Semmi újság

(Jelenlegi putrim elődje, gyermekkorom nyaralója a Facebook Időutazás albumomból. Mert itt az otthonom.)

...tulajdonképpen ez az év vége is ugyanolyan rettenetes, mint az előzőek. A szokásos hideg, pénztelenség, víz, fűtés és csatornaügyi problémák kísérték az elmúlt napok történéseit. A karácsonyi ajándék például bizonytalan időre elmaradt. Még jó, hogy fát tudtunk állítani és jó kajákat is tudtam készíteni (köhögésrohamokkal küszködve, de meglettek).
Illetve, nem maradt el a karácsonyi ajándék, legalábbis Csabától kaptam: sóőrlőt és kávéfőzőt is, ez teljesen meglepett és őszintén örültem neki. Viszont adni nem tudtam senkinek semmit, még a gyerekeknek sem igazán: Banduci egy bögrét, Andi egy könyvet kapott és ennyi.

Zsolti fiammal nem beszéltem az októberi rosszul sikerült meghívás óta, mikor szerettem volna ha megint tartunk egy összejövetelt a születésnapom alkalmából. Ekkor közölte, hogy ő nem jön el, és hogy nem is kellene nagyon erőltetnünk a kapcsolatot, "Anyu, bennünk nincs semmi közös".
(Csak a génjeid 50%-a, hülye fiam, de ha nem, hát nem. Tudod mit? Fölneveltelek erőmön felül, hülyére dolgoztam magamat érted, több anyagi juttatást kaptál hosszú ideig mint a másik kettő... Az a rengeteg mateklecke, amit veled még volt energiám végig csinálni, és ami miatt ma diplomás ember vagy... De nem baj. Ha te így, én is így. Ki fogom bírni. Az ember a végére úgyis egyedül marad.)

A gyerekeim nem igazán bizonyultak segítőkésznek a karácsonyi készülődést illetően. Illetve még ez sem teljesen igaz, mert segítettek ők, csak én többet szerettem volna. De aztán beletörődtem, hogy ennyi az idei karácsony, és nem több - és így végül békességben telt. A menü pedig tényleg pazar volt : halászlé, rántott borda, krumplipüré, csemegeubi, pisztráng kétféle mártással, a szokásos mézes krémes és sajtos rúd mellé albán krémest készítettem.
Csaba családjához is felszaladtam egy kis sütivel, de állapotomra tekintettel nem időztem hosszasan.
Gondolom, ez az oka annak, hogy nem került fel az Arcok Könyvébe az idei "együtt mosolygunk" felvétel. Az okra rá se kérdeztem, és úgy rémlik, hogy még büszke is voltam rá... azt hiszem.

A betegségem miatt és amiatt, hogy ez úttal Morgó volt szabin a karácsonyt megelőző napokban, nem volt módom alaposabb takarításra. Így ha ránézek a konyhaszekrényre, elmegy a maradék jókedvem is a zsíros kosz láttán.. de mindegy is ez most, a konyha félig koszos, de félig tiszta, mint az a bizonyos pohár, ami félig tele, félig üres. Mostanában többet koncentráltam az üres részre, azt hiszem, és ez hiba. A gyerekeim jó kritikusok, (mást se tudnak csak kritizálni) - ezt is észrevételezték. El kell ismernem, igazuk volt.

Csaba túl van a következő kezelésen, kezdi nehezebben bírni és én nagyon sajnálom érte. Megint elesettebbnek látom és ez nem jó.. megint sírtunk együtt ma délelőtt, pedig az előző hetekben már nem kellett..

Egyébként ma is rendes volt. Adott kölcsön új szivattyúra. Mert persze a kútvíz szolgáltatás mikor adja meg magát, ha nem december 30-án, közelgő mínuszok és pénztelenség idején?
Az a durva, hogy nem is voltam pénztelen. Reggel még volt ötvenötezer forintom. Mostanra van újabb mínusz negyven.
Így megy ez itt faluhelyen.

A betegségem miatt nem is tudtam Vele lenni túl sokat az utóbbi időben. Anyut is elhanyagoltam, és ennek is megvan a maga negatív hatása: mostanában a halálról beszél, meg arról, hogy süketen és vakon minek élni... fogyott ő is öt kilót, januárban el kell vinnem CT-re. Sajnos csak fizetős alapon van esélye egy ilyen vizsgálatnak emberi várakozási idők mellett.

