A Tenger

...lassan talán megszelídül újra... ideje rendezni a sorokat, megfoltozni a vitorlákat, letakarítani a fedélzetet.

Ezt a vihart túléltük.

Neoton: Latin szerenád
(Lassan hátrál a Tenger
Csendre inti vizét)

Goombay Dance Band: Sun of Jamaica

- ha fájdalom és hideg van kint és bent -

Best arabic songs loves 2013 nonstop

Ez egész kellemes.. hogy hogy keveredtem ide a mozgalmi daloktól? Csak a You Tube tudja. :)
Mindenesetre altatónak jó lesz.

Bubamara - Goran Bregovic

...addig is...

Egyszer

...igen, majd egyszer eléggé fogom szeretni önmagamat. Egyszer majd elég erős leszek ahhoz, hogy megbocsássak és feledjek. Egyszer majd nem fognak fájni a bántó szavak. Egyszer majd lepattannak a nyílvesszők a páncélomról. Egyszer majd elapadnak a könnyeim.

Egyszer majd elmúlik minden.

Mert a gyertyák csonkig égnek.

Republic: Szállj el, kismadár

Nem volt a Szása

Ez volt az altatódalom kiskoromban.
Na jó, Anyu előadásában valahogy jobb volt. :)

Kis összefoglaló az elmúlt hetek közéleti történéseiből

(Kóny, Falumúzeum: Lavór)

Avagy: egy gyöngyszem a lavórból - ahogy DC mondaná kis hazánkra (a "bárányfelhő" szó okán engedtessék meg nekem, hogy az ő terminológiáját használjam a honi állapotokra). Nem szoktam újabban itt politikai tartalmakat megosztani, mert feleslegesnek érzem. De ez annyira humoros, hogy nem lehet elmenni mellette. Ráadásul az író csak a megtörtént eseményeket szedte csokorba. Tulajdonképpen a magyar közélet tényleg übereli a Hírcsárdát. Ha eltekintünk azoktól az emberektől, akik tényleg futhatnak a pénzük után. Ha eltekintünk...
A cikket a Narancsköd FB oldalról ollóztam.
Íme:

"Kedves keményen átvert kisemberek!
Edgar Swan

Melyik kormánytag mit tud arról, amiről semmit, de aztán mégis és végül nem is ő volt.

Nem mondom, hogy eddig egyenletesen bárányfelhős lett volna a magyar közélet. Azt sem merném állítani, hogy a politikusok az igazmondás szobrához állnak modellt akár napjainkban, akár az elmúlt évtizedekben. De eddig legalább összehangoltan működött a kamubrigád, most meg homokbánya került a gépezetbe, amitől mindenki össze-vissza hazudik. Koordinálatlanul és ha eltekintünk az okozott károktól, akár viccesnek is találhatjuk a dolgot.

Itt van például a Quaestor ügy. Nem is naponta, hanem óránként lódít valaki egy velőset, lehetőleg homlokegyenest ellentéteset, mint a másik, vagy akár mint saját maga egy fél nappal előbb. A bedőlt cég vezetője bejelentette, hogy bejelentette. Mármint az öncsődöt. Amiről aztán kiderült, hogy nem jelentette be. Még szerencse, hogy a csőd ettől függetlenül bekövetkezett. Vagy nem. Aztán azt mondta a Quaestor vezetője - aki Tarsoly Csaba névre hallgatott még akkor - hogy ő bizony levélben jelezte a kormánynak: miszerint helyzet van. Először senki sem vállalta a levelet. Sem Lázár János, sem Szijjártó Péter. Nem is írt Tarsoly. De írt. Nem Lázárnak. De, neki. Mégsem. Szijjártónak. Neki sem. De. De nem. De, csak arra kérte Szijjártót, hogy továbbítsa Orbán Viktornak. Nem. De. Ma a Kossuth rádió műsorában Orbán Viktor a szájával mondta: de bizony, írt neki Tarsoly Csaba és ehhez nem kellett senki közvetítése, még Szijjártó Péteré sem, mert csak. Ő megkapta a levelet. Levél ügy letudva.

