odaálltam a pult mellé, és rázúdítottam kocsmárosné barátnémra és az ott inhaláló kékszeműre az egész katyvaszt. Bemutató előadást is tartottam hozzá: kinyújtottam mind a két kezemet, megmutattam a két gyűrűsujjamat, melyeken még István rendezte el nagy műgonddal a rubinköves gyűrűket: a balra került át a Nagy Faltól kapott nagy rubinos, és a jobb kezemre a kis, szív alakú rubincseppet tartalmazó gyémántos gyűrű, mely szögletes és itt-ott éles és húsba vágó, mégis letehetetlen, mint ez az egész.
(Felrémlett kamionos haverom elképedése, mikor mindezeket meglátta, és megkérdezte:
- Hát neked hány pasid van? - és akkor arra gondoltam, hogy két gyűrűsujj, két gyűrű, ennyi pont, bőségesen elegendő. Nekem már nem kell többé senki. Legalábbis komolyan biztosan nem.)
Tehát, mikor a kékszemű megkérdezte, hogy mi a baj, és tulajdonképpen mit is akarok én itt most, már tényleg nagyon kellett figyelnem, hogy el ne bőgjem magam - nem tehettem mást, körbemutogattam az újabb gyűrűt, kicsit ütögetve, kicsit szeretgetve - metakommunikáció szintén jelezve az egész ambivalenciát, amit az elkövetés módja és körülményei kihoztak belőlem - és csak hadonásztam, mint egy hülye, miközben olyasmiket mondtam, hogy a világon semmit, én egyszerűen csak el akarom felejteni ezt az egészet, de nem tudom, egyszerűen nem megy, lesből támad és lever - és a kékszemű megértően bólogatott, hiába, értelmesebb fajta, láttam én ezt rajta már az elején.
Gida nem vett részt ezeken a beszélgetéseken, ő nagy dohányos, ilyenkor mindig kiment egy gyógycigire, boldog emberek a tudatlanok, gondoltam én, ugyanakkor hülyén éreztem magam, hogy egész éjjel vele táncolok, a másiknak mégis sokkal többet elmondtam önmagamról.
Az este tovább haladt a maga útján, a kékszemű szorgalmasan hordta az italokat, látszólag nagyfokú lojalitást mutatva a barátja irányába. Közben táncikáltunk ketten-hárman-néha négyen is ha valamelyik csaj beszállt, de igazából egyik fickót se nagyon érdekelte a helyi törzsközönség női része, pedig voltak köztük egész formás egyedek is.
Hogy őszinte legyek, hajnali fél kettő felé már kezdtem baromira unni őket.
És nem, nem akarta egyik se feladni.
- Eszem megáll - gondoltam.
Tulajdonképpen már nem is tudtam, mi tévő legyek, megkerestem a csajokat, hogy lassan készülődjünk - mélységesen egyetértettek velem. Visszaindultam a két magára hagyott fiúkához, és akkor egy pillanatra valami nagyon furcsát vettem észre.
Látszólag valami laza beszélgetést folytattak, hogy miről, azt sajnos a zene miatt nem igazán értettem, talán munkával volt kapcsolatos a téma.
Viszont ahogy egymásra néztek, a testtartásuk - abban semmi laza nem volt.
- Ezek mindjárt megverik egymást - esett le nekem, és ez baromi kellemetlenül érintett. Idáig végképp nem akartam feszíteni a dolgot - különös tekintettel a fent leírt őszintére.
Szerencsére kocsmárosné barátnőm rövid úton zárórát hirdetett.
Mikor kiértünk, zuhogott a hó, beterítve utcát, autókat - mindent.
Kékszemű barátunk előadott még egy kocsitakarítós-taxisstresszelős performance-ot. Közben odaszólt nekem:
- Megadod a telefonszámodat?
- Miért tennék ilyet? - kérdeztem vissza kerekre nyílt, ártatlan szemekkel.
Nem tudott mit mondani erre, és a szemem sarkából láttam, hogy Gida félrefordul, elfojtva egy vihogást.
- Jó lesz ezeknek holnap reggel a melóhelyen - futott át az agyamon, de szerencsére elindult velünk a taxi, ott hagyva a hősszerelmeseket.
- Ennek a Lacinak is van már legalább három mája! - mondták este barátosnéim, a kékszemű hősszerelmes alkoholfogyasztási szokásaira gondolva.
- És mi a helyzet Gidával?
- Ő? ...ő rendes fiú. Ha úgy gondolod, randizz vele nyugodtan. Pár napig el fog téged szórakoztatni - utaltak a csajok a köztünk uralkodó erőviszonyokra. (Mert a legfőbb erogén zóna az agy..)
Rendes fiú, rendes fiú, de hülyén éreztem magam a barátnőim előtt már a gondolattól is. Nem kicsit.
Legyek egy igazi női f@szkalap, és kérdezzem meg tőle:
- Cica, van gazdád?
Áááááááááááááááááááááá......
István, mit tettél velem?
Én eddig hittem a Szerelemben.
Most meg...
Hagyjuk is.
LL. Junior - Mr. Ragamoffin
Az utóbbi évek történetsorai általában arról szóltak, hogy adva van egy jóképességű fickó, akit nők kisebb-nagyobb csapatai (de minimum ketten) szeretnek, ilyen/olyan minőségben... köztük én is.
Észrevettem ezeknek az n/m kapcsolatoknak egyetlen, ám igen lényeges közös jellemzőjét. Mi nők (minők) alapvetően el tudjuk fogadni, ha azt, akit szeretünk, más is szereti. Illetve... a többségünk el tudja fogadni. Sőt, komoly együttműködésre is képesek vagyunk a szeretett ember közérzetének javítása érdekében. (Néha igen bensőséges módon is akár... erre is van legalább három példa, amit hirtelen fel tudnék sorolni, ebből kettőről már értekeztem is e helyen. A tangómuzsikára zajló harmadiknak a múltkorokban volt egy szemtanúja, szegény csak azt hajtogatta: "de semmi feszültség nem volt itt... mindenki laza volt és nyugodt.. szeretetteljes... nagyon jól éreztem magam a társaságotokban" - kellettek hozzá arcizmok és tapintat, hogy ne nevessem el magamat, és ne kezdjek el vidéki barátnőnknek magyarázkodni a látott performance miatt, - de nem tettem. Ő nem tud a majd'egy évvel ezelőtti, órák hosszat tartó női vihogásról, amit ketten követtünk el a harmadik szereplő távozása után, sem arról a szeretetteljes beszélgetésről, ami akkor megtörtént köztünk - sem semmiről, ami ehhez az apró és lényegtelen mellékszálhoz tartozik. Nem is lényeges. Annyit tudok csak a dologhoz hozzáfűzni ma is, és nem többet, hogy vannak az életben nem várt bónuszok, kellemes pillanatok, pont a barátság határán, amelyeket az ember nem gondol tovább, és tudja, egyszerűen tudja, hogy ezen a helyen az összes hülyeségével együtt, maradéktalanul elfogadják - és ez egyszerűen jó érzés. Ennyi, és nem több.)
...
Egy dolgot viszont nem tolerálunk.
Azt, ha ez nem így van. Ha a másik nőben nincs szeretet az őt (is) szerető szerettünk iránt.
Én legalábbis ezt nem bírom elviselni. Nagyon nem. Megbocsáthatatlan bűn a részéről, sokkal inkább, mint bárminemű látens vagy nyílt féltékenység vagy ellenszenv.
(Ennek ellenpéldája Machinátor működése a férjével kapcsolatban. Bár kissé röhejesnek találom, hogy már bulikra se meri elhozni, - mintha az ő férje lenne az egyetlen háromlábú a brigádban; - némileg sajnálom is barátomat, a Halat Aki Nem Tud, ..de tulajdonképpen nem hoz ki belőlem a viselkedése mélyebb érzelmeket, mert tudom, hogy az egészet rosszul értelmezett, úgynevezett szeretetből csinálja. Akit pedig szeretnek... hát az szenvedhesse el a Szent Szerelem nevében az összes ilyen hülyeséget. Vagy meneküljön. Vagy akármi. Ü dóguk - mondaná a székely.)
...
Tulajdonképpen mindig is érdekelt volna, hogyan működik mindez lélektanilag fordított helyzetben? Hogyan viselkednek egy ilyen szituációban a férfiak?
A múltkori bulin módom volt ebbe belepillantani.
A kocsmabulikába azzal az eltökélt szándékkal mentem el, hogy nincs az a hervadt alkesz, aki engem megakadályozhat abban, hogy én jól érezzem magam, csakazértisnahát. Állítólag táncika is lesz - akkor már nagy baj nincs, nincs az a randa fiú akivel én néhány Bailey's után ne tudnék táncolni, csak zene legyen.
Hamar feltűnt, hogy itt ma este én leszek az ügyeletes helyi jellegű királylány - a mindkét nembeli felhozatal ismeretében ebben nem sok meglepő volt, ráadásul először tévedtem a szent helyre.
De két fickó különösen lelkesnek tűnt.
A kékszemű korombeli, zömök, pocakos srác volt, intelligens arcvonásokkal, értelmes - és sokszor törvénytelen - tekintettel. Vele kezdtem a táncot és a beszélgetést, tekintettel arra, hogy az okosabb fajtából valónak tűnt - egy ilyen helyen pedig egy dologból szokott általában hiány lenni: értelemből. Esetében nem volt; ha nem is volt a csúcsok csúcsa (el vagyok kényeztetve ezen a téren sajnos), de annyi mindenképpen akadt, hogy érdekes legyen a beszélgetés.
- Vetít. Ez is vetít - azonosítottam az ismerős jelenséget, és ezt követően érdeklődő, ábrándos szemekkel, ám a mesélőt teljesen hülyének nézve hallgattam tovább. (Sajna ez alighanem lesírt rólam, mert az este folyamán alkalmi beszélgetéseink során többször is, fájdalmasan felsóhajtott: "nem hiszed, ugye?" ...A performance tökéletes volt, és nekem erősen kellett ügyelnem, hogy hangosan fel ne röhögjek.)
Kisvártatva azonban becsatlakozott a vigasságba a kollégája.
Barna hajú/szemű srác, teljesen hétköznapi, szolid figura, vagy egy tízessel fiatalabb nálam - abból a fajtából, aki senkinek nem tűnik fel, akire véletlenül sem lehet ráfogni, hogy a legcsekélyebb mértékben intelligens, különleges vagy különösen vonzó.
Volt viszont valami, amitől nagyra nyíltak mégis a szemeim, úgy három taktus után.
...ááááááá... ez a fickó piszok jól táncol!!!
Tudjuk, a tánc is olyan, hogy abban két ember vagy összeillik, vagy nem. Vannak a baráti brigádban vérprofi táncosok, akik mellett mégsem tudom maradéktalanul jól érezni magamat - talán épp azért mert ők vérprofik - és van egy hatalmas kivétel, Frici, az Őrangyal, akivel mindig élmény a tánc, ösztönösen megtaláljuk a megfelelő, összeillő mozdulatokat, lépéseket, ritmust. Ha pedig véletlenül mégsem, akkor összenevetünk - részemről olyankor a teljes elfogadás állapotában vagyok, tudom, hogy térdig letaposhatom a lábát, akkor sem fog a legcsekélyebb mértékben sem megorrolni rám, tán még örülne is ennyi törődésnek.
...PG ismeri a barátait, számtalan hosszú irománya egyikében emlegette is őt, "Bulibáró" titulust adva neki. Kiéreztem én ebből egy enyhe irigységet, ami a maga nemében megint csak nonszensz: PG az összes hülyeségével együtt egy értelmes, helyes, társaságbeli fickó (lehetne, ha nem harcolná le magát rendszeresen) - Frici meg, szegényem, hiába van akkora szíve, hogy annak leírása nem férne el egy négyszáz oldalas könyvben, mégis az a kategória, akire okosnak nevezett, de igazából csak kirekesztő hölgyemények (barátnőim..) azt mondják: "Egy bizonyos szint fölött nem megyünk egy bizonyos szint alá."
De térjünk vissza a kocsmabulikába és a hófehér sportcipők tulajdonosához.
Azok a cipők nagyon meggyőzőek tudtak lenni, és mi végigtáncoltuk az egész éjszakát, csak ritkán megszakítva némi ph érték magunkhoz vételével. Ilyenkor a kékszemű lesből támadott és folytatta a vetítést. Amikor pedig épp nem vetített, szorgalmasan hurcolta az italokat nekem is és a barátjának is.
Mert, hogy érdekesebb legyen a sztori, hamarosan kiderült, hogy a két fiú országos cimbora. Sőt, kollégák, sőt, szomszédok, sőt, még fusizni is együtt szoktak, sőt a családtagjaik is baráti viszonyokat ápolnak.