Tulajdonképpen nagyon nehéz dolgom van. A munkahelyemet is beleszámítva négyfelé kellene szakadnom. Mindenki csak azt várja, hogy adjak magamból... adjak... adjak...
De pont az évnek ez a szakasza a legnehezebb számomra a saját túlélésem tekintetében is. Erre ékes példa az elhúzódó légcsőhurut, a víz/csatorna/fűtés problémák - hát ez egyik se olyasmi amivel hatvanon túli, lakótelepi lakosok tudnak mit kezdeni. Nem is lehet őket hibáztatni érte.

Ehhez indián túlélőtábort megjárt harcosok szükségesek, machetével és fejenként két tárnyi éles lőszerrel. Bumm a fejbe. Egyet mellé, egyet meg jó közel
.
Mikor két napig nem jövök haza, és beállítva hideg, rendetlenség és egy depibe süllyedt kamaszlány fogad, míg a fiam valahol a világban csavarog otthon hiányában - olyankor rájövök arra, hogy ez a hely attól lesz otthon, hogy én itt vagyok.
És ha arra gondolok, hogy a másik milyen fuvola hangon beszél sokszor a maga nagykorú, pasiról pasira bolyongó, legalább ugyanolyan rendetlen és szertelen gyerekével, (akivel, félreértés ne essék, nekem semmi bajom nincs, egy nagyon aranyos csaj - és különben is: ő is magának kereste az akadályokat az életében, mint mindannyian) az enyémekkel pedig mennyire intoleráns - hát akkor még mindig nem tudok ezzel az egésszel mit kezdeni, imádom, szeretem őt, de a vérem az a vérem és pont.
Objektíven nézve ezt a kapcsolatrendszert ő az intoleráns hozzáállásával legalább annyira megterhelte, mint a fiatalok a személyiségük árnyoldalaival.

Persze ez nem azt jelenti, hogy nem aggódok érte. Nagyon is aggódok, a mostani vérképe nem szép, a közérzete ennek megfelelően pocsék és igen, sokkal jobb lenne, ha ott lehetnék vele és vigyázhatnék rá Szilveszterkor.
Meg amúgy is, az utóbbi években tényleg mindig együtt Szilvesztereztünk.
De nem tudok kétfelé szakadni. Nem megy.
Mi a nyavalyát csináljak?

Szer-etet?

...ha valaki elkarácsonyozgat az ex-szel aki fűt-fát kiabál rá a család kedvéért, de nem tűri a párja(?) magára maradt gyerekét egy szilveszter éjszakára, "mert feszült a viszonyunk"...

...no az betegség ide, rosszul lét oda, tulajdonképp megérdemli, hogy egyedül szilveszterezzen.

Horgolt szaloncukor

...láttam, valaki erősen kereste. Én ezt a mintát használtam:

Horgolástanfolyam blog - horgolt szaloncukor

Ha majd (jövőre) magamnak is fogok készíteni, simán körbe-körbe fogom horgolni, így is összeállítás után töltöttem és úgy sokkal egyenletesebb lesz. Másrészt ügyelni fogok arra, hogy szorosabb szemekkel dolgozzak.

Ennyit tudok hozzá tanácsként mondani. Egyébként haladós, könnyű kis minta. Próbáljátok ki bátran.