Következő napirendi pont: mikor is utasított ki és kicsodát, hogy a miniszterek vegyék ki a közpénzeket a bóvli kötvényekből? Nem Orbán Viktor. De. Nem. De, ő maga mondta. Tényleg! Tehát Orbán Viktor utasított. Mert okos és előrelátó. Az én kérdésem ebben az ügyben: véletlenül nem tiltja az Államháztartási Törvény (vagy más szép nevű tövény), hogy közpénzeket ilyen kötvényekben tartsanak a minisztériumok? Mert én úgy tudom, hogy de. Ez valahogy mégsem téma a médiában, pedig a valódi kérdés ez. Szerintem. Meg talán még az, hogy például a Szijjártó Péter vezetése alatt álló hosszú nevű minisztérium pénzeit kezelő Magyar Nemzeti Kereskedőház (na, tessék! magyar is, nemzeti is egyszerre!) hogy csinálta meg azt a kunsztot, hogy miközben kötvényben tartotta a Quaestornál a közpénzt, azt mégis készpénzben tudta kivenni a brókercég bedőlése előtti napokban?

Az már szinte piskóta, hogy a minisztériumok ügyesen kivették a pénzeket, a keményen átvert kisemberek pedig nem tudták ezt megtenni. Bár ma a rádióban azt is mondta a miniszterek elnöke, hogy aki nem vette ki időben, az úgy hülye, ahogy van. Ebből én arra következtetek, hogy túl sok segítségre nem számíthatnak azok, akik elbukták a megtakarításukat. Ha meg mégis, az megint csak közpénzből képzelhető el, praktikusan: mindenki fizetni fog az országban, aki itt adózik. Szuper! Azt nem mondta a nagyszerű politikus, hogy mi a bánat tartott 17 napig, ameddig Tarsoly Csabához eljutottak a hatóságok. Mert addig őt ki sem hallgatták, meg sem keresték. Sok minden beleférhetett ebbe a 17 napba. Például mindenféle iratot, vagy nagyon sok pénzt is el lehet ennyi idő alatt tüntetni. De akár együtt a kettő is működik. Aztán arra is volt idő, hogy a cég vezetését Tarsoly Csaba átadja egy Orgován Béla és vidéke...vagy mi, tehát a Quaestor vezérigazgatója ez a Béla nevű közmunkás és (ha igazak a hírek) köztörvényes úr lett. Futólag, mert aztán Tarsoly Csaba visszavette tőle a céget. Akkor mi értelme volt ennek? Ki tudja? Az is lehet, hogy a Béla egy rendetlen ember, és a nagy átadás-átvétel során elhányt valahová egy csomó dokumentumot, ami aztán soha nem fog előkerülni többé. De erről szegény Tarsoly úr egy kicsit sem tehet.

Az teljesen friss hír, hogy Tarsoly Csaba valamelyik keze (talán a jobb), egy Mikuska Zoltán nevű személyi titkár (Tarsolyé) évek óta Polt Péter legidősebb lányának a barátja, élettársa, vagy ilyesmi. Kínos egy picit, de hamarosan ki fog derülni, hogy Gyurcsány tehet róla és a mocskos szocik!

Mindenki nyugodjon meg szépen! Happy End van, Tarsoly Csaba előzetes letartóztatásban várja a fürge hatóságok vizsgálatát. Ez 17 nappal ezelőtt is megtörténhetett volna, de biztosan nem volt egy szabad rendőr sem. Lehet, hogy éppen valamelyik álcivil szervezetet rohantak meg tizenöten, mert a nemzeti érdek ezt kívánta.

Aki esetleg érti a fent vázolt eseményeket, az a megfejtést bátran küldje be nekem. Kisorsolok közte egy bögrét.

Viszont jó hosszúra sikerült a cikk, miközben a felét se írtam meg mindannak, ami a héten történt. Ebből az következik, hogy máris írom a folytatást.

Pillanat, jön az is."

Egyelőre ennyi. Egyelőre.