Volt bennem egy rövid hezitálás a "melyiket is válasszam lovagomul ma estére" témakörében (tudom, ósdi 1/1-es panelek mentén gondolkodom), végül eszembe jutott a közkeletű bölcsesség:
"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."
Elméláztam a dicső múlton, és eszembe jutott, hogy 10 esetből 11-szer én az értelmesebbnek látszó idősebb fiúkát részesíteném előnyben: alkatilag, arcvonásokban, észjárásban stb. sokkal közelebb áll hozzám, mint a másik.
Sajnos erről az is beugrott, hogy 10 esetből 11-ben esnék pofára. Így, vagy úgy, de arcommal érinteném a nem túl tiszta padlózatot, az egészen bizonyos.
Ez az érvanyag ebben a formában már meg is győzött arról, hogy mi a teendő.
A táncikát tehát folytattuk hajnali kettőig - már mindenki kidőlt, csak mi ketten bírtuk még - és ismét meg kellett állapítanom, hogy nem volt rossz hatással az állóképességemre az utóbbi időben abszolvált heti többszöri 2,5 km úszás, igazán nem.
Mélypont mindössze egyetlen egyszer adódott az este folyamán. A pénzbedobálós zenegép repertoárjába (Rázd meg, gyere, gyere; nézése meg a járása; Pokerface és vidéke - ezeket csak azért jegyzem, hogy fogalmatok legyen a hely színének vonaláról) valahogy bekerült ez a nyomorult zeneszám, Csuka Mónikával meg a bőgő sirályokkal - még az is lehet, hogy én voltam, aki beválasztotta; ez is valami tudatalatti mozdulat lehetett, István azt mondaná: "Az intelligenciák!" - hát akkor az intelligenciák egyenesen hozzá zavartak, mert bizony, amíg Csuka Mónika csodálatos zenéjére összebújtunk Gidával, és ő a nyakamba temette az arcát - ami önmagában egy megható mozdulat volt, és akár örülhettem is volna neki, (már csak a -10 évre tekintettel is), ...nekem nem volt jobb dolgom, mint rezzenéstelen arccal befelé zokogni Istvánra gondolva és újra érezni azt a rettenetes, marcangoló hiányérzetet, ami egyszerűen abból a tényből adódott, hogy ő nem volt jelen.
Csuka Mónika: Sirályok sírnak
A hiányérzet annyira hirtelen jött, annyira elemi és fájdalmas volt, hogy nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ki ne essek a szerepemből.
Mikor végre elszabadulhattam, odaálltam a pult mellé, és rázúdítottam kocsmárosné barátnémra és az ott inhaláló kékszeműre az egész katyvaszt. Bemutató előadást is tartottam hozzá: kinyújtottam mind a két kezemet, megmutattam a két gyűrűsujjamat, melyeken még István rendezte el nagy műgonddal a rubinköves gyűrűket: a balra került át a Nagy Faltól kapott nagy rubinos, és a jobb kezemre a kis, szív alakú rubincseppet tartalmazó gyémántos gyűrű, mely szögletes és itt-ott éles és húsba vágó, mégis letehetetlen, mint ez az egész.
(Felrémlett kamionos haverom elképedése, mikor mindezeket meglátta, és megkérdezte:
- Hát neked hány pasid van? - és akkor arra gondoltam, hogy két gyűrűsujj, két gyűrű, ennyi pont, bőségesen elegendő. Nekem már nem kell többé senki. Legalábbis komolyan biztosan nem.)
Tehát, mikor a kékszemű megkérdezte, hogy mi a baj, és tulajdonképpen mit is akarok én itt most, már tényleg nagyon kellett figyelnem, hogy el ne bőgjem magam - nem tehettem mást, körbemutogattam az újabb gyűrűt, kicsit ütögetve, kicsit szeretgetve - metakommunikáció szintén jelezve az egész ambivalenciát, amit az elkövetés módja és körülményei kihoztak belőlem - és csak hadonásztam, mint egy hülye, miközben olyasmiket mondtam, hogy a világon semmit, én egyszerűen csak el akarom felejteni ezt az egészet, de nem tudom, egyszerűen nem megy, lesből támad és lever - és a kékszemű megértően bólogatott, hiába, értelmesebb fajta, láttam én ezt rajta már az elején.
Gida nem vett részt ezeken a beszélgetéseken, ő nagy dohányos, ilyenkor mindig kiment egy gyógycigire, boldog emberek a tudatlanok, gondoltam én, ugyanakkor hülyén éreztem magam, hogy egész éjjel vele táncolok, a másiknak mégis sokkal többet elmondtam önmagamról.
Az este tovább haladt a maga útján, a kékszemű szorgalmasan hordta az italokat, látszólag nagyfokú lojalitást mutatva a barátja irányába. Közben táncikáltunk ketten-hárman-néha négyen is ha valamelyik csaj beszállt, de igazából egyik fickót se nagyon érdekelte a helyi törzsközönség női része, pedig voltak köztük egész formás egyedek is.
Hogy őszinte legyek, hajnali fél kettő felé már kezdtem baromira unni őket.
És nem, nem akarta egyik se feladni.
- Eszem megáll - gondoltam.
Tulajdonképpen már nem is tudtam, mi tévő legyek, megkerestem a csajokat, hogy lassan készülődjünk - mélységesen egyetértettek velem. Visszaindultam a két magára hagyott fiúkához, és akkor egy pillanatra valami nagyon furcsát vettem észre.
Látszólag valami laza beszélgetést folytattak, hogy miről, azt sajnos a zene miatt nem igazán értettem, talán munkával volt kapcsolatos a téma.
Viszont ahogy egymásra néztek, a testtartásuk - abban semmi laza nem volt.
- Ezek mindjárt megverik egymást - esett le nekem, és ez baromi kellemetlenül érintett. Idáig végképp nem akartam feszíteni a dolgot - különös tekintettel a fent leírt őszintére.
Szerencsére kocsmárosné barátnőm rövid úton zárórát hirdetett.
Mikor kiértünk, zuhogott a hó, beterítve utcát, autókat - mindent.
Kékszemű barátunk előadott még egy kocsitakarítós-taxisstresszelős performance-ot. Közben odaszólt nekem:
- Megadod a telefonszámodat?
- Miért tennék ilyet? - kérdeztem vissza kerekre nyílt, ártatlan szemekkel.
Nem tudott mit mondani erre, és a szemem sarkából láttam, hogy Gida félrefordul, elfojtva egy vihogást.
- Jó lesz ezeknek holnap reggel a melóhelyen - futott át az agyamon, de szerencsére elindult velünk a taxi, ott hagyva a hősszerelmeseket.
- Ennek a Lacinak is van már legalább három mája! - mondták este barátosnéim, a kékszemű hősszerelmes alkoholfogyasztási szokásaira gondolva.
- És mi a helyzet Gidával?
- Ő? ...ő rendes fiú. Ha úgy gondolod, randizz vele nyugodtan. Pár napig el fog téged szórakoztatni - utaltak a csajok a köztünk uralkodó erőviszonyokra. (Mert a legfőbb erogén zóna az agy..)
Rendes fiú, rendes fiú, de hülyén éreztem magam a barátnőim előtt már a gondolattól is. Nem kicsit.
Legyek egy igazi női f@szkalap, és kérdezzem meg tőle:
- Cica, van gazdád?
Áááááááááááááááááááááá......
István, mit tettél velem?
Én eddig hittem a Szerelemben.
Most meg...
Hagyjuk is.
LL. Junior - Mr. Ragamoffin
2018. február 20., kedd
Szabó Lőrinc: Nyitnikék
Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,
a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.
Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,
s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,
mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.
Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.
Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán, mint 35
éles fuvola.
Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is ujra
az énekét: 40
két füttyre mindig
kvart lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.
Nyitni kék, fütyüli, 45
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!
Nyitni, de – nyitni, de –
nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!
Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.
Nyitni kék! – fütyülök
utána
s nézek az eltűnő
madárra.
Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,
mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,
akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.
Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.
Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.
Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:
a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:
fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék –
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!
(A képek minőségéért, képfelbontásért elnézést kérek, csak telefonos fotók - Törökbálintról, a mai megkésett, ám nagyon látványos hóesésből. ...lassan le kell porolnom a Nikont, itt az ideje.)
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,
a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.
Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,
s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,
mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.
Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.
Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán, mint 35
éles fuvola.
Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is ujra
az énekét: 40
két füttyre mindig
kvart lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.
Nyitni kék, fütyüli, 45
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!
Nyitni, de – nyitni, de –
nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!
Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.
Nyitni kék! – fütyülök
utána
s nézek az eltűnő
madárra.
Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,
mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,
akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.
Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.
Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.
Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:
a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:
fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék –
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!
(A képek minőségéért, képfelbontásért elnézést kérek, csak telefonos fotók - Törökbálintról, a mai megkésett, ám nagyon látványos hóesésből. ...lassan le kell porolnom a Nikont, itt az ideje.)
2018. február 18., vasárnap
Túl a realitáson
Köszönöm az aggódást, de higyjétek el, kérlek: a realitásérzėkem épp csak olyan mértékben sérült, hogy még ne lógjon ki veszélyesen a "normális" kategóriából, de adjon az életnek egy kis többletet, egy kis színt.
Legalábbis azt hiszem. Illetve változó. :D
Nyilván sokkal könnyebb lenne Machinátor lelki alkatával bírhatni.. de akkor sajnos, tartok tőle, hogy nem lennék ilyen szórakoztató. Ő olyan félelmetesen egyszerű tud lenni. Mint a faék. Vagy méginkább, mint az úthenger.
Kedves aggódó Olvasóim, sose feledjétek el, hogy ez a blog, bár a műfaja napló, de valójában nagyon szubjektív válogatás egy önjelölt írónő agymenéseiből. Aki nem is lenne önjelölt írónő, ha nem beszélgetett volna világéletében Hangokkal, nem üldözött volna szellemet, nem lett volna Lajos király a Csele patakban, nem lebegett volna a saját kivėrzett teste felett a szülőszobán..
Nem kellettek mindehhez az utolsó hetek-hónapok élményei - bár abban bizonyos vagyok, hogy ezeket egy más lelkialkatú ember egészen máshogyan élte volna meg.
Erre a legegyszerűbb példa: elképzeltem a schladmingi éjszakát Művésznőnk főszereplésével.. és elnevettem magam. (Azóta már haragudni se tudok rá... van az amikor valaki egyszerűen méreten aluli, mint a frissen telepített pontyivadék).
Lett volna ott Schladmingban minden,... csak boldogságos szerelem nem.
Nekem pedig az volt.. méghozzá a legszebb emlékeim egyike.
Lehet hogy kicsit beteg dolog, de vállalom. Vállalom, mint az összes többi hülyeségemet.
Mindezekhez képest tényleg furcsa és tartósnak bizonyuló változás, hogy sokkal türelmetlenebb, nyersebb, ha úgy tetszik, undokabb ember lettem.
Ez a változás tėnyleg megérne egy misėt, András szerint klimaxnak hívják a jelenséget, de én leoltottam őt is, ilyen viharos gyorsasággal nem alakul ki az ilyesmi, szerintem egyszerűen csak túl sok volt.. túl sok volt minden, és most az én édes jó anyám csinálja a feszkót, este 11 óra van, ma este már volt matiné rettegés, nem lėtező hangok, rettenetes éhség, állítólag általam átvett nyugdíj, meg én hazudok témakörben. Ės nem, nincs türelmem hozzá. Valahol a háttérben, mikor a hülyesėgeit elkezdi nyomni, mindig elindul életem filmje. És nem a pozitív képkockák jelennek meg vele kapcsolatban.. nagyon nem.
Igazságtalan vagyok, tudom.
De nekem ő annyiszor keresztbe tett, sokszor a saját félelmeinek rabruháját rám aggatva - hogy ezektől a jelenetektől már nem bírok elvonatkoztatni.
Rideg és elutasító szülője lettem a saját édesanyámnak.
Pont olyan, amilyen ő volt velem.
Legalábbis azt hiszem. Illetve változó. :D
Nyilván sokkal könnyebb lenne Machinátor lelki alkatával bírhatni.. de akkor sajnos, tartok tőle, hogy nem lennék ilyen szórakoztató. Ő olyan félelmetesen egyszerű tud lenni. Mint a faék. Vagy méginkább, mint az úthenger.
Kedves aggódó Olvasóim, sose feledjétek el, hogy ez a blog, bár a műfaja napló, de valójában nagyon szubjektív válogatás egy önjelölt írónő agymenéseiből. Aki nem is lenne önjelölt írónő, ha nem beszélgetett volna világéletében Hangokkal, nem üldözött volna szellemet, nem lett volna Lajos király a Csele patakban, nem lebegett volna a saját kivėrzett teste felett a szülőszobán..
Nem kellettek mindehhez az utolsó hetek-hónapok élményei - bár abban bizonyos vagyok, hogy ezeket egy más lelkialkatú ember egészen máshogyan élte volna meg.