Birtoktan

Az elmúlt napokban alig-alig vonszoltam magamat. Az arcüreggyulladással egybe kötött légcsőhurut teljesen legyalázott. Ilyen állapotban töltöttem a karácsonyi készülődés napjait és magát a Karácsonyt is. Ráadásul előtte végig dolgoztam, mert Morgó a ránk váró elemi világvége függvényében év közben még annyi szabit sem mert kivenni, mint más években - így viszont beállt az a szituáció, hogy muszáj volt neki szabira mennie, tehát nekem kellett tartani a frontot.
A bevételeim sem teljesen a tervezettek szerint alakultak, de végül is, ez majdnem mindegy, a karácsonyi sütésfőzést így is meg lehetett oldani, ajándék meg olyan hú de nagy amúgy se lett volna.
Az végül is megérne egy misét, hogy miért kell nekem mindig akkor összeomlani fizikailag, mikor végre lazíthatnék és élvezhetném az életet - de most nem erről akarok beszélni. Végül is, ha nagyon lassan is, de csak kezdek jobban lenni. Ez abból is látszik, hogy beindult az agyalás, vagyis éledezik az egóm, amit életem folyamán számtalan sérülés és megaláztatás ért ugyebár. Keresi a szépítési lehetőségeket, mert az egó már csak ilyen jószág.
Meg szokta találni és nem igazán foglalkozik azzal, hogy mi ennek az ára.
...
A P kontra P projekt, én ezt csak így hívom, azaz "Putriból palotába" megvalósíthatósági tanulmánya futott le ma reggel a rendszeremen, esküszöm, minden előjel nélkül, csak úgy rám tört, és sajnos, mint általában, a végén a zöld jelzés kezdett el villogni, azaz a "megvalósítható" felirat.
De már ismerem ezt, és annyira nem örülök neki, már csak azért sem, mert hatalmas áldozatokkal járna, be kellene áldoznom minden egyéb vagyontárgyamat meg a leendő "szép reményű" nyugdíjamat is. Ráadásul értelme se sok lenne, tekintettel a gyerekeim hozzáállására az élethez. Mert ugye az ember nem építget palotát anyagi teherviselő képességét többszörösen túlfeszítve csak önmagának, akkor se, ha egyébként az egóját halálra sebezték.
Vagyis, remélem, hogy nem.
...
Elvileg a terv nagyon egyszerű, korábban is agyaltam már rajta de családi támogatás híján akkor is elvetélt.
Arról szól, hogy a csodálatos településrendezési szabályok szerint a tanya az a hely, ami nagyobb, mint háromezer négyzetméter.
Tekintettel arra, hogy Édesanyám ezt a lehetőséget annak idején egy (tál lencséért) doboz bonbonért eljátszotta, rám maradna az a nem éppen hálás feladat, hogy visszaszerezzem.
Ez nagyon zsebbe nyúlós buli lenne, viszont ha sikerülne, onnantól kezdve legálisan lehetne ide építkezni. Ami azt jelenti, hogy lakásnak minősülne a nyomorult P kontra P-projekt, a lakásra vonatkozó összes támogatással és lehetőséggel.
Hát erre ébredtem ma reggel.
De hogy mi a frászért macerál ezzel még mindig ez a sebzett egó, mikor az is lehet, hogy rövidesen ki kell innen vándorolni munka és megélhetés híján - na azt végképp nem tudom.
Kész őrület.
Inkább folytatom a hímzést.

Boldog Karácsonyt!

Minden kedves Olvasómnak ezúton kívánok kellemes, békés Ünnepet. Boldog Karácsonyt!