Gyógynövényes

Két napja fáj a fejem, a torkom és vele a füleim. Lehet, hogy ez a hideg, szeles időjárás az oka, de igazából akkor is furcsa és érthetetlen, mivel ki sem mozdultam az iroda-autó-itthon háromszögből.
Mondjuk, itthon nincs az a f.lengető május, épp, csak 18 fokot tudunk tartani, de ilyenkor ez már nem kellene, hogy gondot -pláne ilyen gondot - okozzon.
Mindenesetre tegnap reggel már nagyon nyomorultul éreztem magam, annyira, hogy rászántam magam a gyógytea készítésre (ha már szedegettem, gyűjtögettem, szárítgattam egész nyáron, akkor fogyjon).
A következő receptet csak ajánlani tudom, még édesítés nélkül is nagyon finom (arról nem is beszélve, hogy komolyan hozzájárult a jobbulásomhoz, nem lévén itthon semmiféle gyógyszer):
- zsályalevél
- kakukkfű
- cickafark
- katángkóró

A fentiekből egy-egy csipettel adok mintegy másfél liter vízhez, és felforralom. Pár perc állás után leszűröm - isteni.
És a kakukkfüvön kívül minden saját termés.

Ma olvastam a citromfüves linzerről - nem nagy dolog összeütni egy linzert, de még sose jutott az eszembe, hogy ezt citromfűvel is csinálhatnám.
Pedig, az is van szárítva egy komolyabb tétel.

Úgyhogy el is készült, házi szilvalekvárral ízesítettem. Andrisnak nagyon ízlett.

Ha őszinte akarok lenni, nem dolgoztam halálra magam most sem. Valahogy... örülök, hogy élek-állapotban vagyok. Egész nap FB-n lógtam (persze a konyhai teendőket és a mosás idejét leszámítva). De ennyi.

Azt hiszem, kifáradtam a sok küzdésben. Olyan "fáradt vagyok, beteg vagyok, kicsi vagyok, hagyjatok engem békén" állapotban vagyok.

De majd elmúlik, ha végre kisüt a Nap és eláll a szél. 

Addig meg itt a zsályatea.

Vesna Krmpotics: Fény a sötétben

Eljött az éjszaka.
A férfi kivett egy kis gyertyát a dobozból, meggyújtotta és elindult felfelé a lépcsőn.
- Hová megyünk? - kérdezte a kis gyertya.
- Felmászunk a torony legfelső pontjára, hogy fényünkkel irányt mutassunk a hajóknak a kikötőbe –mondta halkan a férfi.
- De hát egyetlen hajó sem fogja látni az én fényemet – válaszolta erre a kis gyertya.
- Még ha gyenge is a fényed, te csak égj továbbra is, - mondta a férfi- világíts csak amilyen erősen tudsz. A többit bízd rám.
Így beszélgettek amíg fel nem értek a torony tetején lévő nagy lámpához. A férfi a kis gyertyával meggyújtotta a nagy lámpát. Ekkor a lámpa körül lévő tükrök segítségével a kis gyertya fénye eljutott messzire a nyílt tengerre, hogy utat mutasson a hajósoknak.
Ha egy kis gyertya fénye, a gyufa apró szikrája képes óriási tüzet gyújtani és bevilágítani az utat az embereknek, akkor a te lelked szikrái, szíved melegsége és jóságod példája is képes gyökeresen megváltoztatni a körülötted élő emberek életét, sorsát, életszemléletét, még ha ők ezt nem is értik teljesen.
Ezért tehát légy fény azoknak az embereknek akik körülvesznek, ugyanúgy ahogy a világítótorony a sötétben is és viharos éjszakákon is egyformán világit mindenkinek.
 / Ford: Toholyevity Mária /

Az Aquarius Kincsei oldalról hozom. Emlékeztek a világítótornyos bejegyzésemre? Másnap reggel találkoztam a fenti idézettel.

