Kedves Naplóm!

Az előző héten sikerült belesüllyednem a depresszióba. Morgó világfájdalmát (a magyar kormány brókercégek elleni merényletsorozatának várható következményeire figyelemmel) tetézte a migrációs mizéria körüli híradások sorozata, és az ezzel kapcsolatos ambivalens érzések. Lényeg, hogy valódi világvége életérzés kerített a hatalmába, mire eljött a péntek. Weissmüller volt az, aki ebből a hangulatból egy megfelelő pillanatban és hangsúllyal előadott mondattal (pontosan már nem tudom idézni, de arról szólt, hogy lazítsak, élvezzem a jelent, a nyár utolsó napjait és ne pánikoljak, mert nincs az a nehézség, amit ne lehetne megoldani) végül helyre tett. (Még egy világvége-bejegyzést is írtam, amit lehet, hogy mindezek ellenére közzé fogok tenni, mert bizonyos gondolatok belőle, hmm.. még mindig aktuálisak. Sajnos.)

Miután Weismüller így eligazította bennem a dolgokat, enyhe bosszúságot éreztem, hogy miért hagytam magam Morgó negatív spiráljába belerángatni. Eldöntöttem, hogy a hétvégén szigorúan a legkedvesebb tevékenységemet fogom végezni: azaz kertészkedek, fizikai munkát végzek a jó levegőn és messze kerülök mindent, ami negativitást sugároz. 

A levegő, napsütés és mozgás hatására beállt az az állapot nálam, amit "oxigénfröccs szindrómának" neveztem gyerekkorom óta: az arcom kipirult, a tüdőm megtelt oxigénnel, a végtagjaim felmelegedtek és kellemes bágyadtság járta át az egész testemet.

A héten nem is volt alvásproblémám: ahogy letettem a fejemet, egyből elnyomott a buzgóság.

A taktika remekül működött, hétfőn, bár járni is alig tudtam az izomláztól, átszellőzötten, vidáman és nyugodtan mentem dolgozni.

Elmondható, hogy egész héten magasabb energiaszinten voltam, mint azt megelőzően.

Furcsa módon Morgó nem díjazta, hogy nincs kit kikészítenie. Azért próbálkozott. Azt hiszem, nem volt neki  ínyére, hogy lazább voltam, mint amit ő tolerálni tud. Nem szereti, ha valaki laza és tele van életörömmel, hiába. Ő Morgó, és akármilyen szorgalmas, precíz és megbízható munkaerő, sajnos a nyakában ül egy kicsike-picike démon, olyan hüllőszerű, nem túl veszélyes, talán inkább teknősre hasonlít, még aranyos is tud lenni néha, félelemből és depresszióból táplálkozik, a saját korlátai felett érzett elkeseredésből, és ha nem kap energiát, bosszús lesz. Legyilkolja a kreativitást, csak a monotóniát szereti és a rutinszerűen működő dolgokat, minden, ami a megszokottól eltér, a számára gyanús, sőt veszélyes.

Ez van. A héten éhezett. Remélem, a jövő héten is fog.

Ennek érdekében a hétvégén is kertészkedni szeretnék, melyben sajnos a várható eső hátráltathat.

Persze azon kívül is van rengeteg feladat: a lányomnak füzeteket kell venni, a tetőt is meg kellene javítani (beázunk..), és a kocsi takarítás sem várhat tovább.

Ja és hímezni is kellene.

Felkértek arra, hogy legyek egy elég nagy létszámú kertészeti csoport "meteorológusa", én teszem fel az időjárásról szóló posztot minden reggel (legalább van miért felkelni reggelenként, fura módon ez még tud valamennyire motiválni - már viszonylag kevés ilyen dolog van). Csaba segít benne, ő szerkeszti a képeket. Ez jó játéknak tűnik, legalábbis egyelőre. Aztán majd meglátjuk, meddig köt le.

Nehezen tudom magamat rávenni pénzkereső foglalkozásom űzésére, még a zsebláz is egyre kevésbé motivál arra, hogy nemszeretem dolgokkal foglalkozzak. Persze amit muszáj, azt megteszem, de a kedvezményes lópatkolás nem az a műfaj, amit olyan nagyon lelkesen űznék. De azt hiszem, csak igazságtalan vagyok. Sokan örülnének ha patkolhatnának kicsit. Sőt. Könnyen lehet, hogy lesz még idő, amikor én is.

Az az igazság, hogy ahogyan fogy az időm ezen a sárgolyón, egyre kevesebbet szeretnék belőle olyan világi hívságokra pazarolni, mint a létfenntartás.

De lehet, hogy ez sem szép tőlem.

Fáradt vagyok.