Wham: Last Christmas

Bee Gees - Stayin' Alive

I will survive - Gloria Gaynor

Szélviharban papír tizes

Azt hiszem, hogy a jelenlegi siralmas egészségi állapotom nem csak testi szinten nem a véletlen műve, de lelkileg sem.
Az utóbbi hetekben, hónapokban túl sokat pörögtem. Túl sokat voltam "vészhelyzeti üzemmódban", túl sokat kellett megfeszítenem magamat, túl kevés időm jutott a saját belső munkámra.
Tegnap, a Kis Herceggel történt chatelés kapcsán felrémlett bennem, mit éltem át az én alig élő szerelmem mellett fekve... az az érzés, mikor próbálod küldeni az energiát erő felett, próbálod gyógyítani, és érzed, hogy nem megy, ami benne munkálkodik, az hatalmasabb nálad... érzed minden szenvedését, mintha veled történne: megnagyobbodnak a nyirokcsomóid, fáj a hátad, hányingered van, szabályosan kifordul az étel a szádból, nem tudsz aludni, nem tudsz ébren lenni..
Akinek nem volt ilyen élményben része, nem tudja, milyen az: együtt érezni.
Kis Herceg családjából senki nem akar együtt érezni. Ő se akar, de nem tudja nem megtenni.
Őrá esett a Sors választása, neki kell végigcsinálnia.
És kegyetlenül nehéz lesz. Sajnálom érte.
...
Velünk kegyesebben bánt a Sors. Imbolygunk a keskeny pallón.. de haladunk, ha lassan és tétovázva is. Hogy jó az irány, azt a megkönnyebbülésből érzem.
Hatalmas dolog az orvostudomány.
...
De most nem is erről akartam írni.
Ott tartottam, hogy azért kaptam ezt a jó alapos megfázást a Sorstól, hogy lassítsak, nézzek magamba, adjak számot arról, hogy meddig is jutottam az Úton.
Ezt teszem.
...
Az idei évre a "Biztonság megteremtése" volt a jelszó.
Hát ez nem sikerült.
Legalábbis, ha az anyagiakat nézzük.
Semmivel sincs kisebb deficit a folyó fizetési mérlegemben, mint tavaly ilyenkor.
De... ez csak az érem egyik oldala.
Ha a másikat nézzük, elégedett lehetek.
Ez az év óriási nehézségeket hozott, egzisztenciális és egészségügyi téren is, de visszagondolva a történtekre, elmondhatom, hogy megálltam a helyemet. Iszonyú szélvihar tombolt körülöttünk, alig volt egy-két szélcsendes hónap. Január 15-től kezdődően orkán erejű viharoknak voltunk kitéve.
...és csapat lettünk. Nem is akármilyen. Megtiszteltetés egy ilyen csapat tagjának lenni. Ez azt jelenti, hogy alkalmas vagyok, képes vagyok, érdemes vagyok rá.
És még hajózunk..
Mikor a céghez érkeztem, Morgó megörvendeztetett a címben foglalt költői hasonlattal. Hetekig nem tudtam túltenni magam rajta, annyira igaz volt.
Még most is emlékszik rá a hamis, tudja, hogy betalált :) hiába, az igazság mindig fájdalmas dolog.
Akkoriban egyetlen dolgot nem éreztem az életemben: biztonságot.
Minden kavargott bennem és körülöttem, mint a papír tízesek a szélviharban, és én kétségbeesetten kerestem valami biztosat, amiben megkapaszkodhatok.
Így kaptam a Teremtéstől Csabát, stabil gátnak és kikötőnek.
És valóban, az is volt sokáig. És én mindig visszatértem a biztos kikötőbe, bármerre is vitt az Út. Aztán egy idő után megtanultam azt is, hogy a stabilitást ne kint keressem, hanem belül, önmagamban.
Csabának ebben a tanulási folyamatban nagyon sok érdeme van. Nem lehetek eléggé hálás érte. Éppen a hibáival, a hiányosságaival nevelt rajtam a legtöbbet.
Lassú folyamat volt ez... tulajdonképp talán még most sem értem a végére. De jól haladok.
És az idén többször, többféleképpen le is vizsgáztatott az élet.

Jelentem, megfeleltem a vizsgákon.
Nem vagyok már szélviharban papír tízes.

Mike Oldfield: Only time will tell

Ha már Mike Oldfield. :)

Pontyok a szatyorban

Hair: Let the sunshine in

...elegem van ebből az évből. Eddig csak rosszat hozott. Alig volt egy-két nyugodt nap.
Érzem, hogy most már nem bírom cérnával ezt a sok hülyeséget. A tehetetlenség, a kiszolgáltatottság érzését.
A Sötétség Korszakát éljük. Fortélyos félelem igazgat mindenkit itt már mindent és mindenkit.

Tényleg olyanok vagyunk, mint a békák, amik alatt lassan melegítik a vizet. Való igaz, hogy csak pislogunk, mint ponty a szatyorban, hogy mi mindent meg lehet velünk, ellenünk csinálni. És képesek megcsinálni. Az ilyen típusú kényszerítőzés biztos nagy öröm lehet annak aki szereti a magyarokat...

És én még a biztonság megteremtésének évének szántam az ideit. Röhögnöm kell. Sírva.

A remény rózsái

...a névnapi rózsákról eszembe jutottak az Onkológiai Intézetben, decemberben (!) nyíló, halvány, törékeny, szép kis rózsák is, amiket aznap reggel fényképeztem, mikor elkezdték a kezelést.
A remény  rózsái ők. <3

Micsoda buli

A névnapi buli remek volt. Kellemes beszélgetések, zene, hangulat - ami kell.
A rózsák pedig igenis, csodálatosak.