Köszönöm. <3

Fonográf: Levél a távolból

Illés: Miért hagytuk, hogy így legyen?

http://hvg.hu/vilag/20150326_Amit_a_149_ember_megolesevel_gyanusitott

Ilyet valaki hogy tud megtenni? Ártott neki az a 149 másik, akinek az élete az ő kezében volt?
Nem az a kérdés, hogy ő maga miért dobta el az életet. Kinek-kinek szíve joga, hogy öngyilkos legyen, ha túl nagy a teher rajta. (Bár, én hiszek a nagybátyámnak... a mi családunkban ő lett öngyilkos. Egyszer, mikor nagyon el voltam keseredve, és az öngyilkosságon meditáltam, hirtelen mellém ült az autóban, és csak annyit mondott: "Nem érdemes". Ő már csak tudja..)

Mi jogosít, bátorít fel valakit arra, hogy vigyen másik 149 embert a halálba, közte gyerekeket?

Micsoda féreg az ilyen?

Too much love will kill you...

...- csengett ma a fülemben a nóta, Szerjozsenyka hangján, azzal a leheletnyi gúnnyal, és eltűnődtem.

Eltűnődtem azon, amit Anyus mondott valamelyik este, mikor felhívtam, hogy kicsit kiöntsem a szívemet neki.

Arról beszélt, hogy manapság már nincsenek közeli barátai, csupán felszínes kapcsolatok fenntartására szorítkozik az életében: sok embert kedvel, de valahogy mindenkivel... megtartja a három lépés távolságot.

Értettem, miről beszél, én hasonlóképpen érzek.

Tulajdonképpen az ember idővel, és a csalódások segítségével ráébred, hogy botorság közeli kapcsolatba kerülnie bárkivel. Hogy nem érdemes szorosra húzni azokat az érzelmi szálakat. Nem, nem szabad. A legnagyobb hülyeség valakit túlságosan szeretni.

Igazából csak azok tudnak fájdalmat okozni az embernek, akiket közel enged magához. Akiknek meg akar felelni, csak azok tudnak igazán belerúgni. A többiek? Elvan velük az ember, mint a befőtt. És igen, ez az "időnként kicsit beszélgetünk, de aztán ki-ki megy a maga útján tovább" állapot, ez legalább meghagyja a szabadságot, a méltóságot, és az elvárás nélküliséget.

Persze, ezekbe a "kapcsolatokba" nem fér be számomra a testi érintkezés, mert ahhoz valódi intimitásra, szoros érzelmi szálakra és bizalomra van szükség - tehát jobb is ezt az egészet kiiktatni az életből. Túl nagy árat fizetünk érte, valahogy úgy, ahogy az az öreg néni mondta az angliai öregek otthonában. Több fájdalmat hoz, mint örömöt.

...

A melankólia tegnap este kezdődött, az ajánlkozást olvasva - hová, minek már? Akkor kell szeretni, amikor ott az ideje, nem utólag - elkezdtem magamat sajnálni.

Azon kezdtem ismét pityeregni, hogy vajon miért van, hogy tőlem mindig, mindenki csak akar valamit. Hogy senki, soha nem akart adni. Hogy van, akinek a tudásomra, van, akinek a tanácsomra, van, akinek a szeretetemre van szüksége. Mások a pénzemre, és olyan is van, aki a lábam közötti használt térre áhítozik.

Ebből a sok emberből egy sem akad, aki szívesen adna nekem bármit is. 

Aztán azzal vigasztaltam magam, hogy ez biztos azért van, mert túl jól adom a bankot. Hogy én erős vagyok, okos vagyok, jó szívű, kívülről talán annyira szegénynek se látszom, elég jól tartom magam... persze, ha nem ilyennek látszanék, akkor meg szóba se állnának velem (lehet, hogy jobban is járnék).

Szóval, ha az ember nem akarja, hogy kihasználják, vagy kiszolgáltatott legyen, jobb, ha tart bizonyos távolságot fajtársaitól.

Mert az emberállat olyan, mint a csirke.

Rááll a beteg társára, hogy közelebb kerüljön a meleghez. Letapossa, ha kell.

Ezért a legjobb taktika mégiscsak erősnek, okosnak, ügyesnek, szépnek és biztos egzisztenciával rendelkezőnek látszani.

És szigorúan ügyelni, hogy a "három lépés" sose csökkenjen.