Erre a legegyszerűbb példa: elképzeltem a schladmingi éjszakát Művésznőnk főszereplésével.. és elnevettem magam. (Azóta már haragudni se tudok rá... van az amikor valaki egyszerűen méreten aluli, mint a frissen telepített pontyivadék).
Lett volna ott Schladmingban minden,... csak boldogságos szerelem nem.
Nekem pedig az volt.. méghozzá a legszebb emlékeim egyike.
Lehet hogy kicsit beteg dolog, de vállalom. Vállalom, mint az összes többi hülyeségemet.
Mindezekhez képest tényleg furcsa és tartósnak bizonyuló változás, hogy sokkal türelmetlenebb, nyersebb, ha úgy tetszik, undokabb ember lettem.
Ez a változás tėnyleg megérne egy misėt, András szerint klimaxnak hívják a jelenséget, de én leoltottam őt is, ilyen viharos gyorsasággal nem alakul ki az ilyesmi, szerintem egyszerűen csak túl sok volt.. túl sok volt minden, és most az én édes jó anyám csinálja a feszkót, este 11 óra van, ma este már volt matiné rettegés, nem lėtező hangok, rettenetes éhség, állítólag általam átvett nyugdíj, meg én hazudok témakörben. Ės nem, nincs türelmem hozzá. Valahol a háttérben, mikor a hülyesėgeit elkezdi nyomni, mindig elindul életem filmje. És nem a pozitív képkockák jelennek meg vele kapcsolatban.. nagyon nem.
Igazságtalan vagyok, tudom.
De nekem ő annyiszor keresztbe tett, sokszor a saját félelmeinek rabruháját rám aggatva - hogy ezektől a jelenetektől már nem bírok elvonatkoztatni.
Rideg és elutasító szülője lettem a saját édesanyámnak.
Pont olyan, amilyen ő volt velem.
hide.me? ez most komoly??
Nevessek vagy sírjak?
Nem lehetsz ilyen hülye. Szeretlek. Sose ártanék Neked.
Egyszer csak megérted. Elvégre okos fiú vagy. Nagyon okos. A legokosabb, akit ismerek.
Nagyon, nagyon szorítok, hogy a lehető legjobban sikerüljön minden. Tudom, mekkora a tét.. és akarom, hogy azt is tudd: bármi is jön ezután, én mindig itt leszek Neked.
...amúgy nyugi, nem látom, hogy mikor ki nézi meg a blogomat. Csak az országot, a browsert, meg az operációs rendszert. Szóval nem kell hide.me :D Úgyis tudom hogy Te vagy. :D Sőt, erről még jobban :D
(Na jó nem, csak kombinálok néha, de ebben ez a szép. Ennyi játékom már nekem is hadd legyen.)
Nagy kalappal az elkövetkezőkhöz!!!
Nevessek vagy sírjak?
Nem lehetsz ilyen hülye. Szeretlek. Sose ártanék Neked.
Egyszer csak megérted. Elvégre okos fiú vagy. Nagyon okos. A legokosabb, akit ismerek.
Nagyon, nagyon szorítok, hogy a lehető legjobban sikerüljön minden. Tudom, mekkora a tét.. és akarom, hogy azt is tudd: bármi is jön ezután, én mindig itt leszek Neked.
...amúgy nyugi, nem látom, hogy mikor ki nézi meg a blogomat. Csak az országot, a browsert, meg az operációs rendszert. Szóval nem kell hide.me :D Úgyis tudom hogy Te vagy. :D Sőt, erről még jobban :D
(Na jó nem, csak kombinálok néha, de ebben ez a szép. Ennyi játékom már nekem is hadd legyen.)
Nagy kalappal az elkövetkezőkhöz!!!
2018. február 15., csütörtök
Haverok, buli, fanta
Tartozom még némi zanzásított élménybeszámolóval a farsangi bulika tárgykörében. Hezitáltam sokáig, hogy mit is írhatnék, mert annyira szélsőséges volt.. mint általában mostanában minden.
De megpróbálom összeszedni magam és kiírni a lényeget. Legalábbis egy részét.
Kezdjük azzal, hogy PG barátom végül is elgyávult, magára maradt innen 170 kilométerre a pár üveg vörösborral. Nem ért nagyon váratlanul a dolog, ismerem őt már egy ideje, még akkor is, ha sohasem láttam - de tudjuk, ő az az ember, akinek mostantól mindig van egy mentsége.
Tehát továbbra is beszélgetünk, és ő talán az egyetlen ember, aki ezt tőlem igényli is. Sőt, tegnap kiprovokálta - pedig semmi kedvem nem volt élni sem. Még akkor sem, ha az sms-emre nem vártam választ.
Nem vártam választ, mert tudom, hogy túl sok érzés egy szívnek egyszerre a szeretet és a gyűlölet - és ha az a szív gyűlölni akar... más nem fér már bele.
Mégis fájt.
Ezzel együtt, jó volt, hogy PG éjjel kicsit kizökkentett a kavargó gondolatokból és az önsajnálatból. Már délután nagyon aranyos volt, azzal a puha pulcsi szöveggel - mint egy kamasz, pedig nagyon igyekezett felnőttnek látszani.
Igen, ilyenkor mind olyan kedvesek tudnak lenni.
Legjobb lenne megmaradni ezen a szinten, azt hiszem.
Mindenesetre beszélgetésünk baráti vonulata éjjel teljesedett ki. Elpanaszoltam neki aktuális bánataimat és kicsit szidtuk együtt Machinátort, megegyezve végül is abban, hogy mi mégiscsak mind barátok vagyunk, és Machinátor akármekkora önző kosságos valaki, mi mégis szeretjük. Már csak azért is, mert túl jók vagyunk ahhoz, hogy tartósan haragudjunk - és ez az ő szerencséje.
Volt okom, hogy ezt taglaljam PG-vel.
Sajnos már megint volt.
Nem szoktam harmadik félnek panaszkodni - de a bulikán történt valami, és nekem megint elgurult a gyógyszerem.
No de kissé messzebbről kell ezt az egészet kezdeni. Mondjuk tavaly ősznél.
Akkor még nem kezdődött el ez az egész István és énközöttem (dehogynem, csak még mindig nem jutott el a tudatküszöbömig), mikor az előző csapatépítő tréninget tartottuk.
Azon a bulin se történt semmi, legfeljebb annyi, hogy bánatomban becsiccsantottam (épp akkortájt nyerte el Csaba végleg a lapátot), Gabi lépcsőházában széttörtem egy üveg bort, gyalog negyedikről fel is takarítottam - ez a jelenet később István lépcsőházában színjózanul és a stressztől megismétlésre került - ő se díjazta, még annyira se, mint szegény Gabikánk, akinek később ráadásul leszakadt velem a WC-je is, pedig nem tettem semmit vele, esküszöm - ezt az eseményt hónapokig tartó küzdés követte, mire sikerült helyre állítani... és mindez nem volt elég, jól bemutatkoztam a Fantomnak is aznap.
A Fantomot ismertem már, mint ahogy ismertem PG-t és még sok más embert mielőtt bármiféle kommunikáció zajlott volna közöttünk. Barátaim azt is fogják tudni, ha véletlenül erre tévednek, hogy kiről írok és miért ez a neve - de erre nem akarok most kitérni.
István teóriája szerint minden emberi kapcsolat egy összenézéssel kezdődik - és nem lehet tudni, hová jut, mi lesz a vége. Visszagondolva az életemre, igazat kell adnom neki.
(Ennek fényében különösen érdekes az a jelenség, hogy mennyire szenvedtem, mikor Szomszédasszony elcipelt arra a tantra-estre, és nekem minden ott előforduló fickó szemébe kellett néznem egy-egy teljes percen keresztül. Megváltás volt, mikor vége lett a feladatnak.)
No de térjünk vissza a Fantomhoz.
Azt hiszem, három másodperc kellett talán ehhez a bizonyos összenézéshez - de lehet, hogy két és fél is elég volt.
Ehhez képest egész este nem foglalkoztunk egymással, látványosan és tüntetőleg nem kerestem a társaságát, egymáshoz se szóltunk (vannekembajomelégminekezzelistetőzni).
Hajnal felé valamikor egymás mellé keveredtünk. Kicsit sokat ittam és kitört belőlem az őszinte. Valami olyat nyöszörögtem, hogy én jól érzem magam a társaságában.
Hiba volt.
Ez is.
Kiderült, hogy van barátnője.
Ott végiggondoltam, hogy én egy kötözni való állat vagyok.. és különben is, förtelem, ahogy viselkedek. Már csak eldiffundálni szerettem volna.. ami valamikor reggel meg is történt.
Úgy egy hónapja, kicsivel az után, hogy István meleg, szeretetteljes kézfogásai után egyszerűen kirakott engem a Tesconál, egyik barátnőnk létrehozott egy csodálatos párkapcsolati csoportot... majd merészen beletette minden ismerősét és ismeretlenjét, nem igazán gondolkodva azon, hogy az illetőnek aktuálisan van-e komcsikapcsija vagy nincs.
Az első napokban agyalogtam azon hogy innen kilépek, húzok a vérbe, mit stresszelnek engem ezzel az egésszel? Még hogy párkapcsolat. Talán a Holdon.
Amikor épp nem akartam menekülni, telesírtam az üzenőfalat. Mi mást tehettem volna? Nekem kegyetlenül fájt a lelkem - még most is nagyon fáj. Sajnos beszélnem kell róla, és nincs pszichológusom. Illetve... akkor még nem volt.
Most már itt van nekem PG. <3
A Fantom is bekerült ebbe a csodás csoportba, és meglepetten tapasztaltam, hogy elmúlt a párkapcsolati státusza.
Vannak ilyen csodák... az ember beborogatja, elmúlik.
Kár, hogy a szívfájdalmat, ami utána jön, nem ilyen egyszerű kezelni.
Persze az ember igyekszik.
Én is igyekeztem.. ez is hiba volt.
Rövid levelemre, melyben emlékeztettem egy őszi beszélgetésre, még rövidebb választ kaptam.
A lényege az volt, hogy szép, meg jó, meg minden, de én most épp kivagyok. Szóval menjek bőgni, ahová akarok.
Milyen szép és önzetlen hozzáállás volt ez tőle. Mindenféle lávcsitól függetlenül.
Úgy igazán.
(Tegnap este tényfeltártam PG-nek az eseménysort, és hozzátettem, hogy ő sokkal, sokkal különb. Hisz, bár épp haragban voltunk, egy szóra jött segíteni nekem. Ez olyasmi, amit az ember nem felejt el embertársának.)
A fentiek szellemében készültem hát a bulikára, leírva a Fantomot a föld alá kb. száz méterre - mikor is barátnőim kitalálták, hogy ebben a nevezett csoportban is hirdessem meg a felülmúlhatatlan hepeninget.
Nem nagyon láttam ennek más értelmét, mint a Fantom jelentkezését, - pár napig hezitáltam is, hogy most kell-e ez nekem - de aztán úgy gondoltam, ha akarják, hát legyen. Mit érdekel engem ez a szivar, emberileg gyökkettő, akkor meg nem mindegy? Elférünk ketten is egy csárdában, széles, tágas a tér - és meghirdettem a bulikát ott is.
Na ez is hiba volt.
Még fél óra se telt el, kaptam is rá rögtön olyat, hogy majdnem nyuszikát fogtam.
Valami olyasmit, hogy ha őt valaki nem viseli az inkább kerülje el a helyet, mert ő jön.
- Kisapám, én vagyok a szervező - vertem volna képen, de nem tudtam, csak a monitort bámultam, hogy most miaf@sz van?
Végül nem reagáltam semmit, próbáltam a jelenséget kizárni a tudatomból, amennyire tőlem telt.
A bulira meglepően sokan eljöttek, mióta én tag vagyok, talán ez volt a legnépesebb buli - aminek nagyon örültem, mint Közösségi Szellem vagy mi a tököm.
Beállított persze ez a szerencsétlen is, meglepően szelíd ábrázattal próbálkozott, én előtte háromnegyed órát kotlottam a konyhában, hogy Könyvmoly halas szendvicseit összerakjam (ők még nem voltak sehol, már megint elb.szták az időt, mint rendesen), és akkor jött ez a hátamraegypúp, és elkezdte eszegetni Könyvmoly szendvicskéit, még tán meg is dicsérte volna a kreálmányomat, de én ezt tőle különösen nem szenvedhettem, - gyakorlatilag megérkezése után a tizedik percben leoltottam mint a lámpát, közölve, hogy ezt nem neki csináltam.
Később volt egy bejövő hívásom. Az asztalon volt a telefonom - zártkörű a buli - és ő felvette és odaadta, hangosan - és helytelenül ejtve - a hívó nevét. (Informatikus kollégám volt, akire péntek este tízkor jött rá a dolgozhatnék, lévén neki is a sokadik állása - ő az, aki mindig furcsa helyszíneken talál meg: Haláp-hegyi kiránduláson, kocsmai züllésen... ez van, az ő időbeosztása már csak ilyen). Mire letettem a telefont, leesett valami.