A féltékenység, mint ma rájöttem, néha mégis pozitív tud lenni.
Ugyanis aki féltékeny, az nem ér rá haldokolni.

Féltékeny pasit akarok.

A készített ajándékok: horgolt szaloncukrok. Megállapítottam, hogy átlagosan egy órámba telik egy-egy ilyen elkészítése (nyilván nem vagyok valami rutinos, na). Ezt persze lefordították: minden kedves meghívottra egy-egy órát gondoltam. (És, végül is, tényleg). Az egyik pasi erre azt mondta, hogy akkor ezt nagy becsben fogja tartani, mert őrá nő egy egész órán keresztül biztos, hogy nem gondolt az elmúlt években :))

Hát, rajtam nem múlt :D

A szokásos apró szendvicsekkel is készültem, ezúttal szardíniakrémes-citromos és májas-mozarellasajtos kivitelben (jaj, Anyám tálcája ott maradt Gabinál! Le fog nyelni keresztben miatta!...)

A kapott ajándékok... nagyon megható volt, hogy szinte alig ismerem őket, mégis, mindenkitől kaptam legalább valami apróságot. A kis vejem is hozott csokit és egy szép, cserepes mini rózsát. Úgy látszik, ez a névnapom a rózsákról szólt. 

Róluk. Csodálatosak, gyönyörűek, finomak... szeretném őket megőrizni valahogyan, ha lehet. 

Kitalálom, hogyan szárítsam meg őket.

Hungaria: Micsoda buli

Cső. Görény.

Arra rá kellett jönnöm az utóbbi időben, hogy megnövekedett ápolási feladataim (Anyukámat is többet kell látogatnom, masszíroznom, tornáztatnom, hiába, 85 éves..) elterelték a figyelmemet a saját életem megoldandó feladatairól, és hogy ennek vannak negatív hatásai a családomra, az otthonomra és az anyagi helyzetemre is bizonyos fokig.
Ez utóbbira részben amiatt, mert semmi hangulatom nem volt a maszekoláshoz, részben pedig amiatt, mert nem tudtam a pénzbeosztásra kellő figyelmet fordítani. Kevesebbet főztem, a kész ételek drágábbak (*3 fő) és unalmasabbak is. Egyébként pedig az egész házon egyfajta elhanyagoltság lett úrrá, csakúgy, mint gyermekeim lelkén. Meg is kaptam mindkettőtől a magamét ebben a tárgykörben. Hiába, két (és fél) kamaszról kell gondoskodnom.
A negatív rekord mégis a múlt hét végéé volt, mikor is ismét eldugult a lefolyó, és én vasárnap késő este, a napi nem kevés feladattól hullafáradtan (Csaba után Anyuhoz mentem a nadrágjait felhajtani, mert már nagyítóval sem tud tűbe fűzni a makuladegeneráció miatt.. azután este mosogatás, főzés a népemnek) állhattam neki a lefolyótisztásnak. Éreztem, hogy teljesen kikészültem a két és fél órányi bűzküzdelem során.
Másnap egész nap rosszul voltam, még este is hányingerem volt. Az epehelyem teljesen kipurcant ettől az egésztől.
Aznap este ez a bejegyzés született:

Mindenkitől elnézést kérek a mai kissé kurta-furcsa eltűnésem miatt, de a fürdőszobánk megint "megadta magát". Úgy kezdődött, hogy hajat akartam festeni. Ehhez képest...
Tudjátok, mostanáig én voltam a kínai wc-s néni (Matata Kakiba, álnevén Cső, Görény). Most viszont úgy néz ki, hogy a cirkó meleg víz készítő része is eldugult (jó minőségű kútvíz...) tehát itt állok festetlen hajjal de legalább nyakig sz@rban, meleg víz nélkül.
Na ilyenkor kell bevenni egy felest, orvosilag. 
Egészségetekre!
...
Siker! Feles bent, meleg víz kint! Andris megbütykölte. Hurrá! Csak azért is hajat festek :)) Jó éjszakát!