Akkor se, ha ez néha fáj.

Ettől a melankóliától eltekintve, ma jó kedvem volt. Azt hiszem, jó munkát végeztem. Most már a Tenger Istenén a sor. Én pedig megérdemlek egy kis lazítást.

Volt okom arra, hogy megdicsérjem magam, nem csupán az elvégzett munka miatt, hanem azért is, mert közben a legnagyobb mutatványt is sikerült - már rég nem számolom, hogy hányadszorra - ismét előadnom.

Tudjátok, melyik az? 

Az az, mikor a bűvész kint áll a színpadon, a reflektorok kereszttüzében. Leveszi a fejéről az üres cilindert... körbemutatja... ez bizony tök üres, még a bélése is látszik... aztán előveszi a varázspálcát, csiribú-csiribá, három varázskör a cilinder fölött, és hoppá... mit húz ki belőle? Ni, ez már megint egy nyúl. Lehet, hogy sovány, lehet, hogy kicsi, de nyúl.

Na ezt csináljátok utánam.

Jelentés a fedélzetről

A tegnap esti érzés meglepetésszerűen támadt, belém nyilallt, megálltam hirtelen a mozdulat közben, szinte lesújtott a tehetetlenség érzése. Mostanáig nem volt időm pánikolni, hiszen el voltam foglalva az éves rutin feladataival. De tegnap... Tegnap este... Volt egy pillanat, mikor azon kaptam magam, hogy én mindent megtettem, ami tőlem telt, és innentől én is ugyanolyan kiszolgáltatottja vagyok az eseményeknek, mint a többiek. 
Ez az érzés elkeserítő volt, még reggel is ezzel keltem, és Morgó sem emelte a hangulatomat Elzász és Lotharingia I. világháborús történetének emlegetésével. (Mostanában ez a kedvenc történelmi korszaka... Lassan nekem is szokásommá válik Elzász és Lotharingia emlegetése, ha kell, ha nem. Bár ne kellene.) A bárka ma is csendesen sodródott tovább a szelekkel, magyar bárka, a hajósnép nem csodálkozik azon, hogy sehol egy biztos kikötő, se egy irányfény, vagy legalább egy világító torony.. Semmi. A mai, hajózással eltöltött 11 órámat valamiféle házilagos világító eszköz összebarkácsolásával töltöttem. Kérdés, hogy nem fújják-e el az üvöltő szelek, és elég lesz-e a fényereje ahhoz, hogy biztonságos kikötőbe vezérelje a bárkát. Mindenesetre, amíg ezzel foglalatoskodtam, megint úgy éreztem, hogy tehetek valamit a hajósnépért és a bárkáért, és amíg ezt éreztem, minden sokkal könnyebbnek látszott. 

Más. Hozzájutottam egy ilyen ájfónhoz, vagy mi a ráknyavalyához, igen óccsóért részletre, most itt heverek és az ájfón billentyűzetét igyekszem megszokni. Szinte lehetetlenség, csak azért nem vágom ki, mert el kell ismernem, hogy sokkal gyorsabb, mint az előző buta telefonom volt. Arról nem is beszélve, hogy aki csak meglátta a rágott almát a hátulján, mindenkinek olyan arckifejezése volt, mintha ez valami hű de nagy dolog lenne. Nem győztem magyarázni, hogy nem az... Viszont hiába sznobéria jobbra-balra, hiába vállalkozott Kétbalos lelkesen az adatmentésre és visszatöltésre, egyelőre nem annyira sikerült a másik telefonban tárolt dolgaim átmásolása. Viszont így nagy élmény maradt minden egyes telefonhívás. Képzeljétek el, csupa ismeretlen szám keresgél. :D

Zanzibar - Nem vagyok tökéletes

"Ezt még el kell mondanom
Magamban nem tarthatom
Figyelj, érdekes:
Nem vagyok tökéletes!"

Hip Hop Boyz - Megbántottak

Mély erdőn ibolya-virág :)

Nem csak mély erdőn, és nem csak ibolya virág. :)

Hozzá ezt ajánlom:

Bob Marley: No woman, no cry