Nekem van bőrtokom...
Kihajtotta, és megnézte, ki a hívó fél.
Eszembe jutott, mit mondott István DájáNáról, hogyan zsürizte az üzeneteit, telefonjait, hogyan avatkozott bele az életébe.
Ennyi elég volt, hogy szintet lépjen bennem a harag.
Így már meg is volt alapozva az este hangulata, szerintem az a csoda, hogy nem verekedtünk (na jó, kicsit, bár inkább részemről volt egyoldalú verés).
De nem maradt adós, többé-kevésbé agyon bántalmaztuk egymást, pszichikailag mindenképpen.
Mindezt nagyjából vidámnak tűnve.
Vagy nem is annyira.
Mindenesetre a rúdtáncos performance-t is előadtam, bár mindent elkövetett, hogy beégessen vele, de nem annyira jött össze neki.
...
Részemre ott jött el a mélypont, mikor egyszerűen faképnél hagyott a táncparketten. Ennél már csak az volt rosszabb, mikor kimentem levegőzni, és ott találtam a csajokkal. Machinátor épp mesélt valamit, és egy elkapott mondatfoszlányból összeraktam, hogy Forradalmárról volt szó - az összenézésükből azt is láttam, hogy azt a históriát Machinátor megfelelő felhangokkal, a maga egyszerű felfogásában tálalta már.
(Mert ő olyan kib@szottul racionális... főleg, ha másokról van szó.)
Abban a pillanatban tudtam, hogy én itt siralmasan és végképp hülyének vagyok nézve, és ez a két ember tulajdonképpen megérdemli egymást.
Ütni tudtam volna, ordítani és ütni. De inkább csak ott hagytam őket.
És megértettem, mikor PG tegnap este azt írta, hogy Machinátor neki már nagyon sok emberi kapcsolatát elrontotta.
Később a Fantom elment, és én ültem, magam alá roskadva. Igazi szeretteim: Frici, az Őrangyal, Könyvmoly és Írónőnk vigasztaltak, és valamikor a buli vége előtt kicsivel már újra tudtam táncolni is, ha nem is mosolyogva.
Pár nap eltelt, mire ezt az egész élményt valamennyire fel tudtam dolgozni. Mint általában, most is az uszoda vize segített benne. Míg róttam köreimet a nagy kékségben, azon tűnődtem, hogy honnan olyan átkozottul ismerős, amit most érzek?
És rájöttem.
Csaba viselkedett így velem az elején. Ugyanígy igyekezett heccelni, manipulálni, belepörgetni valamibe és én - akkor még tapasztalatlanul - ebbe hagytam is belerángatni magam.
Még a nyomozás, ellenőrzés, kontroll része is stimmel a dolognak.
Felrémlett bennem az érzés - engem nem szerettek - és eszembe jutott a dicstelen vég is, mikor is hét évnyi viszonzatlan odaadás, ápolás és tutujgatás után arra lettem érdemesítve, hogy női létem legintimebb titkait kijátsszák egy harmadik félnek.
Lehet, hogy paranoiás vagyok én is?
De nekem még egyszer ilyen nem kell.
Soha többé nem kell olyan, aki nem szeret engem.
...igen, még mindig nem hiszem, hogy István nem szeret. És ez nem fog megváltozni attól, ha még undokoskodni fog, vagy bánt bárhogy.
Mert neki elhittem.
Zámbó Jimmy: Gyere, sírj a vállamon
(Bőgjetek, hoztam egy kis nyálat. Hogy ne csak én szenvedjek már. Nahát.)
De megpróbálom összeszedni magam és kiírni a lényeget. Legalábbis egy részét.
Kezdjük azzal, hogy PG barátom végül is elgyávult, magára maradt innen 170 kilométerre a pár üveg vörösborral. Nem ért nagyon váratlanul a dolog, ismerem őt már egy ideje, még akkor is, ha sohasem láttam - de tudjuk, ő az az ember, akinek mostantól mindig van egy mentsége.
Tehát továbbra is beszélgetünk, és ő talán az egyetlen ember, aki ezt tőlem igényli is. Sőt, tegnap kiprovokálta - pedig semmi kedvem nem volt élni sem. Még akkor sem, ha az sms-emre nem vártam választ.
Nem vártam választ, mert tudom, hogy túl sok érzés egy szívnek egyszerre a szeretet és a gyűlölet - és ha az a szív gyűlölni akar... más nem fér már bele.
Mégis fájt.
Ezzel együtt, jó volt, hogy PG éjjel kicsit kizökkentett a kavargó gondolatokból és az önsajnálatból. Már délután nagyon aranyos volt, azzal a puha pulcsi szöveggel - mint egy kamasz, pedig nagyon igyekezett felnőttnek látszani.
Igen, ilyenkor mind olyan kedvesek tudnak lenni.
Legjobb lenne megmaradni ezen a szinten, azt hiszem.
Mindenesetre beszélgetésünk baráti vonulata éjjel teljesedett ki. Elpanaszoltam neki aktuális bánataimat és kicsit szidtuk együtt Machinátort, megegyezve végül is abban, hogy mi mégiscsak mind barátok vagyunk, és Machinátor akármekkora önző kosságos valaki, mi mégis szeretjük. Már csak azért is, mert túl jók vagyunk ahhoz, hogy tartósan haragudjunk - és ez az ő szerencséje.
Volt okom, hogy ezt taglaljam PG-vel.
Sajnos már megint volt.
Nem szoktam harmadik félnek panaszkodni - de a bulikán történt valami, és nekem megint elgurult a gyógyszerem.
No de kissé messzebbről kell ezt az egészet kezdeni. Mondjuk tavaly ősznél.
Akkor még nem kezdődött el ez az egész István és énközöttem (dehogynem, csak még mindig nem jutott el a tudatküszöbömig), mikor az előző csapatépítő tréninget tartottuk.
Azon a bulin se történt semmi, legfeljebb annyi, hogy bánatomban becsiccsantottam (épp akkortájt nyerte el Csaba végleg a lapátot), Gabi lépcsőházában széttörtem egy üveg bort, gyalog negyedikről fel is takarítottam - ez a jelenet később István lépcsőházában színjózanul és a stressztől megismétlésre került - ő se díjazta, még annyira se, mint szegény Gabikánk, akinek később ráadásul leszakadt velem a WC-je is, pedig nem tettem semmit vele, esküszöm - ezt az eseményt hónapokig tartó küzdés követte, mire sikerült helyre állítani... és mindez nem volt elég, jól bemutatkoztam a Fantomnak is aznap.
A Fantomot ismertem már, mint ahogy ismertem PG-t és még sok más embert mielőtt bármiféle kommunikáció zajlott volna közöttünk. Barátaim azt is fogják tudni, ha véletlenül erre tévednek, hogy kiről írok és miért ez a neve - de erre nem akarok most kitérni.
István teóriája szerint minden emberi kapcsolat egy összenézéssel kezdődik - és nem lehet tudni, hová jut, mi lesz a vége. Visszagondolva az életemre, igazat kell adnom neki.
(Ennek fényében különösen érdekes az a jelenség, hogy mennyire szenvedtem, mikor Szomszédasszony elcipelt arra a tantra-estre, és nekem minden ott előforduló fickó szemébe kellett néznem egy-egy teljes percen keresztül. Megváltás volt, mikor vége lett a feladatnak.)
No de térjünk vissza a Fantomhoz.
Azt hiszem, három másodperc kellett talán ehhez a bizonyos összenézéshez - de lehet, hogy két és fél is elég volt.
Ehhez képest egész este nem foglalkoztunk egymással, látványosan és tüntetőleg nem kerestem a társaságát, egymáshoz se szóltunk (vannekembajomelégminekezzelistetőzni).
Hajnal felé valamikor egymás mellé keveredtünk. Kicsit sokat ittam és kitört belőlem az őszinte. Valami olyat nyöszörögtem, hogy én jól érzem magam a társaságában.
Hiba volt.
Ez is.
Kiderült, hogy van barátnője.
Ott végiggondoltam, hogy én egy kötözni való állat vagyok.. és különben is, förtelem, ahogy viselkedek. Már csak eldiffundálni szerettem volna.. ami valamikor reggel meg is történt.
Úgy egy hónapja, kicsivel az után, hogy István meleg, szeretetteljes kézfogásai után egyszerűen kirakott engem a Tesconál, egyik barátnőnk létrehozott egy csodálatos párkapcsolati csoportot... majd merészen beletette minden ismerősét és ismeretlenjét, nem igazán gondolkodva azon, hogy az illetőnek aktuálisan van-e komcsikapcsija vagy nincs.
Az első napokban agyalogtam azon hogy innen kilépek, húzok a vérbe, mit stresszelnek engem ezzel az egésszel? Még hogy párkapcsolat. Talán a Holdon.
Amikor épp nem akartam menekülni, telesírtam az üzenőfalat. Mi mást tehettem volna? Nekem kegyetlenül fájt a lelkem - még most is nagyon fáj. Sajnos beszélnem kell róla, és nincs pszichológusom. Illetve... akkor még nem volt.
Most már itt van nekem PG. <3
A Fantom is bekerült ebbe a csodás csoportba, és meglepetten tapasztaltam, hogy elmúlt a párkapcsolati státusza.
Vannak ilyen csodák... az ember beborogatja, elmúlik.
Kár, hogy a szívfájdalmat, ami utána jön, nem ilyen egyszerű kezelni.
Persze az ember igyekszik.
Én is igyekeztem.. ez is hiba volt.
Rövid levelemre, melyben emlékeztettem egy őszi beszélgetésre, még rövidebb választ kaptam.
A lényege az volt, hogy szép, meg jó, meg minden, de én most épp kivagyok. Szóval menjek bőgni, ahová akarok.
Milyen szép és önzetlen hozzáállás volt ez tőle. Mindenféle lávcsitól függetlenül.
Úgy igazán.
(Tegnap este tényfeltártam PG-nek az eseménysort, és hozzátettem, hogy ő sokkal, sokkal különb. Hisz, bár épp haragban voltunk, egy szóra jött segíteni nekem. Ez olyasmi, amit az ember nem felejt el embertársának.)
A fentiek szellemében készültem hát a bulikára, leírva a Fantomot a föld alá kb. száz méterre - mikor is barátnőim kitalálták, hogy ebben a nevezett csoportban is hirdessem meg a felülmúlhatatlan hepeninget.
Nem nagyon láttam ennek más értelmét, mint a Fantom jelentkezését, - pár napig hezitáltam is, hogy most kell-e ez nekem - de aztán úgy gondoltam, ha akarják, hát legyen. Mit érdekel engem ez a szivar, emberileg gyökkettő, akkor meg nem mindegy? Elférünk ketten is egy csárdában, széles, tágas a tér - és meghirdettem a bulikát ott is.
Na ez is hiba volt.
Még fél óra se telt el, kaptam is rá rögtön olyat, hogy majdnem nyuszikát fogtam.
Valami olyasmit, hogy ha őt valaki nem viseli az inkább kerülje el a helyet, mert ő jön.
- Kisapám, én vagyok a szervező - vertem volna képen, de nem tudtam, csak a monitort bámultam, hogy most miaf@sz van?
Végül nem reagáltam semmit, próbáltam a jelenséget kizárni a tudatomból, amennyire tőlem telt.
A bulira meglepően sokan eljöttek, mióta én tag vagyok, talán ez volt a legnépesebb buli - aminek nagyon örültem, mint Közösségi Szellem vagy mi a tököm.
Beállított persze ez a szerencsétlen is, meglepően szelíd ábrázattal próbálkozott, én előtte háromnegyed órát kotlottam a konyhában, hogy Könyvmoly halas szendvicseit összerakjam (ők még nem voltak sehol, már megint elb.szták az időt, mint rendesen), és akkor jött ez a hátamraegypúp, és elkezdte eszegetni Könyvmoly szendvicskéit, még tán meg is dicsérte volna a kreálmányomat, de én ezt tőle különösen nem szenvedhettem, - gyakorlatilag megérkezése után a tizedik percben leoltottam mint a lámpát, közölve, hogy ezt nem neki csináltam.
Később volt egy bejövő hívásom. Az asztalon volt a telefonom - zártkörű a buli - és ő felvette és odaadta, hangosan - és helytelenül ejtve - a hívó nevét. (Informatikus kollégám volt, akire péntek este tízkor jött rá a dolgozhatnék, lévén neki is a sokadik állása - ő az, aki mindig furcsa helyszíneken talál meg: Haláp-hegyi kiránduláson, kocsmai züllésen... ez van, az ő időbeosztása már csak ilyen). Mire letettem a telefont, leesett valami.
Nekem van bőrtokom...