Az utolsó kenet

Az immun- és kemoterápia - szinte az első infúzió lefolyását követően azonnal - pozitív eredményeket hozott. Az előző napok szinte nulla táplálékbeviteléhez képest itt-ott, ha nem is nagy mennyiségeket, de sikerült ennie is szegényemnek. A színe is visszajött kicsit. Ennek megfelelően optimista hangulatban voltunk, mikor a Facebook-on is megosztott, kevésbé kedves jelenetre sor került, szigorúan a krisztusi anyaszentegyház szeretetteljes gondoskodásának köszönhetően :(
...
Üldögélünk a kórteremben, csendben örülünk a javulásnak, a növekvő étvágynak..
Erre jön a helyi kápolnából egy önkéntes beteglátogató hölgy. A szomszéd ágyon lakó fiatal srác gyorsan lerázza, épp menni készül. Erre hozzánk fordul, (immár nem először) elmondja, hogy hol a kápolna. Megköszönjük. Ad egy szaloncukrot nekünk is, merthogy Mikulás van - oké, köszönjük szépen.
Aztán megáll hezitálva, ránk néz és megkérdezi:
- Nem kívánja, hogy meglátogassa a lelkész úr?
...
- Jó hogy nem azt kérdezte, "nem kívánja felvenni az utolsó kenetet? Most akciós, Mikulás nap alkalmából" - mondta az én drágám.

Mindezt épp akkor, mikor végre gyógyulásnak indultunk..

Omega: Hajnali óceán

A keskeny pallón

...a kemo előtti utolsó estén felhívott, és bevallotta, hogy ő azért nagyon fél ettől az egésztől.
Nem igazán értettem a dolgot. Hiszen szemmel látható volt a durva állapotromlás az utóbbi időben. A biztos halál állt szemben a megmenekülés valódi esélyével. Ez az a helyzet, amikor az embernek már tényleg nincs veszteni valója. Ebben a helyzetben a bátorság az egyetlen esély.
- Fogd úgy fel a dolgot, hogy ez az a keskeny palló, amit kértem Neked. Végig kell menned rajta, csak ennyi a dolgod..
...
A kórházban az első reggelen már attól féltem, hogy ott ájul el a sok várakozás közben a folyosón. Közben Kriszti kesergett, ugyanazon, amin én is szoktam: hogy az apukája csak maga elé bámul, mintha feladná az egészet, mintha csak a halálra tudna koncentrálni, a legnegatívabb lehetőség jár folyton a fejében.
- Vedd úgy, hogy kint vagy a mélység felett, egyensúlyozol a pallón. Ott két felé tudsz csak nézni: vagy magad elé, a célod irányába - vagy lefelé, a mélybe. ..Szerinted mikor fogsz hamarabb leesni?

Omega: Kötéltánc

A vak meg az úttest

Mai első apró szösszenetem témája immár két hete érlelődik bennem. (Lesz több is, de hangulatukban annyira eltérők, hogy külön-külön "tálalom" őket. Talán apránként emészthetőbbek.)

Történt ugyanis, az első kemó előtt pár nappal, hogy az én drága kis öregem, aki akkor már igencsak sz@rul érezte magát, egyszer csak kifakadt a lányaira és rám, akik folyamatosan maceráltuk mindenféle értelmes és kevésbé értelmes, az egészség helyreállítását célzó javaslatokkal (a paletta széles: a ne egyél cukrot és fehér lisztet, iktass be rostos ételeket, egyáltalán, próbálj enni - től a méregtelenítő sós fürdőn keresztül a kineziológusig minden volt már, és ő mindennek ellenállt, mint Pistike az óvodában aki az Istennek se eszi meg a spenótot). A lányokat és engem is legjobban az egésznek a hátterében álló "Hajlamos vagy a feladásra" életérzés idegesített. Mint kiderült, teljesen okkal.
- Olyanok vagytok, mint akik a vakot erőszakkal át akarják ráncigálni az úttest túlsó oldalára, közben ő nem is akar menni!
- Úgy, szóval nem akar???

Olyan mérges lettem, hogy majd egy órát hozzá sem szóltam.
Aztán rám nézett bűnbánóan, de úgy, hogy muszáj volt elnevetnem magam.
De a fejmosást nem úszta meg.

Érdekes estéink vannak néha mostanság.