Kihajtotta, és megnézte, ki a hívó fél.
Eszembe jutott, mit mondott István DájáNáról, hogyan zsürizte az üzeneteit, telefonjait, hogyan avatkozott bele az életébe.
Ennyi elég volt, hogy szintet lépjen bennem a harag.
Így már meg is volt alapozva az este hangulata, szerintem az a csoda, hogy nem verekedtünk (na jó, kicsit, bár inkább részemről volt egyoldalú verés).
De nem maradt adós, többé-kevésbé agyon bántalmaztuk egymást, pszichikailag mindenképpen.
Mindezt nagyjából vidámnak tűnve.
Vagy nem is annyira.
Mindenesetre a rúdtáncos performance-t is előadtam, bár mindent elkövetett, hogy beégessen vele, de nem annyira jött össze neki.
...
Részemre ott jött el a mélypont, mikor egyszerűen faképnél hagyott a táncparketten. Ennél már csak az volt rosszabb, mikor kimentem levegőzni, és ott találtam a csajokkal. Machinátor épp mesélt valamit, és egy elkapott mondatfoszlányból összeraktam, hogy Forradalmárról volt szó - az összenézésükből azt is láttam, hogy azt a históriát Machinátor megfelelő felhangokkal, a maga egyszerű felfogásában tálalta már.
(Mert ő olyan kib@szottul racionális... főleg, ha másokról van szó.)
Abban a pillanatban tudtam, hogy én itt siralmasan és végképp hülyének vagyok nézve, és ez a két ember tulajdonképpen megérdemli egymást.
Ütni tudtam volna, ordítani és ütni. De inkább csak ott hagytam őket.
És megértettem, mikor PG tegnap este azt írta, hogy Machinátor neki már nagyon sok emberi kapcsolatát elrontotta.
Később a Fantom elment, és én ültem, magam alá roskadva. Igazi szeretteim: Frici, az Őrangyal, Könyvmoly és Írónőnk vigasztaltak, és valamikor a buli vége előtt kicsivel már újra tudtam táncolni is, ha nem is mosolyogva.
Pár nap eltelt, mire ezt az egész élményt valamennyire fel tudtam dolgozni. Mint általában, most is az uszoda vize segített benne. Míg róttam köreimet a nagy kékségben, azon tűnődtem, hogy honnan olyan átkozottul ismerős, amit most érzek?
És rájöttem.
Csaba viselkedett így velem az elején. Ugyanígy igyekezett heccelni, manipulálni, belepörgetni valamibe és én - akkor még tapasztalatlanul - ebbe hagytam is belerángatni magam.
Még a nyomozás, ellenőrzés, kontroll része is stimmel a dolognak.
Felrémlett bennem az érzés - engem nem szerettek - és eszembe jutott a dicstelen vég is, mikor is hét évnyi viszonzatlan odaadás, ápolás és tutujgatás után arra lettem érdemesítve, hogy női létem legintimebb titkait kijátsszák egy harmadik félnek.
Lehet, hogy paranoiás vagyok én is?
De nekem még egyszer ilyen nem kell.
Soha többé nem kell olyan, aki nem szeret engem.
...igen, még mindig nem hiszem, hogy István nem szeret. És ez nem fog megváltozni attól, ha még undokoskodni fog, vagy bánt bárhogy.
Mert neki elhittem.
Zámbó Jimmy: Gyere, sírj a vállamon
(Bőgjetek, hoztam egy kis nyálat. Hogy ne csak én szenvedjek már. Nahát.)
2018. február 13., kedd
Egy találkozás margójára
Sok bánatom mellett ma apró, nem várt öröm ért.
A platánosban voltam, mikor Kékhemüék eljöttek egy iratért. A nagy, fekete, sok karikás főnöki autó lefékezett a kovácsoltvas kapu előtt. Sofőrünk lehúzta az ablakot, odaadtam neki a számára szükséges nyomtatványt - de a hátsó ülésről hangos "szia,szia Gabi" hangzott, majd kinyílt az ajtó, kipattant belőle Kékhemü, megkerülte a kocsit a zuhogó havas esőben egy szál elegáns öltönyben, elkapott, megölelgetett, megpuszilgatott.
Abban a pillanatban elöntötte a szívemet a szeretet, öröm, megnyugvás, - mindaz a keverék, amit Forradalmár "inspiráció" néven nevezett, s amit oly gyakran éreztem Kékhemü társaságában a gyönyörű, intarziás asztal mellett tartott meetingeken, mikor is ketten beszéltük meg a stratégiai és taktikai lépéseket.
Azok után a beszélgetések után mindketten energikusabban keltünk fel az asztal mellől, mint ahogy leültünk, pedig keményen végigdolgoztuk azt az egy-másfél órát, lépésről lépésre, feladatról feladatra.
- Azt mondta, hogy szeretett veled dolgozni - mondta a múltkor a titkárnője.
- Igen, én is Vele - válaszoltam. (Pedig kevés ember van, aki ezt elmondhatja Vele kapcsolatban).
A titok talán az, hogy mindketten szerettük amit csináltunk? Vagy talán a személyiségünk is ilyen hatással van a másikéra? Nem tudom.
Mindenesetre hatalmas sóhajjal szakadt ki belőlem, számomra is meglepő módon:
- Annyira hiányoztok!
Abban a pillanatban már szégyelltem, hogy kimondtam - de igaz volt, és én őszinte ember vagyok.
Meg hülye is.
- Vivi mondta, hogy azért bejössz néha.
- Igen, két hetente az anyagokért.
- Beszéljek XY-nal, hogy találjon neked bent az irodában feladatot?
Itt felrémlett bennem XY - számomra - kissé ambivalens alakja, és köszönettel, mentegetőzve hárítottam.
Közben valahol hátul, az agyamban végigfutott valami ellenőrző program XY-t illetően.
Igen, az az üzleti terv brilliáns a maga rengeteg nullájával.
Mégis... mégis...
- Kell félteni ezt a fiút? - kérdeztem meg magamtól.
- Ügyes ő... talán nem. - jött a válasz, de a "talán" még este, az uszoda vizében is vissza-visszajött mint lágy, mégis kellemetlen motívum.
Mindenesetre megindokoltam a nemet - azzal, hogy elárultam Neki az elmúlt hét legnagyobb titkát. (Most majdnem azt írtam, hogy még senki nem tudja a családomon kívül, de ez nem igaz - egy embernek elárultam - de ő nincs Magyarországon jelenleg).
Láttam, hogy elkerekedett a szeme.
Ez az! Szeretem, ha másképp néznek rám! - gondoltam, és arra gondoltam, hogy éppen ez az egész dolog lényege. Legalábbis számomra ez jelenti a hozzáadott motivációt.
Aztán elköszöntünk hamar; este beszéltem Sofőr úrral, és még ő is észrevételezte a nagy szívélyességet.
- Hát igen - gondoltam magamban.
Aztán hozzátettem:
- És Ő a legkevésbé szeretett főnököm.
Nekem q.va nagy szerencsém van.
A főnökeimet illetően mindenképpen.
Ez is valami.. ha nem is az, amire valójában vágyom.
A platánosban voltam, mikor Kékhemüék eljöttek egy iratért. A nagy, fekete, sok karikás főnöki autó lefékezett a kovácsoltvas kapu előtt. Sofőrünk lehúzta az ablakot, odaadtam neki a számára szükséges nyomtatványt - de a hátsó ülésről hangos "szia,szia Gabi" hangzott, majd kinyílt az ajtó, kipattant belőle Kékhemü, megkerülte a kocsit a zuhogó havas esőben egy szál elegáns öltönyben, elkapott, megölelgetett, megpuszilgatott.
Abban a pillanatban elöntötte a szívemet a szeretet, öröm, megnyugvás, - mindaz a keverék, amit Forradalmár "inspiráció" néven nevezett, s amit oly gyakran éreztem Kékhemü társaságában a gyönyörű, intarziás asztal mellett tartott meetingeken, mikor is ketten beszéltük meg a stratégiai és taktikai lépéseket.
Azok után a beszélgetések után mindketten energikusabban keltünk fel az asztal mellől, mint ahogy leültünk, pedig keményen végigdolgoztuk azt az egy-másfél órát, lépésről lépésre, feladatról feladatra.
- Azt mondta, hogy szeretett veled dolgozni - mondta a múltkor a titkárnője.
- Igen, én is Vele - válaszoltam. (Pedig kevés ember van, aki ezt elmondhatja Vele kapcsolatban).
A titok talán az, hogy mindketten szerettük amit csináltunk? Vagy talán a személyiségünk is ilyen hatással van a másikéra? Nem tudom.
Mindenesetre hatalmas sóhajjal szakadt ki belőlem, számomra is meglepő módon:
- Annyira hiányoztok!
Abban a pillanatban már szégyelltem, hogy kimondtam - de igaz volt, és én őszinte ember vagyok.
Meg hülye is.
- Vivi mondta, hogy azért bejössz néha.
- Igen, két hetente az anyagokért.
- Beszéljek XY-nal, hogy találjon neked bent az irodában feladatot?
Itt felrémlett bennem XY - számomra - kissé ambivalens alakja, és köszönettel, mentegetőzve hárítottam.
Közben valahol hátul, az agyamban végigfutott valami ellenőrző program XY-t illetően.
Igen, az az üzleti terv brilliáns a maga rengeteg nullájával.
Mégis... mégis...
- Kell félteni ezt a fiút? - kérdeztem meg magamtól.
- Ügyes ő... talán nem. - jött a válasz, de a "talán" még este, az uszoda vizében is vissza-visszajött mint lágy, mégis kellemetlen motívum.
Mindenesetre megindokoltam a nemet - azzal, hogy elárultam Neki az elmúlt hét legnagyobb titkát. (Most majdnem azt írtam, hogy még senki nem tudja a családomon kívül, de ez nem igaz - egy embernek elárultam - de ő nincs Magyarországon jelenleg).
Láttam, hogy elkerekedett a szeme.
Ez az! Szeretem, ha másképp néznek rám! - gondoltam, és arra gondoltam, hogy éppen ez az egész dolog lényege. Legalábbis számomra ez jelenti a hozzáadott motivációt.
Aztán elköszöntünk hamar; este beszéltem Sofőr úrral, és még ő is észrevételezte a nagy szívélyességet.
- Hát igen - gondoltam magamban.
Aztán hozzátettem:
- És Ő a legkevésbé szeretett főnököm.
Nekem q.va nagy szerencsém van.
A főnökeimet illetően mindenképpen.
Ez is valami.. ha nem is az, amire valójában vágyom.
2018. február 11., vasárnap
Uszodai bölcselet
A buliról majd később... jöjjön némi vállalkozástan. Csak dióhéjban és okulásul. Avagy: hölgyek, ha vállalkozó f@szkalapoknak nyújtotok segítséget, ne legyetek szívbajosak elkérni az árát :D
...Aznap, mikor felvezettem Morgónak a tuti biznisz újabb fejezeteit, analógiákat keresve és fellelve a végtelenségig és azon is túl (valaki ma helyreigazított, hogy én már mindenhol tükröt látok, ott is, ahol nincs is, és b@ssza meg, igaza volt) sikerült őt asztal alá röhögtetnem azzal a költői párhuzammal, mi szerint felvázoltam neki István 10 évvel ezelőtti cégalapításának a körülményeit (és még ügyvédet is én kerestem neki! Azóta is azzal dolgoztat!..) a jelenlegi helyzettel (még a kamionbérlést is nekem kell szervezni, ügyvédet keresni (minden csak egyre rosszabb és rosszabb lesz, megmondta Morgó is - (nodok és gráfok, a mostani ügyvédem pasi, ráadásul fiatalabb mint én, mentségemre szolgáljon, hogy olcsó), meglátod, a végén fuvarszervezők is leszünk..) és miután rájöttem, hogy igen, az életben vannak ismétlődések a barna sugarú gyermektekinteteken innen és túl is, mélységes meditációba estem.
Mert igen, jó az a könyvelési díj. Igazán jó, nem kell rovázni miatta.
De mi is az én célom ebben a nyomorult életben?
Hát én egy rohadt szemétláda kapitalista köcsög B akarok lenni.
Nem A (hagyjuk), nem C (szép sport.. nem biztos, hogy nekem, bár igaza volt a CF négyszögnek, nem megúszható, de erről további súlyos bejegyzéseim egyikében fogok értekezni), hanem B. Egy rohadt k@csög, számító B-nek lenni... na igen, ez a cél.
Meg amúgy is, tanultam Művésznőtől.
"Én a férjemet szeretem, nekem csak a pénze kell" - na ez volt az a mondat, amitől aznap este hanyatt estem.
Meg a másnapi üzenettől... de azt most hagyjuk is, nem téma. Van az úgy, hogy a speciálisan okos fiúk kissé elvesztik a látásukat, de megjön az idővel.
Mint ahogy a Farkasé is előkeveredett.
Mintha hájjal kenegettek volna, mikor telefonbeszélgetésünk során hallottam azt a halvány, furcsa félmondatot Z.kolléganőre vonatkozóan.
Most mondjam, hogy tiltakoztam? ...Minek hazudnék?
Viszont mikor letettem a telefont, azt mondtam magamnak: kettő.
Hogy lesz belőle három, abban nem kételkedek, legfeljebb arra vagyok kíváncsi, hogy mikor.
Szerencsére a Zélet elég hosszú. Széles, tágas a tér... már a Bikini is megénekelte ezt.
De most nem is erről akartam értekezni, volt nekem fontosabb dolgom is, minthogy a felém irányuló rosszindulat bugyrait szemlélgessem.
Uszodába mentem, mint rendesen.
A kék víz, az ütemes mozgás szokás szerint segített összerendezni a gondolataimat.
10% - jelent meg előttem a szám.
Nem, nem leszek szívbajos.
Viszont lesz annak a cégnek egy jó gazdasági szakembere.
Ez is valami, ha nem is háló- vagy válótárs.
Talán megér 10%-ot.
...Aznap, mikor felvezettem Morgónak a tuti biznisz újabb fejezeteit, analógiákat keresve és fellelve a végtelenségig és azon is túl (valaki ma helyreigazított, hogy én már mindenhol tükröt látok, ott is, ahol nincs is, és b@ssza meg, igaza volt) sikerült őt asztal alá röhögtetnem azzal a költői párhuzammal, mi szerint felvázoltam neki István 10 évvel ezelőtti cégalapításának a körülményeit (és még ügyvédet is én kerestem neki! Azóta is azzal dolgoztat!..) a jelenlegi helyzettel (még a kamionbérlést is nekem kell szervezni, ügyvédet keresni (minden csak egyre rosszabb és rosszabb lesz, megmondta Morgó is - (nodok és gráfok, a mostani ügyvédem pasi, ráadásul fiatalabb mint én, mentségemre szolgáljon, hogy olcsó), meglátod, a végén fuvarszervezők is leszünk..) és miután rájöttem, hogy igen, az életben vannak ismétlődések a barna sugarú gyermektekinteteken innen és túl is, mélységes meditációba estem.
Mert igen, jó az a könyvelési díj. Igazán jó, nem kell rovázni miatta.
De mi is az én célom ebben a nyomorult életben?
Hát én egy rohadt szemétláda kapitalista köcsög B akarok lenni.
Nem A (hagyjuk), nem C (szép sport.. nem biztos, hogy nekem, bár igaza volt a CF négyszögnek, nem megúszható, de erről további súlyos bejegyzéseim egyikében fogok értekezni), hanem B. Egy rohadt k@csög, számító B-nek lenni... na igen, ez a cél.
Meg amúgy is, tanultam Művésznőtől.
"Én a férjemet szeretem, nekem csak a pénze kell" - na ez volt az a mondat, amitől aznap este hanyatt estem.
Meg a másnapi üzenettől... de azt most hagyjuk is, nem téma. Van az úgy, hogy a speciálisan okos fiúk kissé elvesztik a látásukat, de megjön az idővel.
Mint ahogy a Farkasé is előkeveredett.
Mintha hájjal kenegettek volna, mikor telefonbeszélgetésünk során hallottam azt a halvány, furcsa félmondatot Z.kolléganőre vonatkozóan.
Most mondjam, hogy tiltakoztam? ...Minek hazudnék?
Viszont mikor letettem a telefont, azt mondtam magamnak: kettő.
Hogy lesz belőle három, abban nem kételkedek, legfeljebb arra vagyok kíváncsi, hogy mikor.
Szerencsére a Zélet elég hosszú. Széles, tágas a tér... már a Bikini is megénekelte ezt.
De most nem is erről akartam értekezni, volt nekem fontosabb dolgom is, minthogy a felém irányuló rosszindulat bugyrait szemlélgessem.
Uszodába mentem, mint rendesen.
A kék víz, az ütemes mozgás szokás szerint segített összerendezni a gondolataimat.
10% - jelent meg előttem a szám.
Nem, nem leszek szívbajos.
Viszont lesz annak a cégnek egy jó gazdasági szakembere.
Ez is valami, ha nem is háló- vagy válótárs.
Talán megér 10%-ot.
Népi bölcsesség - szelídített verzió
Ma eszembe jutott ex és egyetlen férjem legjobb barátjának népi bölcsessége 16 éves korunkból. Valahogy így hangzott:
"Aki nekem puszipajtás, annak én aranykoma. Aki nekem kurvaisten, annak én hétszentség."
Én már öregebb vagyok, ezért szelídebb is talán.
Én csak annyit mondok, hogy a jövőben csak azokkal az emberekkel kívánok foglalkozni, akik szeretnek engem. Vagy legalább nem bántanak.
"Aki nekem puszipajtás, annak én aranykoma. Aki nekem kurvaisten, annak én hétszentség."
Én már öregebb vagyok, ezért szelídebb is talán.
Én csak annyit mondok, hogy a jövőben csak azokkal az emberekkel kívánok foglalkozni, akik szeretnek engem. Vagy legalább nem bántanak.
2018. február 10., szombat
25 másnapos sms :D
🍷🍷🍷
1. Jajaja itt is nagyon durva a buli…épp az előbb hánytam tarkón valakit…szerencsére nem látták h ki volt ..és most mindenki engem keres..köztük vagyok én is.
2. Lesz*rom, hogy hol vagyok, gyere értem!!!
3. Reggel nagy para volt. Nem tudtam hol vagyok. Nem barátnőnél, nem haveroknál. Aztán rájöttem, hogy fordítva fekszem az ágyamban..
4. Állítólag a balesetiről kifelé megkértem a nővérkét csomagoljon nekem egy kis morfiumot.
5. B*zmeg, reggel 8-kor a rendőrség keltett fel azzal, hogy én libát loptam… Azt hittem félreértés, de kis idő múlva beugrott, hogy mégsem…
6. Utolsó képem a tegnap estéből hogy bemegyek egy boltba piát venni…reggel 140 rugóval a zsebembe ébredtem :S Segítsetek, lehet köröznek ! :S
7. A csaj azt mondta szakítsunk, de én nem is ismerem…
8. Te emlékszel miért vittük föl a tizedikre a tuját és a két téglát?
9. Hamarabb néztem meg a gyűrűsujját mint a mellét. Öregszem…
10. A fű sem segített. Szarabb a kedvem, de legalább félek a felhőktől és a tücsköktől.
11. “Most ébredtem, nemtom hol vagyok. Asszem elloptam egy fűnyírót. Ti merre?”
“Gyere be a házba aztán majd megbeszéljük.”
12. Nem érek oda! Z-vel vok balesetin, mamus protkóját ragasztotta a szeme fölé, de nem jött le, most meg a higító csípi a szemét. A papagáj sincs még meg, ha látod szólj! Puszi.
13. Végtagonként egy ember vitt haza, miközben brekegtem, mert békának képzeltem magam. Jó buli volt.
14. Tegnap hokisisakban hánytam víz alatt. Király!
15. Köszönöm az éjszakai szerenádot, anyámék meg a szomszédok üzenik, hogy örülnek, hogy ennyire el vagy ájulva a szexuális képességeimtől, de ha lehet, a következő pár évtizedben ne itthon randizzunk. Ui: Én is szeretlek.
6. Ki gyantázta le a seggem??
17. Gratulálok Töki! Háton fekve hánytál, miközben a Marseilles-t énekelted! Sosem láttam hasonlót!
18. Valaki megosztaná velem, hogy mi történt az elmúlt 4 napban???
19. Reggel anyád kocsijában ébredtem. Ötletek?
20. Szia! Kerestelek tegnap a buliban. Megtaláltalak?
21. “Rohadt szarul vagyok, olyan jó lenne, ha itt lennél” – totál részeg pasimtól, aki mellettem feküdt az ágyban –
22. “Azt hiszem jól sikerült a tegnapi betépés. Semmire sem emlékszem és egy pályaudvaron vagyok ahol főleg németül beszélnek. Lehet hétfőn nem megyek be melózni”
“A hétfői meló miatt ne aggódj, ma kedd van. Már a rendőrség is keres, anyádék büszkék lesznek rád. Amúgy hol a répában vagy?”
23. A kollégium örömei: most faragtam feles-poharat egy krumpliból.
24. Elaludtam a vonaton. Itt ülök egy megállóban. A helyiek azt mondják hogy ez Észak-Szlovákia. Nem hiszek nekik. Nem akarok!
25. Hülye 5let volt tőled, hogy a lépcsőházban síeltél, de az ajtót nyitó nénit, akit elütöttél, a mentősök a diliosztályra vitték. Nem hittek neki a cserbenhagyásos síelőről…
1. Jajaja itt is nagyon durva a buli…épp az előbb hánytam tarkón valakit…szerencsére nem látták h ki volt ..és most mindenki engem keres..köztük vagyok én is.
2. Lesz*rom, hogy hol vagyok, gyere értem!!!
3. Reggel nagy para volt. Nem tudtam hol vagyok. Nem barátnőnél, nem haveroknál. Aztán rájöttem, hogy fordítva fekszem az ágyamban..
4. Állítólag a balesetiről kifelé megkértem a nővérkét csomagoljon nekem egy kis morfiumot.
5. B*zmeg, reggel 8-kor a rendőrség keltett fel azzal, hogy én libát loptam… Azt hittem félreértés, de kis idő múlva beugrott, hogy mégsem…
6. Utolsó képem a tegnap estéből hogy bemegyek egy boltba piát venni…reggel 140 rugóval a zsebembe ébredtem :S Segítsetek, lehet köröznek ! :S
7. A csaj azt mondta szakítsunk, de én nem is ismerem…
8. Te emlékszel miért vittük föl a tizedikre a tuját és a két téglát?
9. Hamarabb néztem meg a gyűrűsujját mint a mellét. Öregszem…
10. A fű sem segített. Szarabb a kedvem, de legalább félek a felhőktől és a tücsköktől.
11. “Most ébredtem, nemtom hol vagyok. Asszem elloptam egy fűnyírót. Ti merre?”
“Gyere be a házba aztán majd megbeszéljük.”
12. Nem érek oda! Z-vel vok balesetin, mamus protkóját ragasztotta a szeme fölé, de nem jött le, most meg a higító csípi a szemét. A papagáj sincs még meg, ha látod szólj! Puszi.
13. Végtagonként egy ember vitt haza, miközben brekegtem, mert békának képzeltem magam. Jó buli volt.
14. Tegnap hokisisakban hánytam víz alatt. Király!
15. Köszönöm az éjszakai szerenádot, anyámék meg a szomszédok üzenik, hogy örülnek, hogy ennyire el vagy ájulva a szexuális képességeimtől, de ha lehet, a következő pár évtizedben ne itthon randizzunk. Ui: Én is szeretlek.
6. Ki gyantázta le a seggem??
17. Gratulálok Töki! Háton fekve hánytál, miközben a Marseilles-t énekelted! Sosem láttam hasonlót!
18. Valaki megosztaná velem, hogy mi történt az elmúlt 4 napban???
19. Reggel anyád kocsijában ébredtem. Ötletek?
20. Szia! Kerestelek tegnap a buliban. Megtaláltalak?
21. “Rohadt szarul vagyok, olyan jó lenne, ha itt lennél” – totál részeg pasimtól, aki mellettem feküdt az ágyban –
22. “Azt hiszem jól sikerült a tegnapi betépés. Semmire sem emlékszem és egy pályaudvaron vagyok ahol főleg németül beszélnek. Lehet hétfőn nem megyek be melózni”
“A hétfői meló miatt ne aggódj, ma kedd van. Már a rendőrség is keres, anyádék büszkék lesznek rád. Amúgy hol a répában vagy?”
23. A kollégium örömei: most faragtam feles-poharat egy krumpliból.
24. Elaludtam a vonaton. Itt ülök egy megállóban. A helyiek azt mondják hogy ez Észak-Szlovákia. Nem hiszek nekik. Nem akarok!
25. Hülye 5let volt tőled, hogy a lépcsőházban síeltél, de az ajtót nyitó nénit, akit elütöttél, a mentősök a diliosztályra vitték. Nem hittek neki a cserbenhagyásos síelőről…
2018. február 8., csütörtök
A földi lét kavargó vörös pora
A Fészbugon visszanéztem a levelezésünket, és ledöbbentem, hogy milyen régóta küzdünk egymással, egymás ellen Politikai Gazdaságtannal. 2015 márciusi az első bejegyzés, és ami még érdekesebb: ezt a beszélgetést bezzeg őrzik a Fészbug bugyrai, ellentétben más, fontos, vagy legalábbis érdekes beszélgetésekkel szemben.
Igaz ez annak a sok letiltásnak és mi egyébnek az ellenére is, amit egymással/egymás ellen elkövettünk.
És most holnap lehet, hogy megismerjük egymást.
Az álneve - Politikai Gazdaságtan - a korábbi csörtéink tartalmát illetően több, mint találó, és én, ennyi idő távlatából, mosolyogva olvastam vissza kirohanásait a társadalmi újraelosztás igazságtalanságai és annak a "sötét oldalon" álló szereplői (mint pl. én) ellen.
De az idén valami megváltozott.
Más lett a hangnem, meghittebb, szelídebb, kedvesebb.
Sokkal, sokkal kedvesebb.
Igen, ez a függvények metszéspontjának köszönhető.
Nem is bírtam ki, megírtam Neki, hogy ezek után nálam mindig van egy mentsége. Neki is.
Van néhány ilyen ember, nem sokan - ezt ki kell érdemelni, de úgy érzem, hogy az utóbbi időkben ő kiérdemelte.
Ismerem, jó eséllyel előbb-utóbb szüksége is lesz rá. Nincsenek illúzióim.
Nincsenek illúzióim, de ahogyan a múltkor írt... attól elszorult a torkom és könnyes lett a szemem.
"Sok embert szeretnék meg, ha a buta hétköznapok és "a földi élet kavargó vörös pora" nem állna közénk.
De odaáll, és én megijedek, és akkor már vége.
Akkor már ők sem szeretnek, vagy talán csak félnek tőlem.
Vagy, ami még rosszabb, elítélnek. És talán joggal.
Persze, én tudom, hogy nem, vagyis már azt sem tudom..."
Később elmagyarázta - mert én mindent elfelejtek, még azt is, amit olvastam, pedig ezt olvastam - hogy a "földi élet kavargó vörös pora" (szex) idézet az Illatos Kert-ből való (erről a szó összetételről: "Illatos Kert", nekem hirtelen és azóta is egyetlen mozdulat jutott az eszembe, mely I. szokása volt, és ami miatt egyszer még mentegetőzésfélét is előadott - és nekem akkor is kiszáradt tőle a szám, összeszorult a torkom, és nem tudtam elmagyarázni, amit érzek: hogy lehet, hogy tíz perce sincs, hogy kimásztunk az ágyból, de én inkább most azonnal vissza is mennék, mert ezt máshol nem lehet kibírni.
Sose tudta meg, hogy ez rám ilyen hatással van... Változtatott volna valamin is? Alig hiszem.)
Mindenesetre PG barátom pár sorától csupa könny lett a szemem.
Legalább már tudok sírni.
Ez tulajdonképpen nagyon jó.
Mióta ő a pszichológusom, (szerepet cseréltünk, vagy mi történt velünk, sose gondoltam, hogy ennyire meg tudja haladni önmagát) többé-kevésbé kibírom a nappalokat és tudok aludni átlagosan hat órákat éjszakánként. (És már hetven hossznál járok, heti háromszor. Jövő héttől áttérek a napi uszodalátogatásra. Itt az ideje.)
Barátaim a csoportban az elmúlt napokban, érezvén, hogy közeledik a holnapi bulika ideje, mély nosztalgiába estek, és a korábbi hepeningekről fényképeket is töltöttek fel. Sőt, egy videót is, amelyen PG gitározik, és a barátaim énekelnek.
Furcsa volt látni őket egy évvel fiatalabban, mint ahogy én személyesen megismertem őket. Főleg Teszegényt, azt hiszem, ő nagyon sokat változott az akkori énjéhez képest. A többieknél nem ennyire szembetűnő az Idő munkája.
Emlékszem, a Ragyásban tartott utolsó bulinál már erős volt a gondolat, hogy el kellene menni - de akkor még lebeszéltem magamat róla.
A videót látva úgy éreztem, hogy hiba volt.
Később irkáltam PG-nek, hogy jöjjön el, és hozza el a gitárját is, mert hallani akarom - kicsit hezitált, átküldött egy file-t, úgy öt perces gitárjáték - nem, nem profi, de nagyon hangulatos, én kicsit fáradt is voltam a hetven hossz után, és mire végighallgattam, egy öreg, sötétbarna bútorokkal berendezett szobába repített a képzeletem, régi fotelban ücsörögtem, mellettem PG gitározott egy széken, rubin színű vörösbort kortyolgattam, és az egészen eluralkodott valami leheletfinom melankólia.
Tulajdonképp egy órán keresztül fogva tartott a hangulat.
Hogy eljön-e? Mint egy gyerek, nem adott határozott választ, de vörösbort már vett, erről beszámolt - és most fent se lóg Fészen, tehát mindent elkövet annak érdekében, hogy aludjon (tudjuk, ez nekik nem erősségük).
Mindenesetre holnap tehát bulika, többen jönnek még vidékről is, jó lesz megismerni őket, Marcsit különösen, szeretem őt.
Jelmez tekintetében a rúdtáncos felszerelésre szavaztam, az tűnt a legegyszerűbben megvalósíthatónak - fekete body, rajta néhány flitterrel; fekete harisnyanadrág; a schladmingi magassarkú cipő; Anyám rossz partvisnyelét betekerem sztaniolba és a rúd is megvan. Esetleg még hasznos lenne egy hosszú kesztyű meg egy kalap - nem tudom, majd holnap kitalálom.
A zene szigorúan ez lesz, mert semmit nem bízunk a véletlenre :D
Kim Basinger, Mickey Rouke - 9/5 week
És ha vége a performance-nak, felveszek egy szoknyát, és kész. Nyomathatjuk hajnalig.
Ha már boldogok nem lehetünk, legalább legyünk vidámak.
Igaz ez annak a sok letiltásnak és mi egyébnek az ellenére is, amit egymással/egymás ellen elkövettünk.
És most holnap lehet, hogy megismerjük egymást.
Az álneve - Politikai Gazdaságtan - a korábbi csörtéink tartalmát illetően több, mint találó, és én, ennyi idő távlatából, mosolyogva olvastam vissza kirohanásait a társadalmi újraelosztás igazságtalanságai és annak a "sötét oldalon" álló szereplői (mint pl. én) ellen.
De az idén valami megváltozott.
Más lett a hangnem, meghittebb, szelídebb, kedvesebb.
Sokkal, sokkal kedvesebb.
Igen, ez a függvények metszéspontjának köszönhető.
Nem is bírtam ki, megírtam Neki, hogy ezek után nálam mindig van egy mentsége. Neki is.
Van néhány ilyen ember, nem sokan - ezt ki kell érdemelni, de úgy érzem, hogy az utóbbi időkben ő kiérdemelte.
Ismerem, jó eséllyel előbb-utóbb szüksége is lesz rá. Nincsenek illúzióim.
Nincsenek illúzióim, de ahogyan a múltkor írt... attól elszorult a torkom és könnyes lett a szemem.
"Sok embert szeretnék meg, ha a buta hétköznapok és "a földi élet kavargó vörös pora" nem állna közénk.
De odaáll, és én megijedek, és akkor már vége.
Akkor már ők sem szeretnek, vagy talán csak félnek tőlem.
Vagy, ami még rosszabb, elítélnek. És talán joggal.
Persze, én tudom, hogy nem, vagyis már azt sem tudom..."
Sose tudta meg, hogy ez rám ilyen hatással van... Változtatott volna valamin is? Alig hiszem.)
Mindenesetre PG barátom pár sorától csupa könny lett a szemem.
Legalább már tudok sírni.
Ez tulajdonképpen nagyon jó.
Mióta ő a pszichológusom, (szerepet cseréltünk, vagy mi történt velünk, sose gondoltam, hogy ennyire meg tudja haladni önmagát) többé-kevésbé kibírom a nappalokat és tudok aludni átlagosan hat órákat éjszakánként. (És már hetven hossznál járok, heti háromszor. Jövő héttől áttérek a napi uszodalátogatásra. Itt az ideje.)
Barátaim a csoportban az elmúlt napokban, érezvén, hogy közeledik a holnapi bulika ideje, mély nosztalgiába estek, és a korábbi hepeningekről fényképeket is töltöttek fel. Sőt, egy videót is, amelyen PG gitározik, és a barátaim énekelnek.
Furcsa volt látni őket egy évvel fiatalabban, mint ahogy én személyesen megismertem őket. Főleg Teszegényt, azt hiszem, ő nagyon sokat változott az akkori énjéhez képest. A többieknél nem ennyire szembetűnő az Idő munkája.
Emlékszem, a Ragyásban tartott utolsó bulinál már erős volt a gondolat, hogy el kellene menni - de akkor még lebeszéltem magamat róla.
A videót látva úgy éreztem, hogy hiba volt.
Később irkáltam PG-nek, hogy jöjjön el, és hozza el a gitárját is, mert hallani akarom - kicsit hezitált, átküldött egy file-t, úgy öt perces gitárjáték - nem, nem profi, de nagyon hangulatos, én kicsit fáradt is voltam a hetven hossz után, és mire végighallgattam, egy öreg, sötétbarna bútorokkal berendezett szobába repített a képzeletem, régi fotelban ücsörögtem, mellettem PG gitározott egy széken, rubin színű vörösbort kortyolgattam, és az egészen eluralkodott valami leheletfinom melankólia.
Tulajdonképp egy órán keresztül fogva tartott a hangulat.
Hogy eljön-e? Mint egy gyerek, nem adott határozott választ, de vörösbort már vett, erről beszámolt - és most fent se lóg Fészen, tehát mindent elkövet annak érdekében, hogy aludjon (tudjuk, ez nekik nem erősségük).
Mindenesetre holnap tehát bulika, többen jönnek még vidékről is, jó lesz megismerni őket, Marcsit különösen, szeretem őt.
Jelmez tekintetében a rúdtáncos felszerelésre szavaztam, az tűnt a legegyszerűbben megvalósíthatónak - fekete body, rajta néhány flitterrel; fekete harisnyanadrág; a schladmingi magassarkú cipő; Anyám rossz partvisnyelét betekerem sztaniolba és a rúd is megvan. Esetleg még hasznos lenne egy hosszú kesztyű meg egy kalap - nem tudom, majd holnap kitalálom.
A zene szigorúan ez lesz, mert semmit nem bízunk a véletlenre :D
Kim Basinger, Mickey Rouke - 9/5 week
És ha vége a performance-nak, felveszek egy szoknyát, és kész. Nyomathatjuk hajnalig.
Ha már boldogok nem lehetünk, legalább legyünk vidámak.
2018. február 4., vasárnap
My dear Friend,
...You Big Wizzard from Russia :)
please, don't panic! You're right as usual. I wasn't yet on rsg course. But I promise, that I will not forget, if you so want it. :))
Untill then, if you didn't see this: :)) (only hundreds of times :) )
Flashdance - what a feeling
...And please, don't forget,that you are always my
Endless love (Miko Vanilla)
since our farewell in the tram stop.
I hope, that we will meet again once.
...May by Gül Baba and his roses... in our dreams.
please, don't panic! You're right as usual. I wasn't yet on rsg course. But I promise, that I will not forget, if you so want it. :))
Untill then, if you didn't see this: :)) (only hundreds of times :) )
Flashdance - what a feeling
...And please, don't forget,that you are always my
Endless love (Miko Vanilla)
since our farewell in the tram stop.
I hope, that we will meet again once.
...May by Gül Baba and his roses... in our dreams.
2018. február 3., szombat
Hófehér
Nagy pelyhekben, puhán esett a hó, mikor nekiindultam Törökbálintról Szentmiklósra. András fiam aggódott a nyári gumik miatt, hogy óvatosan vezessek, meg biztos, hogy most akarok én Hófehérékhez látogatóba menni? Jó ötlet ez egyáltalán?
Előtte vagy egy órán át álltam a teraszon, magam elé meredve, bámulva az esőzésből havazásba forduló időt. Beterítette a lelkemet a schladmingi hangulat emléke (valami csendesen zokogott a háttérben, de tulajdonképpen egészen elviselhető volt a lágy, puha fehérség, csendes volt és szelíd, mint maga az elmúlás) - és arra gondoltam, hogy nekem most muszáj elmennem hozzájuk.
A hivatalos indok, mint általában, most is holmi számlák és bizonylatok átvétele volt - de a valóság, a mögöttes indok most is az volt, hogy én nagyon szeretek Hófehér Jaguáréknál lenni, mióta összebútoroztak és leköltöztek a Dunába lógó házba.
- Elmegyek, megnézem magamnak, milyen egy boldog ifjú pár a hatvanas éveiben - gondoltam, kis fájdalmas sóhajjal, belegondolva a saját életem drámájába.
Mert igen, Hófehér Jaguár és Mesi története végső soron ad némi, halvány reményt arra, hogy nincs lehetetlen, és én ismét örülhetek egy helyes döntésemnek.
Ez is valami.
Igen, nagyon szeretem látni, hogy kedves ügyfelem és barátom élete végre, annyi gond, baj, betegség és vargabetű után rendeződik.
Tavaly év végén szinte egyszerre kerültek kórházba Istvánnal, és én érte is szétizgultam magam, sőt, talán emlékeztek is rá, mivel Budakeszin volt, útba esett, még meg is látogattam.
- Ugyan már, mondtam már Neked, hogy ő is csak egy f@szkalap! Csak amióta a stroke-ja volt, nem mer annyit nőzni, örül, hogy luk van és szelel! - foglalta össze András az eseményeket, mikor megemlítettem neki Hófehér kisimult ábrázatát és a közte és Mesi között uralkodó harmóniát.
És csakugyan, emlékszem, hogy az elején voltak gondjaik.. sok vita, stressz, stikában nőzések rémlenek a messzi múltból (úgy másfél éves időintervallumról beszélek most). De az utóbbi időben valami megváltozott.
Eltűnődtem ezen. Lehet, hogy egy f@szinak tényleg félig meg kell pusztulnia ahhoz, hogy lenyugodjon végre?
Mindenesetre neki sikerült, csak félig megpusztulni is és lenyugodni is... és a náluk töltött két óra elteltével én is kisimultabban jöttem el. Jól esett barátom hétköznapi, földhöz ragadt racionalizmusa, és ismét meggyőződhettem arról is, hogy megtalálta a hozzá illő nőt, a tűzről pattant, észér és határozott kis sváb lányt, aki háromszor körberohanja, dirigál neki megállás nélkül, akivel szidhatják egymást mindenféle hülyének meg seggdugasznak, de akivel csillogó szemmel bámulnak egymásra, mintha csak húszévesek lennének.
És ez az, ami számít - nem a szavak.
- Milyen szép is ez - gondoltam ismét.
Anyámhoz menet - ma másfél napi gyógyszert vett be, pedig előkészítettem neki, hogy mit kell bevennie, de inkább bekotorászott a gyógyszeres szekrénybe, és megkajált még egy kikészített napi adagot, ezt is zárnom kell előle, ez borzasztó - bár a hó visszaváltott esőre, a gondolataim Schladmingban ragadtak, és már megint annyira fájt az élet, hogy arra nincsenek szavak.
Demis Roussos - Forever and ever
Előtte vagy egy órán át álltam a teraszon, magam elé meredve, bámulva az esőzésből havazásba forduló időt. Beterítette a lelkemet a schladmingi hangulat emléke (valami csendesen zokogott a háttérben, de tulajdonképpen egészen elviselhető volt a lágy, puha fehérség, csendes volt és szelíd, mint maga az elmúlás) - és arra gondoltam, hogy nekem most muszáj elmennem hozzájuk.
A hivatalos indok, mint általában, most is holmi számlák és bizonylatok átvétele volt - de a valóság, a mögöttes indok most is az volt, hogy én nagyon szeretek Hófehér Jaguáréknál lenni, mióta összebútoroztak és leköltöztek a Dunába lógó házba.
- Elmegyek, megnézem magamnak, milyen egy boldog ifjú pár a hatvanas éveiben - gondoltam, kis fájdalmas sóhajjal, belegondolva a saját életem drámájába.
Mert igen, Hófehér Jaguár és Mesi története végső soron ad némi, halvány reményt arra, hogy nincs lehetetlen, és én ismét örülhetek egy helyes döntésemnek.
Ez is valami.
Igen, nagyon szeretem látni, hogy kedves ügyfelem és barátom élete végre, annyi gond, baj, betegség és vargabetű után rendeződik.
Tavaly év végén szinte egyszerre kerültek kórházba Istvánnal, és én érte is szétizgultam magam, sőt, talán emlékeztek is rá, mivel Budakeszin volt, útba esett, még meg is látogattam.
- Ugyan már, mondtam már Neked, hogy ő is csak egy f@szkalap! Csak amióta a stroke-ja volt, nem mer annyit nőzni, örül, hogy luk van és szelel! - foglalta össze András az eseményeket, mikor megemlítettem neki Hófehér kisimult ábrázatát és a közte és Mesi között uralkodó harmóniát.
És csakugyan, emlékszem, hogy az elején voltak gondjaik.. sok vita, stressz, stikában nőzések rémlenek a messzi múltból (úgy másfél éves időintervallumról beszélek most). De az utóbbi időben valami megváltozott.
Eltűnődtem ezen. Lehet, hogy egy f@szinak tényleg félig meg kell pusztulnia ahhoz, hogy lenyugodjon végre?
Mindenesetre neki sikerült, csak félig megpusztulni is és lenyugodni is... és a náluk töltött két óra elteltével én is kisimultabban jöttem el. Jól esett barátom hétköznapi, földhöz ragadt racionalizmusa, és ismét meggyőződhettem arról is, hogy megtalálta a hozzá illő nőt, a tűzről pattant, észér és határozott kis sváb lányt, aki háromszor körberohanja, dirigál neki megállás nélkül, akivel szidhatják egymást mindenféle hülyének meg seggdugasznak, de akivel csillogó szemmel bámulnak egymásra, mintha csak húszévesek lennének.
És ez az, ami számít - nem a szavak.
- Milyen szép is ez - gondoltam ismét.
Anyámhoz menet - ma másfél napi gyógyszert vett be, pedig előkészítettem neki, hogy mit kell bevennie, de inkább bekotorászott a gyógyszeres szekrénybe, és megkajált még egy kikészített napi adagot, ezt is zárnom kell előle, ez borzasztó - bár a hó visszaváltott esőre, a gondolataim Schladmingban ragadtak, és már megint annyira fájt az élet, hogy arra nincsenek szavak.
Demis Roussos - Forever and ever
Yesterday
Tegnap tulajdonképp egész jó nap volt.
Délelőtt megtalált a kamionos srác, latolgattuk a vállalkozás indításához szükséges erőforrások előteremthetőségét. Pozitív meglepetésként szolgált a tény, hogy az induláshoz szükséges tőkét összevakarta már. Azonban mégsem olyan egyszerű az ügy, mert nem talál magának váltótársat, pedig anélkül nemzetközizni nagyon kemény, és már ő is elérte a fél évszázadot.
A beszélgetés során megállapítottam, hogy egész kulturált fickóval állok szemben - aki épp el van keseredve a családi helyzete alakulása felett.
Tulajdonképp komplett szerviz keretében megoldást kínált az élet minden területén jelentkező, bármilyen esetleges, talán eddig fel sem merült problémámra, az opcióban még barna sugarú gyermektekintet is szerepelt, lévén a kisfia öt éves (hát nem furcsa az élet?)...
Valamiért ettől az egésztől rám jött a menekülhetnék, és próbáltam az értésére adni, hogy üzlettársat keresek, nem élettársat, menjen csak szépen vissza a kedves párjához, öljék meg egymást az én szíves közreműködésem nélkül - ebből a műfajból egyszer elég volt, a végére még én lettem az első számú közellenség, pedig én csak szerettem. Őszintén és nagyon.
De tudjuk, hogy az mindig halálos bűn - és én majdnem rá is mentem erre a két hónapra, majdnem leromboltam mindazt, amit az elmúlt évtizedben felépítettem, sőt, az életem is majdnem ráment - mindezt azért, hogy a végére "irritáljak" valakit.
Ez a különös szépsége az egésznek, amit túlélni igazi kihívás - de nem, én ezért nem haragszom. A szeretet és a harag nem fér meg egymás mellett, és én ahhoz túlságosan szeretek.
Irritálni sem szeretném szegényemet, van neki elég baja az életben - most már tényleg csak egy dolgot szeretnék: lezárni a könyvelését, átadni az új könyvelőjének és hagyni, hogy az idő elvégezze a maga munkáját mindkettőnk lelkében.
"Szeretettel áldalak és elbocsátalak. Szabad vagy, és én szabad vagyok" - mantrázom, egyelőre kevés hittel és összetörten, de remélem, hogy ez egyszer még lesz jobb is.
Sajnálom, hogy nem megfelelő társakat választott a további útra - de ezzel úgy vagyok, hogy majd megtapasztalja, amit az élet rendel neki. Persze nem biztos, hogy én jó lettem volna - sokkal erősebbnek kellett volna lennem, és emiatt szégyellem is magam.
Ezzel kapcsolatosan az sem vigasztal, hogy új barátai ilyen éles helyzetben valószínűleg sokkal hamarabb ellene fordulnának (hisz már most sincsenek annyira vele, mint azt ő képzeli) - mert én sem tudtam az az ember lenni, aki a legnagyobb problémák közepette a biztos pontot jelenti. Ahhoz túl sok volt a hányattatás, és az idegeim felmondták a szolgálatot.
Ez mégsem ment fel a felelősségem elől - nekem ezzel a kudarcélménnyel kell tovább élnem. Nagyon keserves, de próbálkozom.
Szóval, a kamionos srác beszélt sok mindenről, - kezeltem a kérdést - de volt egy pont, amikor kissé elbizonytalanodtam.
- És eljöhetnél velem, becsavarogjuk Európát! - szólt az ajánlat.
Erről eszembe jutott egy régi beszélgetés...
- El tudnál vinni Gibraltárba?
- Szólj, mikor, és megoldjuk!
...
Yesterday - The Beatles
Délelőtt megtalált a kamionos srác, latolgattuk a vállalkozás indításához szükséges erőforrások előteremthetőségét. Pozitív meglepetésként szolgált a tény, hogy az induláshoz szükséges tőkét összevakarta már. Azonban mégsem olyan egyszerű az ügy, mert nem talál magának váltótársat, pedig anélkül nemzetközizni nagyon kemény, és már ő is elérte a fél évszázadot.
A beszélgetés során megállapítottam, hogy egész kulturált fickóval állok szemben - aki épp el van keseredve a családi helyzete alakulása felett.
Tulajdonképp komplett szerviz keretében megoldást kínált az élet minden területén jelentkező, bármilyen esetleges, talán eddig fel sem merült problémámra, az opcióban még barna sugarú gyermektekintet is szerepelt, lévén a kisfia öt éves (hát nem furcsa az élet?)...
Valamiért ettől az egésztől rám jött a menekülhetnék, és próbáltam az értésére adni, hogy üzlettársat keresek, nem élettársat, menjen csak szépen vissza a kedves párjához, öljék meg egymást az én szíves közreműködésem nélkül - ebből a műfajból egyszer elég volt, a végére még én lettem az első számú közellenség, pedig én csak szerettem. Őszintén és nagyon.
De tudjuk, hogy az mindig halálos bűn - és én majdnem rá is mentem erre a két hónapra, majdnem leromboltam mindazt, amit az elmúlt évtizedben felépítettem, sőt, az életem is majdnem ráment - mindezt azért, hogy a végére "irritáljak" valakit.
Ez a különös szépsége az egésznek, amit túlélni igazi kihívás - de nem, én ezért nem haragszom. A szeretet és a harag nem fér meg egymás mellett, és én ahhoz túlságosan szeretek.
Irritálni sem szeretném szegényemet, van neki elég baja az életben - most már tényleg csak egy dolgot szeretnék: lezárni a könyvelését, átadni az új könyvelőjének és hagyni, hogy az idő elvégezze a maga munkáját mindkettőnk lelkében.
"Szeretettel áldalak és elbocsátalak. Szabad vagy, és én szabad vagyok" - mantrázom, egyelőre kevés hittel és összetörten, de remélem, hogy ez egyszer még lesz jobb is.
Sajnálom, hogy nem megfelelő társakat választott a további útra - de ezzel úgy vagyok, hogy majd megtapasztalja, amit az élet rendel neki. Persze nem biztos, hogy én jó lettem volna - sokkal erősebbnek kellett volna lennem, és emiatt szégyellem is magam.
Ezzel kapcsolatosan az sem vigasztal, hogy új barátai ilyen éles helyzetben valószínűleg sokkal hamarabb ellene fordulnának (hisz már most sincsenek annyira vele, mint azt ő képzeli) - mert én sem tudtam az az ember lenni, aki a legnagyobb problémák közepette a biztos pontot jelenti. Ahhoz túl sok volt a hányattatás, és az idegeim felmondták a szolgálatot.
Ez mégsem ment fel a felelősségem elől - nekem ezzel a kudarcélménnyel kell tovább élnem. Nagyon keserves, de próbálkozom.
Szóval, a kamionos srác beszélt sok mindenről, - kezeltem a kérdést - de volt egy pont, amikor kissé elbizonytalanodtam.
- És eljöhetnél velem, becsavarogjuk Európát! - szólt az ajánlat.
Erről eszembe jutott egy régi beszélgetés...
- El tudnál vinni Gibraltárba?
- Szólj, mikor, és megoldjuk!
...
Yesterday - The Beatles
2018. február 1., csütörtök
Mai bölcs
Ha valaki értékes erőforrásait aprópénzre cseréli, az meg is érdemli. Befektetői, kifektetői és minden egyéb szempontból. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)